Kökény Attila nemcsak a saját dalait szereti előadni, hanem igyekszik a XX. századi nagy múltú zeneszerzők dalait is tovább éltetni. Legújabb projektjében viszont nem csupán diszkrét elemként jelenik meg egy-egy múlt századi sláger. A Hungarian standards premiere a Fonó Budai Zeneházban június 16-án lesz hallható és látható. A részletekről és a projekt hátteréről Kökény Attila mesélt.

Mit jelent neked Horváth Jenő, Szenes Iván és a többi nagy slágeríró?

Az ő dalaikon nőttem fel. A szüleim cigányzenét hallgattak, mellette pedig Máté Pétert, Cserháti Zsuzsát, az akkori nagyokat. Az ő dalaik pedig mind-mind Horváth Jenő, Szenes Iván és Seress Rezső szerzemények. Ők a régi nagy dalszövegírók. Amikor elkezdtem zenével foglalkozni, akkor párhuzamosan elkezdtem keresni azt is, hogy ki írta a dalokat, amelyek tetszenek. Hallgattuk ezeket a szép dalokat, de ki írta meg őket? Amikor elkezdtem tizenhat évesen vendéglátózni, majdnem minden Slágermúzeumot megvettem. Ezek a számok benne voltak, és ott láttam, hogy kik a szerzők. Vendéglátásban huszonegy évig voltam, aztán jött a Megasztár, és átkerültem egy másik történetbe. Akkor kezdtem el a saját dalaimat felszínre hozni, elkezdtem megmutatni azt, aki vagyok. De én is abból lettem az, aki vagyok, mert ezeknek az emberek a zenéi meghatározták az életemet. Senki nem úgy születik meg, hogy van egy kialakult stílusa, hanem amit meghallgat, abból lop és elvesz, abból rakja össze majd a sajátját.

Rengeteg hatás éri az embert.

Abszolút. Van egy csomó impulzus – nemcsak zenei –, amelyek összerakják az embert. A zenei világban nekem ezek a régi nagy szerzők a meghatározó emberek. Az ő idejükben nagyon élt a szép zene, a nagyívű, nagy éneklős muzsikák. Cserhátit is azért szeretjük, mert olyan nagyokat énekelt. Ezek a régi énekesek voltak azok, akik mélyebben belénk tudták fúrni a világukat. Szeretem a saját dalaimat, de nagyon szeretek visszatekinteni abba a világba, ahonnan jöttem. Hogyha ezt tudom elegánsan csinálni, akkor hajrá, kezdjük! Én ezzel is önazonos vagyok. A Pipacs Bárban – most már Piros Pezsgő –, ahol régen zongoráztam, az emberek ezeket a dalokat kérték; Seress Rezsőt, Horváth Jenőt, Szécsi Pált, Szenes Ivánt. Ez az egyetlen ilyen hely, ahol vissza tudok menni a múltba. Most úgy döntöttünk, hogy csinálunk egy olyan formációt a zenekarral, ahol csak ezeket a régi szép dalokat választjuk.

Akkor vannak még ilyen kis szigetek az országban, ahol ismerik ezeket a dalokat?

A pesti részen nem, de Budán vannak még kisebb lokálok, kis bárok. Hogyha ott van zongorista, akkor abszolút visszaköszön az, amit én szeretek. A szüleim generációja szereti főleg, de akik most elmennek hatvan-hetven évesen egy ilyen helyre, azoknak valószínűleg a gyerekei is ismerik ezt. Például a Piros Pezsgőben a harmincastól a hetvenes korosztályig mindenki kéri ezeket a számokat. A harmincas azért, mert annak az apukája ezt énekelte otthon. Tehát lenne rá igény, csak egyszerűen nem efelé halad a világ. Valamiért el akarják felejteni az emberek a régit, a múltat, a jót. El akarják engedni a magyar cigányzenét. Azért csináltuk meg a Pátria Zenekart, mert mi meg nem akarjuk. Annyira szép, annyira jó a cigányzene, csak elkorcsosodott. Gépek és szintetizátorok keveredtek bele. Ez olyan, mintha a magyar népzenébe belekerülne egy olyan hangszer, ami nem oda való. A magyarok meg tudták őrizni a népzenéjüket. Persze populárisabb formába öntve sokan fel is dolgozták, de gyakran jó minőségben. A cigányzenekarok viszont teljesen máshogy kezdenek átalakulni. Mi a Pátria Zenekarral azt próbáljuk csinálni, mint egy XXI. századi cigányzenekar. Jó lenne, ha ez a kultúra megint divatba jönne. Például annyian tesznek fel videót arról a YouTube-ra, hogy megkéri a fiú a lány kezét. Letérdel és gyűrűt húz. De hol a zene és a szerenád? Régen ez úgy működött, hogy megállt az ablak alatt a férfi, egy cigányzenekar pedig elkezdett muzsikálni. Ezek a szép dolgok lassan eltűnnek. Tök jó, hogy én kitaláltam ezt az egészet, és kaptunk rá lehetőséget. Ez is a mi kultúránk része, ezt nem szabad elengedni. Volt a Szenes Iván Téren egy Szenes Iván nagykoncert. Korunkbeliek kevesen voltak, de mégis ott volt vagy ötezer ember. Mintha a Sziget Fesztiválon lettünk volna, csak hetven éves emberekkel. De látszik, hogy a mai napig imádják az emberek.

Az a célod, hogy – mivel már nem is feltétlenül ismerik – a fiatalok megismerjék ezeket a dalokat?

Igen. Ez nagyon fontos lenne számunkra, hogy a szép zene visszakerüljön ebbe az országba. Mert értek mindenféle zenét, de nem értem a mai rengeteg hadaró, rap zenét, ami gyakorlatilag már nem is rap zene. Én is hallgatok például Tupac-et, de az más. Sok esetben a fiatalok hadaró szavalóversenyt tartanak egymás között, mert valamiért ez a trend. Tudom jól, hogy nem én vagyok a lényeg, hanem a közönség. De nem árt tudni például azt, hogy a Cserháti Kicsi gyere velem rózsát szedni dalának ki a szerzője. Ezt ismerik a huszonévesek is. A közönségem 99%-a fiatal lány, akik a koncertjeimen üvöltik a Cserháti-dalokat. Én Kovács Katit, Katona Klárit és Máté Pétert is éneklek. Legalább én legyek egy olyan előadó, aki nem csak a saját dalaira törekszik. Imádom a saját dalaimat, de ezeket az embereket is. Az én programomban mindig benne kell legyen legalább három-négy ilyen előadó. Bárhová megyek, bármilyen korosztálynak éneklek, nem tudok lyukra futni az Ez majdnem szerelem volt, Máté Péter dallal.

Most lesz az első koncerted a Fonóban, ráadásul nem is saját dalokkal. Milyen várakozás van benned ezzel kapcsolatban?

Bárhová megyek zenekarral, pláne ha új dolgot csinálok, az mindig felspannol. Arra mindig tudom, hogy nagyon készülnöm kell. A saját zenekarommal érkezem, akikkel jól össze vagyunk szokva. Most viszont próbálunk inkább akusztikusan megszólalni, mint elektronikusan. Basszusgitár helyett bőgő lesz, elektromos gitár helyett akusztikus. Lehet, hogy a dobot meg fogom hagyni piciben, de lehet, hogy ahelyett is cajon lesz. Tehát az egész formációt a zenekarom alkotja, csakhogy hangzásban szeretném kicsit lágyabbra venni.

Ez egy új dolog a Fonóban. Mit üzensz a Fonó közönségének?

Legfőképpen az üzenet végett érdemes eljönni. A Fonóba egy olyan közönség jár, akik a kultúrával sokat foglalkoznak. Ez is arról szól, hogy azt kellene megmenteni. Akik a Fonóba járnak, azoknak fontosak a régi hagyományok. Mi sem akarjuk, hogy minden, ami jó volt ebben az országban, elfelejtődjön. A Fonó közönsége azért jöjjön el, hogy hallgassák meg ezt is. Olyan hangulatot fogok varázsolni, hogy pillanatok alatt eszünkbe fog jutni ez az elfeledett kor. Olyan számokat választottam, amik a legeslegnagyobb slágerek voltak, nem pedig olyanokat, ami nekem nagy kedvencem, de Seress Rezsőnek hetvenhatodik szerzeménye, mert azt senki nem ismerné.

Van ilyen?

Igen. Ezeknek az embereknek annyi jó daluk van, hogy húsz napig tudnád egyfolytában játszani minden nap. Szenesnek például kétezerötszáz szerzeménye van. Ezt nem lehet felfogni. Ha egy embernek élete során volt tíz slágere, amire azt mondják, hogy megragadt, az akkor már nagy szó. Neki volt kétezerötszáz, és abból négyszázötven gyakorlatilag ismert.

Ez is egyfajta hagyományőrzés, csak mondjuk a XX. századi városi hagyományoké.

Az, ami már nincs. Régen, jóval előttem, a körúton minden helyen volt egy zongorista, egy trió, egy kvartett vagy egy duó. Minden kocsmában, presszóban vagy bárban volt élő zene. Ezt a dolgot kellene visszahozni: Miután megvacsoráztál egy étteremben, odamegy hozzád a cigányzenekar, aki megkérdezi, hogy mit játszon neked. De lehet, hogy te azt mondod, inkább átmész egy másik helyre, ahol egy kicsit populárisabb zenét tudsz hallgatni. Akkor a szemben lévő kocsmában van egy trió, satöbbi. Ezt már nem tudod megcsinálni. Mi van most? Kikéred a sört és beszélgetsz. Az én szüleim viszont még ebben éltek.

A koncert is az élőzenés vacsora hangulatot igyekszik megidézni?

A múlt vendéglátásának a hangulatát. Az '50-es, '60-as, '70-es éveknek a megidézése lesz ez. Csak olyan dalok lesznek, ami akkor divat volt. Milyen érdekes, hogy divat volt jól muzsikálni. Ma már nem divat.

A Fonó szokásos közönsége mellett kit várunk még?

Aki Kökény Attila rajongó, azt mindenképp várjuk. Picit másképp leszek most látható, de ezzel azt üzenem mindenkinek, hogy hozzuk divatba a régi jó zenéket! Legyen most is divat hallgatni a régi jó slágereket és sanzonokat. Ezek is Magyarországhoz tartoznak, Seress Rezső és Szenes Iván is sok mindent letett az asztalra. De most azt veszem észre, hogy az az asztal nincs a helyén. Olyan jó látni, ahogy a népzenészek ügyesen fogják egymás kezét a XXI. században. De ott sem egy fecske csinált nyarat. Én nagyon szeretném ezeket a jó slágereket, ezért is megyek olyan közönség felé, akik zeneértőek, és foglalkoznak a hagyományokkal.

A koncert után neked elindul a nyári turné ezzel. Hol lehet megtalálni majd a Hungarian Standards produkciódat?

A zenekaromba mindenhol becsempészem a régi dalokat. De ha azt mondom, hogy Kökény Attila, akkor a saját dalaimmal azonosítanak. Talán ez lesz az első, ahova úgy szeretnék elmenni, hogy ne ez legyen, ami nehéz, mert ha eljönnek a koncertre a rajongóim, bizonyára azért jönnek, hogy énekeljek pár saját dalt. Szeretném, ha a budapesti zeneértő réteg kapna egy olyan helyet, ahol meg lehet azt csinálni, hogy egyik hónapban Szenes Iván estünk van, a következőben Seress Rezső, utána Gábor S. Pál. Mindenki ebből fakad; Korda Györgytől kezdve a Majka-Curtis duón át mindenki tudja és énekli ezeket. Igény van rá, milliónyi olyan buliban voltam, ahol az emberek ezeket a dalokat énekelték. Viszont nincs divatban. Divatba kell hozni. Teret kell neki adni.

Írta: Vörös Eszter