Fő profiljuk az erdélyi népzene, de már több ízben bebizonyították, hogy az anyaországi anyagokkal is meg tudnak birkózni. Fiatalok, virtuózok, humorosak és ízlésesek. Hangszeres tudásuk mellett nem elhanyagolható az énekes sem. Kik ezek? A Tokos zenekar, akik a Fonóban ünnepelték, hogy immár tíz éve ezen a néven muzsikálnak együtt.
Január 21-én a Tokos zenekar a Fonó Budai Zeneház Pajtájában zárta le fél éve tartó jubileumi koncertsorozatát, amit egy kiadós táncházzal fejeltek meg. Ez egyben az idei év első nagy táncháza volt a Fonóban. Tókos Csongor Attila “Cuba”, Vajas Albert, Szép Gyula Bálint, Gergely Elek, Szakács Kristóf és Bálint Zsombor mutatta meg a nagyérdeműnek; így kell ezt csinálni, így kell muzsikálni. Ami hangszeres tudásuk mellett mindannyiukban közös, hogy tisztán, szívből énekelnek.
A Tokos zenekarból többen foglalkoznak népzenetanítással is a Kallós Zoltán Alapítvány Népzene Iskolában, de komolyzenei tudás is jelen van az együttesben – jóllehet ettől ilyen sokszínűek. A táncházmozgalom széles körben a 2014-es Fölszállott a páva óta ismeri, tiszteli a zenekart. Kollektív művészeti tudásuk figyelemreméltó. Nem ritka, hogy muzsikálás közben egyik-másik tag félreteszi hangszerét, és az énekhangjával varázsolja el a nagyérdeműt.
Már a hangbeállás alatt érezhető volt, hogy ez nagy mulatság lesz. A kolozsvári zenekarra jellemző humor és vagányság mögött kőkemény, precíz munka van; koncertjük egyszerre volt pontosan szerkesztett és közben zamatos kiszólásokkal tarkított. A Tokos semmit sem bíz a véletlenre: olyan vendégek segítették előadásukat, mint Codoba Florin és fiai, akik a táncházmozgalom egyik legfelkapottabb falujának, Magyarpalatkának méltán híres zenész képviselői, illetve öt pár táncos egyenesen Györgyfalváról, a faluból, amelynek zenéjét a Tokos zenekar elmúlt tíz évében mindig zászlajára tűzte. Külön megható tény, hogy a Codoba fiúk a zenekarvezetők zeneiskolai tanítványai, így egy színpadon volt a jelen és a jövő. Ám sajnos a múltról is szót kellett ejteni: a zenekar a koncert előtt két nappal elhunyt gyimesi mesterről, Blága Károly “Kicsi Kótáról” is megemlékezett, amihez segítségül hívták a színpadra Fitos Dezső táncművészt. Nem vidám indokból, ám így egy kevés csángó zenét is hallottunk a koncerten.
A Tokos, mint minden ízében erdélyi zenekar, repertoárját tekintve főleg erdélyi muzsikával foglalkozik. Ám a koncerten felcsendült egy bodrogközi összeállítás, amit Vajas Evelin, Vajas Albert felesége énekelt, egy szép szatmári rend, sőt a fiúk tamburatudásukat is megcsillogtatták egy dunántúli összeállításban. Az énekes, táncos vendégek mellett Dajka Ilka, Santana Cadena Diána, Sosovicza Fanni, Bordás Barnabás, Fodor Mátyás és Hajdú Flórián táncosok álltak a zenekar rendelkezésre három szám erejéig.
Az est átfogó képet adott a Tokos munkásságáról. A már fölsorolt számok mellett helyet kapott nagysajói és vajdaszentivanyi zene is. Az pedig külön öröm, hogy a Tokos előadta a Kalotaszextett acapella számukat is. A hajnali és legényes dallamból álló összeállításuk egyszerre kreatív, szórakoztató és szemtelenül profi, nem véletlenül szól ez videós összeállításunk alatt is.
Hiányérzet nem maradt; megmutatták, mit tudnak (sok mindent), azt is, hogy hogyan (profin). Január 21-én átélhettük, milyen egy igazi Tokos buli: a Fonó pajtája csordultig telt meg népzenekedvelőkkel, akik nemcsak egy jó koncertre vágytak, hanem hajnalig akartak mulatni. Mindkettőt megkapták. A többi történelem.
A zenekar tagjai:
Tókos Csongor Attila, Vajas Albert – hegedű
Szép Gyula Bálint – brácsa
Bálint Zsombor – brácsa, cimbalom
Gergely Elek – harmonika
Szakács Kristóf – nagybőgő
Írta: Vörös Eszter, a képeket köszönjük szépen a zenekarnak!