Fonó Budai Zeneház

Ebben a környezetben könnyű alkotni

2025. november 21. 12:49 - Fonó Budai Zeneház

Fitos Dezső, Kocsi Enikő, múlt, jelen és jövő a Fonó Budai Zeneházban

Szerző: Küttel Dávid

A Folkmagazin már kapható, őszi különkiadásában az idén 30 éves Fonó "háza tájáról" olvashattok történeteket, interjúkat és különböző írásokat - ezekből válogatunk. 

Kocsis Enikő és Fitos Dezső alkotópárossal beszélgettem és bevallom, nagy élmény számomra, hogy ezt az interjút én készíthettem el. Táncos tudásukat 30 éve ámulva nézhetem, színpadi alkotásaik rendre meglepnek, együttesvezetőként pedig azt gondolom, hogy bejegyezték magukat a kortárs színpadi néptánc legjobb társulatainak rangos vezetői névsorába.  

Küttel Dávid: A bevezetőben már elárultam, hogy régóta ismerjük egymást, de fel kell tennem ezt a közhelyes kérdést: Hogyan kezdődött a közös karrieretek és a közös életetek?

Kocsis Enikő: Kb. egy hónap híján együtt kezdtünk el táncolni 1997-ben Zsuráéknál (Zsuráfszky Zoltán), a Budapest Táncegyüttesben. Mi már ekkor ismertük egymást, mert a nyugat-magyarországi régió összetartott. Mindketten dunántúliak vagyunk: én győri, Dezső zalaegerszegi és azért ez a régió eléggé ismerte egymást. Közös táncháztalálkozók, közös bulikban vettünk részt és mindkettőnket tanított Sára Feri meg a Boxos, tehát közösek voltak a mesterek meg az iskola, amin nevelkedtünk, ami Zsuráék műhelyébe fújt minket. Épp ezért mi hamar egymásra találtunk szakmailag, aztán magánéletileg is. 2000 óta együtt vagyunk, együtt létezünk, amiben nagy szerepet játszott a Fonó.

Fitos Dezső: Gyakorlatilag azt kell tudni, hogy 1997-ben kezdődött az Utolsó óra program, ami pontosan abban az évben volt, amikor mi felkerültünk Pestre és Zsura volt a táncos gyűjtések szakmai vezetője. Azt a feladatot kaptuk, hogy a kamerákat kezeljük, segítsük a gyűjtés folyamatát, ami akkoriban azt jelentette, hogy minden szerdán odarobogtunk a Fonóba és szakmai munka végén maradtunk az adatközlőkkel és Ilike néni hajnali kettőkor „hajtott” minket haza a Fonóból. Onnan mentünk dolgozni csütörtök reggel a Budapestbe.

Gyakorlatilag ott laktunk a Fonóban, hiszen az adatközlők - akiket Kelemen Laciék szerveztek – ezeken az alkalmakon ott aludtak a Fonóban, ahol most a társulatunk öltözői vannak. A szakmai munka végeztével velük töltöttük az estéket, éjszakákat és ez meghatározó volt mindkettőnk számára.

3 évig tartott az erdélyi régió felgyűjtése, utána jött Kárpát-alja és a Felvidék és mi az erdélyi részben ott laktunk nonstop. A Fonó onnantól kezdve második otthonunkká vált.

K.E.: Az ember főként nem a próbateremben tanulja meg a táncot, ott elsajátíthatjuk, de azok az élmények, amelyek beépülnek, amik az improvizáció felé visznek, azokat pontosan ezek az alkalmak a „Fonó szerdák” adták, ahol kitáncoltuk magunkat. Akkoriban nem volt Budapesten annyi táncház mint most, így ezt a fajta szabad táncolást ott éreztük meg a legjobban. Akkoriban klubok voltak és ennek a lényege a rendszeresség volt, amiben a kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején úttörő szerepet játszott a Fonó.

K.D.: Most is fiatalok vagytok, de ebben az időben nagyon fiatalok voltatok. Mi érintett meg benneteket ennyire az adatközlő zenészek és táncosok előadásmódjában? 

F. D.: Igazából akkor már mi voltunk párszor Erdélyben gyűjteni, de az a rendszeresség, amit ezek a szerdák behoztak az életünkbe, gyakorlatilag azt jelentette, mint most az internet. Hatalmas nagy élmény volt számunkra, hogy kiutazás nélkül ott voltak előttünk az adatközlő zenészek és táncosok.

K.E.: Olyan volt, mintha tálcán felszolgálták volna nekünk ezeknek a kisebb falvaknak a kultúráját. Én is voltam már előtte gyűjtőúton, de ez az intenzitás olyan ablakokat nyitott ki számunkra, amit nem sejtettünk. Ezeken az alkalmakon hétről hétre olyan táncokat ismerhettünk meg, amikről nem is tudtuk, hogy létezik.

K.D.: Aktív táncosként mindketten szólisták voltatok és a mai napig meghatározó személyiségei vagytok ennek a műfajnak. Mit merítettetek azokból a gyűjtésekből, amik a Fonóban zajlottak, illetve az ebből kiinduló erdélyi gyűjtőutakból és mi az, amit használtok ebből a szép formavilágból a mai munkátokban?

