Kökény Attila nemcsak a saját dalait szereti előadni, hanem igyekszik a XX. századi nagy múltú zeneszerzők dalait is tovább éltetni. Legújabb projektjében viszont nem csupán diszkrét elemként jelenik meg egy-egy múlt századi sláger. A Hungarian standards premiere a Fonó Budai Zeneházban június 16-án lesz hallható és látható. A részletekről és a projekt hátteréről Kökény Attila mesélt.

Mit jelent neked Horváth Jenő, Szenes Iván és a többi nagy slágeríró?

Az ő dalaikon nőttem fel. A szüleim cigányzenét hallgattak, mellette pedig Máté Pétert, Cserháti Zsuzsát, az akkori nagyokat. Az ő dalaik pedig mind-mind Horváth Jenő, Szenes Iván és Seress Rezső szerzemények. Ők a régi nagy dalszövegírók. Amikor elkezdtem zenével foglalkozni, akkor párhuzamosan elkezdtem keresni azt is, hogy ki írta a dalokat, amelyek tetszenek. Hallgattuk ezeket a szép dalokat, de ki írta meg őket? Amikor elkezdtem tizenhat évesen vendéglátózni, majdnem minden Slágermúzeumot megvettem. Ezek a számok benne voltak, és ott láttam, hogy kik a szerzők. Vendéglátásban huszonegy évig voltam, aztán jött a Megasztár, és átkerültem egy másik történetbe. Akkor kezdtem el a saját dalaimat felszínre hozni, elkezdtem megmutatni azt, aki vagyok. De én is abból lettem az, aki vagyok, mert ezeknek az emberek a zenéi meghatározták az életemet. Senki nem úgy születik meg, hogy van egy kialakult stílusa, hanem amit meghallgat, abból lop és elvesz, abból rakja össze majd a sajátját.

Rengeteg hatás éri az embert.

Abszolút. Van egy csomó impulzus – nemcsak zenei –, amelyek összerakják az embert. A zenei világban nekem ezek a régi nagy szerzők a meghatározó emberek. Az ő idejükben nagyon élt a szép zene, a nagyívű, nagy éneklős muzsikák. Cserhátit is azért szeretjük, mert olyan nagyokat énekelt. Ezek a régi énekesek voltak azok, akik mélyebben belénk tudták fúrni a világukat. Szeretem a saját dalaimat, de nagyon szeretek visszatekinteni abba a világba, ahonnan jöttem. Hogyha ezt tudom elegánsan csinálni, akkor hajrá, kezdjük! Én ezzel is önazonos vagyok. A Pipacs Bárban – most már Piros Pezsgő –, ahol régen zongoráztam, az emberek ezeket a dalokat kérték; Seress Rezsőt, Horváth Jenőt, Szécsi Pált, Szenes Ivánt. Ez az egyetlen ilyen hely, ahol vissza tudok menni a múltba. Most úgy döntöttünk, hogy csinálunk egy olyan formációt a zenekarral, ahol csak ezeket a régi szép dalokat választjuk.

Akkor vannak még ilyen kis szigetek az országban, ahol ismerik ezeket a dalokat?

A pesti részen nem, de Budán vannak még kisebb lokálok, kis bárok. Hogyha ott van zongorista, akkor abszolút visszaköszön az, amit én szeretek. A szüleim generációja szereti főleg, de akik most elmennek hatvan-hetven évesen egy ilyen helyre, azoknak valószínűleg a gyerekei is ismerik ezt. Például a Piros Pezsgőben a harmincastól a hetvenes korosztályig mindenki kéri ezeket a számokat. A harmincas azért, mert annak az apukája ezt énekelte otthon. Tehát lenne rá igény, csak egyszerűen nem efelé halad a világ. Valamiért el akarják felejteni az emberek a régit, a múltat, a jót. El akarják engedni a magyar cigányzenét. Azért csináltuk meg a Pátria Zenekart, mert mi meg nem akarjuk. Annyira szép, annyira jó a cigányzene, csak elkorcsosodott. Gépek és szintetizátorok keveredtek bele. Ez olyan, mintha a magyar népzenébe belekerülne egy olyan hangszer, ami nem oda való. A magyarok meg tudták őrizni a népzenéjüket. Persze populárisabb formába öntve sokan fel is dolgozták, de gyakran jó minőségben. A cigányzenekarok viszont teljesen máshogy kezdenek átalakulni. Mi a Pátria Zenekarral azt próbáljuk csinálni, mint egy XXI. századi cigányzenekar. Jó lenne, ha ez a kultúra megint divatba jönne. Például annyian tesznek fel videót arról a YouTube-ra, hogy megkéri a fiú a lány kezét. Letérdel és gyűrűt húz. De hol a zene és a szerenád? Régen ez úgy működött, hogy megállt az ablak alatt a férfi, egy cigányzenekar pedig elkezdett muzsikálni. Ezek a szép dolgok lassan eltűnnek. Tök jó, hogy én kitaláltam ezt az egészet, és kaptunk rá lehetőséget. Ez is a mi kultúránk része, ezt nem szabad elengedni. Volt a Szenes Iván Téren egy Szenes Iván nagykoncert. Korunkbeliek kevesen voltak, de mégis ott volt vagy ötezer ember. Mintha a Sziget Fesztiválon lettünk volna, csak hetven éves emberekkel. De látszik, hogy a mai napig imádják az emberek.

Az a célod, hogy – mivel már nem is feltétlenül ismerik – a fiatalok megismerjék ezeket a dalokat?

Igen. Ez nagyon fontos lenne számunkra, hogy a szép zene visszakerüljön ebbe az országba. Mert értek mindenféle zenét, de nem értem a mai rengeteg hadaró, rap zenét, ami gyakorlatilag már nem is rap zene. Én is hallgatok például Tupac-et, de az más. Sok esetben a fiatalok hadaró szavalóversenyt tartanak egymás között, mert valamiért ez a trend. Tudom jól, hogy nem én vagyok a lényeg, hanem a közönség. De nem árt tudni például azt, hogy a Cserháti Kicsi gyere velem rózsát szedni dalának ki a szerzője. Ezt ismerik a huszonévesek is. A közönségem 99%-a fiatal lány, akik a koncertjeimen üvöltik a Cserháti-dalokat. Én Kovács Katit, Katona Klárit és Máté Pétert is éneklek. Legalább én legyek egy olyan előadó, aki nem csak a saját dalaira törekszik. Imádom a saját dalaimat, de ezeket az embereket is. Az én programomban mindig benne kell legyen legalább három-négy ilyen előadó. Bárhová megyek, bármilyen korosztálynak éneklek, nem tudok lyukra futni az Ez majdnem szerelem volt, Máté Péter dallal.

Most lesz az első koncerted a Fonóban, ráadásul nem is saját dalokkal. Milyen várakozás van benned ezzel kapcsolatban?

Bárhová megyek zenekarral, pláne ha új dolgot csinálok, az mindig felspannol. Arra mindig tudom, hogy nagyon készülnöm kell. A saját zenekarommal érkezem, akikkel jól össze vagyunk szokva. Most viszont próbálunk inkább akusztikusan megszólalni, mint elektronikusan. Basszusgitár helyett bőgő lesz, elektromos gitár helyett akusztikus. Lehet, hogy a dobot meg fogom hagyni piciben, de lehet, hogy ahelyett is cajon lesz. Tehát az egész formációt a zenekarom alkotja, csakhogy hangzásban szeretném kicsit lágyabbra venni.

Ez egy új dolog a Fonóban. Mit üzensz a Fonó közönségének?

Legfőképpen az üzenet végett érdemes eljönni. A Fonóba egy olyan közönség jár, akik a kultúrával sokat foglalkoznak. Ez is arról szól, hogy azt kellene megmenteni. Akik a Fonóba járnak, azoknak fontosak a régi hagyományok. Mi sem akarjuk, hogy minden, ami jó volt ebben az országban, elfelejtődjön. A Fonó közönsége azért jöjjön el, hogy hallgassák meg ezt is. Olyan hangulatot fogok varázsolni, hogy pillanatok alatt eszünkbe fog jutni ez az elfeledett kor. Olyan számokat választottam, amik a legeslegnagyobb slágerek voltak, nem pedig olyanokat, ami nekem nagy kedvencem, de Seress Rezsőnek hetvenhatodik szerzeménye, mert azt senki nem ismerné.

Van ilyen?

Igen. Ezeknek az embereknek annyi jó daluk van, hogy húsz napig tudnád egyfolytában játszani minden nap. Szenesnek például kétezerötszáz szerzeménye van. Ezt nem lehet felfogni. Ha egy embernek élete során volt tíz slágere, amire azt mondják, hogy megragadt, az akkor már nagy szó. Neki volt kétezerötszáz, és abból négyszázötven gyakorlatilag ismert.

