Dresch Mihály a magyar világzenei és jazz élet ikonikus alakja. Saját zenei világot épített fel, mely teljesen egyedi és jól felismerhető. Az európai és a magyar népzene továbbgondolása, talán így jellemezném a stílust. Zenéjét hallgatva és a Vele való interjúk böngészése, hallgatása után olyan érzésem támadt, hogy Dresch az az előadó aki teljesen egybeolvadt a zenével, éli a zenét. Jó dolgokat szeret, úgy mint a Balaton-felvidék, Erdély, a finom borok, táncházak, jazz.

Azt vallja, hogy a zenész hatalma az improvizáció és az előadón múlik, hogy milyen érzéseket, érzelmeket,  hív elő muzsikáján keresztül. Arra törekszik, hogy mindig pozitív, meleg, szeretetteljes hangulatokat közvetítsen szerzeményeiben. Nagyon fontos a megfelelő társak kiválasztása, mivel a zene csak akkor lehet pozitív, ha mindenki az a bandában. Baràtokkal a legjobb muzsikálni. Érzik egymást, könnyebben megértik egymást. Bizalmi viszonyban vannak és ez segíti a közös munkát, egyedi közös világ kialakítását. Koncerteken a közönség szerepe is kulcsfontosságú, mivel ez egy interaktív, közösségi műfaj. Egy jó koncert végighallgatása egy meditációval ér fel.

Földesen, szülőfalujában keresztanyja révén, aki szakácsnő volt, szerezte első élő zenés élményeit, lakodalmakban. Itt érintették meg már kisgyerekként a népdalok. Később a táncházi világban is nagyon jól érezte Magát. Elvarázsolta e kultúra és állandó résztvevője volt a pesti rendezvényeknek. Középiskolában egy osztálytársa, barátja révén került kapcsolatba a jazzel. Nála hallotta a nagy elődök lemezeit. A jazz olyan világ, ami vagy azonnal elragadja egy életre az embert, vagy nem. Őt olyannyira elragadta, hogy innentől  meg sem állt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszakáig, ahol 1979-ben diplomázott. Még ma is szívesen játszik jazz klasszikusokat, habár szerinte önálló utat kell járni. Együtt kell rezegni a hangszerrel, foglalkozni vele. Arra kell törekedni, hogy szinte bármit el tudjunk rajta játszani. A technikai tudásunk ne korlátozhassa zenei fantáziánkat. Figyelve a zenészeket, egyeseknél szerintem is tényleg csak azon múlik, hogy mennyire tudják szabadjára engedni képzeletüket, egyébként bármit le tudnak játszani. Akinél a fantázia és a technikai tudás párosul, bármire képes. Dreschnél ez is az is a legmagasabb szinten van. Mégis megmaradt egy végtelenül szerény, eredeti művésznek, aki mindig alázattal nyúl hangszeréhez.

Saját hangszert is feltalált, ez a fuhun, mely közelebb áll az ősi rezgéshez, mint a szaxofon. Hangzásában nekem közelebb áll a furulyához, kavalhoz, de nagyobb technikai lehetősegeket rejt. Előszeretettel használja lemezein, koncertjein ezt az általa megálmodott zeneszerszámot, melynek igazán kellemes a hangja. Egy teljes albumot  is szentelt neki.  Dresch két formációval szerepel jó ideje a zenei piacon. A Dresch Quartet és a Dresch Vonós Quartet nálam már régóta favorit. A két formáció más világ, de mindkettő teljesen egyedi és egyedülálló zenét játszik. Hallható, hogy Dresch a népzene jó ismerője és a népzenére építi kompozícióit. Innen indul, de bárhova eljuthat a dallamokon, improvizációkon keresztül. Az erős alapokra jól lehet építkezni. A Dresch Quartetben nekem mindig nagyon tetszett, hogy habár jazz, a zongorát “felváltotta” a cimbalom, így Dresch Mihály fúvós hangszerei mellett cimbalom, nagybőgő és dob szerepel, ami már azonnal egy sajátos hangzást kölcsönöz ennek a quartetnek. Aki nem ismeri mindenképp pótolja “hiányosságát”. Szerezze be, keressen rá lemezeire, koncertfelvételeire. Nem fog csalódni. Én magam, nagyon sokat hallgattam ezen lemezeket és tényleg igazán különleges élményt nyújtanak. 

A Dresch Vonós Quartet, bár ugyanúgy Dresch Mihály zenei világát tükrözi, más mint az előbb említett quartet. Közelebb áll a népzenéhez, mivel itt a dobot felváltja a brácsa, mely kicsit lágyabb hangzást biztosít a csapatnak, és másképp épülhetnek fel a harmóniák. Úgy mondanám, hogy ez kortárs népzene, népzene a ma emberének, a ma embereitől, akik a mai népzenei és népzenéhez közel álló zenék, zenekarok igazi nagyágyúi:

Dresch Mihály - szaxofon, fuhun, Ifj. Csoóri Sándor - brácsa, tambura, Zimber Ferenc - cimbalom, Bognár András - nagybőgő

Egy ennyire kreatív, elkötelezett nagyágyúnak, mint Dresch több zenekar “kell”, hogy zenei ötleteit megvalósíthassa. Társai, mivel gondosan összeválogatott művészek, képesek rá, hogy elkísérjék Drescht zenei utazásában és biztosítsák a hátteret zavartalan szárnyalásához. Természetesen helyenként ők is kiváló szólókkal tarkítják a remekbe szabott darabokat. 

A quartet legújabb lemeze, mely a Reptető címet kapta,  méltó folytatása az életműnek, sőt a hét új szerzemény nekem még bátrabb, még kísérletezőbb, mint elődei. Dresch Mihály 69 évesen, egy Kossuth-díj, Liszt Ferenc díj és még számtalan elismerés után is ugyanolyan kísérletező és aktuális zenét képes játszani, mint ahogy Tőle azt megszokhattuk. Mégis minden új lemeze más és más. Ami közös, az az utánozhatatlan feeling, amit csak Ő tud. Úgy tűnik még egyáltalán nem fáradt bele abba amit csinál. Nem veszít lendületéből, szellemességből, kiszámíthatatlanságából, de mindig bölcsebb, kiforrottabb. Érződik a vonós quartet lemezein, hogy tagjai nagyon szeretnek együtt zenélni. Ezek a darabok az elsőtől az utolsó részletig csodálatosan kidolgozottak. Nincsenek elnagyolt, “alibi” részek, dalok. A Reptető című lemez hallgatásakor úgy éreztem, mintha ez egy válogatás album lenne és az elmúlt időszak legjobb ötleteit rögzítette volna a csapat. Ahhoz, hogy ennyi jó dal szülessen, nagyon sok együtt muzsikálásra, közös és saját gyakorlásra van szükség. Sőt együtt töltött időre, beszélgetésre, barátkozásra is. 

Azt kívánom Nekik, hogy ezt a lemezt és a korábbi szerzeményeiket is legyen alkalmuk sokszor, sok helyen bemutatni a közönségnek. Nekem a 2024-es karácsonyi időszak kedvenc korongja lett. Remélem mi magyarok az ilyen zenekarok művei által ráeszmélünk arra, hogy világszínvonalú produkcióink vannak, melyek a világ bármelyik színpadán megállják a helyüket és melyekre nagyon büszkék lehetünk! Dresch Mihály igazi hungarikum, igazán erős magyar brand. Büszkék lehetünk rá, mint az amerikaik, mondjuk Charlie Parkerre. Hallgassunk sok jó zenét, egészségünkre!