K.E.: A gyűjtések nagyon sokat hozzáadnak egy táncos, vagy egy koreográfus szakmai fejlődéséhez, mert például, ha megismered a kalotaszegi táncokat mélyebben, akkor közelebb kerülsz a gyimesi táncok megértéséhez is. Az ember ahogy azt érzi, hogy minél többet tud, annál jobban ráébred arra, mennyi mindent nem tud. A Fonó szerdák azonban nem csak szakmailag vittek minket előrébb, hanem egy közösséget is jelentettek. Azokban az években a meghatározó amatőr és hivatásos együttesek együtt tanultak és szórakoztak ezeken az alkalmakon. Nagyon sok barátunk lett abban az időszakban és ezek a barátságok a mai napig meghatározóak az életünkben.

Pál István Szalonnával is ott ismerkedtünk meg, sőt az édesapjával is! Van erre egy aranyos történetünk: Szalival már jól ismertük egymást és egyszer csak ott volt az édesapja és egy asztalnál ültünk és azt mondtam, hogy hű, de örülök, hogy megismerhetem a Szalonna apukáját. Erre Lajos bácsi (Pál Lajos) fölállt és összevágta a sarkát; hát akkor szeretnék bemutatkozni. Én vagyok Császár Szalonna. Onnantól indult a mi barátságunk, hiszen évekig Szalonnáék muzsikáltak a győri és s szentendrei csapatunknak és Lajos bácsit minden alkalomra hívtuk, mert akkora karakter volt, meg imádtuk a személyiségét ahogyan muzsikált, ahogyan énekelt és ahogyan létezett. 

A Fonó nem csak egy Utolsó óra táncház volt -ahol az ember rengeteget kap- , hanem tényleg olyan tér volt, hogy bementél és az adatközlő zenészeken kívül összetalálkozhattunk a zenekarokkal és a népzenész-társadalommal. Nem véletlenül ott volt évekig a népzenésztalálkozó, és népzenész bál. 

F.D.: A Fonó egy olyan szabad műhely és egyben központ is volt, amely mentes volt a bürokráciától és bármikor tudtál időpontot kérni, hogy próbáljunk, vagy dolgozhassunk, vagy csak bemenjünk egy baráti beszélgetésre, vagy akár egy üzleti megbeszélésre.

Ami pedig ezen túl van az a fejemben maradt meg, egy jegyzőkönyvhalom, amit nem írtam le, de bármikor vissza tudok nyúlni hozzá és meríthetek belőle. Pontosan tudom, hogy például a mostani műsorunkhoz kellett egy anyag, amiről eszembe jutott, hogy itt volt egy gyergyói Damuki, amit nem láttam azóta sem, de úgy nézett ki, mint egy gurál tánc gyimesivel keverve és moldvaival eltáncolva. Emlékeztem rá, megszereztem a felvételeket és ez is azt bizonyítja, hogy van mihez nyúlni a mai napig abból az öt évből, amit akkor vettünk fel.

K.E.: Tehát a jelenlegi társulatunk új bemutatójához 2025-ben a 97-es gyűjtéshez nyúlunk vissza, mert Dezső emlékeiben megmaradt, hogy ott volt egy jó tánc. A közel 30 évvel ezelőtt megélt Fonós időszak a mai napig hatást gyakorol a mostani művészetünkre.

K.D.: Veletek kapcsolatban és néhány kortársunkkal az az érzésem, hogy a Fonóban elindult Utolsó óra sorozat valaminek az első órája, vagy talán a kezdete volt. Számomra biztos...

F.D.: Tudod, amikor visszahív a hely! A Hely! Muszáj ott legyél, mert valahogy ott érezted magadat jól mindig. Ezért is gondoltuk, hogy ide kellene visszamenni, mert itt mindig nagyon jó volt.

K.E.: A mostani időszakot azért megelőzte, hogy a hivatásos táncosi létünk mellett folyamatosan megjelenhettünk a Fonóban az aktuális amatőr együttesekkel, illetve a táncos, szólista pályafutásunk mellett visszajártunk táncoktatóként. Mondhatni, hogy ezeket a Fonós szerdákat az Utolsó óra után Dobi Gabi közreműködésével úgy alakítottuk ki, hogy az alkalmak ne csak a tánctanításról szóljanak, hanem mélyebben megismerhesse a közönség a táncanyagokat. Az volt a célunk, hogy egy anyagot ne csak a tánc szemszögéből ismerjen meg a közönség, hanem legyen mód énektanításra és a tájegység alaposabb megismerésére is.

F.D.: Annak idején mi indítottuk el, hogy minden kurzus végén legyen egy „gála”, ahová az anyagi lehetőségeknek megfelelően hívtunk adatközlő zenészeket és táncosokat.

K.E.: Ennek az volt a címe, hogy Utolsó óra táncházak. Ilyen és ehhez hasonló koncepció annak idején még Budapesten nem volt. Ekkor indult az a koncepció is, hogy legyen egy kezdő és egy haladó csoport és a kezdetektől rengetegen vettek részt ezeken az alkalmakon.

Nyilván nem tudtunk mindig mi ott lenni, de minden esetben megszólítottuk azokat a táncmestereket, akik ezekkel az anyagokkal elmélyültebben foglalkoztak.

K.D.: Milyen érzés most Nektek itt a Fonóban a saját társulatotokkal dolgozni? Minden nap ide jártok munkába, itt képzitek a fiatalokat, akiket ti hívtatok meg egy alkotómunkára, itt építitek azt a társulatot, aminek névadója Deske.

