A Folkmagazin már kapható, őszi különkiadásában az idén 30 éves Fonó "háza tájáról" olvashattok történeteket, interjúkat és különböző írásokat - ezekből válogatunk. 

Berecz Istvánt a táncházmozgalom egyik legelevenebb figurájaként ismerik a népi kultúra valamely ága iránt elköteleződők: táncosként, énekesként és a Fonó művészeti vezetőjeként is hiteles és kreatív, ugyanakkor nyitott és 21. századi módon viszonyul a hagyományos kultúrához. Nem csak a színpadon, nyilvánosság előtt, de a hétköznapokban is sugárzik belőle  elődei, illetve a népi kultúra autentikus mestereinek értékei iránti tisztelet. A táncházmozgalom második generációjának képviselője, a Fölszállott a páva első szériájának nyertese, Berecz István sok szálon kötődik a Fonóhoz, de nem csak munkájából adódóan.

Milyen szálak kötnek téged a Fonóhoz? Miként lettél te a Fonó művészeti vezetője? 

A jogi egyetem záróvizsgáival pingpongoztam, és próbáltam magamnak azt hazudni, hogy majd jól áll az öltöny napi 12 órában, amikor a Fölszállott a páva (a legnagyobb Kárpát -medencei népművészeti tehetségkutató seregszemle) lezajlott. Az akkori nagy figyelem dobott nekem két mentőövet, hogy engem a jogtól, a jogot pedig tőlem megmentette: Vidnyánszky Attila elhívott János vitézt koreografálni, Horváth Laci pedig a Fonóba, művészeti vezetősködni. A Fonó azelőtt szép mulatságok, találkozások helyszíne volt számomra, végigpalatkaizott éjszakák utáni transzcendens napfelkelték, végtelen nótázásokkal kirakva. Aztán – szinte ugyanezt, de azért néha a szervezéssel, házigazdasággal járó szép vagy kevésbé lírai feladatokkal tarkítva. De – egyrészt –  az apró részletekben való elveszni nem akarás férfias jelensége miatt, másrészt a csodálatos és alapos kolleginák, kiváltképp Kubinyi Julcsi, most pedig Zolnai Sári alapos és precíz segítsége mellett nem mondható, hogy nálam a munka száraz része agyonnyomta volna a katarzist. 

Fotó: Emmer László

Mi az, amit a leginkább szeretsz a Fonóban?

A Fonó az a tér, ahol otthon érzi magát a hagyományos műveltség. Ebben a térben nem nyom agyon a technika, a digitális világ, nem kell feszengeni, nem kell egymás trikójának a márkajelzését lesni. Alkalmas arra, hogy ember és ember boldog legyen egymással táncban, zenében. A befogadószám miatt nem kell kompromisszumokat kötni, mainstreamet beiktatni, hanem maradhatunk a szerves és igényes kultúránál. 

Idézz fel egy-kettőt életed legemlékezetesebb pillanataiból, amelyek egyértelműen a Fonóhoz kötődnek!

Pásztornapok, gyimesi napok – ha mesterek érkeztek, mindig ünnep volt. Friss levegőt hoztak magukkal a városba, üdítő, tartalmas, magas életet. Vagy Parvathy Baul indiai énekes koncertjei, vagy akár a tuvai torokénekesek időtlen énekei. Vagy a sok órás közös éneklés a buzai asszonyokkal, vagy mulatás a Parno Graszttal koncert után még órákig a kis színpadra zsúfolódva. Zenére megnyílt emberek vallomásai, szilveszter éjféli Himnusz éneklés megközelítőleg ezer torokból. Pásztormulatság  a pult előtt a szűrben mulató Csinos Molnár Imrével, édesapja börtönéveit balladában megéneklő Árvai Sándor juhásszal, a gyimesi estek Sára Ferivel, Ordasokkal, véget nem érő estek Csipásékkal, a csávásiakkal. Megszámlálhatatlan szép és emberi élmény. Mert ebben a térben közel van egymáshoz előadó és befogadó, itt megüt az énekben, táncban vagy zenében kifejezett vallomás. 

Fotó: Szőke Péter

Milyennek látod a jövőt, hogyan tovább? Mik a személyes terveid, elképzeléseid a Fonó kapcsán? 

A hamisítatlan és feldolgozatlan népzene és tánc szerelmeseként minél több olyan estet szeretnék szervezni, ahol a még ma élő mesterek megmutatkozhatnak, és ahol a fiatal generáció ezáltal ihletődhet – minél több olyan estet, napot, ahol ennek a népnek, és a velünk együtt élő népeknek, nemzetiségeknek vagy távoli kultúráknak a zenei szépségei, szenvedélye, táncos szilajsága, ereje megmutatkozhat. Ahol a városi ember is találkozhat ezzel, és nem csak mint egy letűnő világ atlantiszát nézheti meg, hanem együtt lüktethet, doboghat vele. Ezenkívül szeretném, ha a színháznak új teret kereső, vagy aziránt is fogékony barátok is hozhatnának az ő egyetemes műveltségükből egy-két lelki táplálékra valót nekünk is, mert színház és táncház gyümölcsöző találkozás tud lenni. 

Milyen jókívánságot fogalmaznál meg a 30. évét ünneplő Fonó számára?

Még sok találkozásban, katarzisban bőséges esztendőt, és olyan megújulási kedvet, lehetőséget, amely nem megy 30 év értékeinek rovására. 

(Varga Veronika)

Fotó: Szőke Péter