Az elmúlt időszakban elfeledett Fonóblogot ezennel újraindítjuk. A programokról, lemezekről itt kicsit bővebb hátteret kaptok, mint a weboldalon. Az itteni tartalom néha szubjektív és a hangsúlyokban is megengedünk magunknak némi egyediséget. A blogbejegyzések között is külön színt fog képviselni a FonoFan sorozat, ahol Tóth Dániel írásait közöljük fonós lemezekről. Dani szeret hallgatni és értőn figyelni és ezzel kapcsolatos gondolatait olykor megosztja majd velünk. Itt most éppen Lajkó Félix GisL című lemezéről. Bízunk benne, hogy gondolatébresztő lesz és ti is kedvet kaptok végighallgatni a lemezt.

Lajkó Félix- GisL

Lajkó Félix zenéjét már karrierje elejétől követem. Talán ‘97-ben voltam először Lajkó koncerten a Kishegyesi Színházban. Félix Hegyesen (ahogy mi mondjuk) élt egy ideig gyerekkorában, és itt járt általános iskolába. Egyik első hegedűtanára apukám volt.

A koncert előtti főpróbán elszakadt az E-húrja, és Horváth Laci (ma a Fonó ügyvezetője, szintén kishegyesi származású) megkérdezte apámat, tud-e kölcsön adni egyet a fellépésre készülő volt tanítványnak. Ha már így alakult, hogy Félix hazai pályán játszik, elmentünk a koncertre is.

Előtte nem hallottam, láttam még hasonlót sem. Tátott szájjal néztem végig az előadást, ahol Félix már akkor is kiváló roma zenészekkel játszott, teljesen átszellemülve, valami egyedi, egyéni hangulatú muzsikát, teljesen új stílust teremtve. Ez volt az első találkozás Lajkó zenéjével. Ekkor még vonalas telefonja sem mindenkinek volt, internetről pedig még nem is hallottunk, így nem tudtam otthon “rákeresni” Félixre, hogy újra hallgassam a számomra oly inspiráló zenét. Tetszett, hogy ilyen vagány muzsikát is lehet hegedülni. Brácsa, cimbalom, nagybőgő, dob kísérettel is lehetsz rock’n’roll sztár, gondoltam. Otthon szerettük a cigányzenét, és jól ismertem ezeket a hangszereket, közös hangzásukat, apukámnak köszönhetően. Otthon mindig szólt a muzsika. De amit akkor hallottam a hegyesi színházban, teljesen más volt. Szerencsémre Félix nem feledkezett meg a húrról. Mellé kaptunk egy Lajkó Félix és zenekara kazettát ajándékba. Ezen olyan „slágerek” (nekem azok) vannak, mint pl. az El Cavillo, vagy a Páratlan. Rengeteget hallgattam a lemezt, ahogy az ezt követő albumokat is. A legendás nagyzenekarost (melyen a szabadkai roma zenészeken kívül Vajdaság kiváló népzenészei működtek közre, az akkori délvidéki Dream Team), amit a palicsi erdőben rögzítettek, ahogy még talán A bokorból című lemezt is Brasnyó Antal brácsással. Jöttek sorban a jobbnál jobb szerzemények. Mindegyik album teljesen más, és mind bomba. Félixnek ugyanolyan jól megy az is, ha egyedül lép fel, ha duóban valakivel (Brasnyó Antal brácsással, vagy épp Balázs János zonogoraművésszel), ha egy táncművésszel (Min Tanaka), szerbiai fúvósokkal (Boban Markovic), elektronikus zenével kombinálva (Óperentzia), szimfónikusokkal, vagy ha épp lipicai lovak “táncolnak” kecsesen a hegedűjátékára. Felvételeitől csak koncertjei jelentenek nagyobb, katartikus zenei élményt. A kishegyesi Dombos festen, a palicsi Nyári Színpadon vagy akár a szombathelyi Savaria karneválon volt alkalmam többször meghallgatni élőben is az elragadó produkciókat és el is beszélgethettem néha a végtelenül szerény és eredeti zsenivel, aki az évek során tényleg mindig képes volt zeneileg továbblépni és megújulni. Érdemes rákeresni, annak aki még esetleg nem ismeri munkásságát. Nem hiszem, hogy bárki csalódna aki belehallgat teljesen egyedi műveibe, világába, hangulataiba. Nekem máig egyik kedvencem.

A GisL balett zenei kísérete megjelent önállóan is és elérhető a zenei megosztókon. Először azt gondoltam, hogy egy teljesen új albummal állunk szemben, mert már nagyon vártam egy új Félix lemezt. Ezután néztem utána, hogy hogy is volt ez. Egy nagyon merész és egyben óriási ötlettől vezérelve a Győri Balett vezetői megálmodtak egy olyan előadást, melyben a Giselle című klasszikus két felvonásos balettet, mely eredetijét 1841-ben mutatták be, újra gondolják és egy tömörített, egyfelvonásos változat formájában előadják azt, Lajkó Félix zenéjére. Win-Win ötlet, gondolhatnánk, de ez inkább egy nagyon merész kezdeményezés. Aki nem balett rajongó, mint pl. jómagam, lehet, hogy nem is értesült erről a darabról. Egy klasszikus balett rajongó pedig esetleg rossz szemmel néz az új szemléletben feldolgozott alapműre, mivel az eredeti mű zenéjét Adolphe Adam, francia zeneszerző komponálta. Szerencsére nem így történt, és a konzervatívabb nézősereget is néhány perc alatt elragadja a varázslatos színpadkép, díszlet, zene és természetesen a világklasszis táncművészek előadása. Elismerés a Győri Balett társulatának és Velekei László igazgatónak, aki egyben a darab rendezője. Az ősbemutató a Bartók Terasz keretében került bemutatásra a Győri Balett és a Fonó Budai Zeneház közös programjaként, a Müpa szervezésében, 2021.tavaszán.

A zene teljesen egybeolvadt a mozgással és a látvánnyal, hihetetlen egységet képezve. Én egyelőre csak felvételről néztem végig a darabot, de mindenképp szeretném élőben is. Előtte soha nem láttam balett előadást tévében sem. Kicsit idegennek tűnt ez a világ, nem gondoltam, hogy élvezném. Egyesekkel ugyanez történhetett Félix zenéjével. Szerették előtte is a balettet, de sosem gondolták volna, hogy Lajkó Félix zenéje élvezhető számukra. Nekik és nekem is, meg persze a többi rajongónak is nagyon nagy hír, hogy külön is elérhető az album, ami most világhódító útra indul, különválva az előadástól.

A zenét hallgatva, feltűnhet, hogy a Maestro ezt a zenei anyagot is a Start albumon muzsikáló zenészekkel készítette. Érdekes zenekari felállás, nagyon nagyot szólt elsőre is. Nekem most még nagyobbat. Nagyon jól rezonál, él együtt ez a zenekar, gitárral, kürttel, tubával, csellóval, nagybőgővel, dobbal. A hegedű viszi a prímet, de érdemes kicsit mögé is hallgatni, hogy támogatják és adják hozzá a magukét a többiek a teljesen egyedi, helyenként lágy romantikus, szomorú, helyenként vagány, boldog, pörgős hangulathoz. Érdekes alkotói folyamat lehet ez. El „kell” mesélni zenei hangokkal egy drámai szerelmes történetet.

Mindenképp ez is egy „félixes” album, ami önállóan is teljes értékű mű. Az ős rajongók sem csalódnak majd benne. Nem kell mellé kép, balett, hogy élvezhessük. Bátran állíthatom, hogy Lajkó legkomplexebb albumát tartjuk a kezünkben (Vagyis a telefonunkban, vagy ki hol, remélem fizikai formában is megjelenik. Bakelit?). Ha már hallgattunk előtte bármit is tőle, az első néhány ütem után rájövünk ki muzsikál, de nekem mégis mások ezek a darabok az előzőeknél. Ez egy nagyon érett, komoly, intelligens, érzelmes, érzékeny lemez. Az előzőektől romantikusabb, összetettebb hangzású.  Azért persze a pörgős, vadabb, őrült sebességű futamok, pengő dupla hangok is helyet kapnak. Hallhatunk eufórikusan boldog melódiákat, melyek mosolyt csalnak az arcunkra, de mérhetetlenül szomorúakat is. Több a lassú zene, mint a korábbi szerzeményekben, ami kimondottan friss dolog Félixtől, aki eddig inkább dinamikus, robbanékony stílusú mesterműveivel hódított.

Akkora ívű zenei anyag ez, ami teljesen egyedülálló és nem hiszem, hogy sok művész képes ennyi féle hangulatot átadni egy lemezen. Misztikus zene, ami egy gyönyörű,de nagyon szomorú balett kíséretéhez készült. A korongon szereplő több darabban felcsendül az alapdallam, mint visszatérő motívum és ez is egyedivé teszi a zenei élményt. Aki eddig azzal vádolta “Vajdaság Paganinijét”, hogy bár nagyon jó a technikája, de inkább a bravúros zenéléssel viszi el a show-t, mintsem a szép, dallamos muzsikával, megnyugodhatnak. Itt számukra is van minden, akár még tangó és keringő is. Első hallgatásra is bárkinek meghatározó zenei élmény. Akinek megtetszik és többször meghallgatja, újra és újra apró finomságokat fedezhet fel a jól megkompomált zenei darabokban.

Azt gondolom ez az anyag a legjobbkor jelent meg, és kezdi önálló életét. Most amikor csak kapkodjuk a fejünket a felgyorsult, abszurd világ eseményeire, kellenek az élmények, hogy feltöltődjünk és kellenek az önazonos előadók is. Félix önazonossága támadhatatlan. Ugyanezt csinálná, ha senki se lenne kíváncsi a zenéjere. Nem követ trendeket, inkább diktálja azokat. Ez az album, mely szerintem Félix eddigi pályájának csúcsa, üzenheti azt is, hogy bár körülöttünk minden rohan, minden változik, érdemes azt csinálni, vagy legalábbis azt is csinálni amit szeretünk. De az biztos, hogy jó zenét hallgatni érdemes. Jó szívvel ajánlom a lemezt!

Tóth Dániel

A lemez a Fonónál itt érhető el »»

Kovács Norbert nevéhez számos néptáncegyüttes, koreográfia, táncos díj és fesztivál kötődik. A legismertebb rendezvényei között szerepel a Gyakorló Táncosok és Táncoktatók Tábora és a Dűvő Népzenei Tábor a Kiscsőszi Pajtafesztivállal egybekötve, amelyek miatt minden július elején többszázan veszik az irányt Veszprém megye Devecseri járása felé. Az igazi PajtaKult példakép pajtafesztiválja kezdetéről, nehézségeiről, vidéki életről, valódi hagyományőrzésről mesélt.

Idén nagykorú lett a fesztiválod. Mi a legnagyobb változás az elejéhez képest?

A legjobb változás, hogy csiszolódott a közönség minősége. Nem vagyunk sokkal többen, mint az elején. Volt egy hullám, amikor a falusiak amiatt voltak büszkék, hogy mennyien voltak szombaton. Majd megérezték ők is és mi is, hogy ennek határt kell szabni, vége kell lennie ennek a létszám emelkedésnek. Voltam sokat a Művészetek Völgyében ahhoz, hogy tudjam milyen, amikor napi százezer ember forgolódik néhány faluban. Nem szerettem volna ebbe az irányba menni. Szakmai, kulturális turizmus, inkább így hívom. Fontos, hogy az idelátogató kör értse, hogy miért jött ide. Van az a rendezvény látogató réteg, aki azért jön, hogy legyen kolbász, sör, és tudjon hangoskodni. Ezt a közönséget sikerült csiszolgatni. Nem vesztettük el őket, de most már meghallgatnak egy koncertet is. Már úgy jönnek, hogy előre elolvassák a műsort. Persze isznak sört és megesznek egy kolbászt, de valahogy kulturáltabban csinálják, mint régen. A szemetelésről látszik. Van most is szemét, egy ekkora rendezvényen elképzelhetetlen, hogy ne legyen, de nagyon messze van attól, mint az első években. Kevesebb és nincs úgy eldobálva. Ezen a téren sokat fejlődött a dolog. Létszámmal viszont nem akarok fejleszteni. Volt olyan időszakunk, hogy szinte elviselhetetlen volt a tömeg. Iszkázig parkoltak az autók. Irtó nagy mozgás volt, híg volt a közönség. Kifejezetten zavaró volt a hangoskodás. Este a kocsma előtt táncház volt, jó volt a hangulat, mezítláb táncoltak a fesztiválozók. Jöttek Csögléről fiatalok, akik a kocsijuk mellett álltak és nézték a táncházat. Valaki poénból odadobta a sörösüveget a placcra a mezítlábas táncosok közé. Jöttek a táncosok, hogy baj van, mert ezt csinálják a szomszéd falusiak. Vehemens típusú rendezvényszervező vagyok, úgyhogy egyből lendületbe jöttem, és odamentem hozzájuk, kifejezetten azzal a céllal, hogy kidobjam őket a faluból. Végül szóban megoldottuk. Abból a társaságból az egyik hangadó srác most itt dolgozik nálunk a feleségével együtt. A legjobb munkaerő, a legbecsületesebb, a legtisztességesebb figurák. Ennél nagyobb eredményt el tudsz képzelni?

Van egy nevelő jellege a fesztiválnak.

És célja is. A legjobb kifejezés, ahogy Hartyándi Jenő barátom is mondja; nem a növelés, hanem a nevelés. Ha van egy szerény létszámú, de a rendezvény minőségét emelő közönség, az hatványozza annak az értékét. Amit itt az ember megkap egy csomagban, azt viszi haza. Van olyan barátom, aki minden rendezvényét az itteni tapasztalatok alapján szervezi. Már nem fut bele olyan hülyeségekbe, amikbe én belefutottam.

Mikbe futottál bele?

Rengeteg mindenbe. A legnagyobb ilyen az volt annak idején, hogy nagyon lazán kezeltem a programok minőségének az előzetes vizsgálatát. Volt például musical est. Ez így rosszul hangzik, egy musical is lehet jó, de azért volt egy-két gyenge téma. Saját magamat kellett ebben képeznem.

 Mi volt a célod az elején?

A cél az volt, hogy a népzenének adjak egy új platformot, ami igazából a régi. A népzenét tegyük vissza a falusi paraszti környezetbe! Ez egy jó adottságokkal működő falucska; itt még van állattartás. Rengeteg programot szerveztem mindenfelé. Például Ajkán most is működik a Bakony Fesztivál. Nekem egy dolog hiányzott belőle; az a környezet, ahonnan való ez az egész. Jó volt mindig, csak éppen betonfalak között bonyolítottuk le. Megpróbálkoztunk ezzel a fesztivállal Csopakon is, de sajnos nem sikerült. Hiába a szép zöldövezet, annyira urbánus már a felfogás, hogy ott tulajdonképpen a nagyvárosi életnek egy kihelyezett tagozata van. Csak egy szenzáció volt, egy fesztivál, nem volt meg a közösségi része. Ennek az az értéke, hogy közösség szerveződik köré. A közösség aztán ezen a tapasztalaton keresztül, az élménnyel, amit itt kapott, otthon is folytatja a dolgát. Azért örülök, hogy a diaszpórából sokan jönnek, mert amit itt megkapnak, azt otthon továbbviszik. Most is itt voltak Amerikából, Argentínából és nyugat-európai nagyvárosi együttesekből is többen. A Kiscsősz-élmény oda aztán kiszivárog. Így ez egy komplex cél, ami nemcsak a fesztiválról szól. A fesztiválnak és a tábornak vannak ilyen hozadékai, amelyek ugyanolyan fontosak, mint hogy ki zenélt a színpadon szombaton.

Miben látod a pajtának mint térnek az erejét?

Attól függ, hol van az a pajta. Milyen előélete van a pajtának. Felhívott egy ismerősöm, azt mondta, jó ez a pajtás pályázat, ő is pályázna. Van az egyik főút mellett egy háza, mi lenne, ha bedeszkázná az oldalát, és akkor tökre olyan lenne, mint egy pajta. Van ez a fajta pajta. A másik fajta pajta, ami meg nálunk van, illetve hála Istennek még jó néhány helyen. Az ilyen színvonalra egy élet rámegy. A mi pajtánknak az az egyik értéke, hogy az előtte lévő háznak a bontott tető fájából épült újjá. Eredetileg nem is volt itt. Az első verzióját, amikor még nem volt szigetelve, ketten raktuk össze egy kollégával. Néhány százezer forintba került, mert az alapanyag itt volt. Kellett deszkát venni rá. Nem kellett munkadíj, mert a kolléga itt dolgozott, magamtól nem kértem munkadíjat, így létrejött nagyjából egymillió forintból egy 140 négyzetméteres közösségi tér, ami a kultikus központja a Pajtafesztiválnak. Nekem az a lényeg, hogy hogyan tudunk úgy felújítani vagy átalakítani dolgokat, hogy a régi arca megmaradjon. A diófa is ezért maradt meg. Amikor kaptunk támogatást felújításra, mondta a kivitelező, hogy ki kell vágnunk, mert nem fér be a betonszállító autó. Mondtam, akkor betoljátok talicskán a betont, engem nem érdekel. Ez egy más felfogás. A pajtának szerintem az az értéke, hogy benne van a kezed, az első rendezvényed, az összes kis bénázásod, az összes történeted. Elrohadt a deszka. Újra kellett rakni. Aztán az is elrohadt. Az egészet úgy csinálgattuk végig, hogy a pajta az ugyanolyan maradt, csak javult a minőség.

Felfedeztük, hogy több helyen pajtáknak, istállóknak, mindenféle régi gazdasági épületnek új funkciót adnak.

A PajtaKult azért jó gondolat, mert az ilyen kis falvakban a közösségi tevékenységekre létrehozott helyi kultúrházak gyakorlatilag nem működnek. Gyerekkoromban Kiscsőszön volt ifjúsági klub. Igaz, tévét néztünk, de akkor is összejöttünk estére. Akkor már volt egy kis pingpongozás is. Fociztunk, kimentünk a rétre. Közös ügy volt a klub. Most, ha végignézek a Balaton-felvidék kistelepülésein, nincs ilyen. Legjobb esetben egy-egy népdalkör. Ezek a pajták kiváltják a kultúrházakat, új színfoltot hoznak. Mivel egzotikus, fölkeltik az érdeklődést és az igényt is. Ráadásul, ha ebben egy olyan minőség megél, ami nagy színházakban szokott megjelenni, akkor végképp működik. Ehhez óvatosan kell válogatni a fellépők között. Nálunk most ez egy különleges vonal, hogy kifejezetten nem népi dolgokat is csinálunk; színházat főleg. A legnagyobb, legismertebb színészek megfordulnak itt és baromira élvezik. Pindroch Csabának volt itt kétszáz nézője, mindenhol lógtak az emberek. Fergeteges sikere volt. Nem erre számított, hogy eljön egy nyolcvan lelkes faluba, és itt is nagy közönsége lesz. A pajta egy különleges színtér, ami most pótolja az elveszett kultúrházi kultúrát vidéken. Ez tényleg lehet egy vidékfejlesztési elem. Most a legnagyobb feladatunk, hogy vidéki közösségeket építsünk, akármilyen áron, akármilyen módszerrel. Addig nem lesz falufejlesztés, amíg mindenki városban él. Több évtizede kínlódnak azzal, hogy tolják a pénzt a falvakba, de mégsem sikerül őket fellendíteni.

 Kell az ember.

Így van. A népességfogyást nem sikerült megállítani, a falvak minősége, megítélése sem javult különösebben. Mindenki Pesten akar dolgozni.

Tudatos, hogy példát mutatsz másoknak, hogy jó dolgokat lehet csinálni faluban?

Nem akar az ember nagyképűsködni ezzel a példamutatással. De tudatos. Ha a példa lejön, akkor jó. A Közelítés programunk Váradi Levente fotográfussal ugyanezt az ügyet szolgálja. Az ő dolga az, hogy képileg mutassa meg ezt a világot. Levi nagyon szép anyagokat csinált például a Fölszállott a páváról. Itt viszont most az a lényeg, hogy a falusi, vidéki hagyományos életnek olyan pillanatai is jelennek meg, aminek látványban semmi köze a hagyományőrzéshez. Legyen kézzelfogható, amit csinálunk. Legyen képi anyag a papról, aki egyébként böllér. Van kovácsmesterünk, aki kőműves. Van egy hatalmas tetoválása, de ő az egyik legnagyobb hagyományőrzőnk. Gyönyörű dolgokat csinál a kovácsműhelyben, meg amúgy egy jó ember. Nekem hagyományőrzés az is, hogy hogyan nézek a másik szemébe, hogy kezelem a pénzügyeinket, az együttműködéseinket. Azok a régi dolgok, ami alapján egy embert megítélt a közösség. Ha tudsz bokázni, az jó; az ügyes táncos régen is egy példakép volt. De ha az az ügyes táncos minden este részegen ment haza, verte a feleségét, akkor akármilyen ügyes lehetett, már nem volt példakép. Azt gondolom, hogyha a hagyományőrzést nem így kezeljük, akkor egy kirakati dolog lesz belőle.

A Dűvő tábor most 10 éves. Mi minden történt ezen a téren?

Ez a tábor nem a Dűvővel kezdődött, volt előtte Somlón egy másik. Én elsősorban népzenei tábort akartam. A lényeg az volt, hogy legyen többféle hangszeres oktatás. Ebben a térségben honosodjon az meg, ha itt valaki zenét akar tanulni – meg persze jöjjenek máshonnan is –, akkor legyen rá lehetősége. A Zagyva Bandával és Unger Balázzsal csináltuk. Szép történet volt, de valahogy nem kerekedett ki. A Zagyva népszerűsödött, és nekik nem is volt hosszútávú céljuk, hogy tábort szervezzenek, nekem és a Dűvőnek viszont nagyon is volt. Mindig mondta Hrúz Dénes, a Dűvő prímása, hogy irigyelte a régi Téka tábort. Szeretett volna egy olyan tábort, ahol visszajáró, állandó közösség van. Azt mondta, annyit dolgozott, gyűjtött és zenélt már, hogy valakinek át kell ezt adni. Próbáljuk meg – gondoltuk Dénessel – hirdessünk egyet Kiscsőszre! Már az első nagyon jól sikerült. Nem volt más cél, csak hogy legyen egy jó zenei tábor. A közösség szerveződése, az már inkább egy következmény. Most már körülbelül 200 néptáncos, meg 130 zenész volt. Vannak nagy táborok, amelyek meg tudják a saját ízvilágukat tartani. A Méta tábor és a miénk is ilyen. Velük nagyon jóban vagyunk. Minden évben ősszel egyeztetünk, hogy hogyan csináljuk, mi mikor lesz, hogy nehogy egymás rovására menjünk. Tökéletesen működik így, mert akik meg a diaszpórából hazajönnek, az mind a kettőre el tud menni. Eleve két hétre készül. Ez egy nagyon fontos feladatunk, hogy a többiekkel törődjünk. Komoly rendezvényszervezők, akik biznisz alapon csinálják ezt, nem törődnek másokkal.

Nem is csak a többi szervezővel törődsz, hanem a közönségeddel. Nem állítod őket választás elé.

 Így van.

 Egy tánctábor is lehet ezerféle, ám itt a szakmának a krémje tanít.

A hagyományőrzés itt is megjelenik: tíz tábor vagy tizenkét tábor alatt nem változtattam meg az oktatói gárdát. Ki tudtak állni tizenkétféle tanítással. De akár ismétlődhet is az anyag, az se baj. Következetesen ugyanaz a színvonal. A hagyománynak szerintem ez a gerince, hogy a régi dolgokat éled újra és újra. A nagybátyámtól ötezerszer hallottam már ugyanazokat a disznóvágós történeteket. Ahányszor leülünk egy esti beszélgetésre, mindig ugyanazok jönnek elő. Mindig élvezem a stílust, ahogy meséli, ahogy átéli, ahogy visszaidézi nekem a történetet. Hozzá is tesz néha egy-két olyan új momentumot, amit addig nem hallottam. Nem kérdezem tőle, hogy van-e másik története, mert ezt szeretem. Itt ugyanez van.

Mit üzensz a lelkes, de kezdő rendezvényszervező pajtatulajdonosoknak?

Nincs olyan csalódás vagy olyan kudarc, ami megállíthat. Ha ledőlt a pajta teteje, akkor föl kell újra építeni! Bármi történhet, ha ő eltökélt, akkor sikerül. Ha nem, nem. Ez a lényeg. Tűzzétek ki az ügyet, hogy mit akartok építeni a pajtára! Sok probléma és nehézség lesz. Nem lesz pénz, nem támogatják a pályázatot. Ilyenkor zsebbe kell nyúlni. Volt, hogy hazajöttünk Amerikából, ahol két hétig dolgoztunk. Amit ott megkerestem, abból odaadtam a kollégámnak a fizetését. Nem maradt egy vasam sem.

 Fanatikusnak kell lenni, hogy ez működjön?

Valamilyen célért csak kell élni az életedet. Az is egy cél, hogy meglegyen a napi betevő, de ha valaki pajtát csinál, akkor nem hiszem, hogy ezen a szinten akar megmaradni.

Írta: Vörös Eszter

Kökény Attila nemcsak a saját dalait szereti előadni, hanem igyekszik a XX. századi nagy múltú zeneszerzők dalait is tovább éltetni. Legújabb projektjében viszont nem csupán diszkrét elemként jelenik meg egy-egy múlt századi sláger. A Hungarian standards premiere a Fonó Budai Zeneházban június 16-án lesz hallható és látható. A részletekről és a projekt hátteréről Kökény Attila mesélt.

Mit jelent neked Horváth Jenő, Szenes Iván és a többi nagy slágeríró?

Az ő dalaikon nőttem fel. A szüleim cigányzenét hallgattak, mellette pedig Máté Pétert, Cserháti Zsuzsát, az akkori nagyokat. Az ő dalaik pedig mind-mind Horváth Jenő, Szenes Iván és Seress Rezső szerzemények. Ők a régi nagy dalszövegírók. Amikor elkezdtem zenével foglalkozni, akkor párhuzamosan elkezdtem keresni azt is, hogy ki írta a dalokat, amelyek tetszenek. Hallgattuk ezeket a szép dalokat, de ki írta meg őket? Amikor elkezdtem tizenhat évesen vendéglátózni, majdnem minden Slágermúzeumot megvettem. Ezek a számok benne voltak, és ott láttam, hogy kik a szerzők. Vendéglátásban huszonegy évig voltam, aztán jött a Megasztár, és átkerültem egy másik történetbe. Akkor kezdtem el a saját dalaimat felszínre hozni, elkezdtem megmutatni azt, aki vagyok. De én is abból lettem az, aki vagyok, mert ezeknek az emberek a zenéi meghatározták az életemet. Senki nem úgy születik meg, hogy van egy kialakult stílusa, hanem amit meghallgat, abból lop és elvesz, abból rakja össze majd a sajátját.

