dr. Fehér Anikó karnagy, népzenekutató írását a szerző engedélyével közöljük. 

Fehér Anikó: Lelkes Lajos 1940-2026

Fogyunk. Elmennek azok, akiknek léte oly természetes, mint egy virágé vagy dalé. Mondhatni, ez a természet rendje, mégis nehéz elfogadni. Idén búcsúztunk Sebő Ferenctől, nemrég pedig a magyarországi újkori táncházmozgalom másik meghatározó, hatalmas alakja, Lelkes Lajos hagyott itt minket.

Lelkes Lajos kertészmérnökként végzett, majd könyvkiadó lett. A híres Bartók Táncegyüttesben, Timár Sándor vezetésével ismerkedett meg a néptánccal, majd a közismert Bihari Néptáncegyüttesbe igazolt át, itt a legendás Novák Ferenc Tata koreográfus mester tanítványa lett.

Később kiadót alapított, ahol nemcsak eredeti szakmája szerint mezőgazdasági, növénytermesztéssel foglalkozó könyveket, de irodalmat, majd a magyar néphagyomány szinte teljes rendszerét felkarolva, különböző néprajzi és népművészeti könyveket. Hiánypótló volt ez a munka, rengeteget köszönhetünk neki.

Egykori egyetemén pedig tánccsoportot szervezett, nekik táncokat koreografált és lépéseket tanított. Magam is ott ismertem meg. Ráadásul úgy, hogy valakit elkísértem a felvételi táncolásra, majd ottragadtam. Életemnek egy egészen új korszaka kezdődött el ekkor, amelyben ott volt a pártalálás és az igényes mozgáskultúra megismerése.

Egy koreográfiája megalkotásában társa lehettem, én szerkesztettem a tánc alá való zenét. Nem volt ez olyan jelentős feladat, de ezen túl mindig úgy mutatott be: a zeneszerzőm… Igaz, az is ő volt, aki minket lányokat rendszerint csak kiöregedett táncosaimként jelentett be az idegeneknek. Ilyen volt ő, a mosoly sosem fogyott el az arcáról, mesélt, magyarázott, élvezte az életet. Ismertek voltak remek tánc előadásai, amelyeken olyan emberekhez hozta közel a magyar néptánc bonyolult rejtelmeit, akik azelőtt semmit sem tudtak erről.
Egyik legnagyobb tette a táncházmozgalom létrehozásában való aktív közreműködés. Az első sorban állt ekkor is, 1972 május 6-án az Írók boltjában, azaz első legény volt, mint a táncházakban szokás.

Egyszer beszélgettem vele erről az időről, ezeket mondta: 1971 karácsonyát követően Novák Ferenc művészeti vezetőnk meghívására Erdélybe utaztunk táncgyűjtés céljából. A szűk társaságban jelen volt Korniss Péter és felesége, Foltin Jolán és Stoller Antal Huba valamint jómagam a feleségemmel. A táncgyűjtés helyszíne a mezőségi Szék falu, majd a székelyföldi Jobbágytelke volt, a közbeeső falvakat sem kihagyva. Az év végi ünnepeket és az újév első napját Széken töltöttük, természetesen Kali Néni táncházában is. A szóban leírhatatlan élmény hatására találtuk ki a táncház budapesti meghonosítását. A megvalósításban aktívan közreműködött a Bihari Táncegyüttes.

Novák Ferenc már jól ismerte a széki táncházakat, mivel az ötvenes évek végén személyesen talált rá a székiek hagyományos „élő táncszokására”. Nem adatközlőket filmeztünk, hanem a táncrendet eredeti funkciójában. 18-20 éves fiatalok körében leizzadva jártuk egész éjszaka. Több, mint tíz éves amatőr színpadi táncos gyakorlattal „levettük” a táncoló társaság lábáról valamennyi tánc lépéseit, jól kitáncoltuk magunkat. Ezt a táncos élményt korábban el sem tudtuk képzelni. A táncházból késő éjjel, kora hajnalban hazatérve nehezen tértünk nyugovóra, pláne néhány pohár pálinka után.

Elhatároztuk, hogy próbát teszünk a budapesti néptáncosok körében a széki táncrend meghonosítására. Helyszínt kellett találnunk. Nekem jutott a feladat. A könyvkiadó szakmában dolgozva ismertem az Állami Könyvterjesztő Vállalat könyvklubját a Liszt Ferenc téren. Az igazgató készségesen adta nekünk a helységet költségtérítés nélkül.

Azt rögtön eldöntöttük, hogy a széki táncrend legyen az első. Ez azonban nem volt közismert a táncegyüttesek műsoraiban. Ezért Stoller Antal vállalta, hogy négy már működő amatőr együttes táncosainak megtanítja. Zenét Martin Györgytől kaptunk, felvételen.

Ám a próbákon érzékeltük, hogy a zenei felvételek nem elégségesek ahhoz az élményhez, amit mi megéltünk Széken. Ismertük a Sebő-Halmos párost a Röpülj páva televíziós vetélkedőből, a Bartók Együttesben már az ő muzsikájukra tanulták a legényest a táncpróbákon. Vállalták a felkérést, Éri Péterrel kiegészülve.

Készen állt a rendezvény minden fontos részlete, már csak a plakát hiányzott. Kiválasztásához nem akartunk hagyományos néptáncfesztiválos emblémát választani, mert a táncház másságát itt is kifejezésre akartuk juttatni. Korniss Péter nagyszerű fotót ajánlott emblémaként egy széki táncosról. Ezt követően már csak a pálinkáról kellett gondoskodni, amelyet széki módra, piros szalaggal átkötve kínáltunk, békesség! köszöntéssel.

Ilyen volt Lajos, és ennyi mindent köszönhetünk neki. Búcsúztatásán mi, kiöregedett táncosai összesúgtunk: el kellene énekelni kedvenc dalát. No, de mégsem, hisz az nem temetésre való. Nem illik ide. Lajoshoz leginkább a búcsúzás nem illett. Szeretett élni, táncolni. Mi, tanítványai igyekszünk ezt is tovább vinni.

További anyagok:

https://mma-mmki.hu/video/lelkes-lajos-az-50-eve-tortentek-hiteles-megidezese/

Dr. Lelkes Lajos emléke előtt tiszteleg a Fonó

Október 29-én Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus személyes visszaemlékezésével indul a program “Zene és tánc úgy, mint Széken” címmel, az Üsztürü, a Tükrös és a Csoóri Családi Zenekar muzsikusai pedig gondoskodnak arról, hogy az emlékezés élő zenében és közös táncban is folytatódjon. Részletek »»

A FonóBlogot az NKA és a Halmos Béla program támogatja.  

Szeptemberben a legrangosabb nemzetközi világzenei toplista, a World Music Charts Europe 4. helyére is felkerült, októberben pedig több jelzést kaptunk, hogy játssza az albumot a melbourne-i rádió Global Village című műsora. Öröm: Világgá ment az Erdőfű ás a Prusinowski Kompania Balogh Melindával közösen készített Mezsgye című lemeze. Éri Marcival, az Erdőfű alapító tagjával beszélgettünk. 

Mikor vált a találkozásokból konkrét lemezterv a Prusinowski Kompaniával? Volt egy pillanat, dallam vagy közös muzsikálás, amely elindította a Mezsgyét?

A Prusinowski Kompánia és az Erdőfű már korábban is adott közös koncertet Magyarországon: először 2013-ban, a Hangvető felkérésére, a veszprémi Hangvillában léptünk fel együtt, legutóbb pedig a lemezfelvétel ideje alatt, Balogh Melinda énekesnővel kiegészülve, a Fonóban játszottunk közösen.

Nagyon szép kép a címben szereplő „mezsgye”: valami, ami egyszerre elválaszt és összeköt. Mikor találtátok meg ezt a fogalmat, és mit jelent számotokra zeneileg?

Olyan címet kerestünk az albumnak, amely lengyelül és magyarul is hasonló tartalmat hordoz. Kevés ilyen szó akad, a „Mezsgye” azonban mind formájában, mind jelentésében jól működik.