Ez is egyfajta hagyományőrzés, csak mondjuk a XX. századi városi hagyományoké.

Az, ami már nincs. Régen, jóval előttem, a körúton minden helyen volt egy zongorista, egy trió, egy kvartett vagy egy duó. Minden kocsmában, presszóban vagy bárban volt élő zene. Ezt a dolgot kellene visszahozni: Miután megvacsoráztál egy étteremben, odamegy hozzád a cigányzenekar, aki megkérdezi, hogy mit játszon neked. De lehet, hogy te azt mondod, inkább átmész egy másik helyre, ahol egy kicsit populárisabb zenét tudsz hallgatni. Akkor a szemben lévő kocsmában van egy trió, satöbbi. Ezt már nem tudod megcsinálni. Mi van most? Kikéred a sört és beszélgetsz. Az én szüleim viszont még ebben éltek.

A koncert is az élőzenés vacsora hangulatot igyekszik megidézni?

A múlt vendéglátásának a hangulatát. Az '50-es, '60-as, '70-es éveknek a megidézése lesz ez. Csak olyan dalok lesznek, ami akkor divat volt. Milyen érdekes, hogy divat volt jól muzsikálni. Ma már nem divat.

A Fonó szokásos közönsége mellett kit várunk még?

Aki Kökény Attila rajongó, azt mindenképp várjuk. Picit másképp leszek most látható, de ezzel azt üzenem mindenkinek, hogy hozzuk divatba a régi jó zenéket! Legyen most is divat hallgatni a régi jó slágereket és sanzonokat. Ezek is Magyarországhoz tartoznak, Seress Rezső és Szenes Iván is sok mindent letett az asztalra. De most azt veszem észre, hogy az az asztal nincs a helyén. Olyan jó látni, ahogy a népzenészek ügyesen fogják egymás kezét a XXI. században. De ott sem egy fecske csinált nyarat. Én nagyon szeretném ezeket a jó slágereket, ezért is megyek olyan közönség felé, akik zeneértőek, és foglalkoznak a hagyományokkal.

A koncert után neked elindul a nyári turné ezzel. Hol lehet megtalálni majd a Hungarian Standards produkciódat?

A zenekaromba mindenhol becsempészem a régi dalokat. De ha azt mondom, hogy Kökény Attila, akkor a saját dalaimmal azonosítanak. Talán ez lesz az első, ahova úgy szeretnék elmenni, hogy ne ez legyen, ami nehéz, mert ha eljönnek a koncertre a rajongóim, bizonyára azért jönnek, hogy énekeljek pár saját dalt. Szeretném, ha a budapesti zeneértő réteg kapna egy olyan helyet, ahol meg lehet azt csinálni, hogy egyik hónapban Szenes Iván estünk van, a következőben Seress Rezső, utána Gábor S. Pál. Mindenki ebből fakad; Korda Györgytől kezdve a Majka-Curtis duón át mindenki tudja és énekli ezeket. Igény van rá, milliónyi olyan buliban voltam, ahol az emberek ezeket a dalokat énekelték. Viszont nincs divatban. Divatba kell hozni. Teret kell neki adni.

Írta: Vörös Eszter

Június 12-én koncertezik a Vintage Dolls a Fonó Budai Zeneházban. Eszter, Lili és Ágnes mind jazzt tanultak, és beleszerettek a ‘30-as és a ‘40-es évek romantikus, vidám, fodros-pöttyös hangulatába. Ám az ismeretségüket nem a tanulmányaiknak köszönhetik. Arról, hogy hogyan találtak egymásra, mi minden zajlott Vintage Dolls néven az elmúlt öt évben és hogy mi várható a Fonóban, Szász Ágnes és Nagy Lili mesélt. (A kérdező, Vörös Eszter nem összetévesztendő Munkácsy Eszter énekessel.)

Eszter / Fonó: Ha azt mondjátok, hogy 1930-as és ‘40-es évek, nem vicceltek: Smink, haj, ruha, sőt még koreográfia is jelen van a produkcióitokban. Hogy alakult ki ez a komplexitás?

