Fonó Budai Zeneház

Tízből tízes

2025. május 29. 20:34 - Fonó Budai Zeneház

Tóth Dániel írása a Bajkó zenekar Tíz című lemezéről

Bajkó zenekar - Tíz (Magyar népzene a Kárpát-medencéből)

Tízből tízes népzenei lemez!

Meghallgatva a Bajkó zenekar albumát, első  dolog, ami eszembe jutott, hogy így kell szólni egy olyan magyar népzenei lemeznek, ami ugyanúgy tetszhet egy vérbeli ős-népzene rajongónak és egy olyan valakinek is, aki még sosem hallott hasonlót, de egy minimális nyitottság pislákol benne népzenénk iránt. A csapat lendületes, ízig-vérig hiteles talpalávalót kínál, melynek segítségével körbetáncolhatjuk a teljes Kárpát-medencét!

A Bajkó zenekar vidéki fiatalokból alakult 2013-ban, Budapesten. A tagok fő törekvése, azon kívül, hogy barátkozzanak, és jól érezzék magukat zenélés közben az, hogy tiszta forrásból származó muzsikát szólaltassanak meg és közösen fejlődjenek zeneileg. A korongot hallgatva úgy érzem, ez sikerült! A banda bármelyik tájegység dallamait muzsikálja, autentikusan teszi azt. Ezt nagyon nehéz elsajátítani, mivel minden egyes régió dallamvilága egyedi stílusjegyeket hordoz magában. Hat zenei blokkot nyújt át nekünk a csapat. Bácskai nótákkal indul a lemez, melyek kellően megalapozzák a hangulatot. A könnyed játék a hangszereken, a kellemes női énekhang egy nagyszerű folytatást sejtet. Jönnek is szoros egymásutánban a csokrok: gömöri, széki, kalotaszegi, marosszéki, ördögönfüzesi-szászcsávási muzsika. Annyira elegánsan, tökéletes érzékkel összeválogatott összeállításokat kapunk, hogy keresve sem találhatunk bennük hibát!

A zenészek könnyedén muzsikálnak el mindent, érződik, hogy kisujjukban van a műsor, amit eljátszanak és teljes odaadással, profizmussal adják tovább a nagyérdeműnek. Nagyon tisztán szólnak, szólalnak meg a hangszerek és igazi zenekarként, baráti társaságként mindenki “szóhoz jut” a lemezen. Elejétől végéig fenntartják a figyelmünket. Megfelelő az arány az instrumentális és énekes melódiák között is. Ez is nagyon fontos és segít abban, hogy egy hanganyag végig elég változatos, attraktív maradjon.

Manapság egyre nehezebb bárkit hosszú távon lekötni, ha zenehallgatásról van szó. Engem biztosan. Előszeretettel ugrálok a különböző felületek, alkalmazások között, újabb dalok után kutatva, de itt nem ez történt. A Tíz egyik kedvenc népzenei albumom lett. Így képzelek el egy olyan kiadványt, amivel valóban népszerűsíteni lehet népzenénket a mai fiatalok körében. Hallgassunk sok jó népzenét! A Bajkó zenekar nem fog csalódást okozni senkinek, abban biztos vagyok!

 A Bajkó zenekar tagjai: Sőregi Anna (ének), Kálmán Bence (hegedű), Horváth Balázs (hegedű), Weingart Csaba (brácsa), Varga Balázs (nagybőgő), Deáky Márton (klarinét, tárogató, szaxofon), Gólya Márton (cimbalom)

Spotify elérés »»

bajko-cover-3000px-300dpi.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fonoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr9918870604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása