A Párniczky Quartet Mikrotheosz lemezét meghallgatva, azonnal utána kellett néznem Párniczky András munkásságának. Stílusa teljesen egyedi, ahogy gitárhangzása, hangszíne is új nekem, legalábbis jazzben mindenképp. Helyenként kicsit rockos, és ez még sokkal érdekesebbé, sajátosabbá teszi a lemezt. A csapat az autentikus zsidó zenei világból meríti dallamait, de szívesen nyúl balkáni (főleg román) melódiákhoz, helyenként pedig a magyar zenei örökségből is táplálkozik. Párniczky a zene igazi értője. Bartók zenéjét és a jazz kapcsolatát kutatta és ebből a témából doktorátust is szerzett. Látszik, hogy mennyire elhivatott előadó. Nem csak látszik, hallatszik is. 

Egy ideje már beszélhetünk felismerhető, igazán erős, igazán világszínvonalú muzsikusokat felvonultató európai jazz szcénáról, európai jazz irányról, irányzatról. Ezen belül a magyar jazz-élet is egyre több színvonalas előadóval büszkélkedhet.

Az album amelyről most írok, mindenképp egy gyöngyszem és egy megkerülhetetlen, kihagyhatatlan jazz quartet korongja. Párniczky András ezen anyaga első ebben a felállásban, de ez már a hetedik lemeze a világjárt művésznek. A négyes fogat két tagja már régóta András zenésztársa. Több száz koncerten vettek részt együtt. Bede Péter (tárogató, alt szaxofon) és Ajtai Péter (bőgő) mellé Szabó Sipos Ágoston dobos csatlakozott, aki jazztanulmányai előtt hegedűn játszott. Azt gondolom, ez egy széles látókörű, nyitott dobolást tesz lehetővé. Erről meg is győződhetünk a műveket hallgatva. Ilyen előadóknál arról nem is kell beszélnünk, hogy ismerik-e hangszerüket, technikailag képzettek-e.

Itt már a zenei szabadság, fantázia számít. Tud-e valaki valami újat, érdekeset adni közönségének.? Van-e valami plusz? Valami, ami magával ragadja a hallgatót és nem engedi el. Engem ezek a művek hónapok óta nem engednek el, és ha elkezdem, legtöbbször, ha tehetem elejétől végéig meg is hallgatom a teljes Mikrotheoszt. Ritkaság, amikor négy ember ennyire egymásra talál és ennyire igényes, magas színvonalú jazzlemezt tesz le úgy az asztalra, hogy az a legelvetemültebb jazzrajongót is lekössön, aki mindenféle zenét szeret, vagy általában teljesen másfélét hallgat. Teszteltem, mert több ismerősömnek elküldtem a szerzeményeket, akikkel időnként zenéről beszélgetünk és, habár kritikus egyénekről beszélek, csakis pozitív visszajelzést kaptam. A páratlan ritmusok, meglepő tempó-, dallamváltások, egyedi szólók, nagyon eltalált szellemes harmóniák együtt akkorát szólnak, hogy nem maradhat közömbös a hallgató. Ismétlem magam, mert több Fonó kiadványnál éreztem így, hogy egy válogatáslemezt hallgatok. Annyira erős az összes szerzemény, hogy ennyi tartalomból  van, akik két-három nagylemezt is “kihoztak” volna. Viszont így lett ez egy ötcsillagos mestermű, amit érdemes mindenkinek meghallgatni.

Külön öröm, hogy a Fonó négy kiadványa már bakeliten is rendelhető. Dresch Mihály vonós quartetje, Lajkó Félix és a Meybahar legutóbbi lemeze mellett, ez a negyedik Fonó korong, amelyet lemezjátszón is pörgethetünk. Nekem mind a négy nagy kedvenc, nem hiába mindhez írtam ajánlót. Ha engem kérdeztek, nem hiányozhatnak senki gyűjteményéből!

