Kovács Norbert nevéhez számos néptáncegyüttes, koreográfia, táncos díj és fesztivál kötődik. A legismertebb rendezvényei között szerepel a Gyakorló Táncosok és Táncoktatók Tábora és a Dűvő Népzenei Tábor a Kiscsőszi Pajtafesztivállal egybekötve, amelyek miatt minden július elején többszázan veszik az irányt Veszprém megye Devecseri járása felé. Az igazi PajtaKult példakép pajtafesztiválja kezdetéről, nehézségeiről, vidéki életről, valódi hagyományőrzésről mesélt.

Idén nagykorú lett a fesztiválod. Mi a legnagyobb változás az elejéhez képest?

A legjobb változás, hogy csiszolódott a közönség minősége. Nem vagyunk sokkal többen, mint az elején. Volt egy hullám, amikor a falusiak amiatt voltak büszkék, hogy mennyien voltak szombaton. Majd megérezték ők is és mi is, hogy ennek határt kell szabni, vége kell lennie ennek a létszám emelkedésnek. Voltam sokat a Művészetek Völgyében ahhoz, hogy tudjam milyen, amikor napi százezer ember forgolódik néhány faluban. Nem szerettem volna ebbe az irányba menni. Szakmai, kulturális turizmus, inkább így hívom. Fontos, hogy az idelátogató kör értse, hogy miért jött ide. Van az a rendezvény látogató réteg, aki azért jön, hogy legyen kolbász, sör, és tudjon hangoskodni. Ezt a közönséget sikerült csiszolgatni. Nem vesztettük el őket, de most már meghallgatnak egy koncertet is. Már úgy jönnek, hogy előre elolvassák a műsort. Persze isznak sört és megesznek egy kolbászt, de valahogy kulturáltabban csinálják, mint régen. A szemetelésről látszik. Van most is szemét, egy ekkora rendezvényen elképzelhetetlen, hogy ne legyen, de nagyon messze van attól, mint az első években. Kevesebb és nincs úgy eldobálva. Ezen a téren sokat fejlődött a dolog. Létszámmal viszont nem akarok fejleszteni. Volt olyan időszakunk, hogy szinte elviselhetetlen volt a tömeg. Iszkázig parkoltak az autók. Irtó nagy mozgás volt, híg volt a közönség. Kifejezetten zavaró volt a hangoskodás. Este a kocsma előtt táncház volt, jó volt a hangulat, mezítláb táncoltak a fesztiválozók. Jöttek Csögléről fiatalok, akik a kocsijuk mellett álltak és nézték a táncházat. Valaki poénból odadobta a sörösüveget a placcra a mezítlábas táncosok közé. Jöttek a táncosok, hogy baj van, mert ezt csinálják a szomszéd falusiak. Vehemens típusú rendezvényszervező vagyok, úgyhogy egyből lendületbe jöttem, és odamentem hozzájuk, kifejezetten azzal a céllal, hogy kidobjam őket a faluból. Végül szóban megoldottuk. Abból a társaságból az egyik hangadó srác most itt dolgozik nálunk a feleségével együtt. A legjobb munkaerő, a legbecsületesebb, a legtisztességesebb figurák. Ennél nagyobb eredményt el tudsz képzelni?

Van egy nevelő jellege a fesztiválnak.

És célja is. A legjobb kifejezés, ahogy Hartyándi Jenő barátom is mondja; nem a növelés, hanem a nevelés. Ha van egy szerény létszámú, de a rendezvény minőségét emelő közönség, az hatványozza annak az értékét. Amit itt az ember megkap egy csomagban, azt viszi haza. Van olyan barátom, aki minden rendezvényét az itteni tapasztalatok alapján szervezi. Már nem fut bele olyan hülyeségekbe, amikbe én belefutottam.

Mikbe futottál bele?

Rengeteg mindenbe. A legnagyobb ilyen az volt annak idején, hogy nagyon lazán kezeltem a programok minőségének az előzetes vizsgálatát. Volt például musical est. Ez így rosszul hangzik, egy musical is lehet jó, de azért volt egy-két gyenge téma. Saját magamat kellett ebben képeznem.

 Mi volt a célod az elején?

A cél az volt, hogy a népzenének adjak egy új platformot, ami igazából a régi. A népzenét tegyük vissza a falusi paraszti környezetbe! Ez egy jó adottságokkal működő falucska; itt még van állattartás. Rengeteg programot szerveztem mindenfelé. Például Ajkán most is működik a Bakony Fesztivál. Nekem egy dolog hiányzott belőle; az a környezet, ahonnan való ez az egész. Jó volt mindig, csak éppen betonfalak között bonyolítottuk le. Megpróbálkoztunk ezzel a fesztivállal Csopakon is, de sajnos nem sikerült. Hiába a szép zöldövezet, annyira urbánus már a felfogás, hogy ott tulajdonképpen a nagyvárosi életnek egy kihelyezett tagozata van. Csak egy szenzáció volt, egy fesztivál, nem volt meg a közösségi része. Ennek az az értéke, hogy közösség szerveződik köré. A közösség aztán ezen a tapasztalaton keresztül, az élménnyel, amit itt kapott, otthon is folytatja a dolgát. Azért örülök, hogy a diaszpórából sokan jönnek, mert amit itt megkapnak, azt otthon továbbviszik. Most is itt voltak Amerikából, Argentínából és nyugat-európai nagyvárosi együttesekből is többen. A Kiscsősz-élmény oda aztán kiszivárog. Így ez egy komplex cél, ami nemcsak a fesztiválról szól. A fesztiválnak és a tábornak vannak ilyen hozadékai, amelyek ugyanolyan fontosak, mint hogy ki zenélt a színpadon szombaton.

Miben látod a pajtának mint térnek az erejét?

Attól függ, hol van az a pajta. Milyen előélete van a pajtának. Felhívott egy ismerősöm, azt mondta, jó ez a pajtás pályázat, ő is pályázna. Van az egyik főút mellett egy háza, mi lenne, ha bedeszkázná az oldalát, és akkor tökre olyan lenne, mint egy pajta. Van ez a fajta pajta. A másik fajta pajta, ami meg nálunk van, illetve hála Istennek még jó néhány helyen. Az ilyen színvonalra egy élet rámegy. A mi pajtánknak az az egyik értéke, hogy az előtte lévő háznak a bontott tető fájából épült újjá. Eredetileg nem is volt itt. Az első verzióját, amikor még nem volt szigetelve, ketten raktuk össze egy kollégával. Néhány százezer forintba került, mert az alapanyag itt volt. Kellett deszkát venni rá. Nem kellett munkadíj, mert a kolléga itt dolgozott, magamtól nem kértem munkadíjat, így létrejött nagyjából egymillió forintból egy 140 négyzetméteres közösségi tér, ami a kultikus központja a Pajtafesztiválnak. Nekem az a lényeg, hogy hogyan tudunk úgy felújítani vagy átalakítani dolgokat, hogy a régi arca megmaradjon. A diófa is ezért maradt meg. Amikor kaptunk támogatást felújításra, mondta a kivitelező, hogy ki kell vágnunk, mert nem fér be a betonszállító autó. Mondtam, akkor betoljátok talicskán a betont, engem nem érdekel. Ez egy más felfogás. A pajtának szerintem az az értéke, hogy benne van a kezed, az első rendezvényed, az összes kis bénázásod, az összes történeted. Elrohadt a deszka. Újra kellett rakni. Aztán az is elrohadt. Az egészet úgy csinálgattuk végig, hogy a pajta az ugyanolyan maradt, csak javult a minőség.

Felfedeztük, hogy több helyen pajtáknak, istállóknak, mindenféle régi gazdasági épületnek új funkciót adnak.