Amikor elkezdtetek mélyebben foglalkozni egymás zenei hagyományával, mi volt a legnagyobb felismerés? Miben bizonyult egymáshoz meglepően közelinek a magyar és a lengyel népzene? És mi volt az, ami elsőre kifejezetten idegennek, nehezen összeegyeztethetőnek tűnt?

A legnagyobb felismerés talán az volt, hogy a két zenei kultúra között viszonylag kevés a találkozási pont. Az Erdőfű énekesnője Balogh Melinda világított rá, hogy az Úton című szám tekintetében a lengyelek által hozott dallam és egy magyar népdal szövege milyen jól illeszkedne egymáshoz. Más összeállításokat nem is annyira a dallamok, mint inkább a hasonló ritmusok kötik össze. Az albumon felcsendülő Waltz pedig jól szemlélteti miként integrálódnak az újabb keletű táncstílusok dallamai a hagyományos tánczenék sorába, alkalmazkodva a lengyel és magyar zenei ízléshez és igényhez.

Hogyan választottátok ki a lemezre kerülő dallamokat? 

A lemez megszületését alapos kutatómunka előzte meg. Ahogy korábban is említettem, viszonylag kevés közös dallamot találtunk, ezért sok esetben inkább a zenei hangulat, illetve a ritmikai hasonlóságok jelentették a kapcsolódási pontot.

Mit tanult az Erdőfű saját magyar népzenei hagyományáról azáltal, hogy egy másik hagyomány felől kellett ránéznie?

Elsősorban azt, hogy bár a dallamvilág és a zenei nyelv sok tekintetben eltér egymástól, a két nép hányattatott történelmi sorsából fakadóan mégis mennyire hasonló érzelmek jelennek meg a zenei hagyományainkban.

A lemez hangszerezése önmagában is izgalmas: a magyar vonós hangzás mellett cimbalom, harmonika és ütőgardon, a lengyel oldalról pedig többek között szałamaja, baraban és basetla is megjelenik. Melyik hangszer vagy hangszín hozta a legváratlanabb találkozást?

Számomra nem valamelyik népi hangszer, hanem a trombita jelenléte hozta a legváltozatosabb és legizgalmasabb hangzást a számokba. Kopcsik Mártonnal, a lemez hangmérnökével kicsit meg is bűvöltük a hangzását, még misztikusabbá téve azt.

A Mezsgye a World Music Charts Europe augusztusi listáján rögtön a 4. helyen debütált. Mit jelent számotokra, hogy egy ennyire lokális gyökerekből táplálkozó lemez ilyen erős nemzetközi visszhangot kap?

Ez a számunkra is váratlan negyedik hely azt bizonyítja, hogy a nemzetközi közönség igenis nyitott a kelet-európai hagyományokból táplálkozó, nem annyira világzenei, mint inkább az ethno és a folk műfajához kapcsolódó zenei produkciókra.

Szerintetek mit hallhat meg ebből a zenéből egy portugál, francia vagy holland rádiós szerkesztő, aki nem feltétlenül ismeri sem a magyar, sem a lengyel népzenei hagyományt?

Különlegesnek ható, mély érzelmekkel telített, archaikus hangulatú dallamokat, amelyek számukra talán egy távoli, elfeledett világot idéznek meg, valamint lendületes, jól táncolható, pattogó ritmusokat.

Ha mindannyiótoknak egyetlen pillanatot kellene kiválasztania a lemez készítéséből – egy próbát, felvételt, éjszakai zenélést vagy akár egy beszélgetést –, amelyben benne van az egész Mezsgye, melyik lenne az?

Nem tudnék egyetlen konkrét alkalmat kiemelni, hiszen minden közös próba és muzsikálás nagy összhangban és szeretetteljes légkörben telt. Ha mégis választanom kellene, a veszprémi közös koncert előtti próbát említeném. A kezdeti rémületet és izgalmat – hiszen valójában nagyon kevés időnk volt arra, hogy összeállítsuk a koncert anyagát – hamar felülírta a belőlünk fakadó humor és a vidámság ugyanis.

A Mezsgye számotokra lezárt találkozás, vagy inkább valaminek a kezdete? Merre lehet továbbmenni erről a zenei határvidékről?

Semmiképpen sem egy lezárt találkozásról van szó, sokkal inkább valaminek a folytatásáról. Októberben ismét együtt lépünk majd színpadra. A Varsói Magyar Kulturális Intézet meghívására ugyanis először Lengyelországban, az ottani közönségnek mutatjuk be a Mezsgye című lemezünket. Remélem, hogy hamarosan itthon is lesz ere lehetőségünk, különösen annak fényében, hogy Európa nyugati szegletében milyen szép sikereket értünk el az albummal – mindannyiunk, és talán minden magyar ember büszkeségére. 

A lemez a Fonónál itt »»

A Youtube-on itt »»

A Spotify-on itt »»

A FonóBlogot az NKA és a Halmos Béla program támogatja. 

Van, akinek a Bőrönd Ödön, másnak a Tengerecki Pál vagy az Ó, ne vidd el: aligha van olyan magyar család, amelynek zenei emlékeiben ne lenne ott legalább egy Kaláka-dal. Ezekhez a generációkon át öröklődő dallamokhoz nyúlt most hozzá Juhász Gábor és triója Holló Auréllal kiegészülve – a jazz szabadságával. A Kaláka In Blue című új album lemezbemutatója október 10-én lesz Fonóban, ahol az est vendégei a Kaláka egyöttes tagjai lesznek. A lemez október 6-án jelenik meg digitális terjesztésben, majd hamarosan fizikai formájában is elérhetővé teszi az albumot a Fonó. 

„A Kaláka örök” – írja Juhász Gábor a lemezborítón. És ez így igaz, hiszen generációk nőnek fel dalaikon. Közben pedig valami egészen ritka történt: ezek a dalok úgy váltak a közös kulturális emlékezet részévé, hogy közben nem öregedtek meg.

Juhász Gábor szerint azonban van a Kaláka zenéjének egy kevésbé nyilvánvaló rétege is.

„A Kaláka kapcsolódása a magyar költészethez nyilvánvaló, a magyar népzenéhez szintén. Ám csak az igazán vájtfülűek hallják, hogy zenéjük gyökerében ott van a jazz is.”

És innen indul a Kaláka In Blue. Juhász Gábor (gitár) és zenésztársai: Kovács Zoltán (nagybőgő), Jeszenszky György (dob) és a vendég Holló Aurél (vibrafon, steel drum) jazzben gondolja újra a jól ismert dalokat. 

A lemez hét ismert számból építkezik: Bőrönd Ödön, Éjszaka, Görögdinnye, Faragott versike, Nandu, Ó, ne vidd el és Tengerecki Pál. Tamkó Sirató Károly, Radnóti Miklós, Hajnal Anna, Kányádi Sándor és Weöres Sándor versei, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Mikó István dallamai adják azt az alapot, amelyből a négy muzsikus elindul.

De nem egyszerűen jazzes hangszerelésekről van szó. Az eredeti dalok dallama, karaktere és története megmarad, majd elkezd körülöttük tágulni a zenei tér. A Juhász Gábor Trió és Holló Aurél improvizációi továbbgondolják, szétszálazzák, új összefüggésekbe helyezik az ismerős motívumokat.

„Nagy élvezet ezekkel a dalokkal dolgozni. Történeteket mesélnek, és persze mi is történeteket mesélünk hangszereinkkel” – mondja Juhász Gábor. – „Reményünk szerint feldolgozásaink új oldalról világítják meg ezeket az örök dalokat. Talán abban is segíthet ez az album, hogy azok a Kaláka-rajongók, akik eddig idegenkedtek a jazztől, most közelebb kerülhetnek a műfajhoz.”

A Kaláka In Blue egyszerre tisztelgés és szabad újraértelmezés. Éppen annyira szól a Kalákáról, mint arról, hogyan élhet tovább egy dal évtizedekkel a megszületése után. Mert a jó dalokkal talán éppen ez történik. Nem maradnak érintetlenül. Újra és újra elővesszük, elénekeljük, eljátsszuk, átértelmezzük őket – és közben továbbadjuk egy következő generációnak.

A Fonó színpadán a feldolgozások mellett azok is megjelennek, akiktől az egész történet elindult, hiszen az est vendégei a Kaláka együttes tagjai lesznek.

A Kaláka örök. Csak néha egy kicsit blue.

Egy videó itt »»

A FonóBlogot az NKA és a Halmos Béla program támogatja. 

Mi történik a jazzel, ha elektronikus textúrák, pszichedélia, minimalizmus, neo-classical, rock vagy éppen súlyos basszusmenetek kerülnek ugyanabba a zenei térbe az improvizációval? Az Újbuda Jazz Fesztivál szeptember 24. és 26. között éppen erre keresi a választ – az A38 Hajón és a Fonó Budai Zeneházban.

A jazz története a határátlépések története. Miközben időről időre kialakulnak jól felismerhető nyelvei, stílusai és hagyományai, mindig akad egy következő generáció, amely számára éppen az válik érdekessé, mi történik ezeken kívül. A műfaj vitalitását talán éppen az mutatja, hogy újra és újra képes elveszíteni korábbi körvonalait.

Az improvizáció továbbra is alapvető nyelv, de körülötte szinte bármi megtörténhet: elektronikus zenei struktúrák, repetitív kompozíciók, pszichedelikus hangképek, rock, ambient vagy dalszerű formák jelenhetnek meg. Az Újbuda Jazz Fesztivál idei programja mintha ennek a sokirányú mozgásnak készítene pillanatfelvételt.

A fesztivál szeptember 24-én rögtön egy olyan találkozással indul az A38 Hajón, amelyben múlt és jelen kerül egymás mellé. Erik Truffaz és Barabás Lőrinc John Coltrane születésének századik évfordulójához kapcsolódó közös koncertje nem egyszerűen tisztelgés egy jazzlegenda előtt. Két olyan trombitás találkozik, akiknek zenéjében a jazz régóta párbeszédet folytat más műfajokkal és hangzásvilágokkal.

Ugyanezen az estén a Tetőteraszon a Fusion Maze feat. Lukács Peta és a Lawn Dogs már egészen más irányokba nyitja ki a műfajt: jazz, rock, funk, ambient és elektronika kerül közös térbe.

Másnap tovább tágul a kép. A Sickpicnic és a Négyessy Barnabás Quartet a komponált zene és a szabad improvizáció közötti átjárást vizsgálja, míg a The Qualitons esetében már maga a „jazz” címke is csak egy a lehetséges kapaszkodók közül. A zenekar pszichedéliából, garázsrockból, soulból és kísérletező hangzásokból építkező világa az Eskimo Lunettes felvezetésével érkezik az A38-ra.

Szeptember 26-án a Decolonize Your Mind Society és az osztrák Synesthetic Music Trio zárja a hajó fesztiválprogramját – két újabb példa arra, mennyire különböző zenei nyelvek férnek ma el ugyanazon fesztivál jazzfogalma alatt.

A Fonó szeptember 26-i programja más nézőpontból teszi fel ugyanezt a kérdést. Itt a zongorista szólisták és az újhullámos jazz kerülnek előtérbe: Őri-Kiss Botond, Bala Marea és NovaN három egészen különböző választ ad arra, hogyan lehet ma továbbgondolni a jazz nyelvét.

Őri-Kiss Botond zeneszerző-zongorista új koncertanyagában az akusztikus zongora analóg szekvenciákkal, ismétlődő struktúrákkal és improvizációval lép kapcsolatba. A Music for Left & Right világából kiinduló műsor ritmikusabb, live act jellegű tételekkel bővül. A kompozíció itt nem feltétlenül lezárt mű: inkább olyan rendszer, amelynek működését a koncert pillanata is alakítja.

Más generációs és zenei tapasztalatot hoz a Bala Marea. A Dely Viktória vezette, Zeneakadémián végzett fiatal jazzistákból álló formáció most először lép fel a Fonóban. Zenéjükben páratlan lüktetések, súlyos basszusmenetek, jazz és könnyűzenei hatások találkoznak a vokális zene gazdag eszköztárával. Főként saját szerzeményeket játszanak, és éppen az teszi izgalmassá a világukat, hogy nem különösebben igyekszik eldönteni, melyik műfaji polcra szeretne kerülni.

NovaN, azaz Novai Gábor régi ismerősként tér vissza a Fonóba, ahol korábban saját klubot is rendezett. Zenéje a jazz, a neo-classical és a pszichedelikus soundscape-ek között mozog. Egyetlen zongorából indul ki, mégis rétegzett, meditatív és folyamatosan változó hangzásvilág épül köré.

De akkor merre tart a magyar jazz?

Az Újbuda Jazz Fesztivál három napja sokkal érdekesebb annál, mint hogy egyszerűen egymás mellé helyez néhány koncertet. Az A38 és a Fonó programja együtt egy olyan zenei közeget rajzol ki, amelyben Coltrane öröksége, analóg elektronika, pszichedélia, szabad improvizáció, neo-classical és rock nem egymást kizáró világok.

Lehet, hogy ma már nem az a legjobb kérdés, hol kezdődik és hol ér véget a jazz. Hanem az, hogy mi minden történhet még vele, miután átlépte a saját határait.

Újbuda Jazz Fesztivál 2026
Szeptember 24–26.

A38 Hajó »»

Fonó »»

Fotó: Bala Marea

A FonóBlogot az NKA és a Halmos Béla program támogatja. 

Mindenki emlékszik a szolfézsórákra…a táblára rajzolt hangjegyekre, a dó-ré-mi-re, a ritmusgyakorlatokra. De hogyan tanultak meg zenélni a gyerekek akkor, amikor még nem létezett intézményes zeneoktatás?

Ebből indul ki az Ördöngös Népzenetanoda, amely 2026 szeptemberétől Budapesten, a Fonóban is várja a gyerekeket.

A Horsa István népzenész által Komáromban alapított iskola módszere a régi falusi zenetanulásra épít. Ott ugyanis a nem nehéz hangszerekkel és persze nem is elmélettel kezdték az oktatást. Hanem élményekkel, a zene közös örömével: előbb figyeltek, hallgattak, ritmust tanultak, egyszerűbb hangszeres szerepekben kapcsolódtak be a muzsikálásba – és közben szinte észrevétlenül sajátítottak el rengeteg mindent. 

„Néha zenei régészkedésnek nevezem, amit csinálok. Azt próbálom kideríteni, hogyan működött régen a zenésszé válás folyamata, és ebből mit lehet ma újra életre kelteni” – mondja Horsa István.

A Népzenetanodában ezért a legkisebbek az ütőgardonnal kezdenek: először a ritmust, a lüktetést és a közös játékot tapasztalják meg. Ezt követi a cselló, majd később a kontra vagy a hegedű. Mire egy gyerek eljut a bonyolultabb hangszerig, már nemcsak dallamokat ismer, hanem érti, hogyan működik együtt egy zenekar.

A cél nem egyszerűen az, hogy megtanuljon egy hangszeren játszani, hanem hogy megtanuljon zenészként gondolkodni: hallani a többieket, kísérni, alkalmazkodni, vezetni – vagyis együtt muzsikálni.

A Fonóban induló budapesti tagozat több korosztályban várja a gyerekeket, és már működő csoportokhoz is lehet csatlakozni. Hétfő esténként pedig olyan felnőttek számára is tartanak zenekari órákat, akik már rendelkeznek hangszeres tudással, és szeretnék megtapasztalni a népzene közösségi élményét, az együttmuzsikálást.

Az Ördöngös Népzenetanoda budapesti tagozata 2026 szeptemberében indult a Fonóban. Részletek és jelentkezés a Fonó weboldalán.

Itt egy beszélgetés Horsa Istvánnal a Fonó Műhelyben »»

Itt pedig az Ördöngös Népzenetanoda a Pávában (2019) »»

fotó: Szőke Péter

 A FonóBlogot az NKA és a Halmos Béla program támogatja.