Párniczky Quartet: Mikrotheosz a webshopban - vinyl itt »»

Párniczky Quartet: Mikrotheosz a webshopban - CD-n itt »»

A név nagyon jól eltalált, hangzatos, hát még a stílus. Olyan egyveleg, amelyben megjelennek a magyar, moldvai, balkán és más zenei motívumok. Nagyon lendületes és magával ragadó zenei koktél, melyet nagyon nehéz lenne beskatulyázni, meghatározni az irányzatot. Nem is hiszem, hogy kell. Keverednek benne az imént említett népek zenéi, fellelhetők benne jazzes finom elemek, de ugyanúgy rockzenére emlékeztető kemény, feszes ritmusok, balkáni életérzés, népies dallamok és akár román, vagy egyéb műdalokra emlékeztető melódiák. Sok népzenéből táplálkozó előadót hallgattam, sok koncertet láttam már, de a Fanfara három albuma egyszerre akadt az utamba. Így rögtön három lendületes anyagot “kaptam” Tőlük. Három az egyben, mint a kávé. Csak ez sokkal jobb! Ez a zeneiség lehet a megoldás az örökös problémára. Miért hallgatnak a mai fiatalok egyre kevesebb hangszeres zenét, aminek a népzene az alapja? Miért nem hallgatnak népzenét? Lehet, hogy először nem érzik, nem értik. Ha ilyen bomba anyagokat kapnának, esetleg lehetőségük lenne ilyen előadókkal találkozni minél több fesztiválon, egyre több zeneszerető ember kezdene el érdeklődni a népzene és az egyéb hangszeres zene iránt is. Efféle jól eltalált, kiválóan felépített, jó, feszített ritmusú, főleg gyors tempójú talp alá valóra ugyanakkorát bulizhat egy népzene rajongó, egy rocker, vagy egy elektronikus zenén nevelkedett fesztivállátogató. 

Végighallgattam mindhárom lemezt. A stílus hasonló, de érezhető, hogy a zenekar mindig tud újat hozni, továbblépni. Mindhárom anyag nagyon erős, nagyon jól felépített. Képes fenntartani a hallgató figyelmét végig, ami mostanában egyre nehezebb, hiszen a zeneszeretők zöme (sajnos én is) általában ide-oda ugrál a lejátszási listákon a különböző alkalmazások segítségével. Ezért is jó még ma is a cd vagy akár a bakelit, ami újra egyre nagyobb teret nyer. Eljátszadozunk a borítóval, elolvassuk a hozzá tartozó információkat, kapunk egy tárgyat is a zenei élmény mellé. Sokszor a lemezborítók is valódi műalkotások. Persze ami a legfontosabb, az a zene, ami magáért beszél a csapat minden eddigi lemezén. A Fanfara Complexa nem sűrűn jelentet meg nagylemezt (2011, 2016, 2024). Talán ezért is érezheti úgy a kedves hallgató, hogy válogatáslemez mindegyik. Mindhárom album összes dala nagyon erősre sikeredett. Azt hiszem, ez igazi ritkaság. A három hanghordozón szereplő stílus hasonló, de mégis más. Élő organizmusként fejlődik a banda.  Ahogy minden és mindenki, egy zenekar is, mint a jó bor, idővel csak érettebb lesz. A 2011-es Radio popular nagyon erősen indít és végig megmarad a lendület. Egy “alibi” darab sincs és követik egymást az jobbnál jobb dalok. Ha egy debütáló album ilyen, felmerülhet a kérdés, egyáltalán hogyan lehet ezt a szintet tartani, hasonlóan érdekes, dinamikus, ritmusos, sokoldalú méltó „utódot” létrehozni. Valószínűleg rengeteg együttgyakorlással, kreatív, jó csapatban. Sikerült is. Minden egyes albumukkal valahogy még emelik a tétet.

A Tánc alá c. lemez balkánosabb, mint elődje, még kifejezettebb a több szólamban muzsikálás, változatosabbak a ritmusok, tempóváltások még több helyen előfordulnak. A tagok még jobban megmerültek a zenei stílusokban, tájegységek zenéjében. Még hitelesebben játszanak, bármilyen műfajt. 

A harmadik lemez, a Pasaport Control, még érettebb, mint elődei. Hallatszik, hogy az évek során kialakult a csapat saját stílusa, amely bármely dal hallatán azonnal felismerhető. Nagyon ízes, szellemes, lendületes szerzemények gyűjteménye a legújabb anyag, amelyet rengeteg váltás, rengeteg játék a ritmusokkal, jobbnál jobb szólók, dallamváltások jellemeznek. Az arány a teljesen instrumentális dalok és az énekes számok között is nagyon jól eltalált. Különösen tetszik a hangszerek együtt mozgása, hogy mindenki “szóhoz jut” a csapatból. Kell is, mert mindenki nagyon nagyot muzsikál a lemezen, ahogy ezt az előzőeken is megszokhatta a nagyérdemű.

