Semmi fakszni, csak furulya, doromb, citera, cajon és basszusgitár. A márciust designer folk zenével zárjuk. Kovács Gáborral, a Zajnal alapító tagjával beszélgettünk.
A természetközeliség, amit a Csillagánizs klipetekben láthatunk, a zenekar tagjairól vagy inkább a zenéről szól?
A zenénkre a természetközeliség is jellemző, de hallhatóan nagyon erős városi hatások is vannak benne. A tagok személyiségéről egyenként nem nyilatkoznék, mert mind nagyon másféle emberek vagyunk.
Milyen nagyobb mérföldkövek voltak a zenekar hat évében?
Először egy lakáskoncerten álltunk ki az első három számunkkal, majd kisebb-nagyobb klubokban, fesztiválokon játszottunk. A Veszprémi Utcazene Fesztivál például egy fontos mérföldkő, de említhetném az Öröm a zene! tehetségkutatót, ahol az év felfedezettjei lettünk és az NKA Hangfoglaló Programot is. Illetve bejutottunk egy nemzetközi kulturális programba, a Tremolo Project-be: Magyarországról, Szicíliából és Szerbiából összeállt egy-egy egyesület, kiválasztottak egy-egy zenekart, összehoztak minket és elvittek a három országba egy-egy fesztiválra. Elég intenzív utazás- és koncertélmény volt. Az pedig, hogy a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutatót megnyertük, egy pofonnal ért föl, annyira váratlan élmény volt.
Milyen céllal indultatok el a Fülesbagolyon, ha így meglepett az eredmény?
Volt egy ilyen hangulat a zenekarban, hogy most megpróbálunk mindent. A jelentkezéskor ki kellett tölteni egy Google űrlapot. Amellett, hogy mi a három számnak a címe, amivel indulunk, a számok szövegeit is be kellett írni. Instrumentális zenekar vagyunk, de a Pusztafless egy dorombos szám, úgyhogy én beírtam, amit dorombon játszani szoktam: “Törrö ták tö tö táktö tö ták tö tök ötötá.” Innentől kezdve nem sok jóra számítottunk. Az eredményhirdetésen mondta is a díjátadó, hogy “a Zeneszöveg.hu küldi különdíját is…”, de közben már elnevette magát.
Személyedből adódik a szerénység vagy tényleg nem hiszitek még el, hogy itt tartotok?
Egyrészt a személyeinkből adódó kishitűség is megvan, másrészt elég furcsának látjuk a zenénket. Annak, hogy valaki ilyen hangszereléssel, citerával, cajonnal progresszív könnyűzenét játsszon, aminek a népzenéhez a stilisztikát leszámítva sok köze nincs, ráadásul mindezt ének nélkül, a világon semmi értelme nincsen. S jön a visszajelzés, hogy ez valakinek tetszik. De jó! Nekünk is.
Nem nagyon veszitek magatokat komolyan, jól értem?
De. Néha túlságosan is. Ahhoz, hogy a számok összeálljanak, vérremenő harcok folynak a próbateremben. Olyankor mindenki nagyon komolyan veszi magát, illetve azt is, hogy mi szeretnénk valami egyedit létrehozni. De hogy ez másnak is tetszik, azon viszont meg tudunk lepődni.
Mi a küldetésetek?
A saját célom, hogy a kortárs könnyűzenét és a népzenét egy olyan szimbiotikus közelségbe hozzuk, ahol nem diszkrét elemként jelenik meg a népzene vagy egy drum and bass groove, hanem ezek tényleg organikus egységben vannak. Az, hogy egy számon belül népzenei dallamból hova kerül be egy elem, nem tudatos döntés. Nincs kimérve a produkciónk. Ez egy olvasztótégelye minden jónak, amit eddig hallottunk életünkben.
Mire számítsunk a Fonóban?
Március végén két hétre stúdióba vonulunk, így nem kizárt, hogy hozunk újdonságot. Pont annyira szeretnék meglepődni, mint a közönség.
Fotók: Czeglédi Mátyás, Bartis Milán
Írta: Vörös Eszter