Hányszor hallottam ezt a kérdést a zenészektől, amikor végre megjelent egy várva várt lemez?
...most már nagyon messzire kell majd küldeni...
Furcsa hogy épp pár napja gondoltam rá, hogy régóta nem jelentkezett és vajon mi lehet vele. Erre ma jött a hír: Zoli elment. Hiányozni fog.
Elment egy olyan ember, akinek a véleménye fontos iránytű volt az alkotóknak, aki az írásaival segített mélyebben hallani és érteni a zenét. Tűpontos kritikái sosem voltak bántók, de mindig igazak és sok évtized után sem tudott befásulni - őszintén tudott lelkesedni előadóért, szerzőért, zenéért, lemezért.
A zenék mögött meglátta az alkotói szándékot, a hagyomány és megújulás kapcsolatát, azt az emberi és művészi teljesítményt, amely maradandóvá tesz egy felvételt.
Alábbi három írását az ÉS hasábjairól idézzük fel, így emlékezünk rá: nemcsak kiváló kritikusként és szerkesztőként őrizzük meg emlékét, hanem olyan gondolkodóként is, aki írásaival gazdagította a magyar zenei életet.
A cikkek alá beteszem a zenéket, mert ezek neki is tetszettek. Jó zenehallgatást odafönt, Zoli!
(Hegedüs Anna, a Fonó sajtósa)
Végső Zoltán: Séta közben
(Besh o droM: Hova lesz a séta? – Fonó, 2024)
Nem lehet mást mondani, a tíz szám mindegyike parádés! Az előadásmód, a teljesen egyedi, folyamatosan fejlődő és csúcsra törő fúvós és ütős játéktechnika egyszerűen lefegyverző. Az alkalmazott hangszerekkel együtt! Pettik Ádám például készített a sajátos, gyors, mikroelemekkel is operáló ütős játéktechnikájához egy úgynevezett peckdrumot, és ez tényleg csak a Besh o droM-nál hallható.
A teljes cikk itt olvasható »»
Végső Zoltán: Szóljon a cimbalom!
(Tárkány Trió: A cimbalomprímás – Fonó, 2022)
A cimbalomprímás egyértelműen forrásértékű mű, olyan, amilyet ma egy, a hangszere iránt elkötelezett zenész létrehozhatott. Sok mindent átad a zenekultúra feledésbe hajló fejezetéből, a hallgatót hangulatok ragadják meg, azonosságokra és különbözőségekre lesz figyelmes, és bár a lényegében ciklussá összeálló anyag bizonyára sikeresen bemutatható koncertkörülmények között is, összességében sugárzik belőle a spontaneitás ereje; érezni, hogy bárhol, bármikor érvényesen előadhatóak a számok ebben a felfogásban.
A teljes írás itt olvasható »»
Tárkány Trió: A cimbalomprímás
Végső Zoltán: A jazz ereje
(Tóth Viktor Arura Trió: Have no Fear – Fonó, 2020)
Nem szeretném túlujjongani magamat, de a Have no Fear a 2000-es évek egyik legjobb – és nemcsak magyar – jazzlemeze, úgy, hogy tulajdonképpen egyáltalán nem az elmúlt húsz év jellegzetes hangütésével céloz, hanem sokkal régebbivel. Vagy nem is tudom: az anyag időbelisége megfoghatatlan, amiben annak is szerepe van, hogy olyan idolokat választ szellemi megidézettjeiként, akiknek igazsága ma is érvényes. És teszi ezt egy abszolút mai srác, aki így negyven fölött azért lassan a jazz középgenerációjához tartozik már, de aki képes örök értékeket a ma számára lefordítani.
A teljes írás itt olvasható »»
Tóth Viktor Arura Trió: Have no Fear
Végső Zoltán (Forrás: Végső Zoltán FB oldala)