Rengeteg hatás éri az embert.

Abszolút. Van egy csomó impulzus – nemcsak zenei –, amelyek összerakják az embert. A zenei világban nekem ezek a régi nagy szerzők a meghatározó emberek. Az ő idejükben nagyon élt a szép zene, a nagyívű, nagy éneklős muzsikák. Cserhátit is azért szeretjük, mert olyan nagyokat énekelt. Ezek a régi énekesek voltak azok, akik mélyebben belénk tudták fúrni a világukat. Szeretem a saját dalaimat, de nagyon szeretek visszatekinteni abba a világba, ahonnan jöttem. Hogyha ezt tudom elegánsan csinálni, akkor hajrá, kezdjük! Én ezzel is önazonos vagyok. A Pipacs Bárban – most már Piros Pezsgő –, ahol régen zongoráztam, az emberek ezeket a dalokat kérték; Seress Rezsőt, Horváth Jenőt, Szécsi Pált, Szenes Ivánt. Ez az egyetlen ilyen hely, ahol vissza tudok menni a múltba. Most úgy döntöttünk, hogy csinálunk egy olyan formációt a zenekarral, ahol csak ezeket a régi szép dalokat választjuk.

Akkor vannak még ilyen kis szigetek az országban, ahol ismerik ezeket a dalokat?

A pesti részen nem, de Budán vannak még kisebb lokálok, kis bárok. Hogyha ott van zongorista, akkor abszolút visszaköszön az, amit én szeretek. A szüleim generációja szereti főleg, de akik most elmennek hatvan-hetven évesen egy ilyen helyre, azoknak valószínűleg a gyerekei is ismerik ezt. Például a Piros Pezsgőben a harmincastól a hetvenes korosztályig mindenki kéri ezeket a számokat. A harmincas azért, mert annak az apukája ezt énekelte otthon. Tehát lenne rá igény, csak egyszerűen nem efelé halad a világ. Valamiért el akarják felejteni az emberek a régit, a múltat, a jót. El akarják engedni a magyar cigányzenét. Azért csináltuk meg a Pátria Zenekart, mert mi meg nem akarjuk. Annyira szép, annyira jó a cigányzene, csak elkorcsosodott. Gépek és szintetizátorok keveredtek bele. Ez olyan, mintha a magyar népzenébe belekerülne egy olyan hangszer, ami nem oda való. A magyarok meg tudták őrizni a népzenéjüket. Persze populárisabb formába öntve sokan fel is dolgozták, de gyakran jó minőségben. A cigányzenekarok viszont teljesen máshogy kezdenek átalakulni. Mi a Pátria Zenekarral azt próbáljuk csinálni, mint egy XXI. századi cigányzenekar. Jó lenne, ha ez a kultúra megint divatba jönne. Például annyian tesznek fel videót arról a YouTube-ra, hogy megkéri a fiú a lány kezét. Letérdel és gyűrűt húz. De hol a zene és a szerenád? Régen ez úgy működött, hogy megállt az ablak alatt a férfi, egy cigányzenekar pedig elkezdett muzsikálni. Ezek a szép dolgok lassan eltűnnek. Tök jó, hogy én kitaláltam ezt az egészet, és kaptunk rá lehetőséget. Ez is a mi kultúránk része, ezt nem szabad elengedni. Volt a Szenes Iván Téren egy Szenes Iván nagykoncert. Korunkbeliek kevesen voltak, de mégis ott volt vagy ötezer ember. Mintha a Sziget Fesztiválon lettünk volna, csak hetven éves emberekkel. De látszik, hogy a mai napig imádják az emberek.

Az a célod, hogy – mivel már nem is feltétlenül ismerik – a fiatalok megismerjék ezeket a dalokat?

Igen. Ez nagyon fontos lenne számunkra, hogy a szép zene visszakerüljön ebbe az országba. Mert értek mindenféle zenét, de nem értem a mai rengeteg hadaró, rap zenét, ami gyakorlatilag már nem is rap zene. Én is hallgatok például Tupac-et, de az más. Sok esetben a fiatalok hadaró szavalóversenyt tartanak egymás között, mert valamiért ez a trend. Tudom jól, hogy nem én vagyok a lényeg, hanem a közönség. De nem árt tudni például azt, hogy a Cserháti Kicsi gyere velem rózsát szedni dalának ki a szerzője. Ezt ismerik a huszonévesek is. A közönségem 99%-a fiatal lány, akik a koncertjeimen üvöltik a Cserháti-dalokat. Én Kovács Katit, Katona Klárit és Máté Pétert is éneklek. Legalább én legyek egy olyan előadó, aki nem csak a saját dalaira törekszik. Imádom a saját dalaimat, de ezeket az embereket is. Az én programomban mindig benne kell legyen legalább három-négy ilyen előadó. Bárhová megyek, bármilyen korosztálynak éneklek, nem tudok lyukra futni az Ez majdnem szerelem volt, Máté Péter dallal.

Most lesz az első koncerted a Fonóban, ráadásul nem is saját dalokkal. Milyen várakozás van benned ezzel kapcsolatban?

Bárhová megyek zenekarral, pláne ha új dolgot csinálok, az mindig felspannol. Arra mindig tudom, hogy nagyon készülnöm kell. A saját zenekarommal érkezem, akikkel jól össze vagyunk szokva. Most viszont próbálunk inkább akusztikusan megszólalni, mint elektronikusan. Basszusgitár helyett bőgő lesz, elektromos gitár helyett akusztikus. Lehet, hogy a dobot meg fogom hagyni piciben, de lehet, hogy ahelyett is cajon lesz. Tehát az egész formációt a zenekarom alkotja, csakhogy hangzásban szeretném kicsit lágyabbra venni.

Ez egy új dolog a Fonóban. Mit üzensz a Fonó közönségének?

Legfőképpen az üzenet végett érdemes eljönni. A Fonóba egy olyan közönség jár, akik a kultúrával sokat foglalkoznak. Ez is arról szól, hogy azt kellene megmenteni. Akik a Fonóba járnak, azoknak fontosak a régi hagyományok. Mi sem akarjuk, hogy minden, ami jó volt ebben az országban, elfelejtődjön. A Fonó közönsége azért jöjjön el, hogy hallgassák meg ezt is. Olyan hangulatot fogok varázsolni, hogy pillanatok alatt eszünkbe fog jutni ez az elfeledett kor. Olyan számokat választottam, amik a legeslegnagyobb slágerek voltak, nem pedig olyanokat, ami nekem nagy kedvencem, de Seress Rezsőnek hetvenhatodik szerzeménye, mert azt senki nem ismerné.

Van ilyen?

Igen. Ezeknek az embereknek annyi jó daluk van, hogy húsz napig tudnád egyfolytában játszani minden nap. Szenesnek például kétezerötszáz szerzeménye van. Ezt nem lehet felfogni. Ha egy embernek élete során volt tíz slágere, amire azt mondják, hogy megragadt, az akkor már nagy szó. Neki volt kétezerötszáz, és abból négyszázötven gyakorlatilag ismert.

Ez is egyfajta hagyományőrzés, csak mondjuk a XX. századi városi hagyományoké.

Az, ami már nincs. Régen, jóval előttem, a körúton minden helyen volt egy zongorista, egy trió, egy kvartett vagy egy duó. Minden kocsmában, presszóban vagy bárban volt élő zene. Ezt a dolgot kellene visszahozni: Miután megvacsoráztál egy étteremben, odamegy hozzád a cigányzenekar, aki megkérdezi, hogy mit játszon neked. De lehet, hogy te azt mondod, inkább átmész egy másik helyre, ahol egy kicsit populárisabb zenét tudsz hallgatni. Akkor a szemben lévő kocsmában van egy trió, satöbbi. Ezt már nem tudod megcsinálni. Mi van most? Kikéred a sört és beszélgetsz. Az én szüleim viszont még ebben éltek.

A koncert is az élőzenés vacsora hangulatot igyekszik megidézni?

A múlt vendéglátásának a hangulatát. Az '50-es, '60-as, '70-es éveknek a megidézése lesz ez. Csak olyan dalok lesznek, ami akkor divat volt. Milyen érdekes, hogy divat volt jól muzsikálni. Ma már nem divat.

A Fonó szokásos közönsége mellett kit várunk még?

Aki Kökény Attila rajongó, azt mindenképp várjuk. Picit másképp leszek most látható, de ezzel azt üzenem mindenkinek, hogy hozzuk divatba a régi jó zenéket! Legyen most is divat hallgatni a régi jó slágereket és sanzonokat. Ezek is Magyarországhoz tartoznak, Seress Rezső és Szenes Iván is sok mindent letett az asztalra. De most azt veszem észre, hogy az az asztal nincs a helyén. Olyan jó látni, ahogy a népzenészek ügyesen fogják egymás kezét a XXI. században. De ott sem egy fecske csinált nyarat. Én nagyon szeretném ezeket a jó slágereket, ezért is megyek olyan közönség felé, akik zeneértőek, és foglalkoznak a hagyományokkal.

A koncert után neked elindul a nyári turné ezzel. Hol lehet megtalálni majd a Hungarian Standards produkciódat?

A zenekaromba mindenhol becsempészem a régi dalokat. De ha azt mondom, hogy Kökény Attila, akkor a saját dalaimmal azonosítanak. Talán ez lesz az első, ahova úgy szeretnék elmenni, hogy ne ez legyen, ami nehéz, mert ha eljönnek a koncertre a rajongóim, bizonyára azért jönnek, hogy énekeljek pár saját dalt. Szeretném, ha a budapesti zeneértő réteg kapna egy olyan helyet, ahol meg lehet azt csinálni, hogy egyik hónapban Szenes Iván estünk van, a következőben Seress Rezső, utána Gábor S. Pál. Mindenki ebből fakad; Korda Györgytől kezdve a Majka-Curtis duón át mindenki tudja és énekli ezeket. Igény van rá, milliónyi olyan buliban voltam, ahol az emberek ezeket a dalokat énekelték. Viszont nincs divatban. Divatba kell hozni. Teret kell neki adni.

Írta: Vörös Eszter

Június 12-én koncertezik a Vintage Dolls a Fonó Budai Zeneházban. Eszter, Lili és Ágnes mind jazzt tanultak, és beleszerettek a ‘30-as és a ‘40-es évek romantikus, vidám, fodros-pöttyös hangulatába. Ám az ismeretségüket nem a tanulmányaiknak köszönhetik. Arról, hogy hogyan találtak egymásra, mi minden zajlott Vintage Dolls néven az elmúlt öt évben és hogy mi várható a Fonóban, Szász Ágnes és Nagy Lili mesélt. (A kérdező, Vörös Eszter nem összetévesztendő Munkácsy Eszter énekessel.)

Eszter / Fonó: Ha azt mondjátok, hogy 1930-as és ‘40-es évek, nem vicceltek: Smink, haj, ruha, sőt még koreográfia is jelen van a produkcióitokban. Hogy alakult ki ez a komplexitás?

Ágnes: Ez az eleje óta tudatos. Amikor megalakultunk, és eldöntöttük, hogy ezt a stílust fogjuk képviselni, akkor el is döntöttük, hogy egy komplex színházi képet akarunk létrehozni. Nemcsak zeneileg, hanem megjelenésben is. Nyilván a zene a legfontosabb, de az eleje óta igyekszünk egy összetett képet kihozni magunkból.

Eszter / Fonó: Ebben talán a legmeglepőbb a táncos része. Van előképzettségetek, vagy szándékosan a Vintage Dolls kedvéért tanultok színpadi mozgást is?

Lili: Én tizenkét évig jazz balettoztam, szóval valamennyi van. Nem ez a stílus, de azért ez is segít. Ági az, akinek a legnagyobb tudása van a lindy hop és a swing stílusban. Ő el is kezdett újból ezzel foglalkozni. De konzultáltunk táncosokkal is, akik javítgatták a mozgásunkat. A koreográfiákat viszont mi találjuk ki Ágival, Eszti pedig a hanganyagokért felel.

Eszter / Fonó: Meséljetek a kezdetekről!

Ágnes: 2017-ben Sárik Peti zongoraművész külön-külön hívott meg minket énekelni a Sárik Péter Jazz AllStars Projectbe.

Eszter / Fonó: Nem is ismertétek egymást előtte?

Ágnes: Mi ketten Lilivel egyszer voltunk együtt egy jazz versenyen. De csak a bemutatkozásig jutottunk el. Esztert viszont egyáltalán nem ismertük. Amikor pedig Peti elhívott a koncertjére, csináltunk egy Facebook-csoportot, ahol elkezdtünk beszélgetni arról, hogy milyen dalok legyenek az előadáson. Mindhármunknak természetes volt, hogy ne csak szóló dalok legyenek, hanem együtt is énekeljünk. Eszternek volt egy régi kottája a Minnie the Moocher's Wedding Day című dalról. Ő Svájcban diplomázott, és ott tanult ilyeneket. Ez volt az első dal, melyet együtt dolgoztunk fel és énekeltünk el. Megvolt a koncert, aminek nagyon nagy sikere volt. Azt éreztük utána, hogy ezt mindenképpen folytatni kell. Leírhatatlan energiák voltak a színpadon, amikor hárman voltunk. Másnap írtunk is egymásnak, hogy találkozzunk. Elmentünk egy kávézóba, és eldöntöttük, hogy ezt folytatjuk. Egyből egymásra tudtunk hangolódni, és elkezdtük a közös munkát.

Eszter / Fonó: A hármas egység, talán a legérzékenyebb kapcsolati rendszer. Hogyan tudtok jól együttműködni már egy fél évtizede?

Lili: Pont most értékeltük az elmúlt öt évünket, hogy mi hogy alakult. Szerintem azért tudunk jól együttműködni – amiért én nagyon hálás vagyok –, mert baráti szinten is jól tudunk egymással lenni. Ez azt hozza magával, hogy szakmailag könnyen tudunk előre haladni. Nem el akarunk venni egymástól valamit, hanem együtt szeretnénk adni egy csomagot. Azért működik jól a Vintage Dolls, mert mindenkinek megvan a maga feladatköre. Nyilván kérünk tanácsot egymástól, megbeszéljük a részleteket, de fel van osztva a munka. Öt év után már tudjuk, hogy hogyan működik egy munkamenet, legyen az koncertszervezés, lemezkészítés, stúdiómunka vagy próbafolyamat. Megvan mindenkinek a feladata, mint egy kis cégnél. Ez által nagyon gördülékenyen tudunk dolgozni.

Ágnes: Igen, és az erősségeinkre támaszkodunk. A feladatokat az elején érdekesen osztottuk föl. Mindenki elválalt mindenfélét, az évek alatt pedig körvonalazódott, hogy kinek mi megy jól. A zenei rész, a vokál szólamok felosztása Eszter feladata, Lilié a magyarországi koncertek szervezése, illetve a marketing, a promóció, a Facebook, és az üzenetek kezelése. Mivel erdélyi vagyok én vállaltam be az erdélyi koncertek szervezését, emelett a szállításért és a pénzügyekért vagyok felelős. Ezeken kívül van egy csomó projektszerű feladat. Mostanában jöttünk rá, hogy jó, ha egy-egy projeknek egy felelőse van, és nem mind a hárman akarunk mindent csinálni. Néha van ilyen, hogy mind a hárman akarjuk, de aztán az a szerencsés ha valaki magához veszi.

Eszter / Fonó: A dalaitok feldolgozások, annak ellenére, hogy egy stíluson belül dolgoztok. Hogyan néz ki a kreatív része a munkátoknak, maga a dalszerzés?

Lili: Ez elég nagy meló, és Eszti viszi teljes egészében. Azért nehéz, mert ezekhez a régi stílusú dalokhoz nem igazán vannak kották. Fül után kell leszednie az összes szólamot és az akkord meneteket. Áprilisban jött ki egy új egész estés műsorunk, ahol csak magyar nyelvű dalok vannak. Ez azért lett igazán izgalmas, mert Eszti írt szólamokat is a meglévőhöz. Ez számunkra is új dolog, de nagyon tetszett, hiszen egy egészen más oldalunkat mutatja meg. Sok kaput megnyitott. Végre magyar nyelvű dalok is kerültek a repertoárunkba, és azáltal is színesedett, hogy háromszólamú feldologzást kaptak. A Május éjszakán, a Nékem csak Budapest kell, a Meseautó, és egy csomó régi, ismert magyar dalt hallhat már tőlünk a közönség.

Eszter / Fonó: Előtte nem volt többszólamúságban tapasztalatotok?

Ágnes: De igen, valamennyire volt, hiszen mindhárman énekeltünk kórusban, illetve vokálozni is szoktunk különböző zenekarokban, de ez a stílus azért egészen más, mint egy átlagos többszólamú éneklés. Jóval nagyobb figyelmet és stílusismeretet kíván. A szólamfelrakások a korszakra jellemzően vannak megírva sokszor kifejezetten nehezen énekelhetők, viszont csodásan szólnak, ezért megéri a fáradtságos gyakorlás.

Eszter / Fonó: Mi várható a koncerten?

Ágnes: Úgy gondolom, hogy minden korosztály számára nyitott ez a koncert. Ha a Facebook statisztikánkat néznénk, akkor azt mondanám, hogy a 35 és a 65 év közötti nők a mi célcsoportunk, de a valóságban azt vesszük észre – például fesztiválokon –, hogy az emberek el akarnak sétálni a színpadunk előtt, és korosztálytól függetlenül megállnak, mert megfogja őket a zene. Volt olyan rajongónk, aki odajött, és mondta, hogy ő nem is tudta, hogy ez is jazz. Olyan könnyed, vidám, táncos és mosolygós stílus ez, hogy az emberek fülét és a tekintetét is odavonzza. Jól mutatunk a színpadon, vidámak vagyunk és pörgősek. Igyekszünk, hogy az emberek napi boldogsághormonszintjét megemeljük.

Lili: Ami nagyon menő lesz, hogy hívtunk táncosokat is, akik ennek a kornak a táncait táncolják. Emiatt is érdemes lehet eljönni. Ilyenkor mindig sokkal nagyobb a buli, mert minket is inspirál, hogy táncolnak.

Ágnes: A koncert után pedig lesz lemezdedikálás is.

Eszter / Fonó: Viszont nemcsak hárman szoktatok színpadra állni. Mit kell tudni a zenekarról?

Lili: Egy öt fős kísérő zenekarunk van, így összesen nyolcan vagyunk. Mind osztálytársak voltak Esztivel a Zeneakadémián. A lemezen Csízi Laci dobol még, de most már Hidász Tamás a dobosunk. Mindannyian jazz körökben eléggé keresett zenészek, így előfordul, hogy nem érnek rá. Az ilyen esetekben mindenkinek van egy helyettese, akit hívunk. Sokat dolgoznak együtt más zenekarokban is. Jól ismerik egymást régről, így már az elejétől jól egymásra tudtak hangolódni.

A koncerten közreműködnek:
Munkácsy Eszter, Nagy Lili, Szász Ágnes - ének
Tálas Áron - zongora
Benedek Áron - trombita
Szabó Illés - gitár
Bögöthy Ádám - nagybőgő
Hidász Tamás - dob

Írta: Vörös Eszter
Képek: Vintage Dolls

Őszinteség, eredetiség, érzelem – ebben látja a Kellene Kis Kert zenésze a saját zenéjük erejét. Sosem szerették volna, hogy a zenekar eljusson bizonyos színpadokra, mindig csak örömből zenéltek. Ám lehet, hogy ez a titok, mert a Veszprémi Utcazene Fesztivál szakmai 1. díját, majd az Öröm a zene tehetségkutatón Az Év Felfedezettje címet zsebelte be a banda. Június 4-én a  Fonó Budai Zeneházban mutatják be Teneked című lemezüket, ami a zenekarhoz híven nem mindennapi felvétel.

Ha távolról ránézünk a munkásságotokra, akkor azt mondhatnánk, világzene, ti viszont a Folk Funk kifejezést használjátok.

Az ethno funk egy létező műfaj, viszont ha tágabban akarjuk beskatulyázni, akkor valóban a világzene színpada az, ahol ez a muzsika meg tud jelenni. A zenekar lelke és egyik megálmodója, a hegedűsünk, Horváth Dániel Dudu népzenei témákat hoz. Belőle az folyik. Klasszikust tanult, de rengeteg népzenét gyűjtött és tanult is. Amikor ő hoz egy témát, akkor mindenki szépen hozzáteszi, amiben ő jó. Én egy funk, blues gitárosnak tartom magamat, de színpadon a funky áll hozzám a legközelebb. A bőgősünk zeneileg hasonló arc, mint én. Persze, hogy a népzenei téma alá tolunk valamit, ami a miénk, és ez általában funky vagy funky közeli. Az ütős érdekes, mert ő mindent csinál, de mivel a kíséretben annyira meghatározó a bőgő, hogy ő is gyakran csatlakozik. Tehát van egy népzenei téma, ami alatt megszólal a funky, így nem maradt más, mint a folk funk.

Ez egy nagyon érzelmes, pörgős, táncos zenét eredményez.

Igen. Tempósak a témák, ezért a kíséret is hasonló. Erre könnyen mozdul meg a nép. A repertoárunk 85%-a ilyen erős, magas tempójú funk folk menet, gyors, lendületes, funky zene, amelyben közép-európai és balkáni népzenei témák dominálnak. A funky mellett jelen van számtalan stílus a manouche swingtől az acid jazzig, lényeg hogy jó érzékkel nyúljunk ezekhez.

A díjaitok közül melyik volt a legnagyobb mérföldkő?

A Veszprémi Utcazene Fesztivál volt olyan, hogy először volt abban részünk, hogy van közönségünk, akik imádják, amit csinálunk. Négy koncertnek kellett lemennie, és mindegyik nagyon jól sült el. Végre nem az ismerőseink hallgattak minket, hanem vadidegenek, akik imádták és végig táncolták az összes koncertet. De erre például Dudu mást mondana. Ő mindig egy szlovákiai koncertet szokott emlegetni. Az abból a szempontból sokat dobott, hogy idegen környezetben sült el jól valami. Ehhez kellett az ottani emberek intellektusa és energiája is. Nekem Veszprém volt ilyen. Amiatt indult el sok minden, hiszen megkaptuk a szakmai 1. díjat, és ennek híre ment. De részt vettünk az NKA Induló Zenekarok Programban is, ahol különdíjasok lettünk, ami azért jó, mert a budapesti szcéna jelentős része ott volt, és tőlük jött az a visszajelzés, hogy jó amit csinálunk és ezt tolni kell.

Miben látod te a zenétek erejét? Mindenki szeret vagy szeretne egyedi lenni, ti valóban azok vagytok.

Ez nem tudatos. Nem érzem azt, hogy szándékosan rúgnánk fel létező vagy nem létező zenei korlátokat. Nem úgy írunk számot, hogy keresnénk, mi az még sosem hangzott el. Ez marhaság is lenne, mert ma már nincs új a nap alatt. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy eredeti legyen. Ettől üt. Olyan mintha tizenhárom évesen írnánk számot; egy pillanatig nem gondolkodunk rajta, hogy hogyan kellene, melyik hangnak hol van a megfelelő helye. Improvizatív a zenekar, egyénenként és együtt is. Csak a húzásra koncentrálunk. Én ha hallgatok zenét, beszélhetünk a legnépszerűbbekről vagy a legritkábban hallott nevekről, akkor is az érdekel, aminek ereje van és eredeti. A Kis Kert eredeti és van ereje. Hosszú számokat írunk. A legrövidebb számunk hét perces. Ez sem direkt van így, hanem ez jön belőlünk. Amikor megjön az ereje a számainknak, például ha van egy fokozása, akkor azokat nagyon át tudjuk élni, és ettől lesz jó.  A zenekar ereje abból fakad, hogy benne van a szívünk és a lelkünk. A közönség ezt érzi és imádja.

Tehát az őszinteség a fontos.

Igen. Azt tudni kell, mert biztosan nagyon fontos tényező, hogy soha nem úgy zenéltünk, hogy ebből legyen valami. Mi mindig a zene szeretetéért jártunk össze, mert jó együtt zenélni. Pont attól lett ereje, hogy nem volt fontos hogy legyen. Mindannyian számos formációban játszottunk az elmúlt húsz évben, és ott mindig szempont volt, hogy bizonyos színpadokra eljussunk. A Kis Kertben ez nem szempont.

Mesélj a Teneked lemezről!

Felvettünk színházi körülmények között egy félig élő lemezt. Ez azt jelenti, hogy volt közönség, amitől ez egy koncert volt, de mégis egy hangmérnök instruált közben mindenkit. Így az anyag a stúdió és a koncertfelvétel között van félúton. Ennek megfelelően csak egyszer játszhattunk fel mindent. Ami a lemezen elhangzott, azt mi élőben is elő tudjuk adni. Nem az van, hogy sávonként vettük fel számokat, majd újra vettük, mert nem volt jó, majd valaki megkeverte. Ez egy élő felvétel. Ehhez ragaszkodott Dudu, mert ő ebben az élő műfajban hisz. Ez nagyon fontos; amit mi koncerten előadunk az van a lemezen, és fordítva. Ehhez az kell, hogy régóta játszuk az anyagot. Mivel hosszúak is a számaink, nem is került fel minden a lemezre. Nálunk hat szám olyan, mint máshol tizenkettő.

 Kiknek ajánlod ezt lemezbemutatót?

Mindenki jöjjön el, akit az etno zene érdekel és ebből végre valami újat akar. Ez így nem túl szerény, de ez tényleg más. Aki etno funkból igazán érzelmes és őszinte muzsikát akar hallani, az legyen ott. Itt aztán tényleg semmi nincs, amit valaki más talált volna ki. Itt senki nem mondott olyat, hogy legyen inkább így, mert így jobban eladható. Ez nem szempont. Aki ilyen jellegű zenekart szeretne látni, az jöjjön. Marhára örülünk, hogy a Fonóban lesz a koncert, mert van némi intellektualitása a zenénknek – legalábbis reméljük –, és ennek megfelelően olyan közegbe akarjuk vinni, ahol ez célba ér.

Zenekari tagok:
Horváth Dániel Dudu – hegedű
Kulhay András Guli – gitár
Mészáros Szabolcs – ütőhangszerek,
Nagy Olivér – nagybőgő

Írta: Vörös Eszter
Fotók: Kellene Kis Kert