Ágnes: Ez az eleje óta tudatos. Amikor megalakultunk, és eldöntöttük, hogy ezt a stílust fogjuk képviselni, akkor el is döntöttük, hogy egy komplex színházi képet akarunk létrehozni. Nemcsak zeneileg, hanem megjelenésben is. Nyilván a zene a legfontosabb, de az eleje óta igyekszünk egy összetett képet kihozni magunkból.

Eszter / Fonó: Ebben talán a legmeglepőbb a táncos része. Van előképzettségetek, vagy szándékosan a Vintage Dolls kedvéért tanultok színpadi mozgást is?

Lili: Én tizenkét évig jazz balettoztam, szóval valamennyi van. Nem ez a stílus, de azért ez is segít. Ági az, akinek a legnagyobb tudása van a lindy hop és a swing stílusban. Ő el is kezdett újból ezzel foglalkozni. De konzultáltunk táncosokkal is, akik javítgatták a mozgásunkat. A koreográfiákat viszont mi találjuk ki Ágival, Eszti pedig a hanganyagokért felel.

Eszter / Fonó: Meséljetek a kezdetekről!

Ágnes: 2017-ben Sárik Peti zongoraművész külön-külön hívott meg minket énekelni a Sárik Péter Jazz AllStars Projectbe.

Eszter / Fonó: Nem is ismertétek egymást előtte?

Ágnes: Mi ketten Lilivel egyszer voltunk együtt egy jazz versenyen. De csak a bemutatkozásig jutottunk el. Esztert viszont egyáltalán nem ismertük. Amikor pedig Peti elhívott a koncertjére, csináltunk egy Facebook-csoportot, ahol elkezdtünk beszélgetni arról, hogy milyen dalok legyenek az előadáson. Mindhármunknak természetes volt, hogy ne csak szóló dalok legyenek, hanem együtt is énekeljünk. Eszternek volt egy régi kottája a Minnie the Moocher's Wedding Day című dalról. Ő Svájcban diplomázott, és ott tanult ilyeneket. Ez volt az első dal, melyet együtt dolgoztunk fel és énekeltünk el. Megvolt a koncert, aminek nagyon nagy sikere volt. Azt éreztük utána, hogy ezt mindenképpen folytatni kell. Leírhatatlan energiák voltak a színpadon, amikor hárman voltunk. Másnap írtunk is egymásnak, hogy találkozzunk. Elmentünk egy kávézóba, és eldöntöttük, hogy ezt folytatjuk. Egyből egymásra tudtunk hangolódni, és elkezdtük a közös munkát.

Eszter / Fonó: A hármas egység, talán a legérzékenyebb kapcsolati rendszer. Hogyan tudtok jól együttműködni már egy fél évtizede?

Lili: Pont most értékeltük az elmúlt öt évünket, hogy mi hogy alakult. Szerintem azért tudunk jól együttműködni – amiért én nagyon hálás vagyok –, mert baráti szinten is jól tudunk egymással lenni. Ez azt hozza magával, hogy szakmailag könnyen tudunk előre haladni. Nem el akarunk venni egymástól valamit, hanem együtt szeretnénk adni egy csomagot. Azért működik jól a Vintage Dolls, mert mindenkinek megvan a maga feladatköre. Nyilván kérünk tanácsot egymástól, megbeszéljük a részleteket, de fel van osztva a munka. Öt év után már tudjuk, hogy hogyan működik egy munkamenet, legyen az koncertszervezés, lemezkészítés, stúdiómunka vagy próbafolyamat. Megvan mindenkinek a feladata, mint egy kis cégnél. Ez által nagyon gördülékenyen tudunk dolgozni.

Ágnes: Igen, és az erősségeinkre támaszkodunk. A feladatokat az elején érdekesen osztottuk föl. Mindenki elválalt mindenfélét, az évek alatt pedig körvonalazódott, hogy kinek mi megy jól. A zenei rész, a vokál szólamok felosztása Eszter feladata, Lilié a magyarországi koncertek szervezése, illetve a marketing, a promóció, a Facebook, és az üzenetek kezelése. Mivel erdélyi vagyok én vállaltam be az erdélyi koncertek szervezését, emelett a szállításért és a pénzügyekért vagyok felelős. Ezeken kívül van egy csomó projektszerű feladat. Mostanában jöttünk rá, hogy jó, ha egy-egy projeknek egy felelőse van, és nem mind a hárman akarunk mindent csinálni. Néha van ilyen, hogy mind a hárman akarjuk, de aztán az a szerencsés ha valaki magához veszi.

Eszter / Fonó: A dalaitok feldolgozások, annak ellenére, hogy egy stíluson belül dolgoztok. Hogyan néz ki a kreatív része a munkátoknak, maga a dalszerzés?

Lili: Ez elég nagy meló, és Eszti viszi teljes egészében. Azért nehéz, mert ezekhez a régi stílusú dalokhoz nem igazán vannak kották. Fül után kell leszednie az összes szólamot és az akkord meneteket. Áprilisban jött ki egy új egész estés műsorunk, ahol csak magyar nyelvű dalok vannak. Ez azért lett igazán izgalmas, mert Eszti írt szólamokat is a meglévőhöz. Ez számunkra is új dolog, de nagyon tetszett, hiszen egy egészen más oldalunkat mutatja meg. Sok kaput megnyitott. Végre magyar nyelvű dalok is kerültek a repertoárunkba, és azáltal is színesedett, hogy háromszólamú feldologzást kaptak. A Május éjszakán, a Nékem csak Budapest kell, a Meseautó, és egy csomó régi, ismert magyar dalt hallhat már tőlünk a közönség.

Eszter / Fonó: Előtte nem volt többszólamúságban tapasztalatotok?

Ágnes: De igen, valamennyire volt, hiszen mindhárman énekeltünk kórusban, illetve vokálozni is szoktunk különböző zenekarokban, de ez a stílus azért egészen más, mint egy átlagos többszólamú éneklés. Jóval nagyobb figyelmet és stílusismeretet kíván. A szólamfelrakások a korszakra jellemzően vannak megírva sokszor kifejezetten nehezen énekelhetők, viszont csodásan szólnak, ezért megéri a fáradtságos gyakorlás.

Eszter / Fonó: Mi várható a koncerten?

Ágnes: Úgy gondolom, hogy minden korosztály számára nyitott ez a koncert. Ha a Facebook statisztikánkat néznénk, akkor azt mondanám, hogy a 35 és a 65 év közötti nők a mi célcsoportunk, de a valóságban azt vesszük észre – például fesztiválokon –, hogy az emberek el akarnak sétálni a színpadunk előtt, és korosztálytól függetlenül megállnak, mert megfogja őket a zene. Volt olyan rajongónk, aki odajött, és mondta, hogy ő nem is tudta, hogy ez is jazz. Olyan könnyed, vidám, táncos és mosolygós stílus ez, hogy az emberek fülét és a tekintetét is odavonzza. Jól mutatunk a színpadon, vidámak vagyunk és pörgősek. Igyekszünk, hogy az emberek napi boldogsághormonszintjét megemeljük.

Lili: Ami nagyon menő lesz, hogy hívtunk táncosokat is, akik ennek a kornak a táncait táncolják. Emiatt is érdemes lehet eljönni. Ilyenkor mindig sokkal nagyobb a buli, mert minket is inspirál, hogy táncolnak.

Ágnes: A koncert után pedig lesz lemezdedikálás is.

Eszter / Fonó: Viszont nemcsak hárman szoktatok színpadra állni. Mit kell tudni a zenekarról?

Lili: Egy öt fős kísérő zenekarunk van, így összesen nyolcan vagyunk. Mind osztálytársak voltak Esztivel a Zeneakadémián. A lemezen Csízi Laci dobol még, de most már Hidász Tamás a dobosunk. Mindannyian jazz körökben eléggé keresett zenészek, így előfordul, hogy nem érnek rá. Az ilyen esetekben mindenkinek van egy helyettese, akit hívunk. Sokat dolgoznak együtt más zenekarokban is. Jól ismerik egymást régről, így már az elejétől jól egymásra tudtak hangolódni.

A koncerten közreműködnek:
Munkácsy Eszter, Nagy Lili, Szász Ágnes - ének
Tálas Áron - zongora
Benedek Áron - trombita
Szabó Illés - gitár
Bögöthy Ádám - nagybőgő
Hidász Tamás - dob

Írta: Vörös Eszter
Képek: Vintage Dolls

Őszinteség, eredetiség, érzelem – ebben látja a Kellene Kis Kert zenésze a saját zenéjük erejét. Sosem szerették volna, hogy a zenekar eljusson bizonyos színpadokra, mindig csak örömből zenéltek. Ám lehet, hogy ez a titok, mert a Veszprémi Utcazene Fesztivál szakmai 1. díját, majd az Öröm a zene tehetségkutatón Az Év Felfedezettje címet zsebelte be a banda. Június 4-én a  Fonó Budai Zeneházban mutatják be Teneked című lemezüket, ami a zenekarhoz híven nem mindennapi felvétel.

Ha távolról ránézünk a munkásságotokra, akkor azt mondhatnánk, világzene, ti viszont a Folk Funk kifejezést használjátok.

Az ethno funk egy létező műfaj, viszont ha tágabban akarjuk beskatulyázni, akkor valóban a világzene színpada az, ahol ez a muzsika meg tud jelenni. A zenekar lelke és egyik megálmodója, a hegedűsünk, Horváth Dániel Dudu népzenei témákat hoz. Belőle az folyik. Klasszikust tanult, de rengeteg népzenét gyűjtött és tanult is. Amikor ő hoz egy témát, akkor mindenki szépen hozzáteszi, amiben ő jó. Én egy funk, blues gitárosnak tartom magamat, de színpadon a funky áll hozzám a legközelebb. A bőgősünk zeneileg hasonló arc, mint én. Persze, hogy a népzenei téma alá tolunk valamit, ami a miénk, és ez általában funky vagy funky közeli. Az ütős érdekes, mert ő mindent csinál, de mivel a kíséretben annyira meghatározó a bőgő, hogy ő is gyakran csatlakozik. Tehát van egy népzenei téma, ami alatt megszólal a funky, így nem maradt más, mint a folk funk.

Ez egy nagyon érzelmes, pörgős, táncos zenét eredményez.

Igen. Tempósak a témák, ezért a kíséret is hasonló. Erre könnyen mozdul meg a nép. A repertoárunk 85%-a ilyen erős, magas tempójú funk folk menet, gyors, lendületes, funky zene, amelyben közép-európai és balkáni népzenei témák dominálnak. A funky mellett jelen van számtalan stílus a manouche swingtől az acid jazzig, lényeg hogy jó érzékkel nyúljunk ezekhez.

A díjaitok közül melyik volt a legnagyobb mérföldkő?

A Veszprémi Utcazene Fesztivál volt olyan, hogy először volt abban részünk, hogy van közönségünk, akik imádják, amit csinálunk. Négy koncertnek kellett lemennie, és mindegyik nagyon jól sült el. Végre nem az ismerőseink hallgattak minket, hanem vadidegenek, akik imádták és végig táncolták az összes koncertet. De erre például Dudu mást mondana. Ő mindig egy szlovákiai koncertet szokott emlegetni. Az abból a szempontból sokat dobott, hogy idegen környezetben sült el jól valami. Ehhez kellett az ottani emberek intellektusa és energiája is. Nekem Veszprém volt ilyen. Amiatt indult el sok minden, hiszen megkaptuk a szakmai 1. díjat, és ennek híre ment. De részt vettünk az NKA Induló Zenekarok Programban is, ahol különdíjasok lettünk, ami azért jó, mert a budapesti szcéna jelentős része ott volt, és tőlük jött az a visszajelzés, hogy jó amit csinálunk és ezt tolni kell.

Miben látod te a zenétek erejét? Mindenki szeret vagy szeretne egyedi lenni, ti valóban azok vagytok.

Ez nem tudatos. Nem érzem azt, hogy szándékosan rúgnánk fel létező vagy nem létező zenei korlátokat. Nem úgy írunk számot, hogy keresnénk, mi az még sosem hangzott el. Ez marhaság is lenne, mert ma már nincs új a nap alatt. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy eredeti legyen. Ettől üt. Olyan mintha tizenhárom évesen írnánk számot; egy pillanatig nem gondolkodunk rajta, hogy hogyan kellene, melyik hangnak hol van a megfelelő helye. Improvizatív a zenekar, egyénenként és együtt is. Csak a húzásra koncentrálunk. Én ha hallgatok zenét, beszélhetünk a legnépszerűbbekről vagy a legritkábban hallott nevekről, akkor is az érdekel, aminek ereje van és eredeti. A Kis Kert eredeti és van ereje. Hosszú számokat írunk. A legrövidebb számunk hét perces. Ez sem direkt van így, hanem ez jön belőlünk. Amikor megjön az ereje a számainknak, például ha van egy fokozása, akkor azokat nagyon át tudjuk élni, és ettől lesz jó.  A zenekar ereje abból fakad, hogy benne van a szívünk és a lelkünk. A közönség ezt érzi és imádja.

Tehát az őszinteség a fontos.

Igen. Azt tudni kell, mert biztosan nagyon fontos tényező, hogy soha nem úgy zenéltünk, hogy ebből legyen valami. Mi mindig a zene szeretetéért jártunk össze, mert jó együtt zenélni. Pont attól lett ereje, hogy nem volt fontos hogy legyen. Mindannyian számos formációban játszottunk az elmúlt húsz évben, és ott mindig szempont volt, hogy bizonyos színpadokra eljussunk. A Kis Kertben ez nem szempont.

Mesélj a Teneked lemezről!

Felvettünk színházi körülmények között egy félig élő lemezt. Ez azt jelenti, hogy volt közönség, amitől ez egy koncert volt, de mégis egy hangmérnök instruált közben mindenkit. Így az anyag a stúdió és a koncertfelvétel között van félúton. Ennek megfelelően csak egyszer játszhattunk fel mindent. Ami a lemezen elhangzott, azt mi élőben is elő tudjuk adni. Nem az van, hogy sávonként vettük fel számokat, majd újra vettük, mert nem volt jó, majd valaki megkeverte. Ez egy élő felvétel. Ehhez ragaszkodott Dudu, mert ő ebben az élő műfajban hisz. Ez nagyon fontos; amit mi koncerten előadunk az van a lemezen, és fordítva. Ehhez az kell, hogy régóta játszuk az anyagot. Mivel hosszúak is a számaink, nem is került fel minden a lemezre. Nálunk hat szám olyan, mint máshol tizenkettő.

 Kiknek ajánlod ezt lemezbemutatót?

Mindenki jöjjön el, akit az etno zene érdekel és ebből végre valami újat akar. Ez így nem túl szerény, de ez tényleg más. Aki etno funkból igazán érzelmes és őszinte muzsikát akar hallani, az legyen ott. Itt aztán tényleg semmi nincs, amit valaki más talált volna ki. Itt senki nem mondott olyat, hogy legyen inkább így, mert így jobban eladható. Ez nem szempont. Aki ilyen jellegű zenekart szeretne látni, az jöjjön. Marhára örülünk, hogy a Fonóban lesz a koncert, mert van némi intellektualitása a zenénknek – legalábbis reméljük –, és ennek megfelelően olyan közegbe akarjuk vinni, ahol ez célba ér.

Zenekari tagok:
Horváth Dániel Dudu – hegedű
Kulhay András Guli – gitár
Mészáros Szabolcs – ütőhangszerek,
Nagy Olivér – nagybőgő

Írta: Vörös Eszter
Fotók: Kellene Kis Kert

Június 2-án Csík János és a Mezzo a Gyémántból kalitkát című lemezét mutatja be a Fonó Budai Zeneházban. A tökéletes nyárindító kikapcsolódásnak ígérkező koncerten friss, lendületes és szórakoztató muzsikával találkozhat a nagyérdemű. Hogy mit értünk ezalatt, arról maga Csík János mesélt.

A népzenei világból nyitás a laikusok felé nem újdonság a te munkásságodban, de a Mezzo formációval mégis egy új színt hozol. Miben más ez, mint a Csík Zenekar?

Igaz az, hogy a magyar népzene az, ami leginkább meghatározta az én életemet. Nekem ez a legkedvesebb, és úgy érzem, ehhez értek a legjobban. Sokan vagyunk, akik többféle művészeti irány felé szeretünk nyúlni. Én szeretem a képzőművészetet is. Szeretek kiállításokra járni. Ugyanígy vagyok a versekkel, a költészettel is, éppen ezért sok irodalmi műsort hoztam létre és vettem részt benne. A népzene, a klasszikus zene, a magyar jazz, mind jelen van az életemben. Mindig minden arról szól, hogy a nekem, és sok más embernek, kedves művészeti értékeket úgy tudjam átadni, hogy azok könnyedén, lelket simogatóan legyenek ott az alkotásban. Szinte észrevétlenül csúsznak be a szép és jó érzések, majd a hallgató úgy megy haza, hogy ez most neki nagyon jól esett. Olyan szép gondolatok érik őket, amikre éppen nem számítottak. A Csík Zenekarral az első ilyen történet a Kor falára lemezünkön történt; egy magyarpalatkai lassú cigánytánc dallamot átdolgoztuk egy kicsit jazz ízű muzsikára, swing lüktetéssel. Érzékeltetve ezzel, hogy ez a korunk, de vannak régebbi értékeink is. Ez felbátorított minket, hiszen jó szívvel fogadta közönség. A Csík Zenekar első sorban a mások, főleg alternatív rock előadók, által megírt nagyon jó slágerek átdolgozásával lett igazán népszerű. Ez azért volt hasznos, mert a népzenét akár olyanoknak is el tudtuk juttatni, akik amúgy a rock zenét kedvelik.

Az első alternatív rockzenei dalokat feldolgozó koncertjeink után, ahol persze a népzene is megszólalt, eljöttek a koncertünkre bőrdzsekis fiatalok és kalocsai katonadalokat kértek. A Mezzonál hasonló a történet, mert én mindig is azért dolgoztam, hogy a népzenénk, ez az érték megmaradjon, és a további generációknak is át tudjuk adni. A Mezzonál viszont első sorban a saját zenei gondolataim kapnak teret. A kedves zenésztársaim pedig elfogadják a zenei ötleteimet, és persze sokszor ők is ötletelnek. Úgy voltam vele, hogy ki kellene próbálni a saját gondolataimat is, amellett hogy a magyar népzenét örökérvényűnek és értéknek gondolom. Derüljön ki, hogy azért is tudnak-e engem szeretni, amit én követtem el. Ne a mások által kidolgozott munka miatt ünnepeljenek engem, hanem valóban azért, amit én hoztam létre. Vagy éppen azért ne szeressenek, mert nem igazán sikerült az a zenei gondolatom. Ez egy őszinteségi történet. Egyfajta értékítélet magam fölött. Vágyakozás arra, hogy őszinte sikert éljek meg azzal, hogy valóban miattam szeretnek.

Míg a Csík Zenekarnál a népzene volt a kiindulópont, a Mezzonál te vagy a kiinduló pont.

Ilyesmi. Nagyon sokan megcsinálták már, hogy népzenei elemeket beemeltek a saját maguk könnyűzenéjébe vagy akár a klasszikus zenéjébe. Illetve sokan átdolgoztak népzenéket, népdalokat. A Csík Zenekar esetében pedig az volt, hogy a rockzene vált részévé a népzenei lüktetéseknek. Nem a népzenét emeltük bele a könnyűzenébe, hanem a könnyűzenét emeltük bele a népzenébe akusztikus hangszerekkel, azokkal a lüktetésekkel, amelyek a néptánc lüktetéseibe illeszkedtek. A saját zenei gondolataimnál sem az van, hogy valamit valamibe bele emelek. A saját zenei gondolataimnál például volt olyan, hogy egy jazz lüktetés annyira passzolt egy gyimesi lassú magyaros lüktetéséhez, hogy a ritmus alapokat egymásba illesztve számomra egy izgalmas zene jött létre.

Érdemes feszegetni, hogy a népzene vagy a jazz hatása az erősebb a Mezzonál?

Jól tetted fel kérdést, hogy érdemes-e egyáltalán. Lesz egy olyan bonchidai lassú csárdás dallam, ami Herbie Hancockot megidéző jazz zongoramuzsika közepette jelenik meg a “Mit ér a szerelem” című összeállításban. A zenében mindig azt szerettem és szeretném megvalósítani, hogy az önmagáért beszéljen és mindig úgy jelenjen meg, hogy jóízű és tökéletes legyen. A jazznek és a népzenének is rendkívül hitelesnek, jó minőségűnek kell lennie. Ha egymás mellett is szólnak, nem egymást kioltva, hanem egymást kiegészítve kell, hogy megszólaljanak. A világzene világában sokan bizonyos stílusokat úgy kevernek össze, hogy stílustalan lesz a végeredmény. A könnyűzene és a népzene is sérül. A Mezzo műsorában van egy swing alapú muzsika, aminek az a címe, hogy Szép a tavasz, szép a nyár. Ebben egy moldvai muzsika ötvöződik közjátékként swing dallammal. Az, hogy ezek a zenék egymást kiegészítve adjanak jó élményt, anélkül, hogy egymást elrontanák, na az a nehéz! Azokat a dallamokat és pont úgy kell játszani, olyan lüktetésben, hogy az jó legyen. Ez az én történetem; mindent úgy használni, olyan hitelesen, hogy megőrizzük azok értékeit.