K.E.: Otthon érezzük magunkat. Hivatásos táncegyüttesként kellett találjunk egy próba helyet, ahol nyugodtan dolgozhatunk, erre Horváth Laci nyitott volt. Annak idején megszűnt a Budapest Táncegyüttes és 2020 tájékán úgy éreztük, hogy újra szükség van egy kisebb kísérletezőbb társulatra a három „giga” hivatásos együttes mellett. Így jött létre a Fitos Dezső Társulat 2022 márciusában és költöztünk be a Fonóba. 

F.D.: ...kialakítottuk magunknak a tánctermet, lepadlóztuk, aztán megkaptuk az alagsori irodákat, amit a társulattal közösen felújítottunk és kialakítottuk az öltözőket. Lukács József alapító, tulajdonos pozitív hozzáállása miatt még raktárhelyiségeket is kaptunk a Fonó udvarán, ahol tárolhatjuk a jelmezeinket. 

K.E.: Szűkösen vagyunk, de azt gondolom remek körülmények között tudunk alkotni.

K.D.: És a jövő??

K.E.: A gyerektáncház, illetve a gyermekcsoportok. Ez utóbbit néhány éve indítottuk és szerencsére idén szeptemberben újra elindulunk és lehet, hogy immár két korosztállyal. 

A méltán nagysikerű kamasztáncház mellett pedig arra gondoltunk, hogy úgy tudunk elérni minden korosztályt, ha beindítunk egy gyermektáncházat is, ami rendszeresen csatlakozik a Kuczera Barbara által vezetett kamasztáncházhoz. 

F.D.: Ennek a kezdeményezésnek a lényege a hiánypótlás, ahol a gyerekekkel a családok havi rendszerességgel jöhetnek és egy-egy tematikára felfűzve, táncolhatnak, énekelhetnek, játszhatnak velünk. Ebben Paár Julcsi és többnyire a Bazseva zenekar segít minket. Ez az alkalom remek lehetőség arra is, hogy lássák a gyerekek ennek a folytonosságát, hogy kamaszkorban is van itt erre lehetőség majd csatlakozni! A gyakorlatban ez úgy alakult, hogy mielőtt a kamaszok megérkeznek a kicsinyek is táncházi élményt kapnak közösen a szüleikkel, aztán egy pár órát maradhatnak a kamaszokkal és így kedvet kaphatnak a néptánc és a népzene magasabb szintű tanulásához, megismeréséhez.

K.D.: A beszélgetésünk kezdete óta azt érzem, hogy Ti jó helyen vagytok. A Fitos Dezső Társulat hazatalált...

K.E.: A kezdetektől úgy éreztük, hogy mi annyira nyitottak vagyunk új, innovatív irányzatokra a kortárs néptáncban, ahogy a Fonó, illetve Laci is nyitott a zenében...

Amikor kimegyünk egy szünetre, akkor általában minőségi művész emberekkel találkozunk és ez is inspiráló. Ezekkel az emberekkel jó találkozni a hétköznapokon.

F.D.: A Fonó csapatával megvan a kölcsönös bizalom, szeretet és tisztesség és ebben a környezetben könnyű alkotni.

fo_ldlegenda_k_logo-103.jpg

Szólj hozzá!

"A következő 5-10 évben megkerülhetetlenek lesznek"

2025. november 14. 08:30 - Fonó Budai Zeneház

Tóth Dániel írása a BashElán Titkon című lemezéről

Az Elán (azóta BashElán) első lemeze, az Agile, nagy kedvencem. Írtam Róluk anno a Fonó blogra. Ajánlom ezúton is újra a debütáló albumot is. Az a stílus hozzám még közelebb áll, mint az új lemez anyaga, viszont a Titkon kiadvánnyal egyértelműen elindult a csapat a nagyszínpadok felé, és a következő 5-10 évben (reméljük még tovább) megkerülhetetlenek lesznek a nagyobb világzenei, népzenei fesztiválokon, hazánkban és a régióban (remélhetőleg még messzebb). 2025-ben elnyerték a Fonó felfedezettje díjat. Egy megerősítéssel több a fiatal csapatnak, hogy jó az irány, amerre elindultak. Ez egyértelmű. Ami különleges a BashElánban, hogy már nagyon régen éreztem egy fiatal zenekarnál azt amit Náluk, hogy meghatározó tényező lesznek, lehetnek az elkövetkező időszakban. Olyanok, mint Lajkó Félix és az épp aktuális zenekara, projektje, vagy mondjuk a Cimbaliband, akár éppen a Parno Graszt. Az út hosszú, de ha ilyen léptekkel haladnak, bejárható. 

A formáció 2022-ben alakult és 2025-re megérkezett második stúdiólemezük, a Titkon. A Herédi Zsombor (harmonika) által alapított szupercsapat tehetséges és ismert fiatal népzenészekből áll. A tagok már régebbről ismerik egymást. Innen érezhetjük úgy hogy a kiadvány nagyon jó, vidám, fiatalosan lendületes életérzést, világot közvetít. Az első dallal (Lautár áramlat) in medias res indít, egyből a közepébe csap a banda. Azonnal kapunk egy dallamvilágban, ritmikában, szólókban gazdag egyveleget. A változatos, lendületes dallam- és ritmusvilág végigkíséri az egész anyagot. Van itt minden: balkán zene, úgymint a Kolo vagy a Makedón c. szerzemények. Nagyon jó, hogy az instrumentális dalok mellé vokállal tarkított népdalok, nóták feldolgozásai is felkerültek a nagylemezre. Egy kellemes énekhang általában sokat “segít” abban, hogy egy zenei anyag kellően szórakoztató legyen. A Titkon sikeréhez már a hangszeres muzsika is elegendő lenne, de énekkel még jobbak, szórakoztatóbbak a darabok. Már csak azért is mert, ahogy a zenekar tagjai a hangszereikkel, az énekesnő Vrencsán Anita is nagyon lazán „muzsikál” énekhangjával. Semmi túlzás, semmi mesterkéltség. Nagyon jó az elosztás az instrumentális szólistákat, szólókat tekintve is. Mindegyik tag kellően megmutatkozhat, mi pedig mindeközben jól szórakozunk. Ha épp nem Zsombor ujjai szaladgálnak lazán a harmonikán, akkor Babcsán Bence szaxofonja lép elő valami igazán ütős melódiával, vagy éppen Csapodi Tádé ízes hegedűdallamai kényeztetik füleinket. Tarkítja mindezt Horváth Áron remekbe szabott cimbalomjátéka. Ő helyenként gitározik is a lemezen. A megfelelő alap, harmónia, ritmus ugyanolyan fontos, mint a szólisták “szárnyalása”. Erről Lakatos Dávid (nagybőgő) és Könczei Bálint (brácsa, dob) gondoskodnak. 

Amit mindenképp kiemelnék még, a könnyed virtuóz játék mellett, az a hangulat.  Sikerült úgy összeállítani egy stúdiólemezt, hogy azt hallgatva olyan érzésünk van, mintha egy buliban lennénk, koncerten, vagy akár táncházban. A dalok, dallamok nagyon jó érzékkel összeválogatottak, összerakottak. Nem elcsépelt, agyonhallgatott műveket dolgoztak fel, gondoltak újra a fiatal titánok. Ehelyett olyan muzsikákat „poroltak le”, amelyek egyből a kedvenceink lehetnek, hallhattuk már itt-ott őket, mégsem „túljátszottak”. Fogyasztható anyag mindenki számára, nem csak a népzene-, világzene-kedvelők körében fog elterjedni. Bizonyíték arra, hogy lehet valami egyszerre szórakoztató és magas színvonalú.

A lemezborító hasonlóan szellemes, mint a korongon található muzsika. Egy vélhetően soha el nem készülő, örökké épülő villát ábrázol, amely egy olyan tájegység meghatározó építménye, melynek muzsikáját sokan nagyon szeretjük! Csak így tovább, sok sikert!

Csapattagok: Herédi Zsombor - harmonika, Vrencsán Anita - ének, Horváth Áron - cimbalom, gitár, Lakatos Dávid -nagybőgő, Babcsán Bence - szaxofon, Csapodi Tádé - hegedű, Könczei Bálint - brácsa, dob

A lemez elérhető:

Youtube-on »» 

Spotify-on »» 

bashelan-titkon-cover-3000px.jpg

Szólj hozzá!

"ahol otthon érzi magát a hagyományos műveltség" - interjú Berecz Istvánnal

2025. november 10. 14:49 - Fonó Budai Zeneház

szerző: Varga Veronika

A Folkmagazin már kapható, őszi különkiadásában az idén 30 éves Fonó "háza tájáról" olvashattok történeteket, interjúkat és különböző írásokat - ezekből válogatunk. 

Berecz Istvánt a táncházmozgalom egyik legelevenebb figurájaként ismerik a népi kultúra valamely ága iránt elköteleződők: táncosként, énekesként és a Fonó művészeti vezetőjeként is hiteles és kreatív, ugyanakkor nyitott és 21. századi módon viszonyul a hagyományos kultúrához. Nem csak a színpadon, nyilvánosság előtt, de a hétköznapokban is sugárzik belőle  elődei, illetve a népi kultúra autentikus mestereinek értékei iránti tisztelet. A táncházmozgalom második generációjának képviselője, a Fölszállott a páva első szériájának nyertese, Berecz István sok szálon kötődik a Fonóhoz, de nem csak munkájából adódóan.

Milyen szálak kötnek téged a Fonóhoz? Miként lettél te a Fonó művészeti vezetője? 

A jogi egyetem záróvizsgáival pingpongoztam, és próbáltam magamnak azt hazudni, hogy majd jól áll az öltöny napi 12 órában, amikor a Fölszállott a páva (a legnagyobb Kárpát -medencei népművészeti tehetségkutató seregszemle) lezajlott. Az akkori nagy figyelem dobott nekem két mentőövet, hogy engem a jogtól, a jogot pedig tőlem megmentette: Vidnyánszky Attila elhívott János vitézt koreografálni, Horváth Laci pedig a Fonóba, művészeti vezetősködni. A Fonó azelőtt szép mulatságok, találkozások helyszíne volt számomra, végigpalatkaizott éjszakák utáni transzcendens napfelkelték, végtelen nótázásokkal kirakva. Aztán – szinte ugyanezt, de azért néha a szervezéssel, házigazdasággal járó szép vagy kevésbé lírai feladatokkal tarkítva. De – egyrészt –  az apró részletekben való elveszni nem akarás férfias jelensége miatt, másrészt a csodálatos és alapos kolleginák, kiváltképp Kubinyi Julcsi, most pedig Zolnai Sári alapos és precíz segítsége mellett nem mondható, hogy nálam a munka száraz része agyonnyomta volna a katarzist. 

Fotó: Emmer László

fotoemmerla_szlo.jpg

Mi az, amit a leginkább szeretsz a Fonóban?

A Fonó az a tér, ahol otthon érzi magát a hagyományos műveltség. Ebben a térben nem nyom agyon a technika, a digitális világ, nem kell feszengeni, nem kell egymás trikójának a márkajelzését lesni. Alkalmas arra, hogy ember és ember boldog legyen egymással táncban, zenében. A befogadószám miatt nem kell kompromisszumokat kötni, mainstreamet beiktatni, hanem maradhatunk a szerves és igényes kultúránál. 

Idézz fel egy-kettőt életed legemlékezetesebb pillanataiból, amelyek egyértelműen a Fonóhoz kötődnek!

Pásztornapok, gyimesi napok – ha mesterek érkeztek, mindig ünnep volt. Friss levegőt hoztak magukkal a városba, üdítő, tartalmas, magas életet. Vagy Parvathy Baul indiai énekes koncertjei, vagy akár a tuvai torokénekesek időtlen énekei. Vagy a sok órás közös éneklés a buzai asszonyokkal, vagy mulatás a Parno Graszttal koncert után még órákig a kis színpadra zsúfolódva. Zenére megnyílt emberek vallomásai, szilveszter éjféli Himnusz éneklés megközelítőleg ezer torokból. Pásztormulatság  a pult előtt a szűrben mulató Csinos Molnár Imrével, édesapja börtönéveit balladában megéneklő Árvai Sándor juhásszal, a gyimesi estek Sára Ferivel, Ordasokkal, véget nem érő estek Csipásékkal, a csávásiakkal. Megszámlálhatatlan szép és emberi élmény. Mert ebben a térben közel van egymáshoz előadó és befogadó, itt megüt az énekben, táncban vagy zenében kifejezett vallomás. 

Fotó: Szőke Péter

fotoszo_kepe_ter_8235-enhanced-nr.jpg

Milyennek látod a jövőt, hogyan tovább? Mik a személyes terveid, elképzeléseid a Fonó kapcsán? 

A hamisítatlan és feldolgozatlan népzene és tánc szerelmeseként minél több olyan estet szeretnék szervezni, ahol a még ma élő mesterek megmutatkozhatnak, és ahol a fiatal generáció ezáltal ihletődhet – minél több olyan estet, napot, ahol ennek a népnek, és a velünk együtt élő népeknek, nemzetiségeknek vagy távoli kultúráknak a zenei szépségei, szenvedélye, táncos szilajsága, ereje megmutatkozhat. Ahol a városi ember is találkozhat ezzel, és nem csak mint egy letűnő világ atlantiszát nézheti meg, hanem együtt lüktethet, doboghat vele. Ezenkívül szeretném, ha a színháznak új teret kereső, vagy aziránt is fogékony barátok is hozhatnának az ő egyetemes műveltségükből egy-két lelki táplálékra valót nekünk is, mert színház és táncház gyümölcsöző találkozás tud lenni. 

Milyen jókívánságot fogalmaznál meg a 30. évét ünneplő Fonó számára?

Még sok találkozásban, katarzisban bőséges esztendőt, és olyan megújulási kedvet, lehetőséget, amely nem megy 30 év értékeinek rovására. 

(Varga Veronika)

Fotó: Szőke Péter

berecztani_i_fotoszo_kepe_ter_8315-enhanced-nr.jpg

Szólj hozzá!

"Nem a potmétereket tekergették kopásig a stúdióban" - Fonó30 retrospektív

2025. november 03. 18:12 - Fonó Budai Zeneház

Jávorszky Béla Szilárd a Fonó Zenekar Hateha! című lemezéről

A Folkmagazin már kapható, őszi különkiadásában az idén 30 éves Fonó "háza tájáról" olvashattok történeteket, interjúkat és különböző írásokat - ezekből válogatunk. 

30 éve gazdagítja a világ zenei örökségét a Fonó. Ez idő alatt több száz lemez került forgalomba a jól ismert logoval. Megkértek, kiválasztottam közülük tízet, hogy szubjektív ajánlót írjak róluk.  Olyan albumokat vettem elő, amelyek talán kevesebb figyelmet kaptak, vagy régen jelentek meg és talán kicsit el is lettek felejtve. Nem volt szempont, hogy kaptak-e valamilyen hazai vagy nemzetközi díjat, mennyire népszerűek és az sem befolyásolt, hogy milyen stílust, műfajt képviselnek. A sajtójelenlét végképp nem volt releváns, mert a Fonó rétegzenékben utazik (nép-világzene, jazz, etno-jazz), a kiadványok publicitása is ehhez mérhető. Jó nagy halmazból jött ki ez a tíz album. Időről, időre előkerülnek és mindig meg tudnak lepni az addig rejtett újabb rétegekkel. Remélem, hogy mást is. 

Fonó Zenekar – Hateha! - Hungarian Dance House Music (Táncházi Slágerek) (2009)

A zenekar 1997 óta létezett. Nevük egyrészt utal a közösségi élet fontos színterére Erdélyben, másrészt a főváros egyik máig létező független intézményére, ami egyszerre koncerthelyszín, lemezkiadó és agora. Ez a Fonó Budai Zeneház, ahol a Fonó Zenekar akkoriban sűrűn megfordult. A koncepció egyszerű volt: megidézni a 80-as, 90-es évek fővárosi táncházainak hangulatát. Akkoriban még nem falvakra, „szegekre” bontott rendeket húztak, hanem 3-4 nagyobb tájegység zenéjére táncoltak a városi fiatalok. Kezdődött a székivel, majd változóan vagy dunántúli vagy kalotaszegi vagy moldvai vagy gyimesi rendek következtek és általában a mezőségi zárta a 4-5 órás alkalmakat.
A három legnépszerűbb, az erdélyi hagyományra fókuszáló klasszikus táncrend hallható a lemezen: széki, kalotaszegi, mezőségi. Végül egy Hajnalival zárják a szettet.  A felvétel abszolút élő, minden be lett mikrofonozva, lehet hallani és érezni a teret. Nem a számítógépes utómunka hozta össze, nem a potmétereket tekergették kopásig a stúdióban, nagyjából egy az egyben került a lemezre a produkció. Hallani a hibákat, a jóféle koszt, dögös a hangzás. Ugyanúgy betalál, magával ragad engem, mint pl. a Rolling Stones korai koncertalbuma, a Get Yer Ya-Ya’s out. A zenéből áradó erő és lendület majd kidobja a lejátszóból a CD-t. Akiket pedig hallani lehet a 66 perces anyagon: Navratil Andrea, Berecz András, Agócs Gergely, Papp László, Szentkereszty Judit, a Vándor Vokál (Farkas Tünde, Izsák Katalin, Szluka Judit) énekeltek, illetve vokáloztak. Kürtösi Zsolt bőgőzött, D. Tóth Sándor brácsázott, Gombai Tamás és Pál István "Szalonna" hegedült. 

(Jávorszky Béla Szilárd)

A lemez meghallgatható a Spotify-on itt »»

és a Youtube-on itt »»

fono_zenekar_hateha.jpeg

Szólj hozzá!

A Fonó-lemezboltos Mezei Pétert csak a minőség érdekelte

2025. október 27. 11:48 - Fonó Budai Zeneház

Népzene, világzene, jazz / Fonó30 - Jávorszky Béla Szilárd írása

A Folkmagazin már kapható, őszi különkiadásában az idén 30 éves Fonó "háza tájáról" olvashattok történeteket, interjúkat és különböző írásokat - ezekből válogatunk. 

Sosem számított vérbeli kereskedőnek, mindig a zene felől közelített: az elmúlt bő négy évtizedben olyan vinyl- és CD-lemezeket árult, amelyekről úgy gondolta, hogy minőséget képviselnek. Legyen az népzene, rock, jazz vagy blues. A Fonó Budai Zeneház alapítása óta ő viszi ott a lemezboltot, melynek helye az idők során többször változott, meg 2010-ig sokkal jobban ment, de ha takaréklángon, ma is létezik. 

Úgy tudom, a jazz felől érkeztél, és már korábban is lemezboltot vittél Budapesten.

Magyarországon 1982-ben én nyitottam a harmadik maszek lemezboltot a Szív utcában – a győri Kiss Attila „Rütyi” és a Fonográf-dobos Németh Oszkár után. Kicsit szabadabb volt már akkor a világ, bementem a VI. kerületi Tanácshoz engedélyért, kedves pufók asszonyka fogadott a kereskedelmi osztályon, mondta, »Péter, lemezboltot nem lehet, de nyisson műszaki cikk kereskedést, tegyen a kirakatba egy hatalmas rádiót, nagyon árazza be, hogy soha ne vigye el senki, és aztán fű alatt mehet az egész, nem lesz gond.« Így is tettem, és tényleg nem volt gond. Mivel akkoriban a magyar népzenét rengeteg boltban lehetett kapni, jazz viszont sehol sem volt, belevágtam egy jazzbolt nyitásába. Ami persze nem okozott gondot, hisz tizennégy éves koromtól hatalmas jazzrajongó lettem. Így lett a bolt neve Newport, ősztől tavaszig klubos hangulattal, zenét hallgattunk, kávézgattunk, szóval amolyan mini kultúrbarlangnak számított az üzlet. Nyáron jöttek a keletnémet turisták, akik vették az igényes rockzenei lemezeket. Nagy feeling volt ott.

Miként kerültél a Fonó csapatába?

A Newport idővel átköltözött a Lenin körútra (ma Teréz körút), a Nyugati pályaudvar mellett az első kapualjba, ami kisebb helyiség volt, de frekventáltabb. És már épp kezdtem unni, hogy az áruért rendszeresen végig kellett túrnom a párizsi, stuttgarti, müncheni, bécsi antikváriumokat, amikor Balogh Tibi barátom – maga is nagy jazzbarát – mondta, az egyik barátja saját klubot szeretne nyitni, jöjjek el az egyik megbeszélésre. Elmentem, Lujó vázolta, mire gondolt, és kérte, vigyem ott a lemezboltot. Megtetszett Lujó karaktere, habitusa, szimpatikus dolgokat mondott, úgyhogy jöttem. És azóta is itt vagyok.

