Őszinteség, eredetiség, érzelem – ebben látja a Kellene Kis Kert zenésze a saját zenéjük erejét. Sosem szerették volna, hogy a zenekar eljusson bizonyos színpadokra, mindig csak örömből zenéltek. Ám lehet, hogy ez a titok, mert a Veszprémi Utcazene Fesztivál szakmai 1. díját, majd az Öröm a zene tehetségkutatón Az Év Felfedezettje címet zsebelte be a banda. Június 4-én a  Fonó Budai Zeneházban mutatják be Teneked című lemezüket, ami a zenekarhoz híven nem mindennapi felvétel.

Ha távolról ránézünk a munkásságotokra, akkor azt mondhatnánk, világzene, ti viszont a Folk Funk kifejezést használjátok.

Az ethno funk egy létező műfaj, viszont ha tágabban akarjuk beskatulyázni, akkor valóban a világzene színpada az, ahol ez a muzsika meg tud jelenni. A zenekar lelke és egyik megálmodója, a hegedűsünk, Horváth Dániel Dudu népzenei témákat hoz. Belőle az folyik. Klasszikust tanult, de rengeteg népzenét gyűjtött és tanult is. Amikor ő hoz egy témát, akkor mindenki szépen hozzáteszi, amiben ő jó. Én egy funk, blues gitárosnak tartom magamat, de színpadon a funky áll hozzám a legközelebb. A bőgősünk zeneileg hasonló arc, mint én. Persze, hogy a népzenei téma alá tolunk valamit, ami a miénk, és ez általában funky vagy funky közeli. Az ütős érdekes, mert ő mindent csinál, de mivel a kíséretben annyira meghatározó a bőgő, hogy ő is gyakran csatlakozik. Tehát van egy népzenei téma, ami alatt megszólal a funky, így nem maradt más, mint a folk funk.

Ez egy nagyon érzelmes, pörgős, táncos zenét eredményez.

Igen. Tempósak a témák, ezért a kíséret is hasonló. Erre könnyen mozdul meg a nép. A repertoárunk 85%-a ilyen erős, magas tempójú funk folk menet, gyors, lendületes, funky zene, amelyben közép-európai és balkáni népzenei témák dominálnak. A funky mellett jelen van számtalan stílus a manouche swingtől az acid jazzig, lényeg hogy jó érzékkel nyúljunk ezekhez.

A díjaitok közül melyik volt a legnagyobb mérföldkő?

A Veszprémi Utcazene Fesztivál volt olyan, hogy először volt abban részünk, hogy van közönségünk, akik imádják, amit csinálunk. Négy koncertnek kellett lemennie, és mindegyik nagyon jól sült el. Végre nem az ismerőseink hallgattak minket, hanem vadidegenek, akik imádták és végig táncolták az összes koncertet. De erre például Dudu mást mondana. Ő mindig egy szlovákiai koncertet szokott emlegetni. Az abból a szempontból sokat dobott, hogy idegen környezetben sült el jól valami. Ehhez kellett az ottani emberek intellektusa és energiája is. Nekem Veszprém volt ilyen. Amiatt indult el sok minden, hiszen megkaptuk a szakmai 1. díjat, és ennek híre ment. De részt vettünk az NKA Induló Zenekarok Programban is, ahol különdíjasok lettünk, ami azért jó, mert a budapesti szcéna jelentős része ott volt, és tőlük jött az a visszajelzés, hogy jó amit csinálunk és ezt tolni kell.

Miben látod te a zenétek erejét? Mindenki szeret vagy szeretne egyedi lenni, ti valóban azok vagytok.

Ez nem tudatos. Nem érzem azt, hogy szándékosan rúgnánk fel létező vagy nem létező zenei korlátokat. Nem úgy írunk számot, hogy keresnénk, mi az még sosem hangzott el. Ez marhaság is lenne, mert ma már nincs új a nap alatt. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy eredeti legyen. Ettől üt. Olyan mintha tizenhárom évesen írnánk számot; egy pillanatig nem gondolkodunk rajta, hogy hogyan kellene, melyik hangnak hol van a megfelelő helye. Improvizatív a zenekar, egyénenként és együtt is. Csak a húzásra koncentrálunk. Én ha hallgatok zenét, beszélhetünk a legnépszerűbbekről vagy a legritkábban hallott nevekről, akkor is az érdekel, aminek ereje van és eredeti. A Kis Kert eredeti és van ereje. Hosszú számokat írunk. A legrövidebb számunk hét perces. Ez sem direkt van így, hanem ez jön belőlünk. Amikor megjön az ereje a számainknak, például ha van egy fokozása, akkor azokat nagyon át tudjuk élni, és ettől lesz jó.  A zenekar ereje abból fakad, hogy benne van a szívünk és a lelkünk. A közönség ezt érzi és imádja.

Tehát az őszinteség a fontos.

Igen. Azt tudni kell, mert biztosan nagyon fontos tényező, hogy soha nem úgy zenéltünk, hogy ebből legyen valami. Mi mindig a zene szeretetéért jártunk össze, mert jó együtt zenélni. Pont attól lett ereje, hogy nem volt fontos hogy legyen. Mindannyian számos formációban játszottunk az elmúlt húsz évben, és ott mindig szempont volt, hogy bizonyos színpadokra eljussunk. A Kis Kertben ez nem szempont.

Mesélj a Teneked lemezről!

Felvettünk színházi körülmények között egy félig élő lemezt. Ez azt jelenti, hogy volt közönség, amitől ez egy koncert volt, de mégis egy hangmérnök instruált közben mindenkit. Így az anyag a stúdió és a koncertfelvétel között van félúton. Ennek megfelelően csak egyszer játszhattunk fel mindent. Ami a lemezen elhangzott, azt mi élőben is elő tudjuk adni. Nem az van, hogy sávonként vettük fel számokat, majd újra vettük, mert nem volt jó, majd valaki megkeverte. Ez egy élő felvétel. Ehhez ragaszkodott Dudu, mert ő ebben az élő műfajban hisz. Ez nagyon fontos; amit mi koncerten előadunk az van a lemezen, és fordítva. Ehhez az kell, hogy régóta játszuk az anyagot. Mivel hosszúak is a számaink, nem is került fel minden a lemezre. Nálunk hat szám olyan, mint máshol tizenkettő.

 Kiknek ajánlod ezt lemezbemutatót?

Mindenki jöjjön el, akit az etno zene érdekel és ebből végre valami újat akar. Ez így nem túl szerény, de ez tényleg más. Aki etno funkból igazán érzelmes és őszinte muzsikát akar hallani, az legyen ott. Itt aztán tényleg semmi nincs, amit valaki más talált volna ki. Itt senki nem mondott olyat, hogy legyen inkább így, mert így jobban eladható. Ez nem szempont. Aki ilyen jellegű zenekart szeretne látni, az jöjjön. Marhára örülünk, hogy a Fonóban lesz a koncert, mert van némi intellektualitása a zenénknek – legalábbis reméljük –, és ennek megfelelően olyan közegbe akarjuk vinni, ahol ez célba ér.

Zenekari tagok:
Horváth Dániel Dudu – hegedű
Kulhay András Guli – gitár
Mészáros Szabolcs – ütőhangszerek,
Nagy Olivér – nagybőgő

Írta: Vörös Eszter
Fotók: Kellene Kis Kert

Június 2-án Csík János és a Mezzo a Gyémántból kalitkát című lemezét mutatja be a Fonó Budai Zeneházban. A tökéletes nyárindító kikapcsolódásnak ígérkező koncerten friss, lendületes és szórakoztató muzsikával találkozhat a nagyérdemű. Hogy mit értünk ezalatt, arról maga Csík János mesélt.

A népzenei világból nyitás a laikusok felé nem újdonság a te munkásságodban, de a Mezzo formációval mégis egy új színt hozol. Miben más ez, mint a Csík Zenekar?

Igaz az, hogy a magyar népzene az, ami leginkább meghatározta az én életemet. Nekem ez a legkedvesebb, és úgy érzem, ehhez értek a legjobban. Sokan vagyunk, akik többféle művészeti irány felé szeretünk nyúlni. Én szeretem a képzőművészetet is. Szeretek kiállításokra járni. Ugyanígy vagyok a versekkel, a költészettel is, éppen ezért sok irodalmi műsort hoztam létre és vettem részt benne. A népzene, a klasszikus zene, a magyar jazz, mind jelen van az életemben. Mindig minden arról szól, hogy a nekem, és sok más embernek, kedves művészeti értékeket úgy tudjam átadni, hogy azok könnyedén, lelket simogatóan legyenek ott az alkotásban. Szinte észrevétlenül csúsznak be a szép és jó érzések, majd a hallgató úgy megy haza, hogy ez most neki nagyon jól esett. Olyan szép gondolatok érik őket, amikre éppen nem számítottak. A Csík Zenekarral az első ilyen történet a Kor falára lemezünkön történt; egy magyarpalatkai lassú cigánytánc dallamot átdolgoztuk egy kicsit jazz ízű muzsikára, swing lüktetéssel. Érzékeltetve ezzel, hogy ez a korunk, de vannak régebbi értékeink is. Ez felbátorított minket, hiszen jó szívvel fogadta közönség. A Csík Zenekar első sorban a mások, főleg alternatív rock előadók, által megírt nagyon jó slágerek átdolgozásával lett igazán népszerű. Ez azért volt hasznos, mert a népzenét akár olyanoknak is el tudtuk juttatni, akik amúgy a rock zenét kedvelik.

Az első alternatív rockzenei dalokat feldolgozó koncertjeink után, ahol persze a népzene is megszólalt, eljöttek a koncertünkre bőrdzsekis fiatalok és kalocsai katonadalokat kértek. A Mezzonál hasonló a történet, mert én mindig is azért dolgoztam, hogy a népzenénk, ez az érték megmaradjon, és a további generációknak is át tudjuk adni. A Mezzonál viszont első sorban a saját zenei gondolataim kapnak teret. A kedves zenésztársaim pedig elfogadják a zenei ötleteimet, és persze sokszor ők is ötletelnek. Úgy voltam vele, hogy ki kellene próbálni a saját gondolataimat is, amellett hogy a magyar népzenét örökérvényűnek és értéknek gondolom. Derüljön ki, hogy azért is tudnak-e engem szeretni, amit én követtem el. Ne a mások által kidolgozott munka miatt ünnepeljenek engem, hanem valóban azért, amit én hoztam létre. Vagy éppen azért ne szeressenek, mert nem igazán sikerült az a zenei gondolatom. Ez egy őszinteségi történet. Egyfajta értékítélet magam fölött. Vágyakozás arra, hogy őszinte sikert éljek meg azzal, hogy valóban miattam szeretnek.

Míg a Csík Zenekarnál a népzene volt a kiindulópont, a Mezzonál te vagy a kiinduló pont.

Ilyesmi. Nagyon sokan megcsinálták már, hogy népzenei elemeket beemeltek a saját maguk könnyűzenéjébe vagy akár a klasszikus zenéjébe. Illetve sokan átdolgoztak népzenéket, népdalokat. A Csík Zenekar esetében pedig az volt, hogy a rockzene vált részévé a népzenei lüktetéseknek. Nem a népzenét emeltük bele a könnyűzenébe, hanem a könnyűzenét emeltük bele a népzenébe akusztikus hangszerekkel, azokkal a lüktetésekkel, amelyek a néptánc lüktetéseibe illeszkedtek. A saját zenei gondolataimnál sem az van, hogy valamit valamibe bele emelek. A saját zenei gondolataimnál például volt olyan, hogy egy jazz lüktetés annyira passzolt egy gyimesi lassú magyaros lüktetéséhez, hogy a ritmus alapokat egymásba illesztve számomra egy izgalmas zene jött létre.

Érdemes feszegetni, hogy a népzene vagy a jazz hatása az erősebb a Mezzonál?

Jól tetted fel kérdést, hogy érdemes-e egyáltalán. Lesz egy olyan bonchidai lassú csárdás dallam, ami Herbie Hancockot megidéző jazz zongoramuzsika közepette jelenik meg a “Mit ér a szerelem” című összeállításban. A zenében mindig azt szerettem és szeretném megvalósítani, hogy az önmagáért beszéljen és mindig úgy jelenjen meg, hogy jóízű és tökéletes legyen. A jazznek és a népzenének is rendkívül hitelesnek, jó minőségűnek kell lennie. Ha egymás mellett is szólnak, nem egymást kioltva, hanem egymást kiegészítve kell, hogy megszólaljanak. A világzene világában sokan bizonyos stílusokat úgy kevernek össze, hogy stílustalan lesz a végeredmény. A könnyűzene és a népzene is sérül. A Mezzo műsorában van egy swing alapú muzsika, aminek az a címe, hogy Szép a tavasz, szép a nyár. Ebben egy moldvai muzsika ötvöződik közjátékként swing dallammal. Az, hogy ezek a zenék egymást kiegészítve adjanak jó élményt, anélkül, hogy egymást elrontanák, na az a nehéz! Azokat a dallamokat és pont úgy kell játszani, olyan lüktetésben, hogy az jó legyen. Ez az én történetem; mindent úgy használni, olyan hitelesen, hogy megőrizzük azok értékeit.

Mesélj a zenekarról, hiszen ha rólad van szó, a legtöbbünknek a Csík Zenekar jut eszébe.

Való igaz, hogy a Mezzora is főleg azért kíváncsiak az emberek, mert a Csík Zenekar már kidolgozott egy népszerűséget. Azok az ötletek, amelyeket a Csík Zenekar zenészei hoztak, meghatározó ismertséget jelentenek a mai napig. A Mezzo zenekar meghívásai, felkérései nagyrészt ennek köszönhető, és ezt tiszteletben kell tartani. De az is biztos, hogy a Mezzo zenekar tagjainak pedig van a lehetőségük, hogy bizonyítsanak. Ha valaki kíváncsi a mi zenénkre, jöjjön el erre a koncertre. Minden, amivel törődik az ember, az fejlődni fog. Márpedig mi törődünk a zenénkkel. Ebben a munkában kecskeméti zenészek segítenek engem. Én magam is kecskeméti vagyok, így találtam meg őket. Vannak népzenészek, akiket korábban táncházakban, egy zongorista, akit pedig a vendéglátásban ismertem meg. Ő sokat dolgozott külföldön és hajókon is. Nagyon tehetséges jazz zongorista. A gitárosunk is évek óta vendéglátásban dolgozik. Ezek a tapasztalatok azért nagyon jók, mert az adott műfajra jellemző stílusjegyeket mégiscsak azok a zenészek ismerik jobban, akik benne dolgoznak. Mint ahogy én a népzenét. Így tudjuk a zenénket úgy összerakni, hogy az hiteles legyen. A citerásunk a népzenét nagyon szereti és tudja is játszani, de egyébként tangóharmonikázik is. Ugyanígy népzenész a brácsásunk is, aki régen fúvós hangszeren játszott, így trombitál velünk, kobzán játszik, szájharmonikázik, ha kell, angolul énekel. Van velünk egy délvidéki énekes hölgy, aki néprajzot végzett. A bőgősünket pedig a legtöbben táncházakból ismerhetik. Színes társaság.

Mitől szórakoztató számodra a zene?

Amikor ezt mondom, nem arra értendő, hogy ül egy ember valahol, és a háttérben szól valami szórakoztató muzsika. Megszólal egy népzenei, egy kávéházi vagy egy jazz koncert hangulat. Olyan szempontból szórakoztat a Mezzo, hogy nemcsak egy, hanem több zenei stílus alapján muzsikál. Nekem a szórakoztató zene egy összefoglaló műfaj. Nem világzene, hanem szórakoztató zene.

De ez is figyelmet igényel.

Igen, nem egy tingli-tangli háttérzene. Hanem egy szellemi-lelki értékes szórakoztatást ígér.

Kiknek ajánlod a koncertet?

A Fonóba járók sokféle minőségi zenei élményt tudnak megélni. Úgyhogy nehéz feladatunk lenne, ha igazi meglepetést akarnánk hozni. Nem is ez a cél, hanem az, hogy akinek van kedve egy olyan fajta hangulathoz, amit azért szoktak szeretni, mert nagyon őszinte, akkor jöjjön el. Adom magamat. Elfogadjátok-e? Erről szól. Nem baj az se, ha nem tetszik, de a tiétek vagyok. Lelkes kedvességgel eljátszott zene ez. Nem arról szól, hogy ki mekkora zenész, hogy én egy díjazott művész vagyok, hanem mi egy baráti társaság vagyunk, akik szórakoztatni szeretnének azokkal a dalokkal, amiket szépnek tartunk, legyen az népzene, jazz vagy akár bluegrass zene. Egyszerű, de a maga módján igényes zene. Várom azokat, akik a népzenét szeretik, vagy akár azokat, akik a jazz koncertekre járnak, de azt is, aki csak kíváncsi.

Zenekar:

Csík János – hegedű, ének
Szabó Kocsis Zsuzsanna – ének
Kisgyőri Krisztián – bőgő
Mészáros János – brácsa, trombita
Németh Zsolt – gitár, ütőgardon
Rácz Gábor – zongora
Vadas László – citera, tangóharmonika

Írta: Vörös Eszter

Fotó: Barcsik Géza

A Góbé zenekar a közelmúltban kimondottan termékeny volt: 2021 októberében a Bartók 44 duó két hegedűre, 2022 januárjában pedig Élem címmel a legújabb világzenei lemezük jelent meg. A zenekar alapító tagja, Vizeli Máté mesélt a zenekaron belüli tagcserékből adódó változásokról, a Bartók 44 lemezre kapott Fonogram-díjról, illetve az Élem lemezbemutató turnéról, amelynek a záróhelyszíne a Fonó Budai Zeneház lesz május 28-án.

Fonogram díjasok most lettetek először. Milyen érzés volt neked és milyen a zenekarnak?

A zenekarral nem gondoltuk, hogy ezt a díjat megkaphatjuk. Ezen a lemezen kicsit más felállással játszunk, mint a zenekar világzenei felállása. Ennek a 44 hegedűduónak a forrásanyagait ilyen szinten még senki nem rekonstruálta, senki nem gyűjtötte össze kiadványra. Ha erre gondolok, akkor azt kell mondanom, hogy ez bizony kuriózum, mondhatni korszakalkotó dolog. Ha innen nézem, akkor talán annyira nem is meglepő, hogy ezt díjazták. Abból a szempontból viszont érdekes, hogy ez az év hazai világ- vagy népzenei albuma kategória elég tág; a zsűrinek nem lehetett könnyű összehasonlítani ezt egy Kerekes Band vagy egy Lakatos Mónika lemezzel. Szerencsére úgy ítélte meg a zsűri, hogy ez tényleg akkora dolog, hogy megérdemli ezt az elismerést. A zenekar többi tagja is természetesen nagyon örült, azok is, akik ezen nem játszanak. Ott van kint a próbateremben a díj. Én amiatt örülök kifejezetten, mert felismerték ennek a lemeznek a jelentőségét.

Emellett az Élem lemezetek is bőven tartogat újdonságokat.

Bizonyos értelemben a világzenei munksásságunknak zeneszerkesztési szempontból ez a csúcsa. Két évvel ezelőtt, amikor volt két elég meghatározó tagcsere a zenekarban, akkor sok minden átalakult zeneileg. Addig azzal nem annyira foglalkoztunk, amire a könnyűzene támaszkodik; a groove-ban való gondolkodás, amit főleg a dobnak és a basszusnak az összjátéka eredményez. Főleg azért, mert az előző bőgősünk, Timár Marci elsősorban népi bőgős, de a zenekar többi tagjának sem volt eddig erre ekkora igénye. Most viszont, hogy belépett Hegyi Zoli, aki végzettsége szerint jazz bőgős, egyből kialakult egy ilyen vezérelv. Sokkal egzaktabbul szól ez a része a dolognak. Erre sokkal könnyebb ráépíteni a többi szólamot. Ez egy nagy változás. Ezt egy laikus hallgató nem biztos, hogy így meghallja, azt viszont szerintem hallja, hogy konkrétabb lett a zene.

Még progresszívebbek lettetek?

Lehet mondani, igen. Illetve még jobban kiütközik az a dolog, hogy amit mi csinálunk az az asszociáción múlik. Mindig abból indulunk ki, hogy valamelyikünknek a fejében egy adott népdalhoz vagy egy táncdallamhoz hozzátársul egy könnyűzenei alapritmus, vagy akár egy komplett stílus. Ez adja mindig a számírásnak az alapját. De ha a könnyűzenei rész is ennyire konkrét, és ilyen jól el van játszva, akkor még jobban ki tudja sarkítani azt a fajta gondolkodást, ami minket jellemez. A másik nagy változás a frontember jelenléte, hiszen ezen a lemezen már egy másik énekhang van, mint eddig. Amikor frontembert kerestünk, akkor nemcsak az volt szempont, hogy valaki tisztán és szépen énekeljen, hanem az is, hogy jó karaktere legyen a hangjának. Várai Áron hangjának bizony van karaktere. Természetesen más karaktere, mint Csasznyi Imié. Hangszerelésben is volt újítás; nem tambura van Áronnál, hanem fúvós és ütőhangszerek. Eddig a dobfelszerelés mellett nem nagyon voltak ütőhangszerek a koncertjeinken. A lemezekre tettünk valamennyit, de most Áron meg tudja oldani élőben is. A zenénket most már elkezdtük fusion folknak nevezni.

Várhatjuk az elkövetkezendő években, hogy a progresszívebb világzene irányába tolódtok?

A bulifaktora megmarad a történetnek. Ha egy abszolút pop számot írunk, azt is próbáljuk minél igényesebben, egy-egy góbés csavarral összehozni. Továbbra is az a cél, hogy népszerűsítsük a népzenét, és ilyenformán hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a népzene használható. A népszerűség viszont nem mehet a színvonal rovására.

Nem ízlést akartok kiszolgálni, hanem inkább ízlést akartok alakítani.

Igen, így van.

Mesélj a lemezbemutató koncertsorozatról, aminek a Fonó lesz az utolsó állomása!

Arra törekszünk, hogy ne az legyen, hogy eljátszunk egy számot, majd elmondjuk, hogy mi következik, majd eljátszunk még egyet. Próbáljuk inkább összefűzni a dalokat, sokszor négy-öt is kapcsolódik egymáshoz. Ezeket pedig variáljuk, mert több lehetőség van. Nem akarjuk kétszer ugyanúgy előadni a lemezünket. Illetve változik a koncertek időkerete is. Ez a tíz szám, ami a lemezen van, az ötven perc. Ehhez még kell, és szeretnénk is, a régi dalainkból is beemelni. Továbbá a lemez sorrendjét se tartjuk. Voltunk már Sopronban, Egerben, Szombathelyen, Fehérváron, Szolnokon, Pécsett és két nappal a Fonóban megrendezésre kerülő záróalkalom előtt Kecskemétre fogunk utazni. Ezután pedig következik a nyári fesztiválszezon.

Milyenek az eddigi benyomásaid?

Tapasztalataink szerint sajnos az emberek a pandémia óta még nem szoktak vissza az élőzene-hallgatásra, így a vírushelyzet előtti tömegekkel még nem találkoztunk. Hangulat szempontjából viszont nagyon jól sikerültek az eddigi koncertek. Aki ott volt, nagyon jól érezte magát. Csak abban reménykedünk, hogy idővel visszatérnek az emberek. A Fonóban remélhetőleg sokan lesznek. Úgy tűnik, hogy átjött az embereknek az, amit szeretnénk. Persze előfordulhat, hogy valakinek Csasznyi Imi hangja olyan meghatározó volt, hogy emiatt nem jön már Góbé koncertre, de azt is látjuk, hogy elkezdtek új arcok is megjelenni az előadásainkon. Minden magyarországi nagyvárosban van egy mag, aki ismer minket, és el is jön. Alapvetően jók a tapasztalatok.

A Fonóban a koncert után táncház is lesz. Milyen felállásban zenéltek táncházat?

A 2020-as váltás azt is eredményezte, hogy külön lett választva a zenekar népzenei és világzenei formációja. Részben más emberek is vannak egyikben és a másikban. A Góbé Folkside, az együttes népzenei formációja. Amikor népi zenekarként jelenünk meg, ha táncházat tartunk, népzenei koncertet adunk vagy nagy ritkán táncegyüttest kísérünk, akkor azt ez a csapat csinálja. Várai Áron ebben is énekel, Rigó Marci, Egervári Matyi és én ugyanúgy benne vagyunk, de másodprímásként Bálint öcsém, Timár Andris pedig bőgősként kapcsolódik hozzánk. A szokásos táncházas rendeket szoktuk játszani, de ha igény van rá, akkor új stílusú zenéket is játszunk, például szatmárit vagy felvidékit is.

Közreműködnek: 

Várai Áron – ének, duda, furulya, ütőhangszerek
Rigó Márton – hegedű, brácsa, vokál
Vizeli Máté – brácsák, hegedű, gitár, koboz, vokál
Egervári Mátyás – cimbalom, tamburabrácsa, tekerő, duda, furulya, fuvola, töröksíp
Hegyi Zoltán – nagybőgő, basszusgitár
Czupi Áron – dob, ütőhangszerek, vokál

Fotó: Perger László, Somogyi Lajos
Vörös Eszter

A fiatal generáció kiemelkedő cimbalmosa, számos szakmai elismerés birtokosa, több jelentős népzenei formáció kiváló muzsikusa, Szabó Dani ritkán hív életre saját projektet. A tavaly nyáron megjelent Pázsint lemez viszont nagyon is az övé. A beszélgetésünkből kiderül, mitől egzotikus az ő hangszere, mi alapján választott zenésztársakat, illetve hogy mi várható a Pázsint lemezbemutató koncerten május 27-én a Fonó Budai Zeneházban.

Mint MMA ösztöndíjas a székelyföldi cimbalomjátékot kutattad. Ebből kiindulva, majd Felső-Maros mente dallamaival kiegészítve jött létre a Pázsint lemez. Mikor melyik tájegység zenéje érkezett meg az életedbe?

Gyermekkoromban az első cimbalomtanárom Petrovics Tamás volt, aki a Kalamajka Együttes cimbalmosa volt. Most már nincsen közöttünk. Ő sokat járt gyűjteni a Felső-Maros mentére is, és ő adta nekem az első kazettákat gyerekkoromban, amelyeket együtt hallgattuk, együtt tanultuk. Mesélt az élményeiről, és ezek beégtek. Tizenéves korom óta ott bujkált a fejemben, hogy ezzel kellene valamit kezdeni. Ez akkor realizálódott, amikor az MMA Művészeti Ösztöndíj Program keretén belül három évig kutathattam a székelyföldi cimbalomjátékot. Ennek az eredménye lett az, hogy készítettem egy CD-t, amit egy népes zenészgárdával hoztam létre. Nem sok saját projektem volt eddig, de itt végre tényleg azokat hívthattam meg, akikkel nagyon szeretek együtt zenélni. Nekem fontos volt, hogy egy olyan fiatal generációs népzenész csapatot hívjak össze, akik hasonlóan gondolkodnak, mint én, hogy olyan emberek legyenek velem, akik akarnak új zenéket tanulni. Amit együtt létrehozunk, az friss, üde zene legyen. Székelyföldnek, Felső-Maros mentének és a Közép-Maros vidékének nagyon hasonló a zenei világa. Hasonló prímcimbalmos játék jellemzi, ami azt jelenti, hogy a cimbalmos nem kísér, ahogy a cigányzenekarokban az megszokott, hanem a dallamot variálja, különbözőféle zenei eszközökkel díszíti. A hegedűjátékkal együtt ez egy nagyon sajátos zenei világot hoz létre. Ez az alapja ennek a zenének. Természetesen ki lehet mutatni kistáji különbségeket, például Sóvidék és Felső-Maros mente között. Ezeket igyekszem bemutatni majd a koncerten is.

Ínyenc dolognak számít ezeket megkülönböztetni?

Igen, de én el szoktam mondani a koncerteken, hogy mire érdemes odafigyelni. Vannak érdekességek, például míg egy cigányzenekarban vattásverővel kezelik a hangszert, addig Székelyföldön sokszor nem vattázzák a verőt, hanem simán a faverővel ütik. Ezzel érces hangzás jön létre, ami kiszól a zenekarból.

Miben látod a cimbalom erejét? Mitől érdekes?

Egy egzotikus hangszerről van szó. Legegyszerűbb megközelítésben látványnak sem utolsó. Míg a zongorán csak a billentyűket látjuk, és belül történik minden, ahogy a kalapácsok megütik a húrokat, addig a cimbalom olyan, mint egy kifordított zongora. Ez egy nagyon látványos hangszer. A kezemben vannak a verők, és lehet látni, ahogy megütöm a húrokat. De nemcsak látványos, hanem sokoldalú is, amit igyekszem is bemutatni a koncertjeimen. A széles hangterjedelme miatt a passzusokat is meg tudom ütni, harmóniákat tudok mintegy hárfaszerűen játszani, emellet pegig ott van a székelyföldi keményvonalas dallamjáték is, ami szintén egy érdekes stílus. Illetve egy nagyon érzékeny hangszerről van szó, mert közvetlenül csalom ki belőle a hangokat azzal, hogy a verővel éppen simogatom a húrokat vagy pengetem. Ezáltal nagyon nagy dinamikai különbségeket lehet tenni. Ez a koncertjeimre is jellemző, hogy a teljes lecsendesedés után egy hangrobbanás következik. Ezekre mind-mind alkalmas ez a hangszer.

Mondtad a hegedűjátékot, de itt az ének is hangsúlyos. Paár Julcsi és Kacsó Hanga mellett te is fogsz énekelni a koncerten?

Igen, én is fogok. Úgy kezdtem a zenei pályámat, hogy sokáig népdalversenyekre jártam, népi énekesnek is készültem. Aztán előbb-utóbb a cimbalom lett a hangsúlyosabb. Az éneklés szeretete megmaradt, úgyhogy gyakran dalra fakadok én is, de a fő hangsúly a női énekeseken van. Azt ki lehet mondani, hogy ez egy énekes központú zenei koncert lesz.

Illetve cimbalomközpontú.

Igen, de olyan sokan vagyunk a projektben – összesen tizenegyen –, hogy nem annyira egyértelmű, mi vagy ki van a központban. Nem én fogom végig vezetni a zenekart, hanem mégiscsak ott lesznek a prímások és az énekesek is. De persze rengeteg cimbalomszóló lesz.

Hangszerelés szempontjából mondhatjuk, kísérletező vagy. Milyen különleges megoldások lesznek most láthatóak, hallhatóak?

Több érdekes változatot belevittem, különleges felállásokban fogunk zenélni. Lesz olyan rész, ahol cimbalom, hegedű és tárogató lesz együtt, és mind a hárman dallamot fogunk variálni különbözőféleképpen. Lesz olyan például, hogy nem lesz brácsa, mert Sóvidéken, Nyárádmentén a század elején még nem használtak brácsát, úgyhogy az a menet brácsa nélkül megy.

Teljesen autentikus hangzás, korok variálásával.

Így van. Ezekkel a kistáji jellegzetességekkel próbálom érdekessé tenni a műsort. Igyekszünk autentikusak lenni, de lesz egy szám, ami egy a század elején gyűjtött ballada, amit Julcsival együtt adunk elő, és az kicsit már a feldolgozás felé megy el. Ezt leszámítva maradunk az autentikus vonalon. Bárkinek merem ajánlani ezt a koncertet. Én ezen nagyon sokat dolgoztam. Volt is időm sajnos a karantén időszakában, rengeteget ötleteltem otthon. Nagyon pontosan kidolgoztam az elejétől a végéig a lemezt. A koncerten is ugyanúgy lesz előadva, ahogy a CD-n megjelent, hiszen így van jól felépítve.

A lemez az ösztöndíjnak vagy a covidnak köszönhető?

Ez egy vállalásom volt, amikor ösztöndíjas lettem. Több vállalást kellett tenni, a harmadik évre nekem ez volt a vállalásom, hogy megszülessen egy ilyen székelyföldi, Felső-Maros menti népzenét bemutató CD és egyben lemezbemutató koncert. Mindenképpen megcsináltam volna, de tény, hogy ha nem lett volna a vírus, akkor nem lett volna ennyi időm ilyen precízen kidolgozni.

Lesz máshol is bemutatója?

Egyelőre csak itthon volt egy-egy bemutató. Jó helyeken sikerült eddig is előadni, a Zeneakadémián, a Hagyományok Házában, a Bencúr Kerti estéken, s most érkezünk a Fonóba. Ezt a projektet elég nehéz összetartani, mert sokan vagyunk. A Fonóban például nem Bede Péter fog fújni, hanem Deáky Márton, és harmonika nem lesz.

Látható és hallható május 27-én a Fonó színpadán:

Szabó Dániel – cimbalom, ének
Kacsó Hanga – ének 
Paár Julianna – ének 
András Orsolya – ütőgardon
Mihó Attila – hegedű
Nyitrai Tamás – hegedű
Takács Ádám – hegedű
Deáky Márton – tárogató, szaxofon
Papp Endre – háromhúros kontra
Bognár András – nagybőgő

Írta: Vörös Eszter

Az Eszterlánc zenekar, a mezőségi népzene egyik legjelentősebb népszerűsítője. Most Buza, Melegföldvár, Keszü és Magyarszovát után egy még széles körben nem ismert szórványtelepülés, Mezőköbölkút népművészetével igyekszik megfertőzni a táncházmozgalmat. Hogy mi minden lesz hallható és látható május 20-án a Fonó Budai Zeneházban, arról az együttes alapítója, brácsása, Mezőség fontos gyűjtője, Császár Attila mesélt.

Mezőköbölkút a táncházmozgalomban egyáltalán nem ismert mezőségi falu, ám a május 20-i Mezőségi est egyik fő témája ennek a falunak a népművészete lesz. Mesélj róla! 

Gyűjtőútjaim során elsősorban magyarlakta falvakra fókuszáltam. Így kerültem annak idején Köbölkútra, hogy kérdezgettem a környéken, hogy merre laknak magyarok. Mezőköbölkút Mezőség északkeleti részén található, és ami ezen a vidéken ma már ritkaságnak számít, az az, hogy ez egy magyar többségű falu. Semmit nem tudtam akkor még Köbölkútról. A Mezőköbölkút környéki falvakban csak elenyésző számú magyar él. A helyzet az utóbbi évtizedekben tovább romlott. Sok oka van ennek, a beolvadás mellett például az elvándorlás is. Erre vonatkozó történetet harminc évvel ezelőtt mesélte el nekem egy néni, aki a szomszédos Oroszfáján lakott. Oroszfáján jelentős magyarság élt a háború előtt. A Trianoni határrendezés után sok atrocitás érte a magyarokat. A magyarság helyzete ma is pocsék, el lehet képzelni, hogy Trianon után milyen lehetett. Amikor 1940-ben visszacsatolták Észak-Erdélyt, így Oroszfáját is Magyarországhoz, akkor a magyar fiúk bizony törlesztették az adósságot. Ennek következtében a háború után tizenhárom fiatal fiút elvitték valamilyen büntető táborba, ahonnan összesen egy tért haza. Ezekután a magyar lakosság a megromlott hangulatra való tekintettel inkább elköltözött Marosvásárhely környéki településekre. Mezőköbölkút jövője is bizonytalan, hiszen gyerekek alig vannak a faluban. Ez sajnos máshol is így van. Nagyon különös átélni, hogy mész az utcán, és nem látsz gyerekeket. Ha átmész a másik faluba, ott sincsenek. Ha megkérdezed a lakosokat, hogy miért nincsenek gyerekek, akkor azt felelik, hogy vannak. S elkezdenek mesélni három-négy gyerekről, hogy melyik hova jár iskolába. Ha kérdezed, hogy hol vannak a többiek, akkor azt mondják, nincsenek többiek. Melegföldváron ugyanez a helyzet. Nincs magyar iskola és óvoda. Hogy is lenne? Az a kevés gyerek átjár a szomszédos falvakba, a többiek meg Válaszútra a szórványmentő Kallós Zoltán Iskolába.

 Mitől köbölkúti zene a köbölkúti zene? Miben különbözik más mezőségi falvak muzsikájától az ottani?

Ez már szinte határvidék. Hangsúlyos az új stílusú csárdás, illetve a később beérkezett a korcsos tánc. S persze megvannak itt a klasszikus mezőségi táncok. Ezek a falu régi táncai, amit régen mindenki járt, ma már viszont sokan román táncként tekintenek rájuk. Az új divat bejöttével a karakteres csárdás lett “a magyar tánc”. Szerencsére megmaradtak itt a különböző férfitáncok is.

Mit érdemes tudni a helyiekről, akik el is látogatnak hozzánk a Fonóba?

Négyen érkeznek, három férfi és egy asszony. Nagy István, Deák György, Nagy Mihály és Lakatos Julcsa, aki Julianna, de mindenki a becenevén hívja. Nagyon vidám férfi énekes gárdáról van szó. Összeszokott jó barátok. A templomban és a falu különböző rendezvényein is ők a vezérénekesek. Ugyanúgy szeretik a népdalokat mint a magyarnótákat. Julcsa néni is már hetvenhat éves, de nem mondanám hatvannak sem. Fürge, élénk, vidám asszony. Nagyon jó társaság jön a fonós koncertünkre! Lesz majd július végén Eszterlánc Mezőség Fesztivál Pomázon, ahol remélem, szintén lesznek köbölkúti vendégek. Most ebben az anyagban próbálunk elmélyülni.

Az aktuális Eszterlánc missziónak is tekinthetjük azt, hogy a köbölkúti anyag jobban elterjedjen a mozgalomban?

Jó dolog ezzel, foglalkozni, – ilyen értelemben nem misszióról van szó – nagy öröm, hogyha minél többen megismerik a szórványfalucskákat. Az elsődleges és legfontosabb cél viszont az, hogy az ottani szórványmagyarság kapjon egy kicsit nagyobb figyelmet. Dacára annak, hogy pár száz emberről beszélünk. Melegföldvár vagy akár Buza esetében is így gondolkodtam. Az ottani lakosok mellett talán még fontosabb, hogy az onnan elszármazott fiatalok is vissza tudják nézni, hallgatni, hogy milyen értékes hely az, ahonnan ők származnak. Ha kívülről kapnak egy megerősítést, hogy milyen jó az a kultúra, ami az övék, annál többet mi nem is adhatnánk. Egy fiatal, ha belegondol, hogy a nagymamája ott lakik, ahol ilyen magas színvonalú a zenei és tánckultúra, akkor talán nem úgy fog gondolkodni a gyökereiről, hogy a “ódivatú falusi paraszt ősök”, hanem nagyon büszkén. Misszió jellege legfeljebb attól van ennek a munkának, hogy nagyon kevés figyelem kísérte, és ehhez ugyancsak kevés fellépési lehetőség társult. Ha lenne világháló nem is tudnák, hogy van Eszterlánc, máig viszonylag szűk körben ismerik.

Beírtam a YouTube keresőbe, hogy Mezőköbölkút, és onnan gyűjtött énekek, táncok feldolgozása egyáltalán nincs. Ellenben például Buzával, ahonnan az Eszterlánc lemez track-jeitől elkezdve, koncertfelvételeken át egészen a Békéscsabai Szólótáncfesztiválig lehet találni mindenféle zenés, táncos vagy énekes feldolgozást. Lehet ilyen eredménye annak a munkának, hogy most Mezőköbölkút került az Eszterlánc górcsöve alá?

Nagyon remélem. Most már annyira gyorsan terjed minden. Nincs nehéz dogunk ennek a népszerűsítésében, hiszen most ismét nagyon sokan próbálnak adatközlőket keresni, ami nehéz ügy, hiszen egyre kevesebben vannak. Nem lehet azt mondani, hogy a mozgalomban erre ne lenne figyelem.

Mi minden lesz még ezen az estén?

Koncertnek indult. Aztán ránéztem erre a köbölkúti anyagra, és az évszámokra. Viszonylag fiatalok voltak még a táncosok, amikor a kilencvenes évek közepén táncoltak nekünk. Végiggondoltam, hogy ők valószínűleg még mindig tudnak táncolni. Szerencsére a Fonó szervezőinek is tetszett az ötlet és mellé álltak, hogy a koncert tartalmilag eképp gazdagodjon. Megtiszteljük a vendégeket azzal, hogy főleg róluk fog szólni ez az este, de játszunk buzait és szovátit is. A köbölkútiak szólóban és csoportosan is fognak énekelni, amit tudnak táncolnak is. Ráadásul megkértem itteni táncosokat is, Tompa Attilát és Bari Ildikót, hogy tanulják meg az alkalomra ezeket a táncokat. Keményen foglalkoznak vele. Jó, hogy ők is csatlakoznak, hiszen annak a generációnak, akiket ugyan még le tudtuk filmezni, de már nem tudnak velünk lenni, mert betegek, gyászolnak vagy meghaltak, így tudjuk megmutatni a táncát. Videót is vetíthetnénk, de így izgalmasabb. Strack Orsolya és Kádár Kata vállalta, hogy táncos párjai lesznek annak a két köbölkúti férfinak, akik asszony nélkül érkeznek. Egy átfogó képet adunk a köbölkúti táncokról és zenékről.

Ez konkrétan mindenkinek izgalmas esemény lehet a táncházmozgalomban.

Igen. Lesz itt minden, ének, zene és tánc. A férfiak kántálását külön kiemelném, ami ugyan karácsonyi ének, de mivel most jönnek, így eléneklik nekünk. Nagyon különleges előadás lesz.

Fotó: Császár Örs

Írta: Vörös Eszter