A Fonó gondozásában jelent meg Zolnai Sára első lemeze, a Közösen – Hangok Belső-Mezőségről digitális kiadványként. Az albumon a fiatal népdalénekes hangja Dezső Balázsné Kádár Erzsébet erdélyi, mezőségi hagyományőrző előadó érett hangjával lép párbeszédbe. Éneklésükben nem az előadói virtuozitás áll a középpontban, hanem az egymásra figyelés, a közös megszólalás ereje és a dalok természetes előadása. A lemezen olyan kiváló zenészek működnek közre, mint ifj. Codoba Martin Florin, Szakács Kristóf és Szabó Szilárd, akik az erdélyi népzenei hagyomány hiteles képviselői. Hitelességük többek között abból fakad, hogy mindannyian Erdélyben élnek és tevékenykednek, olyan közegben, ahol a néphagyomány ma is szervesen része a mindennapoknak. Tudásukat részben családi örökségként kapták tovább, részben pedig idős mesterektől sajátították el. Az albumról, az adatközlő énekes asszonnyal való találkozásokról és a közös éneklésről Zolnai Sárát kérdeztük:
Mikor találkoztál először Dezső Balázsné Kádár Erzsébet énekével? Emlékszel arra a pillanatra, amikor úgy érezted, vele szeretnél közös lemezt készíteni?
Középiskolás koromban találkoztam először Erzsi néni hangjával, illetve az édesanyjától gyűjtött hangfelvételekkel. Akkor elsősorban a dallamaik fogtak meg, és a díszítésmód, amit nagyon különös zenei labirintusnak éreztem, de pont ez nyűgözött le. Majd aztán ahogy középiskola végén, egyetem elején értek az első mélyebb érzelmek, mint a szerelem, csalódás, halállal való találkozás, valami intuitív módon elkezdtem újrahallgatni az ő felvételeit, de akkor már inkább a szöveg mélységei miatt. Aztán egyetemen újra előjött ez az anyag, és akkor tudatosult bennem a szándék, hogy Vele szeretnék közösen alkotni, kapcsolódni.
Egy hagyományőrző énekessel közösen énekelni egyszerre lehet inspiráló és felelősségteljes feladat. Milyen érzések dolgoztak benned a felvételek során?
Kissé azt éreztem Erzsi néni társaságában, mintha egy pici gyermek lennék, akinek a világ kinyílt, és minden impulzus új és ismeretlen. Minden érdekelt az életét, éneklését és személyét illetően, nem voltam megszeppenve, mertem kérdezni mindenről. Ez valószínű annak is köszönhető, hogy az elmúlt tizenévben csak intézmény falain belül - ún. revival keretek között - tanultam tőle, hanghordozókon keresztül, ezáltal amikor élőben lehetőségem nyílt vele találkozni, olyan volt, mintha egy addigi múzeumi hang valósággá vált volna, így azt éreztem, hogy minden apró részlete és működése érdekel. Olyan volt, mintha a mese, amit éveken át csak hallottam volna, megszemélyesült volna. Inspiráló volt hallgatni, tanulni tőle, és valóban felelősség, hiszen az ő kincsesládáját továbbadni és hitelesen interpretálni nagy feladat, de azt gondolom, megfelelő alázattal és hozzáállással egyre közelebb kerülhetek a hozzá való kapcsolódásig.
Volt olyan dal, amely egészen más jelentést kapott számodra, amikor Erzsi nénivel együtt szólalt meg?
A repertoárja nagy része melankolikus, mély tartalmat beszél el, ezek korábban is megérintettek. Ami változást indított el bennem, azok a népdalok mellé szőtt történetek voltak, ez máshova helyezett bennem valamit az adott dalok kapcsán. Például az egyik népdalról elmesélte, hogy mikor az édesanyjától gyűjtötte azt Kallós Zoli bácsi /népzenekutató/, akkor az édesanyja könnyei potyogtak attól az átéléstől, meghatottságtól, hogy min ment akkor keresztül, és mennyire párhuzamba helyezte az édesanyja a saját aktuálisan megélt életnehézségével. Ilyet már én is éreztem, és szerintem a legcsodásabb a népdaltanulásban az, amikor az adott érzelmi állapotomban találkozom egy tűpontosan rá illeszkedő dallal. Ez volt az a pillanat, ami a népzenekutató szívéhez is közelebb helyezte Erzsi néni édesanyját, innentől valami mélyebb kapcsolódás született köztük Erzsi néni elmondásai alapján.
A közös éneklésnek van egy sajátos ritmusa, amelyben alkalmazkodni kell a másik lélegzetéhez, hangsúlyaihoz. Mit tanultál ebből a fajta zenei párbeszédből?
Azt gondolom, hogy a közös éneklés egy nagyon jó fejlődési pont, hiszen egyrészt egymásra való figyelmet, elfogadást, teret adást igényel, emellett pedig figyelni kell arra is, hogy mégis önmagunk maradjunk benne. Nem egyszerű feladat. Azt hiszem, arra tanított ez a projekt, hogy még jobban becsüljem a közös munkát, és hogy rájöjjek csakugyan arra, hogy a teljességet a különbözőségeink adják.
A lemez középpontjában Belső-Mezőség áll. Számodra mi volt ebből a zenei világból megszólító?
A Zeneakadémián volt lehetőségem dr. Pávai Istvántól tanulni, akinek lehengerelt a tudása, és a tanítási módszere. Nála tanultunk dialektológiát is, amin belül az általa ismertetett Mezőség nagyon megfogott. Az ott megtalálható zenén kívül rendkívül izgalmasnak találtam a tájegység táncát, előadóit, a régiességét és az onnan fennmaradt dokumentációkat. Vokális előadóként a szövegtartalom és a dallamvilág vonzott magával.
Mennyiben változott a saját énekesi gondolkodásod a lemez elkészítése alatt?
A tisztelet, szépség és nyitottság fogalma még nagyobb ívet kapott nálam. Tisztelet egymás iránt, tisztelet a saját identitástudatunk iránt, nyitottság egymás személye és a közös kultúránk felé, és a szépség, mint jelenség. Szép muzsika, szép hangok, szép emberek, eltérő jellemvonásokkal, eltérő hovatartozással, mégis egy teljes egységet adtak a projekthez.
Ha egyetlen dallal kellene meghívnod valakit ebbe a zenei világba, melyiket választanád, és miért?
Az egyik kedvenc dalom a lemezről a vajdakamarási Kismadár a zöld erdőben kezdetű népdal. Ezt a dalt 18-19 évesen hallottam először. Már akkor is megfogott a régies hangzása, de a szövege még inkább, újra és újra elgondolkodtat. Arról szól számomra, hogy az ember lelke sokkal mélyebb és összetettebb, mint azt kifele sokszor mutatja. Rengeteg külső keretet, és azoknak való megfelelést aggatunk magunkra az évek során, és közben soha senkiről nem tudhatjuk, hogy belül milyen harcokat vívhat a másik. Ez a dal mindig arcon vág, hogy mennyi alapvető kérdést újra fel kell tegyek magamnak. Jól vagyok-e, helyemen vagyok-e, azt mutatom-e aki vagyok, magam felé van a fókuszom, vagy inkább a világ felé vagyok? Egyfajta elgondolkodtató állomás mindig ez a dal.
A lemezt itt találjátok a Fonó oldalán »»
A FonóBlogot az NKA és a Halmos Béla program támogatja.