A Fonót lényegében Lujó zenekara, a Los Gringos tagjai hozták létre a két kezükkel, sokszor hályogkovács módjára. Te is részt vették a ház előkészítő munkálataiban?

Persze, és hatalmas, életre meghatározó élményeket szereztem. Emlékszem, a nyitás előtti napon hajnali négykor még Lujóval a nagyteremhez vezető átjáróban fúrtuk le a lapokat, hogy majd szőnyeget lehessen teríteni rájuk. És mikor közöltem vele öt körül, hogy kész, nem bírom tovább, mosolyogva mondta, nyugodtan menjek haza aludni, majd ő egyedül befejezi. Akkor, amikor már bő egy hónapja minden nap reggeltől éjjel 11-ig nyomtuk az ipart. Másnap pedig jött a nyitás, azon a hétvégén az amerikai Rova Saxophone Quartet, ifjabb Csoóri Sándor zenekara és a Dresch Quartet csapott hatalmas nyitó bulit. Annyian jöttek el rájuk, hogy a Fehérvári úton bekanyarodott a sor. Persze teleraktuk a várost plakátokkal, a nevek szépen virítottak rajta, csak azt felejtettük le róla, hogy melyik nap és hány órakor lesznek. A cím viszont – Sztregova utca 3. – szerencsére szerepelt. Valahol még megvan egy plakát a nyitóbuliról.

240302-foto_szo_kepe_ter21152.jpg

(fotó: Szőke Péter)

A lemezboltban milyen kínálattal indultál?

Lujó teljesen szabad kezet adott, úgyhogy népzenében, jazzben, bluesban hozhattam, amit gondoltam. Idővel pedig tovább bővíthettem a kínálatot. Azokat a kiadókat is behoztam Magyarországra, amelyeknek a lemezei addig sehol sem voltak kaphatóak itthon. A Fonót tényleg egy szerelemcsapat indította be, amatőrök voltunk, de nagy lelkesedéssel pótoltuk a tapasztalathiányt. Mindenki csinált mindent. Évekig én fizettem ki a zenészeket, vettem fel a telefont, ha kellett, takarítottam vécét, zártam a házat hajnalban. Ezt a talpas hozzáállást mindig szerettem. És a habitusomnak nagyon megfelelt, sose akartam felül lenni, irányítani.  Persze alapvetően a lemezboltot vittem, de Lujó sosem játszotta a főnököt, őt csak az érdekelte, hogy működjön a dolog. A házban minden este remek koncertek szóltak, amikor bezártam a lemezboltot, beálltam a kávézóba, és főztem a kávét. Remek csapat jött össze. 

Mit emelnél ki a korai időszakból?

Nagy lépésként éltem meg, amikor 1997 körül a Vörösmarty téren a karácsonyi vásárba kitelepülhettem. Másfél hónapon át minden nap ott dolgoztam, este meg irány a Fonó. Nem is tudom, hogy bírtam ki fizikálisan a megterhelést, vélhetően a nagy tenni akarás és a magyar zene és zenészek szeretete lendített át mindenen. Jó kis standot készítettem, egész nap szólt a zene, csak jó lemezeket vittem ki. Magyar népzene, világzene, jazz. A gazdasági oldala is működött és az emberi oldala is, ami nekem legalább annyira fontos. Csillogó szemű emberekkel találkoztam, akiket lelkileg annyira megérintett a magyar zene szépsége, lazasága, mélysége, egyedisége, hogy később rendszeresen visszatértek. Mert nálam olyan zenéket hallhattak, amiket a rádiók nem játszottak. Például Szalóki Ági Hallgató című lemezét, ami finom, ízléses, érzékeny muzsika. Az egyik nap jött egy angol fickó, mondta, venne egyet. Másnap újra jött, hogy öt ugyanilyen lemezt kér, mert ezt viszi haza mindenkinek karácsonyra. Hasonló vásárlóból sok volt ott. Szerintem ez a legjobb országimázs. 

Maga lemezbolt még működik a Fonóban?

Takaréklángon. Öt-hat éve látszódott, hogy ez a piac is erősen megy lefele, pedig hát itt még van egy szűk mag, amelyik szereti a kézzel foghatót. Sokan egy életen át gyűjtötték a nagylemezt, később a CD-t, aztán nekiálltak letöltögetni. De a tizediknél rájöttek, hogy nincs rá szükség. A fiataloknál is látok már egy réteget, amelyik inkább szereti kézbe venni. Mint valami könyvet. Amikor 2008 karácsonyára megjelent a Csík Zenekar Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen... lemeze, tele nagy slágerrel, az első 25 darabot kivittem a Vörösmarty térre. Nem is tudom, a mellettem lévő árusok hogy bírták, de szinte az egész vásár ideje alatt ez a lemez szólt a hangszórómból. Januárban találkoztam Szabó Attilával, a zenekar tagjával, aki tudta, hogy kivittem belőle 25 darabot. És nevetve meséltem neki, hogy 1100 darab ment el. Azt hitte, hülyéskedem, pedig akkor, ezzel a lemezzel robbantak be igazán. 

Mely Fonó-kiadványok mentek még ilyen szépen?

