A név nagyon jól eltalált, hangzatos, hát még a stílus. Olyan egyveleg, amelyben megjelennek a magyar, moldvai, balkán és más zenei motívumok. Nagyon lendületes és magával ragadó zenei koktél, melyet nagyon nehéz lenne beskatulyázni, meghatározni az irányzatot. Nem is hiszem, hogy kell. Keverednek benne az imént említett népek zenéi, fellelhetők benne jazzes finom elemek, de ugyanúgy rockzenére emlékeztető kemény, feszes ritmusok, balkáni életérzés, népies dallamok és akár román, vagy egyéb műdalokra emlékeztető melódiák. Sok népzenéből táplálkozó előadót hallgattam, sok koncertet láttam már, de a Fanfara három albuma egyszerre akadt az utamba. Így rögtön három lendületes anyagot “kaptam” Tőlük. Három az egyben, mint a kávé. Csak ez sokkal jobb! Ez a zeneiség lehet a megoldás az örökös problémára. Miért hallgatnak a mai fiatalok egyre kevesebb hangszeres zenét, aminek a népzene az alapja? Miért nem hallgatnak népzenét? Lehet, hogy először nem érzik, nem értik. Ha ilyen bomba anyagokat kapnának, esetleg lehetőségük lenne ilyen előadókkal találkozni minél több fesztiválon, egyre több zeneszerető ember kezdene el érdeklődni a népzene és az egyéb hangszeres zene iránt is. Efféle jól eltalált, kiválóan felépített, jó, feszített ritmusú, főleg gyors tempójú talp alá valóra ugyanakkorát bulizhat egy népzene rajongó, egy rocker, vagy egy elektronikus zenén nevelkedett fesztivállátogató.
Végighallgattam mindhárom lemezt. A stílus hasonló, de érezhető, hogy a zenekar mindig tud újat hozni, továbblépni. Mindhárom anyag nagyon erős, nagyon jól felépített. Képes fenntartani a hallgató figyelmét végig, ami mostanában egyre nehezebb, hiszen a zeneszeretők zöme (sajnos én is) általában ide-oda ugrál a lejátszási listákon a különböző alkalmazások segítségével. Ezért is jó még ma is a cd vagy akár a bakelit, ami újra egyre nagyobb teret nyer. Eljátszadozunk a borítóval, elolvassuk a hozzá tartozó információkat, kapunk egy tárgyat is a zenei élmény mellé. Sokszor a lemezborítók is valódi műalkotások. Persze ami a legfontosabb, az a zene, ami magáért beszél a csapat minden eddigi lemezén. A Fanfara Complexa nem sűrűn jelentet meg nagylemezt (2011, 2016, 2024). Talán ezért is érezheti úgy a kedves hallgató, hogy válogatáslemez mindegyik. Mindhárom album összes dala nagyon erősre sikeredett. Azt hiszem, ez igazi ritkaság. A három hanghordozón szereplő stílus hasonló, de mégis más. Élő organizmusként fejlődik a banda. Ahogy minden és mindenki, egy zenekar is, mint a jó bor, idővel csak érettebb lesz. A 2011-es Radio popular nagyon erősen indít és végig megmarad a lendület. Egy “alibi” darab sincs és követik egymást az jobbnál jobb dalok. Ha egy debütáló album ilyen, felmerülhet a kérdés, egyáltalán hogyan lehet ezt a szintet tartani, hasonlóan érdekes, dinamikus, ritmusos, sokoldalú méltó „utódot” létrehozni. Valószínűleg rengeteg együttgyakorlással, kreatív, jó csapatban. Sikerült is. Minden egyes albumukkal valahogy még emelik a tétet.
A Tánc alá c. lemez balkánosabb, mint elődje, még kifejezettebb a több szólamban muzsikálás, változatosabbak a ritmusok, tempóváltások még több helyen előfordulnak. A tagok még jobban megmerültek a zenei stílusokban, tájegységek zenéjében. Még hitelesebben játszanak, bármilyen műfajt.
A harmadik lemez, a Pasaport Control, még érettebb, mint elődei. Hallatszik, hogy az évek során kialakult a csapat saját stílusa, amely bármely dal hallatán azonnal felismerhető. Nagyon ízes, szellemes, lendületes szerzemények gyűjteménye a legújabb anyag, amelyet rengeteg váltás, rengeteg játék a ritmusokkal, jobbnál jobb szólók, dallamváltások jellemeznek. Az arány a teljesen instrumentális dalok és az énekes számok között is nagyon jól eltalált. Különösen tetszik a hangszerek együtt mozgása, hogy mindenki “szóhoz jut” a csapatból. Kell is, mert mindenki nagyon nagyot muzsikál a lemezen, ahogy ezt az előzőeken is megszokhatta a nagyérdemű.
Hallgassunk sok Fanfara Complexát, mert jókedvet csinál!
A zenekar tagjai: Bede Péter - alt szaxofon, Sófalvi Kiss Csaba - tenor szaxofon, kaval, Salamon Soma - harmonika, furulya, Róka Szabolcs - koboz, ének, Benke Félix - dob
Fanfara Complexa: PaȘaport Control - a lemez a Fonó webshopban itt »»
Fanfara Complexa: Radio popular lemez a webshopban itt »»
Fanfara Complexa: A tánc alá című lemez itt »»
(2024)
(2011)
(2016)