A PajtaKult azért jó gondolat, mert az ilyen kis falvakban a közösségi tevékenységekre létrehozott helyi kultúrházak gyakorlatilag nem működnek. Gyerekkoromban Kiscsőszön volt ifjúsági klub. Igaz, tévét néztünk, de akkor is összejöttünk estére. Akkor már volt egy kis pingpongozás is. Fociztunk, kimentünk a rétre. Közös ügy volt a klub. Most, ha végignézek a Balaton-felvidék kistelepülésein, nincs ilyen. Legjobb esetben egy-egy népdalkör. Ezek a pajták kiváltják a kultúrházakat, új színfoltot hoznak. Mivel egzotikus, fölkeltik az érdeklődést és az igényt is. Ráadásul, ha ebben egy olyan minőség megél, ami nagy színházakban szokott megjelenni, akkor végképp működik. Ehhez óvatosan kell válogatni a fellépők között. Nálunk most ez egy különleges vonal, hogy kifejezetten nem népi dolgokat is csinálunk; színházat főleg. A legnagyobb, legismertebb színészek megfordulnak itt és baromira élvezik. Pindroch Csabának volt itt kétszáz nézője, mindenhol lógtak az emberek. Fergeteges sikere volt. Nem erre számított, hogy eljön egy nyolcvan lelkes faluba, és itt is nagy közönsége lesz. A pajta egy különleges színtér, ami most pótolja az elveszett kultúrházi kultúrát vidéken. Ez tényleg lehet egy vidékfejlesztési elem. Most a legnagyobb feladatunk, hogy vidéki közösségeket építsünk, akármilyen áron, akármilyen módszerrel. Addig nem lesz falufejlesztés, amíg mindenki városban él. Több évtizede kínlódnak azzal, hogy tolják a pénzt a falvakba, de mégsem sikerül őket fellendíteni.

 Kell az ember.

Így van. A népességfogyást nem sikerült megállítani, a falvak minősége, megítélése sem javult különösebben. Mindenki Pesten akar dolgozni.

Tudatos, hogy példát mutatsz másoknak, hogy jó dolgokat lehet csinálni faluban?

Nem akar az ember nagyképűsködni ezzel a példamutatással. De tudatos. Ha a példa lejön, akkor jó. A Közelítés programunk Váradi Levente fotográfussal ugyanezt az ügyet szolgálja. Az ő dolga az, hogy képileg mutassa meg ezt a világot. Levi nagyon szép anyagokat csinált például a Fölszállott a páváról. Itt viszont most az a lényeg, hogy a falusi, vidéki hagyományos életnek olyan pillanatai is jelennek meg, aminek látványban semmi köze a hagyományőrzéshez. Legyen kézzelfogható, amit csinálunk. Legyen képi anyag a papról, aki egyébként böllér. Van kovácsmesterünk, aki kőműves. Van egy hatalmas tetoválása, de ő az egyik legnagyobb hagyományőrzőnk. Gyönyörű dolgokat csinál a kovácsműhelyben, meg amúgy egy jó ember. Nekem hagyományőrzés az is, hogy hogyan nézek a másik szemébe, hogy kezelem a pénzügyeinket, az együttműködéseinket. Azok a régi dolgok, ami alapján egy embert megítélt a közösség. Ha tudsz bokázni, az jó; az ügyes táncos régen is egy példakép volt. De ha az az ügyes táncos minden este részegen ment haza, verte a feleségét, akkor akármilyen ügyes lehetett, már nem volt példakép. Azt gondolom, hogyha a hagyományőrzést nem így kezeljük, akkor egy kirakati dolog lesz belőle.

A Dűvő tábor most 10 éves. Mi minden történt ezen a téren?

Ez a tábor nem a Dűvővel kezdődött, volt előtte Somlón egy másik. Én elsősorban népzenei tábort akartam. A lényeg az volt, hogy legyen többféle hangszeres oktatás. Ebben a térségben honosodjon az meg, ha itt valaki zenét akar tanulni – meg persze jöjjenek máshonnan is –, akkor legyen rá lehetősége. A Zagyva Bandával és Unger Balázzsal csináltuk. Szép történet volt, de valahogy nem kerekedett ki. A Zagyva népszerűsödött, és nekik nem is volt hosszútávú céljuk, hogy tábort szervezzenek, nekem és a Dűvőnek viszont nagyon is volt. Mindig mondta Hrúz Dénes, a Dűvő prímása, hogy irigyelte a régi Téka tábort. Szeretett volna egy olyan tábort, ahol visszajáró, állandó közösség van. Azt mondta, annyit dolgozott, gyűjtött és zenélt már, hogy valakinek át kell ezt adni. Próbáljuk meg – gondoltuk Dénessel – hirdessünk egyet Kiscsőszre! Már az első nagyon jól sikerült. Nem volt más cél, csak hogy legyen egy jó zenei tábor. A közösség szerveződése, az már inkább egy következmény. Most már körülbelül 200 néptáncos, meg 130 zenész volt. Vannak nagy táborok, amelyek meg tudják a saját ízvilágukat tartani. A Méta tábor és a miénk is ilyen. Velük nagyon jóban vagyunk. Minden évben ősszel egyeztetünk, hogy hogyan csináljuk, mi mikor lesz, hogy nehogy egymás rovására menjünk. Tökéletesen működik így, mert akik meg a diaszpórából hazajönnek, az mind a kettőre el tud menni. Eleve két hétre készül. Ez egy nagyon fontos feladatunk, hogy a többiekkel törődjünk. Komoly rendezvényszervezők, akik biznisz alapon csinálják ezt, nem törődnek másokkal.

Nem is csak a többi szervezővel törődsz, hanem a közönségeddel. Nem állítod őket választás elé.

 Így van.

 Egy tánctábor is lehet ezerféle, ám itt a szakmának a krémje tanít.

A hagyományőrzés itt is megjelenik: tíz tábor vagy tizenkét tábor alatt nem változtattam meg az oktatói gárdát. Ki tudtak állni tizenkétféle tanítással. De akár ismétlődhet is az anyag, az se baj. Következetesen ugyanaz a színvonal. A hagyománynak szerintem ez a gerince, hogy a régi dolgokat éled újra és újra. A nagybátyámtól ötezerszer hallottam már ugyanazokat a disznóvágós történeteket. Ahányszor leülünk egy esti beszélgetésre, mindig ugyanazok jönnek elő. Mindig élvezem a stílust, ahogy meséli, ahogy átéli, ahogy visszaidézi nekem a történetet. Hozzá is tesz néha egy-két olyan új momentumot, amit addig nem hallottam. Nem kérdezem tőle, hogy van-e másik története, mert ezt szeretem. Itt ugyanez van.

Mit üzensz a lelkes, de kezdő rendezvényszervező pajtatulajdonosoknak?

Nincs olyan csalódás vagy olyan kudarc, ami megállíthat. Ha ledőlt a pajta teteje, akkor föl kell újra építeni! Bármi történhet, ha ő eltökélt, akkor sikerül. Ha nem, nem. Ez a lényeg. Tűzzétek ki az ügyet, hogy mit akartok építeni a pajtára! Sok probléma és nehézség lesz. Nem lesz pénz, nem támogatják a pályázatot. Ilyenkor zsebbe kell nyúlni. Volt, hogy hazajöttünk Amerikából, ahol két hétig dolgoztunk. Amit ott megkerestem, abból odaadtam a kollégámnak a fizetését. Nem maradt egy vasam sem.

 Fanatikusnak kell lenni, hogy ez működjön?

Valamilyen célért csak kell élni az életedet. Az is egy cél, hogy meglegyen a napi betevő, de ha valaki pajtát csinál, akkor nem hiszem, hogy ezen a szinten akar megmaradni.

Írta: Vörös Eszter