Szerző: Küttel Dávid
A Folkmagazin már kapható, őszi különkiadásában az idén 30 éves Fonó "háza tájáról" olvashattok történeteket, interjúkat és különböző írásokat - ezekből válogatunk.
Kocsis Enikő és Fitos Dezső alkotópárossal beszélgettem és bevallom, nagy élmény számomra, hogy ezt az interjút én készíthettem el. Táncos tudásukat 30 éve ámulva nézhetem, színpadi alkotásaik rendre meglepnek, együttesvezetőként pedig azt gondolom, hogy bejegyezték magukat a kortárs színpadi néptánc legjobb társulatainak rangos vezetői névsorába.
Küttel Dávid: A bevezetőben már elárultam, hogy régóta ismerjük egymást, de fel kell tennem ezt a közhelyes kérdést: Hogyan kezdődött a közös karrieretek és a közös életetek?
Kocsis Enikő: Kb. egy hónap híján együtt kezdtünk el táncolni 1997-ben Zsuráéknál (Zsuráfszky Zoltán), a Budapest Táncegyüttesben. Mi már ekkor ismertük egymást, mert a nyugat-magyarországi régió összetartott. Mindketten dunántúliak vagyunk: én győri, Dezső zalaegerszegi és azért ez a régió eléggé ismerte egymást. Közös táncháztalálkozók, közös bulikban vettünk részt és mindkettőnket tanított Sára Feri meg a Boxos, tehát közösek voltak a mesterek meg az iskola, amin nevelkedtünk, ami Zsuráék műhelyébe fújt minket. Épp ezért mi hamar egymásra találtunk szakmailag, aztán magánéletileg is. 2000 óta együtt vagyunk, együtt létezünk, amiben nagy szerepet játszott a Fonó.
Fitos Dezső: Gyakorlatilag azt kell tudni, hogy 1997-ben kezdődött az Utolsó óra program, ami pontosan abban az évben volt, amikor mi felkerültünk Pestre és Zsura volt a táncos gyűjtések szakmai vezetője. Azt a feladatot kaptuk, hogy a kamerákat kezeljük, segítsük a gyűjtés folyamatát, ami akkoriban azt jelentette, hogy minden szerdán odarobogtunk a Fonóba és szakmai munka végén maradtunk az adatközlőkkel és Ilike néni hajnali kettőkor „hajtott” minket haza a Fonóból. Onnan mentünk dolgozni csütörtök reggel a Budapestbe.
Gyakorlatilag ott laktunk a Fonóban, hiszen az adatközlők - akiket Kelemen Laciék szerveztek – ezeken az alkalmakon ott aludtak a Fonóban, ahol most a társulatunk öltözői vannak. A szakmai munka végeztével velük töltöttük az estéket, éjszakákat és ez meghatározó volt mindkettőnk számára.
3 évig tartott az erdélyi régió felgyűjtése, utána jött Kárpát-alja és a Felvidék és mi az erdélyi részben ott laktunk nonstop. A Fonó onnantól kezdve második otthonunkká vált.
K.E.: Az ember főként nem a próbateremben tanulja meg a táncot, ott elsajátíthatjuk, de azok az élmények, amelyek beépülnek, amik az improvizáció felé visznek, azokat pontosan ezek az alkalmak a „Fonó szerdák” adták, ahol kitáncoltuk magunkat. Akkoriban nem volt Budapesten annyi táncház mint most, így ezt a fajta szabad táncolást ott éreztük meg a legjobban. Akkoriban klubok voltak és ennek a lényege a rendszeresség volt, amiben a kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején úttörő szerepet játszott a Fonó.
K.D.: Most is fiatalok vagytok, de ebben az időben nagyon fiatalok voltatok. Mi érintett meg benneteket ennyire az adatközlő zenészek és táncosok előadásmódjában?
F. D.: Igazából akkor már mi voltunk párszor Erdélyben gyűjteni, de az a rendszeresség, amit ezek a szerdák behoztak az életünkbe, gyakorlatilag azt jelentette, mint most az internet. Hatalmas nagy élmény volt számunkra, hogy kiutazás nélkül ott voltak előttünk az adatközlő zenészek és táncosok.
K.E.: Olyan volt, mintha tálcán felszolgálták volna nekünk ezeknek a kisebb falvaknak a kultúráját. Én is voltam már előtte gyűjtőúton, de ez az intenzitás olyan ablakokat nyitott ki számunkra, amit nem sejtettünk. Ezeken az alkalmakon hétről hétre olyan táncokat ismerhettünk meg, amikről nem is tudtuk, hogy létezik.
K.D.: Aktív táncosként mindketten szólisták voltatok és a mai napig meghatározó személyiségei vagytok ennek a műfajnak. Mit merítettetek azokból a gyűjtésekből, amik a Fonóban zajlottak, illetve az ebből kiinduló erdélyi gyűjtőutakból és mi az, amit használtok ebből a szép formavilágból a mai munkátokban?
K.E.: A gyűjtések nagyon sokat hozzáadnak egy táncos, vagy egy koreográfus szakmai fejlődéséhez, mert például, ha megismered a kalotaszegi táncokat mélyebben, akkor közelebb kerülsz a gyimesi táncok megértéséhez is. Az ember ahogy azt érzi, hogy minél többet tud, annál jobban ráébred arra, mennyi mindent nem tud. A Fonó szerdák azonban nem csak szakmailag vittek minket előrébb, hanem egy közösséget is jelentettek. Azokban az években a meghatározó amatőr és hivatásos együttesek együtt tanultak és szórakoztak ezeken az alkalmakon. Nagyon sok barátunk lett abban az időszakban és ezek a barátságok a mai napig meghatározóak az életünkben.
Pál István Szalonnával is ott ismerkedtünk meg, sőt az édesapjával is! Van erre egy aranyos történetünk: Szalival már jól ismertük egymást és egyszer csak ott volt az édesapja és egy asztalnál ültünk és azt mondtam, hogy hű, de örülök, hogy megismerhetem a Szalonna apukáját. Erre Lajos bácsi (Pál Lajos) fölállt és összevágta a sarkát; hát akkor szeretnék bemutatkozni. Én vagyok Császár Szalonna. Onnantól indult a mi barátságunk, hiszen évekig Szalonnáék muzsikáltak a győri és s szentendrei csapatunknak és Lajos bácsit minden alkalomra hívtuk, mert akkora karakter volt, meg imádtuk a személyiségét ahogyan muzsikált, ahogyan énekelt és ahogyan létezett.
A Fonó nem csak egy Utolsó óra táncház volt -ahol az ember rengeteget kap- , hanem tényleg olyan tér volt, hogy bementél és az adatközlő zenészeken kívül összetalálkozhattunk a zenekarokkal és a népzenész-társadalommal. Nem véletlenül ott volt évekig a népzenésztalálkozó, és népzenész bál.
F.D.: A Fonó egy olyan szabad műhely és egyben központ is volt, amely mentes volt a bürokráciától és bármikor tudtál időpontot kérni, hogy próbáljunk, vagy dolgozhassunk, vagy csak bemenjünk egy baráti beszélgetésre, vagy akár egy üzleti megbeszélésre.
Ami pedig ezen túl van az a fejemben maradt meg, egy jegyzőkönyvhalom, amit nem írtam le, de bármikor vissza tudok nyúlni hozzá és meríthetek belőle. Pontosan tudom, hogy például a mostani műsorunkhoz kellett egy anyag, amiről eszembe jutott, hogy itt volt egy gyergyói Damuki, amit nem láttam azóta sem, de úgy nézett ki, mint egy gurál tánc gyimesivel keverve és moldvaival eltáncolva. Emlékeztem rá, megszereztem a felvételeket és ez is azt bizonyítja, hogy van mihez nyúlni a mai napig abból az öt évből, amit akkor vettünk fel.
K.E.: Tehát a jelenlegi társulatunk új bemutatójához 2025-ben a 97-es gyűjtéshez nyúlunk vissza, mert Dezső emlékeiben megmaradt, hogy ott volt egy jó tánc. A közel 30 évvel ezelőtt megélt Fonós időszak a mai napig hatást gyakorol a mostani művészetünkre.
K.D.: Veletek kapcsolatban és néhány kortársunkkal az az érzésem, hogy a Fonóban elindult Utolsó óra sorozat valaminek az első órája, vagy talán a kezdete volt. Számomra biztos...
F.D.: Tudod, amikor visszahív a hely! A Hely! Muszáj ott legyél, mert valahogy ott érezted magadat jól mindig. Ezért is gondoltuk, hogy ide kellene visszamenni, mert itt mindig nagyon jó volt.
K.E.: A mostani időszakot azért megelőzte, hogy a hivatásos táncosi létünk mellett folyamatosan megjelenhettünk a Fonóban az aktuális amatőr együttesekkel, illetve a táncos, szólista pályafutásunk mellett visszajártunk táncoktatóként. Mondhatni, hogy ezeket a Fonós szerdákat az Utolsó óra után Dobi Gabi közreműködésével úgy alakítottuk ki, hogy az alkalmak ne csak a tánctanításról szóljanak, hanem mélyebben megismerhesse a közönség a táncanyagokat. Az volt a célunk, hogy egy anyagot ne csak a tánc szemszögéből ismerjen meg a közönség, hanem legyen mód énektanításra és a tájegység alaposabb megismerésére is.
F.D.: Annak idején mi indítottuk el, hogy minden kurzus végén legyen egy „gála”, ahová az anyagi lehetőségeknek megfelelően hívtunk adatközlő zenészeket és táncosokat.
K.E.: Ennek az volt a címe, hogy Utolsó óra táncházak. Ilyen és ehhez hasonló koncepció annak idején még Budapesten nem volt. Ekkor indult az a koncepció is, hogy legyen egy kezdő és egy haladó csoport és a kezdetektől rengetegen vettek részt ezeken az alkalmakon.
Nyilván nem tudtunk mindig mi ott lenni, de minden esetben megszólítottuk azokat a táncmestereket, akik ezekkel az anyagokkal elmélyültebben foglalkoztak.
K.D.: Milyen érzés most Nektek itt a Fonóban a saját társulatotokkal dolgozni? Minden nap ide jártok munkába, itt képzitek a fiatalokat, akiket ti hívtatok meg egy alkotómunkára, itt építitek azt a társulatot, aminek névadója Deske.
K.E.: Otthon érezzük magunkat. Hivatásos táncegyüttesként kellett találjunk egy próba helyet, ahol nyugodtan dolgozhatunk, erre Horváth Laci nyitott volt. Annak idején megszűnt a Budapest Táncegyüttes és 2020 tájékán úgy éreztük, hogy újra szükség van egy kisebb kísérletezőbb társulatra a három „giga” hivatásos együttes mellett. Így jött létre a Fitos Dezső Társulat 2022 márciusában és költöztünk be a Fonóba.
F.D.: ...kialakítottuk magunknak a tánctermet, lepadlóztuk, aztán megkaptuk az alagsori irodákat, amit a társulattal közösen felújítottunk és kialakítottuk az öltözőket. Lukács József alapító, tulajdonos pozitív hozzáállása miatt még raktárhelyiségeket is kaptunk a Fonó udvarán, ahol tárolhatjuk a jelmezeinket.
K.E.: Szűkösen vagyunk, de azt gondolom remek körülmények között tudunk alkotni.
K.D.: És a jövő??
K.E.: A gyerektáncház, illetve a gyermekcsoportok. Ez utóbbit néhány éve indítottuk és szerencsére idén szeptemberben újra elindulunk és lehet, hogy immár két korosztállyal.
A méltán nagysikerű kamasztáncház mellett pedig arra gondoltunk, hogy úgy tudunk elérni minden korosztályt, ha beindítunk egy gyermektáncházat is, ami rendszeresen csatlakozik a Kuczera Barbara által vezetett kamasztáncházhoz.
F.D.: Ennek a kezdeményezésnek a lényege a hiánypótlás, ahol a gyerekekkel a családok havi rendszerességgel jöhetnek és egy-egy tematikára felfűzve, táncolhatnak, énekelhetnek, játszhatnak velünk. Ebben Paár Julcsi és többnyire a Bazseva zenekar segít minket. Ez az alkalom remek lehetőség arra is, hogy lássák a gyerekek ennek a folytonosságát, hogy kamaszkorban is van itt erre lehetőség majd csatlakozni! A gyakorlatban ez úgy alakult, hogy mielőtt a kamaszok megérkeznek a kicsinyek is táncházi élményt kapnak közösen a szüleikkel, aztán egy pár órát maradhatnak a kamaszokkal és így kedvet kaphatnak a néptánc és a népzene magasabb szintű tanulásához, megismeréséhez.
K.D.: A beszélgetésünk kezdete óta azt érzem, hogy Ti jó helyen vagytok. A Fitos Dezső Társulat hazatalált...
K.E.: A kezdetektől úgy éreztük, hogy mi annyira nyitottak vagyunk új, innovatív irányzatokra a kortárs néptáncban, ahogy a Fonó, illetve Laci is nyitott a zenében...
Amikor kimegyünk egy szünetre, akkor általában minőségi művész emberekkel találkozunk és ez is inspiráló. Ezekkel az emberekkel jó találkozni a hétköznapokon.
F.D.: A Fonó csapatával megvan a kölcsönös bizalom, szeretet és tisztesség és ebben a környezetben könnyű alkotni.