Hallgassunk sok Fanfara Complexát, mert jókedvet csinál!

A zenekar tagjai: Bede Péter - alt szaxofon, Sófalvi Kiss Csaba - tenor szaxofon, kaval, Salamon Soma - harmonika, furulya, Róka Szabolcs - koboz, ének, Benke Félix - dob 

Fanfara Complexa: PaȘaport Control - a lemez a Fonó webshopban itt »» 

Fanfara Complexa: Radio popular lemez a webshopban itt »»

Fanfara Complexa: A tánc alá című lemez itt »»

(2024)

(2011)

(2016)

Juhász Gábor Magyarország méltán egyik legismertebb jazzgitárosa. Triójával sok szép percet szerzett már a jazz és általában az igényes zene kedvelőinek. Holló Auréllal kiegészülve egy zenei időutazásra hív minket új albumán. A West Side Story c. musical hat dalát dolgozza fel ez a lemez.

Telitalálat a téma újragondolása, más zenei környezetbe ültetése. Nem szeretnék arról írni, hogy miért is a legjobb időpont a téma feldolgozása, de biztos vagyok benne, nem véletlen, hogy most értelmezték Juhász Gáborék újra a West Side Storyt.

A történet mindannyiunknak ismert, akinek nem, érdemes utánajárni az 50-es években játszódó szerelmi történetnek, mely a Rómeó és Júlia mintájára íródott és az eredeti dalok zenéjét Leonard Bernstein szerezte. Ebből az ikonikus musicalből választott ki Juhász Gábor hat, számára kedves dalt, melyekről tudta, hogy valamikor feldolgozza őket. Holló Aurél ütőhangszer-művész vibrafonon és marimbán csatlakozik a trióhoz, kiegészítve a már amúgy is nagyszerű zenekart, kölcsönözve Nekik egy teljesen új hangzást, lendületet, csodálatosan finom, szellemes játékával. A vibrafon és marimba közötti alapvető különbség, hogy a vibrafon lapjai könnyű fémből (aluminium) készülnek, míg a marimbáé fából. Mindkét hangszernek nagyon kellemes csilingelő hangja van és a dalok első hallgatására is feltűnt, hogy márcsak azért is érdemes meghallgatni ezt a lemezt, mert a hangzás amit a fent említett hangszerek a villanygitárral, bőgővel és dobbal együtt nyújtanak, nekem teljesen új és egyedi.

Kedvenceim a lassabb dalok az albumon (Tonight, Maria, Somewhere), igazi relaxáláshoz, töltődéshez  való zenék. Természetesen a gyorsabb dalok is igazi kuriózumok (America, Gee, Officer Krupke, I feel pretty). A helyenként kicsit rockosabb gitárhangzás és a vibrafon nekem eddig nem ismert egyvelege egyedivé és izgalmassá teszi a hanganyagot. Világszínvonalú produkció, melynek minden esélye megvan, hogy komolyabb nemzetközi sikert érjen el. Jó szívvel ajánlom mindenkinek a Stories from the West Side-ot. Nekem már most nagy kedvencem a lemez, amiben az a jó, hogy nagyon sokszor meg lehet és érdemes is mindenképp többször hallgatni, mert annyi finomságot, zenei bravúrt tartogat, amennyit nagyon kevés lemez. Méltó feldolgozása Leonard Berstein örök klasszikusainak.

Juhász Gáborék lemezének köszönhetően újrahallgattam az eredeti West Side Story lemezt is. Nagyon érdekes meghallgatni együtt a két albumot. Hogy szól egy dal eredetije és utána a feldolgozás. Egyből megérti mindenki miért tartom zseniálisnak a lemezt. Elmeséli a dalok történeteit szöveg nélkül. Átadja az érzelmeket a hangokon keresztül. Minden egyes dal remekül felépített mestermunka. Nehéz egyet kiragadni, de ha választanom kéne, a Tonightot választanám.

A dalról: a vibrafon támogatja a gitárt, kibontja a befejező akkordokat a zenei mondatok végén, válaszolgat a kérdésekre, itt ott hozzáad egy-egy futamot, vagy esetenként csak egy-egy hangot a gitár játékához. Csak ahol kell. Csak ahogy kell. A kíséret laza, kellemes, könnyed. Nagyon hangulatos, ideillő a háttérben a seprűkkel megszólaltatott dob és mély nagybőgő kíséret. A dal második felében egy nagyon kellemes vibrafon szóló és egy izgalmas nagybőgő szóló követi egymást, melyet a többiek egy-egy akkorddal, hanggal segítenek, támogatnak, tesznek teljessé. Aztán visszatérünk a gitár témára, melyet átvesz a vibrafon egy nagyon kellemes befejezéssel, szépen levezeti a dalt.

Kár, hogy Bernstein nem hallgathatja meg a korongot, nem csalódna benne, ebben biztos vagyok. Az amerikai jazz szcénában is megállná a helyét a lemez. Remélem megtalálja az útját a külföldi jazzfesztiválokhoz, klubokhoz. Minden adott hozzá, legyen így!

A lemez a Fonónál itt »»

Meghallgattam az Ötödik évszak eddig megjelent lemezeit:

Ne rejtsd el (2020) »»

Milyen az ég felettünk (2022) »»

Urbánus kávéházi zene. Ez jutott eszembe első hallgatásra az Elán zenekar lendületes, fiatalos albumáról. Olyan jó “műsort” állított össze a csapat debütáló lemezére, hogy a siker garantált! Ez a repertoár mindenhol jól működik. Egy fesztivál színpadára ugyanúgy való, mint ahogy egy étterembe, kellemes vacsora mellé. Így valahogy kellene, hogy kinézzen egy jól összeállított zenei előadás manapság. Sok zenész arról panaszkodik, hogy nincs lehetőség fellépni. Átalakultak a szórakozási szokások. Ez biztosan igaz, de úgy gondolom, hogyha a művészek alakítják, formálják műsorukat a mai igényekhez, akkor a jó zene még manapság is utat tör magának. 

Az Elán dalok középpontjában a virtuóz harmonika áll, könnyed játékával. Amit már egyéb produkciókban megfigyeltem, hogy nagyon jól működik ez a hangszer, ha hegedűvel, cimbalommal, nagybőgővel találkozik. Itt most még gitár, szaxofon, brácsa és ütőhangszerek is gazdagítják, erősítik a tömör hangzást. Herédi Zsombor ujjai úgy futkosnak a harmonikán, mintha ez a virtuóz muzsikálás a világ legtermészetesebb dolga lenne. Lehet, hogy neki az is. Az egész Elánt ez a fantáziadús könnyed, szellemes játék jellemzi. Királyi Miklós és Pálházi Bence hegedűjátéka is nagyszerű stílusérzékről és technikai tudásról árulkodik, de ez a csapat minden tagjáról elmondható. (Horváth Áron - cimbalom, gitár, darbuka, cajon, Deák-Volom Dávid - szaxofon, Könczei Bálint, Sárközi Áron - brácsa, Lakatos Dávid, Laukó Tamás - nagybőgő).

A főleg Közép-, Kelet-európai  dallamokon alapuló, virtuóz szólókkal, balkán elemekkel tarkított  hangzás megspékelve egy kis orosz, zsidó, magyar muzsikával, azt hiszem olyan elragadó kombináció, hogy senkit sem hagyhat hidegen. Mindenki megtalálja magát benne. Ugyanolyan jól “megy” a csapatnak egy kis román muzsika, mint ahogy egy kis franciás, vagy éppen orosz, esetleg egy erdélyi dallam. Kevesen képesek több stílust hitelesen zenélni. Itt ez történik. Fiatal csapat, fiatal zenészekből, valahogy mégis nagyon rutinosnak és lazának, könnyednek tűnnek. Érződik stílusukon, hogy nagyon sok jó zenét hallgatnak, figyelve a stílusjegyekre, és hitelesen adják vissza nekünk ezt a zenei csokrot, az egyes stílusjegyeket megtartva. Helyén vannak a díszítések, hangsúlyok. A műfaj, leginkább a ‘90-es évek pesti, tarka kávéházi hangulatát idézi meg, ahova ha bárki betéved, talál kedvére valót a színes zenei kavalkádból. A dalok, darabok alapjául szolgáló „alap művek”, habár ismertek, de egyik sem olyan elcsépelt sláger, amit már sokan feldolgoztak. Vannak bandák, akik biztosra mennek, és olyan népzenéket, kávéházi zenéket vesznek elő, amit jó sokan ismernek, már sokan feldolgoztak és így általában valamilyen szintű siker garantált, de nehéz áttörő eredményt produkálni a megszokott receptekkel. Az itt felcsendülő átdolgozások alap dallamaiból hallhattunk már egyet-egyet, ha volt szerencsénk olyan kávéházban megfordulni, ahol igazán jó, változatos élő zene szól, de kevés dalt találhatnánk meg a lemezen szereplő szerzemények között, más zenekarok programjában. Nagyvilági muzsikálás ez, amely a legnagyobbakat idézi. Jó hallani, hogy van fiatal csapat, aki ezt a zenei világot műveli, így ahogy ők. Új lendületet, (Elánt) adnak ennek a virtuóz stílusnak. Mostanában nem találkoztam hasonló lemezzel. Amikor ez a csapat összeállt, és kialakult a műsor, amit játszani fognak, valószínűleg nem az volt a fő cél, hogy olyan zenét játszanak, amit majd sokan hallgatnak, sok helyre hívják őket fellépni. Inkább olyant, amiben ők jól érzik magukat, szívesen adják elő együtt és maguk is jól szórakoznak a próbákon, gyakorláskor. Ez az a szerencsés eset, amikor kereslet találkozik a kínálattal. Úgy tűnik a lemezt hallgatva, hogy ösztönösen készítettek ilyen hiánypótló anyagot. Biztosan nagy jövő áll a csapat előtt.

Sokat hallani olyasmit, hogy nincsenek már jó zenék, hogy már eleve úgy születnek a produktumok, amiket már nem is nagyon lehet zenének nevezni, hogy eltervezik az előadók, hogyan lehet olyasmit készíteni, előhívni, amire sokszor fognak kattintani, sokszor fogják betölteni, letölteni, megosztani a hallgatók. Tényleg van ez a vonal, de én pozitívan látom a jövőt ilyen szempontból. Egyre többen fognak visszatérni a gyökerekhez. A mesterséges intelligencia felett néha győzedelmeskedhet a valódi intelligencia. Már most is látszik, hogy újra egyre nagyobb becsülete van az ízig-vérig eredeti muzsikának, amit hús vér emberek igazi hangszereken adnak elő. Egyre nagyobb szükség lesz néha offline módba kapcsolni és lazítani egy jó kis muzsika mellett, ami nem tovább borzolja az idegeinket, hanem legalább fél órára segít megfeledkeznünk a mindennapok mókuskerekéről. Nem csak a zenélés, de a jó zenék hallgatása, felismerése is kiváltság, igazi kikapcsolódás. A zenemegosztóknak köszönhetően minden elérhető, így csak rajtunk múlik, hogy mit hallgatunk. Segítségükkel online is kerülhetünk offline módba.

A fent emlegetett anyag mindenféleképp alkalmas erre a zenei lazulásra. Sallangmentes, nélkülözi a „felesleges” öncélú művészkedést. Nagyon magas színvonalú produkció, ami ennek ellenére nagyon jól fogyasztható. 

A nyitószám, a Hora Fantasy egyből elvarázsol mindenkit, ahogyan észrevétlenül átmegy román hórából a Magas szőke férfi felemás cipőben c. filmből ismert Vladimir Cosma dallamba. Ez a darab is a kávéházak fénykorát idézi. Innentől pedig a csapat folyamatosan emeli a tétet. A nem túl hosszú album hét dalába annyi minden belefér, hogy nem is kell ettől több. Az Agile (az album címadó dala) fülbemászó lágy, de tempós dallama után a Breaza- Breaza Lui Ionica igazi román zenei utazásra hív bennünket, igazi romános hangszínű, stílusú hegedüléssel. Ezután kicsit lassítunk a kellemes orosz dallamok (Russian melodies) segítségével, melyek hasonlóan jól és eredetien szólnak az előzőekhez. A Romaniada egy balkános zenei utazásra hív bennünket pörgő, feszes ritmusával, szaxofonnal, cajonnal. A Moscow window nekem a Roby Lakatos muzsikájára jellemző városi muzsika életérzést hozza el nekünk. Végül pedig megérkezünk Erdélybe, hogy a Csingi dallamaival méltó zárást kapjon kalandozásunk a zene szárnyán. 

Mindenképp ajánlom mindenki figyelmébe ezt a fiatal csapatot. Sokszor fogunk még Velük találkozni, ha így folytatják. Hajrá!

A lemez a Fonónál itt  »» érhető el