Fonó Budai Zeneház

Ahol a jazz és a népzene összeér

2022. március 16. 15:36 - Fonó Budai Zeneház

Kedvcsináló az Ég alatti 5 és a Rézeleje Fanfárosok pénteki koncertjeihez

Villáminterjúnkban Udvardi Marci zenész mesélt a március 18-i Fonó Duplázóról, ahol két kiváló zenekar, a Rézeleje Fanfárosok és az Ég alatti 5 fogja szolgáltatni a muzsikát.

Mik a két zenekar közötti fő különbségek?

Mindkettőben ott vagyok mint alapító, s mint zenekarvezető. Vannak még zenekaraim, azokat is a sajátomnak érzem, de ez a kettő a saját gyermek. Más a stílus. Az Ég alatti Quintett egy jazz zenekar. Van egy csomó szellemi előd, akiknek a munkássága inspirál minket, de főleg saját számokat játszunk. Igyekszünk egy saját hangzást létrehozni.

psx_20220129_192127.jpg

Ehhez képest a Rézeleje egyértelműen népzenei alapokon nyugszik.

Igen, főleg moldvain. Leginkább a moldvai táncdallamokat ismerjük, de vannak kedvelt balkán dallamaink is. Heten vagyunk már a zenekarban, és mindenki máshogy kapcsolódik a zenéhez. Mindenki bedob egy-egy népzenei dallamot, amit hallott, és azokat dolgozzuk föl.

Most az Ég alattihoz fog csatlakozni egy vendégetek. Általa az is egy népzenei ihletettségű műsor lesz.

Ezen a műsoron kívül is a tagoknak külön-külön fontos a népzene. A dobosunk a Dresch Quartettben volt több évtizedig. A fia a Dresch Quartetten nőtt fel. A szaxofonosunk szintén nagyon szereti a népzenei töltetű dolgokat, én meg régóta imádom ezt a kultúrát. Ha írok zenét, akkor hagyom, hogy egy kicsit átlengje a népzene. Vendégünk, Ségercz Ferenc is hoz témákat, és én is külön erre az alkalomra olyan népzenei anyagokkal készültem, amiket kifejezetten erre a zenekarra hangszereltem. De van olyan számunk, amit eddig is játszottunk, viszont beleillik ebbe a műsorba.

psx_20220224_173800.jpg

Gyerekkorból hozod ezt a műfajt?

Igen. Ahogy megyek előre az időben, az életem minden területén egyre régebbi dolgok köszönnek vissza. A fő inspirációim a legrégebbi zenei élményeimből jönnek. Ezt a Fonónak is köszönhetem, mert ide jártam iskolába, két sarokra a háztól. Tündik Tamás tanított nekünk néptáncot itt, ő mesélt nekem először a csángókról. El is hozta egy gyimesi barátját, Tímár Viktort aki furulyázott nekünk. Ez volt az első testközeli népzenei élményem, a családomban pedig mindenki táncos volt. Ezek jönnek most a felszínre. Jazzt is kiskoromban hallottam először. A szüleimnek volt egy nagy CD gyűjteménye.

Mire számítsunk a koncerten?

Bulira készülünk a Rézelejével. Ez az est egy jó találkozási felület, hogy a népzenét és a jazz zenét kedvelő egy helyütt időzzön. Szerintem nagyon sok átadnivalója van egymásnak egy nép- és egy jazz zenésznek. Az este első fele koncert lesz, a második fele pedig táncház, buli.

 

Fotó: Turcsányi Zita

Interjú: Vörös Eszter

Szólj hozzá!

Terápia, közösségi élmény, közös zenei utazás

2022. március 07. 20:00 - Fonó Budai Zeneház

Interjú a Novan Experiment megálmodójával

Havonta egy-egy meghívott zenésszel bungee jumpingol a Fonó Budai Zeneházban, de mindig túléli. Tévedt már el a saját zenei hullámvasútján, de mindig visszatért a kiindulóponthoz. A fiatal zongorista live act estjeinek elmaradhatatlan sztárja egy analóg szintetizátor és egy dobgép. Ifj. Novai Gáborral beszélgettünk, a Novan Experiment ötletgazdájával, aki a szólókarrierjéről és a Novan Experimentről hasonló elánnal mesélt.

 Már két éve jelen van a Novan Experiment a Fonóban. Mi volt kezdetben a missziód?

Szerettem volna egy szabad alkotóteret, ahol mindenféle megfelelési kényszer nélkül tudok zenei párbeszédet folytatni valaki mással. Akartam egy jam sessiont, ami nem olyan, mint a többi. Igazából előtte nem éreztem jól magamat egy ilyen “örömzenélésen” sem. Azt éreztem, hogy nem az történik, aminek kellene. Sokszor egy ilyen alkalmon mindenki feljön a színpadra, és játszik valamit. Nem a kommunikációról szól, hanem inkább kicsit öncélú; mindenki bebizonyítja a másiknak, hogy milyen jól és gyorsan tud játszani.

 Van benne versengés?

 Igen, és én egy ilyen közegben sosem éreztem magam jól. Pedig én nagyon vágyom arra, hogy csak menjünk fel a színpadra, nincsenek számok, csak improvizáljunk, és nézzük meg, hogy mi fog történni. Rájöttem, hogy ezt meg tudom úgy csinálni, ha én vagyok a vezetője egy ilyennek. Kitaláltam egy koncepciót; a zenésztárssal csak beszélgetni kell előtte, közös nevezőre jutni, és ha ez sikerül, akkor marha jó összhang tud létrejönni.

Kerítesz magad mellé egy zenészt, akivel jól megértitek egymást szóban, majd élesben kipróbáljátok, hogy zeneileg is működik-e a kommunikáció köztetek.

Igen. A lényeg, hogy ez tényleg csak a zenéről szóljon. Nekem mindig az a legérdekesebb, ami ott a helyszínen történik. Amikor semmi sincs előre kitalálva. Ez egy nagyon intim és különleges tapasztalat, hogyha az ember jó hozzáállással van. De a zenésztársaim nyitottsága nélkül nem érne semmit az egész. Minden hónapban rengeteg új dolgot tanulok, amit próbálok integrálni a zeneiségembe. Ha a zene van a középpontban, nem pedig az, hogy megmutassuk, hogy milyen jól tudunk szólózni, akkor ez egy spirituális élmény is lehet. Engem nagyon motivál, hogy legyen egy ilyen tér. A Fonó erre alkalmas, mert itt megvan erre a nyitottság, ide eljöhetnek azok az emberek, akiket ez érdekel. Elkezdtem azt csinálni, hogy többféle műfajból direkt hívtam embereket, a jazztől az elektronikus zene irányába is elindultam, de hívok DJ-t is. Ezeket a világokat szeretném vegyíteni, hogy egy szabad zenei párbeszéd legyen.

 Amit kitűztél célul két éve, az változott az évek során?

Igazából csak az ízlésem változott. Elkezdtem szólókarriert is csinálni, saját zenei nyelvet megfogalmazni. Leginkább azokból az inspirációkból dolgozom, amik a Fonóban történtek velem, mert egy ilyen helyzetben, amikor az ember le van rakva nézők elé úgy, hogy nem készült rá, akkor más szinten kell jelen lennie. Nem lehet elbújni ötletek vagy előre reparált dolgok mögé, hanem az lesz, ami a legőszintébben jön az emberből. Így megfigyeltem, hogy belőlem mi jön ki egy ilyen helyzetben. Teltek az évek, elkezdett formálódni egy stílus. Az elektronika jobban a központba került, a szabad improvizáció maradt. Az elektronikus zenét elkezdtem integrálni jazzel, népzenei elemekkel. Ebben érzem az én saját zenei nyelvemet. A Fonóban viszont megtartom a formát, itt mindig lesz vendég, de máshol már elkezdtem egyedül játszani.

Milyen hatások értek eddig téged?

Mindig olyan zenekarokban voltam, ahol alkotó voltam. Azokon a helyeken, ahol nem vagy csak kicsit vehettem részt az alkotói folyamatokban, ott nem voltam motivált. Mindig az alkotási folyamatokat szerettem. Hogy együtt dolgozunk. A zenekar nekem egy család. Viszont egyedül sosem próbáltam, hogy teljesen én találok ki valamit. Mindig együtt írtunk mindent. Most viszont arra vagyok kíváncsi, hogy mi történik akkor, ha én találok ki mindent. Egy teljesen új önismereti szakaszba léptem emiatt művészileg, emberileg meg szakmailag is.

Az itt és most alkotásban hiszel inkább vagy az alkotásban, mint egy koncepció előre kitalálása?

Az is számírás, amikor jammelünk. Csak ott nem állunk meg. Ha otthon számot írunk, akkor megállunk, visszahallgatjuk és elkezdjük fonogatni. Annak egy más eredménye lesz, mint akkor, amikor nem állunk meg és megyünk tovább. Ez egy olyan koncert, ahol meglátjuk, hogy mit tudunk kihozni magunkból. Én mind a kettőt nagyon élvezem. Az improvizáció egy instant számírás. A két folyamatot csak a szituáció választja el egymástól.

Adrenalinban erősebb, amikor improvizálsz?

Itt nagyon durva adrenalin van. Olyan érzés, mintha leugranék egy bungee jumpinggal egy hídról vagy felülnék egy hullámvasútra. Elindult a hullámvasút, és nem tudom visszatartani. Menni kell a flow-val. Ha olyan helyre megyünk, ahová nem akartam menni, azon be lehet feszülni. Akkor gyomorgörcsöm lesz.

Volt már ilyen?

 Volt. Főleg az elején.

 Hogy jöttél ki belőle?

 Nem tudom. Egyszerűen muszáj volt kijönni belőle.

 Ez csak neked volt rossz, vagy az előadás is rosszul sikerült?

 Ez hat az előadásra is, de belülről sokkal rosszabbnak érzed. Ez egy mélyvíz. Ebből annyi mindent lehet tanulni, hogy szinte mindenkinek javaslom, hogy csináljon ilyesmit. Ez tényleg olyan, mint a bungee jumping.

 Leugrasz, tudod hogy túl fogod élni, de azért mégis félelmetes.

 Pontosan. Az önbizalmat, az önismeretet és a kommunikációt nagyon erősíti. Itt 200%-kal kell figyelni a másikra. Nem az van, hogy tudom a számot, eljátszottuk kétszázszor, tudom, hogy mi fog jönni, ami miatt van rajtam egyfajta nyugalom. Na, itt nincsen. Bármelyik pillanatban változhat bármi. Minden mozdulatra figyelek, közben próbálok előre gondolkodni, hogy vajon ez az ív, ami elindult, az hova fut ki, és milyen új elemet kell belehelyezni, hogy izgalmas legyen.

 A Novan Experiment esteken nincs megállás: elkezdtek zenélni, és valamikor befejezitek. Mennyire nehéz lekanyarítani egy ilyen előadást?

Beáll egy belső óra. Érzésre van. Ha nagyon nagy stenk van, akkor nem akarok leállni, de volt már olyan is, hogy azt gondoltam, ennyi elég volt, a közönség viszont mondta, hogy még játszunk. Ez egy nagyon jó jel. Mindig csak azoknak szól a zene, akik ott vannak a teremben. Ez egy olyan ajándék nekik, ami soha többé nem fog úgy elhangozni, mint akkor, és nem lett volna olyan, ha ők, nincsenek ott. Kicsit mindenkivel történik ez.

Mit szeretnél ezzel az egésszel elérni?

Az a vágyam, hogy az élőzenét propagáljam. Hogy egy koncert sokkal spirituálisabb dolog legyen, mint amilyen általában szokott lenni. Nekem hiányzik a világból ez a fajta intuitív, ad hoc, őszinte megnyilvánulás. Minden egy kicsit be van csomagolva egy termékké, mert így tudnak funkcionálni a zenekarok. Én is ilyen zenekarokban játszottam, én is kicsit ilyen vagyok; be kell valamit csomagolni pakkokba, amiből lesz egy termék, amit oda tudunk adni. Ez pedig nem egy termék, hanem egy olyan közösségi élmény, amivel sokkal mélyebbre tudunk menni együtt. Szerintem erről szól a zene. Részben egy terápia, részben egy közösségi élmény. Egy esztétikai dolog. Egy közös utazás.

Mitől lesz ez más, mint egy másik jammelés?

Ez inkább belül dől el. Egy ívet képzelek el, ami olyan, mintha egy megírt koncert lenne, de közben nem az. Egy átlag jam session olyan, hogy mindenki eljön, elmondja, amit akar, aztán hazamegy. Ez pedig egy lánc, amit én fogok össze. Azzal az attitűddel csináljuk, hogy itt tényleg csak az legyen, ami legőszintébben jön, mint szabad önkifejezés. Egy jam sessisonon általában vannak sztenderdek. Az is őszinte, mert mindenki azt játssza, ami jön belőle.

 Itt egy darab hangsor sincs előre megírva?

Semmi. Nincsenek sémák. Olyan, mint a beszéd vagy a nyelv. Ha bedobunk közhelyeket, például hogy beszélgessünk az időjárásról, akkor az olyan, mint egy zenei standard, ami alapján elmondjuk a szokásos dolgokat. Vannak jazz standardek, amik már szinte valamilyen megírt számok. Amit én csinálok, az viszont olyan, mint egy nagyon mély filozófiai beszélgetés, amikor nem tudjuk előre, hogy miről fogunk beszélgetni, de nagyon mélyre megyünk és menet közben teljesen új témákat fogunk feltárni. Ez az analógia a legérthetőbb a kommunikációval, a beszéddel. Ez nem egy misztikus dolog, hanem ez tényleg csak egy beszélgetés. Azt szeretném, hogy az emberek ezt értsék. Nem arról van szó, hogy egy elvont világban vagyok magamban, hanem én kommunikálni szeretnék. Ezt az egészet azért csinálom, mert sokkal mélyebb szinten lehet így kommunikálni, mint szavakkal.

Mindenki hat rád, aki a térben van?

 Nagyon. Ez minden koncerten igaz, de itt különösen, mert nagyon befolyásolják azt is, hogy mi fog történni.

 Mitől lesz ez kétirányú kommunikáció?

A következő koncert, március 10-én kifejezetten tánccentrikus lesz. Ott tudnak azzal üzenni nekem az emberek, ahogy mozognak. De önmagában a jelenlétükkel is kommunikálnak, azzal hogy figyelnek. A zeném tényleg csak amiatt ilyen, mert ott van a többi ember. Mindenki számít, aki ott van. Érzékelek mindenkit a teremben, azonnal jön vissza a rezgés. Ez szerintem mindenkire igaz, aki zenél, aki kommunikál. Csak ez nem a szavak szintjén működik.

Mi van akkor, ha úgy vagy megvilágítva, hogy nem látod a közönséget?

Nagyon érdekes, de lehet érezni, hogy figyelnek-e vagy nem. Játszottam már olyan közönségnek, akik beszélgettek. Sokszor éreztem már, hogy nem figyelnek. Figyelnek is, de közben dumálgatnak. Ezzel üzennek valamit, ami rám borzasztó hatással van. Így nem lehet zenélni rendesen. De ez a zene jellegétől is függ. Ha én olyat csinálok, amibe ez belefér, akkor oké, de ha valami intim típusú zenét, akkor azt üzenik, hogy nem érdekes. Beszélek valakihez egy mély dologról, őt meg nem érdekli, amit mondok.

Nyugtass meg, hogy ilyen ritkán fordul elő!

Itt a Fonóban nem szokott. Itt azzal üzennek, hogy figyelnek, meg átérzik. Ha látok bármilyen reakciót egy vendégen, akár egy minimálisat is, az nagyon nagy hatással van rám. Az gyógyít. Amióta ezt csinálom, én minden hónapban újjászületek. Feltöltődöm ettől. Van benne valami erő.

 

Írta: Vörös Eszter

Szólj hozzá!

“Több száz éven átívelő továbbélés, változás és megőrzés”

2022. március 01. 10:57 - Fonó Budai Zeneház

Bognár Szilvia mesélt a Király Nórával és Kovács Zoltánnal közös Virágom, virágom… című műsoráról, amelyet március 5-én a Fonóban együtt élhetünk át

Zenei időutazásra számíthatunk március 5-én. Hány évszázadról van szó?

XII. századi a legrégebbi írott forrás, amiből merítettünk, a legfrissebbek pedig a XX. századi gyűjtések. Így mintegy nyolc-kilenc évszázadot ölelünk fel. A magyar anyagaink leginkább a XVI-XVII. századhoz kötődnek. Számtalan olyan népdalunk van, amelyeknek előzményét olyan írásos forrásokban találjuk meg, mint a Kájoni-kódex, Peer-kódex, a Vásárhelyi daloskönyv, énekeskönyvek, melodiáriumok, vagy épp az Eperjesi graduál. Olyan európai műveket is választottunk, amelyeket össze tudtunk párosítani azokkal a szokásdalainkkal, amelyekről kutatóink azt mondják, hogy valószínűleg francia telepesek hozták be Magyarországra. Például a szentivánéji és a pünkösdi dalokhoz kifejezetten egy XIII. századi francia táncjátéknak egy-egy szeletét kapcsoltuk.

 Mit érdemes tudni a hangszerelésről?

 A hárfa hordozza magában a korábbi évszázadokat. Ez egy gótikus hárfa, amelyet a XIV. század végétől a XVI. elejéig előszeretettel hárpionokkal használtak, amik kis falapocskák a húrok tövében. Amikor Nóri ezeket ráfordítja a húrokra, akkor azoknak a felhangjai sokkal erősebben szólalnak meg, olyan szitáros hangzása lesz. Számomra azért izgalmas egy Tavaszi szél változatot hárfával énekelni, mert ez a dal a XVII. században is létezhetett. Nem maradunk teljesen a régi zenei hangszerelésnél, de népzeneiek sem vagyunk; Zoli egy öthúros nagybőgőn és ír buzukin is játszik. Én egy korhoz nem köthető fafurulyát, de nem pásztorfurulyát használok.

 

Ez a hangzás nagyon te vagy. Hogyan alakult ez ki?

Ez úgy “szilvis”, hogy nagyon egyívásúak vagyunk Nórival. Hasonló dolgok izgatnak minket a dalokban: a több száz éven átívelő továbbélés, változás és megőrzés folyamata, szépsége. Zolival a közös munkánk másfél évtizede arról szól, hogy egy másik zenei közegbe emelve őrzünk meg valamit a dalok mindig érvényes szövegeiből, a ma is gyönyörű dallamaiból. Fontosnak érzem, hogy ebben a közegben, amelyben már magunk mögött hagytuk azt a paraszti világot, ahol ezek a dalok születtek, próbáljunk meg egy újfajta minőséget létrehozni. Nem mindenkinek szimpatikus egy ilyen gondolat, sokakhoz viszont közelebb hozza a népdalokat.

 Mire számíthatunk március 5-én?

 Ez a zeneiség nekünk is egy útkeresés, nagyjából egy-másfél éves a mi fennállásunk. A repertoárunk főleg karácsonyi dalokból indult ki, ahhoz képest lesz frissülés: karácsonyit nem fogunk énekelni, tavaszt ünneplő dalok viszont jelen lesznek. A fontos szokások, a húsvét, a pünkösd és a szentivánéj mellett előtérbe kerül a szerelmi líra is.

 

Fotó: Barcsik Géza

Interjú: Vörös Eszter

Szólj hozzá!

Eklektikus népi bulik mindenki kedvére

2022. február 23. 13:19 - Fonó Budai Zeneház

A kéthetente megrendezett Berka-Erdőfű táncházról

2010 januárja óta kéthetente megszakítás nélkül, párhuzamosan zajlik moldvai és vonós táncház a Fonó Budai Zeneházban. Ilyenkor megtelik a Sztregova utca a népzene szerelmeseivel. A Fonó nagytermében a Berka együttes szolgáltatja a moldvai hangulatot, az előtérben pedig az Erdőfű zenekar biztosítja a táncházmozgalom vonós zenéit. Ezek a péntekek tökéletesen kihasználják a ház adta lehetőségeket: az esemény egyszerre folkkocsma és többféle táncház, de nem ritka, hogy a Fonó Pajtából egyéb bulik is hozzá-hozzá csapódnak ezekhez a péntekekhez. Többször volt már pénteki táncház előtt Páva Klub, például a Csávási Férfi Dalárdával és a zenekarral, de lemezbemutató koncert is, mint Ocskay Rita Bonchidától Bonchidáig koncertje. Ezek az összefonódások mindig izgalmas találkozókat alakítanak ki.

Tizenkét évvel ezelőtt az ezeréves határon túlról szóló dallamok mellet a közönségét is a Fonóba hozta a Berka Együttes. Azóta megállíthatatlanok a kobzos, furulyás, dobos mulatságok a Fonó nagytermében. Az Erdőfű zenekar hosszú éveken keresztül a város bulinegyedének közepében, a Rácskertben várta a mulatni vágyókat. Ezzel ők elsők között tűzték ki célul, hogy ne csak tánctanítással egybekötött zenés esemény, hanem egy olyan vonós táncház is legyen Budapesten szórakozási lehetőségként, amilyen régen lehett falun egy bál. Olyan, ahol inkább kap teret az a táncos, aki valamilyen szinten táncolja az adott zenére való lépéseket. A legendás szűkös, folkkocsmás Rácskert táncházaknak végül a koronavírus-járvány vetett véget, az Erdőfű így csatlakozott 2021 novemberében a Fonó pénteki táncházaihoz. A hely pedig kiadó volt; addig a Berka mellett nem volt állandó vonószenekar. Így talált egymásra két igen nagymúltú táncház a Fonóban.

A moldvai táncház mint egy külön kis sziget van jelen a táncházmozgalomban, de ez a sziget szabad szemmel is jól látható. A moldvai csángók táncára jellemző a középkorias csoportos együtt táncolás, ezek a közösségi körtáncok, amiben az összekapaszkodás ereje semmihez sem fogható. De szintén Moldvában megtalálhatóak a kötött szerkezetű lánc- és páros táncok is. Bármennyire is kevésbé ismert mulatságok ezek, a közönsége kézzelfogható és nagyon is aktív. A Berka bulik a nagytermet mindig megtöltik, s a tömeg bármikor úgy beleheli, hogy a moldvai táncmulatságok a téli idő dacára is nyitott ajtónál zajlanak. A határ így szó szerint a csillagos ég; az idei első táncházban szinte már el sem fért a Berka-féle népi metálra és moldvai lírára vágyó tömeg, de aki nagyon akar mulatni, az ezt is megoldja.

Az előteret sem kell félteni, ott sem ritka jelenség, hogy kirúgják a ház oldalát, ha nem is szó szerint. Az ötven éves táncházmozgalom legkedveltebb tánczenéi azok, amelyeket az Erdőfű táncházban játszani szokott. A táncosok inkább szólisztikusan vagy párban ropják ezekre a zenékre, de ereje igazán ennek is akkor van, amikor több pár táncolja, énekli, csujogatja együtt. A zenekar nagy kedvence a kalotaszegi, de egyéb erdélyi tájegységek dallamait is szívesen húzzák a táncosok kedvére, igény szerint pedig a kis-magyarországi tájegységek muzsikái is ott lapulnak a tarsolyukban. S mivel a Fonó Kávézó egy légtéren belül szolgálja ki a közönséget egy jó pohár borral, fröccsel vagy egy korsó sörrel így egyben a folkkocsma hangulat is adott.

Azért is érdemes ezeket a péntekeket látogatni, mert egyik teremből a másikba sodródva olyan eklektikus népzenei élményben lehet részünk, amihez kell a Fonó épülete adta jól szeparáltság. Egy lírai bonchidai invertitából belecsöppenve a moldvai népi őrületbe igen nagy a kontraszt, de ha visszatérünk az előtérbe, ahol éppen már széki tempó vagy kalotaszegi legényes megy, akkor is kell egy kis átállás. A Berka-Erdőfű táncházak is bizonyítják, hogy a magyar népzenének ezer arca van. Mindegyik máshogy és más miatt szép, máshogy értékes.

Berka Együttes
Tóth Dorottya - ének, citera, tekerő
Barna György - hegedű
Botlik Dávid - koboz
Endrődi Szabolcs - furulya, kaval, duda
Szalai-Gindl János - furulya, kaval, tilinkó
Walch Márton - dob, gardon, doromb

Erdőfű Zenekar
Éri Katalin - nagybőgő, cselló, ütőgardon
Kiss-Balbinat Ádám - hegedű, ének
Maruzsenszki Andor - hegedű
Éri Márton - brácsa, kontra

 

Írta: Vörös Eszter
Fotó: Laskovity Ervin 

Szólj hozzá!

"A Szabadon lemezzel népzenére való improvizációban szintet ugrottunk"

2022. február 14. 16:21 - Fonó Budai Zeneház

Vörös Eszter interjúja Unger Balázzsal

Február 18-án a Cimbaliband legújabb lemeze, a Szabadon kerül bemutatásra a Fonóban. Hogy miért érdemes eljönni, arról a zenekar frontemberét, Unger Balázst kérdeztük.

Vörös Eszter: Az elmúlt 15 év alatt honnan hová fejlődött a Cimbaliband?

Unger Balázs: Mindig azt mondom, hogy próbáljuk megtartani a szintet. Emellett örülök, mert úgy látom, hogy van fejlődés, finomodás, kezd kikristályosodni. A Szabadon lemezzel népzenére való improvizációban a cimbalommal és a hegedűvel is szintet ugrottunk. Jól kialakult az az irány, amit én szerettem volna a cimbalommal, a népzenével és egyéb zenei műfajokkal. Ennek az is az oka, hogy 2016 óta ebben a formációban játszunk. Hatalmas inspiráció Máté hegedűjátéka, aki egy kis zseni a zenekarban.

V.E.: Mondhatjuk, hogy hazajártok a Fonóba?

U.B.: Persze. Akár személyesen én is, de a zenekar is, mert amikor nem Gödöllőn, hanem Pesten kell valamiért próbálnunk, akkor az első, hogy hívom a Fonót. Tök jó, hogy a Fonó ilyen komplex dolog: a lemezkiadástól kezdve, a lemezbemutató koncerten át a sajtó eseményekig mindenre nyitottak vagytok, és mi ezt nagyon szeretjük. Jó dolog reklámozni a népzenét, a cimbalmot.

V.E.: Mit üzensz a közönségnek a februári koncerttel kapcsolatban?

U.B.: Nagyon várunk mindenkit. Több oka is van ennek. Ez a lemez már egy kicsit kikristályosodottabb muzsikát tartalmaz. Nem annyira könnyed a hangvétel, mint a Balatoni nyaraló vagy Hétfő című számoknál, itt inkább az improvizáció és a népzene, ami előtérbe kerül. Nagyon izgalmas hangszeres dolgok vannak benne. Énekelhető számok is bőven vannak. Lesz két vendégünk is, Agatics Krunoszláv harmonikán, aki régóta szerepet játszik a Cimbaliband történetében és Bede Petya, aki szintén több lemezünkön is játszott fúvós hangszereken. Ők ott vannak az új lemezen is, szóval igyekszünk azt visszaadni, ami azon hallható, de az élőzene varázsa mindig sokkal jobb. Ami még nagyon fontos, hogy a lemez mindegyik dalához készült egy kép. Csináltunk egy felhívást és végül Sára Dóra, grafikusművész nyerte meg ezt a lehetőséget. Ezeket a képeket szeretnénk elárverezni a lemezbemutatóig, a bevételt pedig a Bethesda Gyermekkórháznak szeretnénk felajánlani. A Facebook-oldalunkon van egy fotóalbum, ahol a tizenegy kép megtalálható. Az a címe, hogy Fogadj örökbe egy Cimbaliband dalt Szabadon lemezünkről! A képek alatt lehet licitálni. Ötezer forintonként megy felfelé a licit. Reméljük a lemezbemutatóig sokan fognak licitálni, és százezer forint fölötti összeget tudunk majd utalni a kórháznak. Ezek a képek ki lesznek állítva, és át is fogjuk adni a dal jogos tulajdonosának. Aki a legnagyobb összeget ajánlja a képre, az a dalnak is tulajdonosa lesz. Ott lesz a videoklip alatt is a neve.

Írta: Vörös Eszter

Fotó: Kováts Gábor

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása