A fiatal generáció kiemelkedő cimbalmosa, számos szakmai elismerés birtokosa, több jelentős népzenei formáció kiváló muzsikusa, Szabó Dani ritkán hív életre saját projektet. A tavaly nyáron megjelent Pázsint lemez viszont nagyon is az övé. A beszélgetésünkből kiderül, mitől egzotikus az ő hangszere, mi alapján választott zenésztársakat, illetve hogy mi várható a Pázsint lemezbemutató koncerten május 27-én a Fonó Budai Zeneházban.

Mint MMA ösztöndíjas a székelyföldi cimbalomjátékot kutattad. Ebből kiindulva, majd Felső-Maros mente dallamaival kiegészítve jött létre a Pázsint lemez. Mikor melyik tájegység zenéje érkezett meg az életedbe?

Gyermekkoromban az első cimbalomtanárom Petrovics Tamás volt, aki a Kalamajka Együttes cimbalmosa volt. Most már nincsen közöttünk. Ő sokat járt gyűjteni a Felső-Maros mentére is, és ő adta nekem az első kazettákat gyerekkoromban, amelyeket együtt hallgattuk, együtt tanultuk. Mesélt az élményeiről, és ezek beégtek. Tizenéves korom óta ott bujkált a fejemben, hogy ezzel kellene valamit kezdeni. Ez akkor realizálódott, amikor az MMA Művészeti Ösztöndíj Program keretén belül három évig kutathattam a székelyföldi cimbalomjátékot. Ennek az eredménye lett az, hogy készítettem egy CD-t, amit egy népes zenészgárdával hoztam létre. Nem sok saját projektem volt eddig, de itt végre tényleg azokat hívthattam meg, akikkel nagyon szeretek együtt zenélni. Nekem fontos volt, hogy egy olyan fiatal generációs népzenész csapatot hívjak össze, akik hasonlóan gondolkodnak, mint én, hogy olyan emberek legyenek velem, akik akarnak új zenéket tanulni. Amit együtt létrehozunk, az friss, üde zene legyen. Székelyföldnek, Felső-Maros mentének és a Közép-Maros vidékének nagyon hasonló a zenei világa. Hasonló prímcimbalmos játék jellemzi, ami azt jelenti, hogy a cimbalmos nem kísér, ahogy a cigányzenekarokban az megszokott, hanem a dallamot variálja, különbözőféle zenei eszközökkel díszíti. A hegedűjátékkal együtt ez egy nagyon sajátos zenei világot hoz létre. Ez az alapja ennek a zenének. Természetesen ki lehet mutatni kistáji különbségeket, például Sóvidék és Felső-Maros mente között. Ezeket igyekszem bemutatni majd a koncerten is.

Ínyenc dolognak számít ezeket megkülönböztetni?

Igen, de én el szoktam mondani a koncerteken, hogy mire érdemes odafigyelni. Vannak érdekességek, például míg egy cigányzenekarban vattásverővel kezelik a hangszert, addig Székelyföldön sokszor nem vattázzák a verőt, hanem simán a faverővel ütik. Ezzel érces hangzás jön létre, ami kiszól a zenekarból.

Miben látod a cimbalom erejét? Mitől érdekes?

Egy egzotikus hangszerről van szó. Legegyszerűbb megközelítésben látványnak sem utolsó. Míg a zongorán csak a billentyűket látjuk, és belül történik minden, ahogy a kalapácsok megütik a húrokat, addig a cimbalom olyan, mint egy kifordított zongora. Ez egy nagyon látványos hangszer. A kezemben vannak a verők, és lehet látni, ahogy megütöm a húrokat. De nemcsak látványos, hanem sokoldalú is, amit igyekszem is bemutatni a koncertjeimen. A széles hangterjedelme miatt a passzusokat is meg tudom ütni, harmóniákat tudok mintegy hárfaszerűen játszani, emellet pegig ott van a székelyföldi keményvonalas dallamjáték is, ami szintén egy érdekes stílus. Illetve egy nagyon érzékeny hangszerről van szó, mert közvetlenül csalom ki belőle a hangokat azzal, hogy a verővel éppen simogatom a húrokat vagy pengetem. Ezáltal nagyon nagy dinamikai különbségeket lehet tenni. Ez a koncertjeimre is jellemző, hogy a teljes lecsendesedés után egy hangrobbanás következik. Ezekre mind-mind alkalmas ez a hangszer.

Mondtad a hegedűjátékot, de itt az ének is hangsúlyos. Paár Julcsi és Kacsó Hanga mellett te is fogsz énekelni a koncerten?

Igen, én is fogok. Úgy kezdtem a zenei pályámat, hogy sokáig népdalversenyekre jártam, népi énekesnek is készültem. Aztán előbb-utóbb a cimbalom lett a hangsúlyosabb. Az éneklés szeretete megmaradt, úgyhogy gyakran dalra fakadok én is, de a fő hangsúly a női énekeseken van. Azt ki lehet mondani, hogy ez egy énekes központú zenei koncert lesz.

Illetve cimbalomközpontú.

Igen, de olyan sokan vagyunk a projektben – összesen tizenegyen –, hogy nem annyira egyértelmű, mi vagy ki van a központban. Nem én fogom végig vezetni a zenekart, hanem mégiscsak ott lesznek a prímások és az énekesek is. De persze rengeteg cimbalomszóló lesz.

Hangszerelés szempontjából mondhatjuk, kísérletező vagy. Milyen különleges megoldások lesznek most láthatóak, hallhatóak?

Több érdekes változatot belevittem, különleges felállásokban fogunk zenélni. Lesz olyan rész, ahol cimbalom, hegedű és tárogató lesz együtt, és mind a hárman dallamot fogunk variálni különbözőféleképpen. Lesz olyan például, hogy nem lesz brácsa, mert Sóvidéken, Nyárádmentén a század elején még nem használtak brácsát, úgyhogy az a menet brácsa nélkül megy.

Teljesen autentikus hangzás, korok variálásával.

Így van. Ezekkel a kistáji jellegzetességekkel próbálom érdekessé tenni a műsort. Igyekszünk autentikusak lenni, de lesz egy szám, ami egy a század elején gyűjtött ballada, amit Julcsival együtt adunk elő, és az kicsit már a feldolgozás felé megy el. Ezt leszámítva maradunk az autentikus vonalon. Bárkinek merem ajánlani ezt a koncertet. Én ezen nagyon sokat dolgoztam. Volt is időm sajnos a karantén időszakában, rengeteget ötleteltem otthon. Nagyon pontosan kidolgoztam az elejétől a végéig a lemezt. A koncerten is ugyanúgy lesz előadva, ahogy a CD-n megjelent, hiszen így van jól felépítve.

A lemez az ösztöndíjnak vagy a covidnak köszönhető?

Ez egy vállalásom volt, amikor ösztöndíjas lettem. Több vállalást kellett tenni, a harmadik évre nekem ez volt a vállalásom, hogy megszülessen egy ilyen székelyföldi, Felső-Maros menti népzenét bemutató CD és egyben lemezbemutató koncert. Mindenképpen megcsináltam volna, de tény, hogy ha nem lett volna a vírus, akkor nem lett volna ennyi időm ilyen precízen kidolgozni.

Lesz máshol is bemutatója?

Egyelőre csak itthon volt egy-egy bemutató. Jó helyeken sikerült eddig is előadni, a Zeneakadémián, a Hagyományok Házában, a Bencúr Kerti estéken, s most érkezünk a Fonóba. Ezt a projektet elég nehéz összetartani, mert sokan vagyunk. A Fonóban például nem Bede Péter fog fújni, hanem Deáky Márton, és harmonika nem lesz.

Látható és hallható május 27-én a Fonó színpadán:

Szabó Dániel – cimbalom, ének
Kacsó Hanga – ének 
Paár Julianna – ének 
András Orsolya – ütőgardon
Mihó Attila – hegedű
Nyitrai Tamás – hegedű
Takács Ádám – hegedű
Deáky Márton – tárogató, szaxofon
Papp Endre – háromhúros kontra
Bognár András – nagybőgő

Írta: Vörös Eszter

Az Eszterlánc zenekar, a mezőségi népzene egyik legjelentősebb népszerűsítője. Most Buza, Melegföldvár, Keszü és Magyarszovát után egy még széles körben nem ismert szórványtelepülés, Mezőköbölkút népművészetével igyekszik megfertőzni a táncházmozgalmat. Hogy mi minden lesz hallható és látható május 20-án a Fonó Budai Zeneházban, arról az együttes alapítója, brácsása, Mezőség fontos gyűjtője, Császár Attila mesélt.

Mezőköbölkút a táncházmozgalomban egyáltalán nem ismert mezőségi falu, ám a május 20-i Mezőségi est egyik fő témája ennek a falunak a népművészete lesz. Mesélj róla! 

Gyűjtőútjaim során elsősorban magyarlakta falvakra fókuszáltam. Így kerültem annak idején Köbölkútra, hogy kérdezgettem a környéken, hogy merre laknak magyarok. Mezőköbölkút Mezőség északkeleti részén található, és ami ezen a vidéken ma már ritkaságnak számít, az az, hogy ez egy magyar többségű falu. Semmit nem tudtam akkor még Köbölkútról. A Mezőköbölkút környéki falvakban csak elenyésző számú magyar él. A helyzet az utóbbi évtizedekben tovább romlott. Sok oka van ennek, a beolvadás mellett például az elvándorlás is. Erre vonatkozó történetet harminc évvel ezelőtt mesélte el nekem egy néni, aki a szomszédos Oroszfáján lakott. Oroszfáján jelentős magyarság élt a háború előtt. A Trianoni határrendezés után sok atrocitás érte a magyarokat. A magyarság helyzete ma is pocsék, el lehet képzelni, hogy Trianon után milyen lehetett. Amikor 1940-ben visszacsatolták Észak-Erdélyt, így Oroszfáját is Magyarországhoz, akkor a magyar fiúk bizony törlesztették az adósságot. Ennek következtében a háború után tizenhárom fiatal fiút elvitték valamilyen büntető táborba, ahonnan összesen egy tért haza. Ezekután a magyar lakosság a megromlott hangulatra való tekintettel inkább elköltözött Marosvásárhely környéki településekre. Mezőköbölkút jövője is bizonytalan, hiszen gyerekek alig vannak a faluban. Ez sajnos máshol is így van. Nagyon különös átélni, hogy mész az utcán, és nem látsz gyerekeket. Ha átmész a másik faluba, ott sincsenek. Ha megkérdezed a lakosokat, hogy miért nincsenek gyerekek, akkor azt felelik, hogy vannak. S elkezdenek mesélni három-négy gyerekről, hogy melyik hova jár iskolába. Ha kérdezed, hogy hol vannak a többiek, akkor azt mondják, nincsenek többiek. Melegföldváron ugyanez a helyzet. Nincs magyar iskola és óvoda. Hogy is lenne? Az a kevés gyerek átjár a szomszédos falvakba, a többiek meg Válaszútra a szórványmentő Kallós Zoltán Iskolába.

 Mitől köbölkúti zene a köbölkúti zene? Miben különbözik más mezőségi falvak muzsikájától az ottani?

Ez már szinte határvidék. Hangsúlyos az új stílusú csárdás, illetve a később beérkezett a korcsos tánc. S persze megvannak itt a klasszikus mezőségi táncok. Ezek a falu régi táncai, amit régen mindenki járt, ma már viszont sokan román táncként tekintenek rájuk. Az új divat bejöttével a karakteres csárdás lett “a magyar tánc”. Szerencsére megmaradtak itt a különböző férfitáncok is.

Mit érdemes tudni a helyiekről, akik el is látogatnak hozzánk a Fonóba?

Négyen érkeznek, három férfi és egy asszony. Nagy István, Deák György, Nagy Mihály és Lakatos Julcsa, aki Julianna, de mindenki a becenevén hívja. Nagyon vidám férfi énekes gárdáról van szó. Összeszokott jó barátok. A templomban és a falu különböző rendezvényein is ők a vezérénekesek. Ugyanúgy szeretik a népdalokat mint a magyarnótákat. Julcsa néni is már hetvenhat éves, de nem mondanám hatvannak sem. Fürge, élénk, vidám asszony. Nagyon jó társaság jön a fonós koncertünkre! Lesz majd július végén Eszterlánc Mezőség Fesztivál Pomázon, ahol remélem, szintén lesznek köbölkúti vendégek. Most ebben az anyagban próbálunk elmélyülni.

Az aktuális Eszterlánc missziónak is tekinthetjük azt, hogy a köbölkúti anyag jobban elterjedjen a mozgalomban?

Jó dolog ezzel, foglalkozni, – ilyen értelemben nem misszióról van szó – nagy öröm, hogyha minél többen megismerik a szórványfalucskákat. Az elsődleges és legfontosabb cél viszont az, hogy az ottani szórványmagyarság kapjon egy kicsit nagyobb figyelmet. Dacára annak, hogy pár száz emberről beszélünk. Melegföldvár vagy akár Buza esetében is így gondolkodtam. Az ottani lakosok mellett talán még fontosabb, hogy az onnan elszármazott fiatalok is vissza tudják nézni, hallgatni, hogy milyen értékes hely az, ahonnan ők származnak. Ha kívülről kapnak egy megerősítést, hogy milyen jó az a kultúra, ami az övék, annál többet mi nem is adhatnánk. Egy fiatal, ha belegondol, hogy a nagymamája ott lakik, ahol ilyen magas színvonalú a zenei és tánckultúra, akkor talán nem úgy fog gondolkodni a gyökereiről, hogy a “ódivatú falusi paraszt ősök”, hanem nagyon büszkén. Misszió jellege legfeljebb attól van ennek a munkának, hogy nagyon kevés figyelem kísérte, és ehhez ugyancsak kevés fellépési lehetőség társult. Ha lenne világháló nem is tudnák, hogy van Eszterlánc, máig viszonylag szűk körben ismerik.

Beírtam a YouTube keresőbe, hogy Mezőköbölkút, és onnan gyűjtött énekek, táncok feldolgozása egyáltalán nincs. Ellenben például Buzával, ahonnan az Eszterlánc lemez track-jeitől elkezdve, koncertfelvételeken át egészen a Békéscsabai Szólótáncfesztiválig lehet találni mindenféle zenés, táncos vagy énekes feldolgozást. Lehet ilyen eredménye annak a munkának, hogy most Mezőköbölkút került az Eszterlánc górcsöve alá?

Nagyon remélem. Most már annyira gyorsan terjed minden. Nincs nehéz dogunk ennek a népszerűsítésében, hiszen most ismét nagyon sokan próbálnak adatközlőket keresni, ami nehéz ügy, hiszen egyre kevesebben vannak. Nem lehet azt mondani, hogy a mozgalomban erre ne lenne figyelem.

Mi minden lesz még ezen az estén?

Koncertnek indult. Aztán ránéztem erre a köbölkúti anyagra, és az évszámokra. Viszonylag fiatalok voltak még a táncosok, amikor a kilencvenes évek közepén táncoltak nekünk. Végiggondoltam, hogy ők valószínűleg még mindig tudnak táncolni. Szerencsére a Fonó szervezőinek is tetszett az ötlet és mellé álltak, hogy a koncert tartalmilag eképp gazdagodjon. Megtiszteljük a vendégeket azzal, hogy főleg róluk fog szólni ez az este, de játszunk buzait és szovátit is. A köbölkútiak szólóban és csoportosan is fognak énekelni, amit tudnak táncolnak is. Ráadásul megkértem itteni táncosokat is, Tompa Attilát és Bari Ildikót, hogy tanulják meg az alkalomra ezeket a táncokat. Keményen foglalkoznak vele. Jó, hogy ők is csatlakoznak, hiszen annak a generációnak, akiket ugyan még le tudtuk filmezni, de már nem tudnak velünk lenni, mert betegek, gyászolnak vagy meghaltak, így tudjuk megmutatni a táncát. Videót is vetíthetnénk, de így izgalmasabb. Strack Orsolya és Kádár Kata vállalta, hogy táncos párjai lesznek annak a két köbölkúti férfinak, akik asszony nélkül érkeznek. Egy átfogó képet adunk a köbölkúti táncokról és zenékről.

Ez konkrétan mindenkinek izgalmas esemény lehet a táncházmozgalomban.

Igen. Lesz itt minden, ének, zene és tánc. A férfiak kántálását külön kiemelném, ami ugyan karácsonyi ének, de mivel most jönnek, így eléneklik nekünk. Nagyon különleges előadás lesz.

Fotó: Császár Örs

Írta: Vörös Eszter

Berta Alexandra, Junior Prima díjas citerás, népdalénekes, a Pengetős Trió megálmodója mesélt a Folkfúzió - Szomszédolás népzenével projektről. A koncertsorozat egyik állomása a Fonó Budai Zeneház, ahol május 13-án a Fonó Duplázón a Folkfúzió két szereplője is színpadra áll; a Pengetős Trió és a Korinda.

Földrajzilag különböző helyeken, történelmileg különböző időszakokban fellelhető hangszerek találkoznak nálatok a Pengetős Trióban. Most pedig a Folkfúzió - Szomszédolás népzenével projektben ezt még megfejelitek.

Igen. A programnak, három szereplője van; a Pengetős Trió, a Korinda és a Szélműves. Ami az egész projektet jellemzi, az valóban ez az interetnikus vonás, ami a mi zenénkben alapból tetten érhető. A Pengetős Trióban a koboz a keleti hangzást képviseli, a tambura hozza a délszláv elemeket és a citera a – még funkciós és többszólamú gondolkodás előtti – magyar népzenét képviseli. A Pengetős Trió ezeket a hasonlóságokat emeli ki; például hogyan tud egy moldvai táncdallam találkozni egy délszláv kólóval. A Pengetős Trióra jellemző ez az interetnikus jelleg, ezek a különböző hangzások hatnak egymásra a mi zenénkben. Most pedig ebben a projektben ami, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával tud megvalósulni, kifejezetten erre építünk két másik zenekarral együtt. Mind a három zenekar új összeállításokkal készül, a magyar és a szomszédos népek zenéjével történő kölcsönhatást fogja erősíteni. Egy hidat képezünk a kultúrák és a nemzetek között.

Mely hangszerek találkozása volt számodra eddig a legnagyobb heuréka?

A Pengetős Trió formáció hét évvel ezelőtti megálmodása már egy ilyen élmény volt. Egy lemezre felkértem Csenki Zalánt, hogy kobzoljon, akivel aztán további zenei projektjeimben is együtt dolgoztunk és eközben a tamburával kiegészülő hármas hangzás is kikristályosodott. A tamburásunk akkor még Csasznyi Imi volt, 2017 óta már Horváth Bálint. Fokozatosan kerekedett ki, hogy ez a három pengetős testvér hangszer szereti egymást, tudnak egymással mit kezdeni, tudnak egymásnak mit adni. Ez volt az első rácsodálkozás, de azóta is folyamatosan rácsodálkozunk, mert ez egy kísérletező munka. Számunkra is nagyon izgalmas, ahogy a trió repertoárja alakul, ahogy ez a három hangszer diskurál egymással. Ami még abszolút a Folkfúzióhoz kapcsolódik, az az, hogy lesz három vendégművésze a produkciónak.

Nem is akárkik.

Bizony. Szabó Dániel cimbalmon, Babcsán Bence klarinéton és bácstamburán fog játszani, Buzás Attila pedig tamburabőgővel és csellótamburával színesíti a hangzásunkat. Ezek a próbák is minden alkalommal ilyenfajta rácsodálkozások. Csak sejtettük, hogy jól fognak ezek együtt hangzani, de amikor meghalljuk, hogy a cimbalom és a koboz mennyire szépen tud együtt szólni, vagy a citerea és a cimbalom mit tud egymással kezdeni, amikor két dallamjátszó hangszer jelen van, mégis ki tudják egymást egészíteni, azok mindig nagy pillanatok. Ez a munka nagyon izgalmas.

Olyan, mintha két (vagy több) dudás lenne egy csárdában, de mindkettő szelíd lenne. Legalábbis nem akarják egymást kitúrni.

Ezek jófej dudások. Az egész zenei együttműködésre ez a jellemző, hogy egyik hangszer sem akar domináns lenni. Ez benne a szép, ahogy találkoznak ezek a hangszerek, mintha átölelnék egymást. Így lesz egy nagy egész belőle. Megszületik belőle egy számunkra szép zene, és reméljük, hogy a közönség számára is szép lesz.

Milyen helyszíneken lehet, lehetett követni a projektet?

A Pengetős Trió az említett vendégművészekkel kiegészülve eddig még sehol nem vitte színpadra ezt a műsorát, a Fonóban debütálunk. Kiválasztottunk három várost: Szolnok, Szeged, Budapest. Az a koncepvió, hogy mindenhol menjen végig mind a három zenekar koncertje, majd a végén legyen egy nagy közös koncertünk. A Szélművesnek már volt egy előadása Szolnokon. Ők ott egyedül voltak. A Fonóban nagyon jól jön ki, hogy a Duplázó programban mi egymás után lehetünk a Korindával. Utána lesz még a szolnoki helyszínen nekünk is és a Korindának is koncertje, s majd Szegeden is fogunk játszani mindhárman. Utána a Szélműves mutatkozik meg Budapesten, így mind a három zenekar mindhárom helyszínen ad egy-egy önálló koncertet. Végül pedig júliusban a Magyar Zene Házában lesz egy olyan előadás, ahol mind a három formáció ott lesz. Nagyon örülünk, hogy ez a Magyar Zene Házában mehet, mert az egy gyönyörű helyszín. Nagyon várjuk azt is.

Mi mindenre számítsunk a Fonóban?

Aki a Pengetős Trió zenéjét ismeri, szereti, annak is fog újdonságot hozni ez a koncert a közreműködő hangszerek miatt. Nevezhetjük “Pengetős Trió Extrának” is, amit a közönség hallani fog május 13-án. A már ismert Pengetős Trió számok, a tőlünk megszokott összeállítások sem a szokásos módon fognak elhangozni, hiszen nemcsak hárman, hanem hatan fogunk a színpadon állni. Lesznek szokásos Pengetős Trió számok is a koncerten, de teljesen új összeállításokkal is készülünk.

 A népzenét és a világzenét kedvelőknek mindenképpen izgalmas lesz.

Hogy milyen zene, milyen körülmények között, milyen embert, hogyan szólít meg, azt sosem lehet tudni. A célközönségünk valóban a nép- és világzene kedvelők. A hangszerelés miatt a megszokottnál egy kicsit progresszívebbek leszünk. A Pengetős Trióval pont a népzene és világzene határán vagyunk, hiszen ezzel a felállással már nem mondhatjuk magunkat autentikus népzenei formációnak, de nem is vagyunk annyira elrugaszkodva az autentikus megszólalástól, hogy “igazi” világzenét játszunk. Ezzel a projekttel egy kicsit talán a világzene felé fogunk lépni.

Ez a dallamok továbbgondolását is jelenti, vagy csupán a több hangszer által létrejött hangzás miatt van a világzene felé tolódás?

Nem annyira a dallamok, hanem inkább a hangzásvilág miatt. Amiatt, hogy egy-egy hangszer hogy jelenik meg egy ilyen hatos formációban.

A vendégeitek munkásságát ismerve ők ebben kifejezetten jók.

Igen. Sok formációban játszanak. Jó, hogy ők is szabadon gondolkodnak erről a dologról, de az talán még fontosabb, hogy az autentikus népzene tisztelete mindannyiunkban megvan. Ebből indulunk ki, és ezt nem is akarjuk elengedni; az eredeti népzene igenis legyen felismerhető a Pengetős Trió zenéjében. Ezt az alapot szeretnénk megtartani a Folkfúzióban is, de ebben a projektben egy másik köntösbe bújtatva, egy kísérletezőbb attitűdöt mutatva.

Fotó: Hutter Katalin Cecília és Bezzeg Gyula

Írta: Vörös Eszter

A Szigetcsépi szerbek népdalai című szakdolgozattal indult, mára lemez lett belőle. Básits Branka, szerb gyökerű énekesnő mesélt az április 30-i lemezbemutató koncertjének tárgyáról, az Én Csépem lemezéről.

Mi minden és ki mindenki volt az Én Csépem lemez hátterében?

Ez egy nagyon tudatos munka volt. Nem azt kell ezalatt érteni, hogy hangról hangra meg volt szerkesztve, minden előre ki volt dolgozva, hanem inkább azt, hogy már a lemezkészítés elején nagyjából tudtam, hogy milyen hangzásvilágot szeretnék megkapni. Az Én Csépem lemez kizárólag szigetcsépi gyűjtéseken alapszik. Kilenc dal eredetijét én gyűjtöttem, egyet pedig Vujicsics Tihamér A magyarországi délszlávok zenei hagyományai című könyvéből választottam. Az alkotás részében viszont nagy szabadságot engedtem mind magamnak, mind a zenésztársaimnak. Két fő alkotótársam volt: Wertetics Szlobodán és György Mihály. Ők szinte minden dalban valamilyen zenei átiratot alkalmaztak. Volt, hogy nagyon elrugaszkodtunk az eredetitől.

Ráadásul erős szimbólumrendszerrel dolgoztál.

Minden népdalnak megvan a maga szimbólumrendszere. Aki egy kicsit is jártas a népzenében, az tudja, hogy miféle motívumok lelhetőek fel egy-egy ilyen dalban. Ez visszatükröződik itt is. Mondhatni, mindegyik dalban van egy saját kis mozaikosság. Van például egy ballada, ami eléggé bolgáros. Ezáltal felcsillan az is, hogy én bolgár zenét is játszom. A többi számban pedig ugyanígy megjelennek mozaikszerűen azok a pontok, azok a hatások, amik engem értek az elmúlt időszakban. Olyan ez, mint amikor összegyúrsz egy színes gyurmát; előre megvannak a színek, nagyon pontosan tudod, hogy milyen színeket szeretnél használni, de a végeredmény, hogy melyik szín melyikkel találkozik, hogy az a gyurma köteg gömb alakú lesz a végére vagy éppen kocka, az már az alkotói szabadságon múlik.

Vannak olyan szimbólumok a szerb dalokban, amelyek a magyarra kevésbé jellemzőek?

A népzenébe a motívumok a természeti környezetből kerültek át. A madarak és a növények nagy hatással vannak a dalainkra. Mivel Szerbia és Magyarország nagyon közel van, nem látunk kirívó különbségeket, nem éneklünk mangusztákról ott sem. Hasonló éghajlat és környezet veszi ott körül az embereket, mint itt. Ha a madarakat nézzük, a galamb közös motívum. Viszont a sólyom a magyar népdalokban nem jellemző, inkább a fülemüle vagy a pacsirta, ám a szerbeknél viszont a sólyom nagyon sokszor megjelenik mint a szabadság szimbóluma, de ott van a hősénekekben is, mint egy hősies, nemes madár. Van dalszöveg a lemezen is, ahol azt éneklem szerbül, hogy “szürke a sólyom, nem tud elrepülni”. Itt is mint a szabadság szimbóluma jelenik meg ez a madár. De van olyan fa is, a juharfa, ami szintén kevésbé jellemző a magyar népzenére, a szerbre viszont az.

A gyűjtéseid 2008-ra visszanyúlnak. Mi történt az anyaggal ezalatt a tizenhárom év alatt?

Az első gyűjtésem egyáltalán nem volt tudatos. Akkor még nem is tudtam, hogy bekerülök-e a Zeneakadémiára. Még nem volt akkora tárgyi tudásom, egyszerűen tudtam, hogy ez engem nagyon érdekel. Elmentem egy nénihez, Mária nénihez, a keresztanyukámnak az anyukájához. Úgy tartották a faluban, hogy ő nagyon sok népdalt tud. A magyar nagyimtól örökölt kazettás magnóval odaállítottam hozzá, azt se tudtam, hogy kell gyűjteni, hogyan lehet nótákat kicsalni egy énekesből, feszültséget oldani. Ezekre vannak  technikák, amiket az ember, nem biztos, hogy az iskolában tanul meg, erre meg kell érni, hogy tudjam, hogy hogyan állok oda egy idegen elé mikrofonnal a kézben. Odamentem Mária nénihez, beszélgettünk, és amikor elkezdett énekelni, én akkor nyomtam meg a REC gombot. Így kontextus nélkül lett felvéve egy-két dal. Utána elkezdtem a Zeneakadémiára járni, illetve voltam egy félévet a Belgrádi Zeneművészeti Egyetemen vendég diákként, ahol rengeteg mindent magamba szívtam. Két nyáron is elhívtak a tanáraim egy nyári táborba, ahol gyűjteni mentünk tíz-tíz napon keresztül. Akkor értettem meg, hogy ezt hogyan kell csinálni. Rájöttem, ha én a saját falumban szeretnék gyűjteni, ahol olyan néniket kereshetek meg, akiket a gyerekkorom óta ismerek, akkor igazából egyszerű dolgom van. Beláttam, hogy nekem ezt kutya kötelességem is megcsinálni, mert ezt más nem fogja. Lett bennem egy küldetéstudat, hiszen ezek az emberek is egyre idősebbek, sőt a négy adatközlőm közül ketten már nem is élnek azóta. Tudtam, hogy ez az utolsó óra. Azt éreztem, hogy akárhogy is sikerül, megyek és gyűjtök. Így sikerült az utánalévő gyűjtéseket is megcsinálnom. Még akkor sem volt célom, hogy ebből szakdolgozatot írok, hanem a dolgozat évében jöttem rá, hogy mi az amiben szívesen elmélyülök. Összekötöttem a kellemest a hasznossal. A szakdolgozatírás ad egy nyomást a határidő miatt, ami nagyon hasznos, hiszen ez egy lelki folyamat is egyben; miközben hallgatom a gyűjtéseket, csomószor felmerült például a nagyapámnak a neve. Amikor elkezdtem “muszájból” írni a dolgozatot, akkor éreztem meg, hogy én ezt nem csak a fióknak szánom. Miért nem énekelem ezeket a dalokat el a színpadon is? Ezek az énekek akkor még nem voltak benne a repertoáromban. Ahogy telt az idő, egyre többször jutott eszembe ez a szigetcsépi anyag. Főleg amikor elmentek ezek az énekesek, akkor éreztem, hogy lezárult egy kapu. Aztán úgy voltam vele, hogy egy bemutatkozó albumként nekem azt kell megmutatnom, hogy én ki vagyok, én honnan jöttem. Egy lemez, főleg egy első lemez, az egy méregdrága névjegykártya. Itt le van tisztázva, hogy ki vagyok én, miért kezdtem el a szerb zenével foglalkozni. Magyarul beszélek, de szerbül zenélek. Ha felmerül a kérdés, hogy hogy is van ez, akkor ezt a lemezt nyílt szívvel oda tudom adni; hallgasd meg, és megtudod, hogy ki vagyok. Így lett végül a kezdetben nem tudatos dolgokból egy lemez. Készül hozzá egy kiadvány is: benne lesznek a gyűjtések lejegyezve, a dalok kottával együtt, a hozzájuk tartozó háttérinformációk, illetve lesz benne Szigetcsépről történeti és etnográfiai áttekintő is.

Ezt te írod?

Még az elején vagyok, de biztosan be fogok vonni olyan embereket, akik például történelemből erősebbek nálam. Az alap viszont a szakdolgozatom lesz.

Mire számítson a Fonó közönsége 30-án?

Már volt egy mini lemezbemutató a szerb közösségnek. Ennek a sikerére, mintájára szeretném ezt a bemutatót is megcsinálni; nem pusztán a dalok lesznek elénekelve, hanem bejátszuk majd azokat az eredeti gyűjtéseket is, amik alapján a dalok készültek. A hozzájuk tartozó érdekességeket is közben elmondom, így egy utazásban is részt vehetnek az ellátogatók. Az is lehet, hogy valaki felkapja a fejét, hogy ismeri ezt a dalt, de utána meg teljesen mást fog hallani, mert a lemezanyag nagy része feldolgozás. Lesz olyan is, amit egy az egyben úgy játszunk el, ahogy egy 50-60 évvel ezelőtti magyarországi szerb bálban hallhattak. Így akár noszalgiázgatni is lehet. Aki csak érdeklődik e kultúra iránt, annak is ez izgalmas lehet, mert itt majd megtapasztalja, hogy hogyan alakul egy gyűjtés élő szövetté, hogy mit lehet kezdeni valamivel, ami ott van a számítógépen, papírokon és hangzóanyagokon.

Ebben az esetben ez a te ízléseden múlik, ez a lemez rólad szól.

Igen. Ha lenne egy hasonló leányzó a falumban, aki ezt a munkát megcsinálta volna, és kiadna most egy lemezt, biztosan máshogy szólna. Ez egy személyes szűrő. Az első szűrő az enyém volt, de nem egyedül döntöttem el, hogy egy adott dallam milyen legyen, hanem bevontam az alkotótársaimat is.

Fotó: Kondella Misi
Grafika: Frank Józsa
Vörös Eszter

A WMCE listás lemezeiről híres, magyar és balkáni népzenén alapuló, könnyűzenére hajazó muzsikát játszó Zűrös Banda nagyot vállalt; neves fúvósokkal kibővülve fog színpadra állni április 21-én a Fonóban.

Arra, hogy mit alkot majd április 21-én a Fonó Budai Zeneház színpadán Zűrös BigbandA néven a kibővített Zűrös Banda, egyelőre senki nem tudhatja a választ, de az alapanyag kifogástalannak tűnik. A Zűrös tagjaiban közös, hogy a balkáni és a magyar népzenét nagyon szeretik, tisztelik. Ezeket nem autentikus formájukban, hanem egyiket a másikkal keverve, modern elemekkel vegyítve alkalmazzák a saját szájuk íze szerint, mindezt nagyon okosan, alázatosan és igényesen.

Úgy vegyíti Európa középső és délkeleti részeiről zenei örökségeinket a Zűrös Banda, hogy egy jó fúziós szakács is megirigyelhetné; magyar, szerb, macedón, bolgár és román dallamok és népdalok csendülnek fel modern hangszerelésben, dobszerkóval és basszusgitárral. Ez a balkáni hangzás olyan jól áll nekik, hogy a zenekar fúziós konyhája egyáltalán nem furcsa, legfeljebb zűrös. A magyar világzene unikumaként számon tartott formáció mostani vállalásával viszont egy új arcát fogja megmutatni.

Balkáni rezesbandák már vannak bőven, a zenekar inkább a swing és a funk világával kívánja ötvözi a magyar és a balkáni zenét: Ez a Zűrös BigbandA. A Fehérvár Big Band alapítója, az ország egyik legnépszerűbb big bandjének, a Budapest Jazz Orchestrának alapítótagja, szólistája, a Zeneakadémia Jazz Tanszékének jazztrombitatanára, Hámori János az esemény hangszerelője. Az általa összeválogatott kiváló fúvósok fogják kiegészíteni a szokásos Zűrös felállást, kiindulópont pedig a Zűrös Banda WMCE listás lemezeiről szemezgetett tizenkét dal. Básits Branka, Babcsán Bence, Bede Péter, Boros Attila, Deáky Márton, Kertész Ákos és Varga Kornél mellé jön számos fa- és rézfúvós. Ha valami, ez nagyot fog szólni!

 Április 21-én a Fonó Budai Zeneház színpadán:

Básits Branka - ének
Bede Péter - alt szaxofon, tárogató, furulyák
Babcsán Bence - alt szaxofon, tárogató, klarinét, furulyák
Deáky Márton - alt szaxofon, klarinét
Varga Kornél - akusztikus gitár
Boros Attila - basszusgitár
Kertész Ákos - dob
Hámori János - trombita, szárnykürt, fúvós hangszerelések
Meggyes Ádám - trombita, szárnykürt
Puskás Csaba - trombita, szárnykürt
Cserta Balázs - bariton szaxofon, tárogató, klarinét, fuvola
Nagy Balázs - tenor szaxofon, klarinét
Schreck Ferenc - harsona
Kasza Nándor - harsona

Írta: Vörös Eszter