A Ghymes, amikor még nálunk tartott klubot, a csilláron is lógtak. Lujó erősen segítette őket, hogy be tudjanak épülni a hazai zenei életbe, aztán az 1998-as Rege hozta meg nekik az áttörést, abból elég sokat tudtam eladni. Dresch Misi lemezei folyamatosan mindig jól mentek. Ja és a Besh o droM első lemeze. Akkoriban nyitott a Hangár, alkalmaként ezerkétszáz ember, na ott tényleg megjött a balkáni hangulat.

Lujó erre húzta be a kéziféket…

Lujónak szerintem jó ízlése van, érezte, hogy kellenek a mocorgós bulik, de nem mindenáron. Szerette volna megtartani a családias hangulatot, nem akarta az ezekkel a koncertekkel járó kellemetlenséget. Erre amúgy mindannyian törekedtünk, magam is a lemezboltban. Lujó amúgy nem akarta, hogy bármi befolyásolja a függetlenséget. Persze hamar kiderült, hogy pusztán jegybevételből nem lehet a Fonót fenttartani hosszútávon. Úgyhogy szűkíteni kellett a stábot, 2004-ben lényegében mindenkitől megvált. Leszámítva Lévay Melindát, Marika nénit, a takarítónőt meg engem. Akkor hárman vittük a házat, lecsupaszítva, kis büdzséből. 

fotoszo_kepe_ter_26998.jpg

Munkában. (fotó: Szőke Péter)

Ma egyébként miként látod a Fonót? Eltelt 30 év, Te is öregedtél, a Fonó is más lett. Lujó szerint nem lehet mindig az Utolsó Órára hivatkozni.

Én ezt máshogy látom. A Fonó 1995-ben teljesen új fejezetet nyitott a magyarországi klubéletben. Addig voltak a kultúrházak, melyek épp a rendszerváltozás környékén haldokoltak. És kellett egy hely, ahonnan a Ghymes, a Besh o droM és mások elindulhattak, ahol Szabados Gyuri bácsi a Kassák klub után új otthonra lelt, ahol Dresch Misi régi klubja megújult és folytatódhatott, plusz szisztematikusan, szerdánként ment a táncház és a tánctanítás. És a Fonóban ez folyamatosan működött, függetlenül a politikai kurzusoktól. Amikor Ferenczi Gyuri feloszlatta a rhythm and blues zenekarát és belekezdett abba, amit ma is csinál, mondtam neki, itt van a csütörtök, tudom, hogy szar nap, de hátha. Az első koncertjükön hárman voltunk (engem is beleértve), a másodikon hatan, aztán beindult a szekér. Híres holland avantgárd zenészek is léptek itt fel. David Murray Balogh Kálmán zenekarával is játszott nálunk. Ebből CD is jelent meg. Borbély Misi, Dresch Misi Teodosi Spasovval többször is zenélt a Fonóban. Tartott klubot anno Bob Cohen bandája, a Di Naye Kapelye. Bob az egyik alkalommal hozott egy nagydarab arcot, kiderült, rabbi Izraelben, és remek klarinétos. Koncert előtt voltunk két órával, a pofa ott kotorászott a lemezboltban, összeszedett vagy 120 lemezt. Kérte belehallgatna. Mondtam, nekem van más dolgom is, de ő mindegyiket csak egy percre tetette be, és a végén szinte mind megvette. Csillogott a fickó szeme, a Di Naye Kapelye remek koncertet adott,  sokan táncoltak. Dresch Misi klubja állandó értő közönséget vonzott. A március 15-i és oktober 23-i  Ökrös + Berecz András ünnepi műsorait sem felejti senki el, aki egyszer ott volt.

A Fonónak volt egy erős klubhangulata, egy közösségi találkozás, amikor a zenész nem fönn játszik a színpadon, hanem melletted húzza, fújja. Miközben szerintem rajtam kívül kevesen mondhatják el magukról, hogy Kicsi Aladárral és Neti Sanyi bácsival aludtak egy ágyban. Az Utolsó Órában muzsikáltak, hajnali négy volt már, másnap még felvételt készítettek, eléggé felöntöttünk a garatra, így mind egy ágyba zuhantunk aludni. A másik kedvenc sztorim Roscoe Mitchellhez (Art Ensemble of Chicago) kötődik (régen a fél karomat odaadtam volna bármelyik lemezéért) Szabados Gyuri bácsi MAKUZ zenekarának volt vendégmuzsikusa, a koncert utáni napon bejött a boltba és kiválasztott egy hatalmas pakk CD-t. Közte számos klasszikust, például Miles Davist, John Coltrane, Charles Mingus. Mondta, Amerikában messze lakik a várostól, ahol lemezbolt van, itt meg mindent megtalált egy helyen. Összeszámoltam, mondtam az összeget, kotorászott a zsebében, közölte, most nincs nála ennyi készpénz. Mondtam, vigye el a lemezeket, itt a címem, küldje majd el a pénzt borítékban. És képzeld, egy hónap múlva elküldte. Sok élmény köt a Fonóhoz, a feleségemet is itt ismertem meg, aki kibírta, kibírja hogy egy ilyen lökött zenemániás ura lett / van. Nagy ajándék nekem, hogy lemezeken keresztül élményt adok én is a magam módján az embereknek.

(Jávorszky Béla Szilárd)

fotoszo_kepe_ter_8035-enhanced-nr.jpg

Faragó-Thököly Márton és Mezei Péter (fotó: Szőke Péter)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása