Fonó Budai Zeneház

A magyar népzene Pink Floydja tért vissza a megújult Fonó színpadára

2020. július 22. 20:00 - Fonó Budai Zeneház

Múlt hét szombaton, 2020. július 18-án a megújult Pajta színpadán egy felejthetetlen koncertélménnyel örvendeztette meg a Muzsikás a Fonó közönségét. A több, mint 45 éve aktívan koncertező zenekarnak hatalmas megpróbáltatás volt ez a 4 hónapig tartó muzsikálás-szünet, így nem csoda hogy katartikus hangulat alakult ki az üvegfallal kibővített nyitott Pajtában!  

fonogang.jpg

A Liszt-, Kossuth-, Prima Primissima- és Womex-díjas Muzsikás együttesnek a járvány miatt nagyszámú hazai koncertjeit, sőt az angliai, amerikai turnéját is le kellett mondania. A több hónapos kényszerszünet után hallhatóan a szokásosnál is nagyobb energiák szabadultak fel a színpadon, a közönség nagy örömére, mely fergeteges koncertet eredményezett!

Hamar Dániel úgy fogalmazott: "Nagyon hálásak vagyunk a Fonónak, hogy a nyári időszakban is megnyitotta most a kapuit a zenészek és a közönség előtt koncertekkel, táncházakkal. Mi nagyon vártuk már ezt a pillanatot! Legutóbb Budapesten december 28-án, a Művészetek Palotájában adtunk koncertet. Nemcsak mi, a közönség is igen vágyott már az élő zenére, a velünk való találkozásra és ezt a színpadon is éreztük! Külön öröm volt, hogy a megújult Fonóban nagyszerű hangosítás fogadott minket (Kopcsik Mártonék), amit külön köszönünk. Minden jó volt nagyon! "

dani.jpg

Kacsó Hanga, az együttes meghívott vendége így jellemezte az estét: Rég’ volt ilyen elementáris élményem, mint a szombati koncert. Biztos közrejátszott a tény, hogy nagyon vártuk a közös élőzenélést, de valami más is történt a Fonóban ezen az estén, amitől úgy érzem, egy meghatározó élménye marad mindig az életemnek ez az együttmuzsikálás. Az volt bennem végig, hogy egy rezgésen volt mindenki, és nemcsak a színpadon működött egy szívveréssel az összes zenész, de a közönségben ülők szíve is velünk dobogott. Hálát érzek, hogy ennek a részese lehettem. Ez egy nagy pillanat, amikor ez megvalósul. Egy olyan közösség alakult ki a másfél órás muzsika alatt, akiknek lehetett ADNI!“

hanga.jpg

 

A Muzsikás együttest augusztusban egyébként többször lehet még látni színpadon többek között a FaTemlom Fesztiválon, Magyarföldön, Ópusztaszeren, Balatonfüreden és Vasváron is.

Barcsik Géza, fotós és újságíró így emlékezett a koncertre: “Nem véletlen a Pink Floyd említése, hiszen a Muzsikás nemzetközi karrierjét elindító menedzser több évig a progresszív zene óriásának szekerét tolta. Joe Boyd Sebestyén Márta hangján keresztül szeretett bele a magyar népzenébe és a Muzsikás együttessel és Sebestyén Mártával is öt-öt albumra kötött szerződést miután Magyarországra utazott.

Az idén 47 éve működő együttes trióként alakult (Ifj. Csoóri Sándor, Hamar Dániel, Sipos Mihály) és már akkor világzenét is játszott, amikor még ez a kifejezés meg sem született. A nyolcvanas években kiadott lemezeik felvételekor nem véletlenül segítették őket a Szörényi testvérek (Szörényi Levente hangmérnökként, zenei rendezőként, Szörényi Szabolcs pedig basszusgitáron is). A friss hangzású, sok fiatalt megtaláló dalok túlmutattak az autentikus népzene egyszerű interpretációján. A véglegessé vált felállás négy tagja nemcsak tökéletes hangszeres tudással, hanem nagyon magas színvonalú elméleti tudással is rendelkezik a magyar népzene élő és mágikus előadásához. Sipos Mihály (hegedű, citera, ének), Porteleki László (hegedű, koboz, tambura, ének), Éri Péter (brácsa, kontra, mandolin, furulyák, ének) és Hamar Dániel (nagybőgő, ütőgardon, dob, ének) csak a világsztárokra jellemző egyszerűséggel, előadói alázattal, a népzene pózoktól mentes természetes, de hatalmas energiákat megmozgató előadásával varázsolta és varázsolja el közönségét.

muzsikas.jpg

Ezzel a fantasztikus nagykoncerttel indult újra a Fonó. A zenészek és a közönség hónapokig tartó kényszerszünet után találtak egymásra a megszépült és szabadtéri helyszínnel is gazdagodó koncerthelyszínen, a magyar népzene, világzene és jazz egyik legfontosabb találkozóhelyén.”

A Fonó Terasz nyári sorozata folytatódik a következő eseményekkel, melyekre szintén hasonlóan kirobbanó hangulatot várunk: 

Csík János és a Mezzo július 25-én

Berecz András és Berecz István estje július 30-án

Ferenczi György és az Első Pesti Rackák augusztus 1-én

Cimbaliband augusztus 8-án  

További információ: fono.hu

 

Szólj hozzá!

Nem vagyok egy online gyerek

2020. június 19. 15:32 - Fonó Budai Zeneház

Tóth Viktorral Hegedűs Anna beszélgetett 

 Látom a háttérben, fantasztikus helyen vagy! Merre?

Szia Anna, sziasztok! Most két és fél hónapja a határ közelében, Dél-Magyarországon a kis tanyámon, ahol gyakorolni szoktam, most pedig itt élek.

Csodálatos hely. Ott muzsikálsz, kint a természetben?

Itt van a barátnőm is, és hogy ő ne őrüljön meg az egész napos szaxofonozástól, a nyolcórás gyakorlástól, ezért a réteken fújok két és fél hónapja. Az időjárásjelentés hálózata is tudna alkalmazni, mert folyamatosan figyelem az időjárás változását, kint állok a réten, nagyon élvezem, csak az esős napok és a szél nem a kedvenceim.

Lehet, hogy lesz majd egy réti, erdei lemez?

Minden lemezemben van egy kis erdő, mező, folyó, de persze születnek új dallamok. Épp a napokban írtam egyet, ami majd biztos meg fog jelenni valahol. Tele vagyunk baglyokkal akiknek van egy esti énekük, na ezt most átköltözött a szaxofonomra.

Zenésztársak hiányában a baglyokkal muzsikálsz!

A zenésztársaim most a baglyok és madarak. Már 15 éve gyakorlok ezen a helyen. Telente szoktam egy egyhónapos elvonulást tartani, de az mindig egy bezárkózós munka. Most ez teljesen megváltozott, sok időt vagyok kint. Hihetetlen élmény volt a madarak tavaszi röptét figyelni, a bíbicek tánca csodálatos volt, a fülemüle, amikor megjött, a sárgarigó, a gólyák folyamatosan itt vannak, szóval nagyon inspiratív a környezet és van lehetősége az embernek, hogy – miközben locsolja a kis veteményesét – figyelje ezeket a madarakat is.

Akkor neked alapvetően pozitívan telt, érzem, hogy tele vagy energiával!

Nagyon kell törekednünk a mai világban, hogy pozitívnak érezzük ezeket a történéseket és ezen tényleg nagyon dolgozom mindenféle belső gyakorlattal is. Nagyon nehéz, de meg kell értenünk, hogy ez van és akkor tudunk ebből a helyzetből jól kijönni, hogyha asszisztálunk ehhez, beleállunk, ...hogyha élvezem, hogy nyolc órája fújok egy réten és mekkora áldás, hogy nem egy betondzsungelben kell csinálnom, szóval próbálom elfogadni és használni a lehetőséget, ami van.

Miket ültettél a veteményesedbe?

Egy kicsit füves emberré váltam, aminek nincs köze a marihuánához (nevet), de a tárkonyhoz, leveles zöldségekhez, spenóthoz annál inkább. Az erdőben is gyűjtöttem különböző zöld növényeket. Nekem ezek a zöld növények olyanok, mint másnak a hús: muszáj salátákat ennem. Hogy jól tudjam felhasználni ezeket az erdei növényeket is, másfajta gondolkodást kellett kifejleszteni, meg kellett tanulni, hogy a kiserdőben a turbolya-, a tyúkhúr-, vagy a pitypangsaláta, hogyan tud szerepelni az étlapon.

Koncertfelvételeidet is lehetett látni a napokban Facebookon.

Ebben az új sorozatban olyan koncertfelvételeket publikáltunk, amik soha nem voltak előtte hallhatók, meglevő zenei pillanatot adok közre. Ezzel szeretettem volna segíteni azoknak, akiknek hiányoznak a koncertek. Sokat dolgoztam vele, filmvágás, hang stb., ezeket regisztrációval lehetett megnézni.

Most pedig elindult egy online workshopom, amivel a tanítványaimnak szeretnék segíteni, hogy dolgozzunk így is együtt, mert nagyon nehéz ez a távolság. Megpróbálom tehát ezt az online világot, ami nem az enyém, ettől nagyon szenvedek, de együtt kell működnünk, hogy megoldást találjunk erre a helyzetre.

Az online workshopra ki és hol regisztrálhat?

Facebookon megy a workshop, minden csütörtökön. A jelentkezéshez nekem kell egy Messenger üzenetet küldeni, ezután tud majd belépni a workshopra.

Említetted hogy szenvedsz az online világtól. A ti műfajotokban különösen fontos a másik, a zenésztárs. Hogyan tudtok egymásnak segíteni ebben a helyzetben?

Beszélgetünk, beszélgetünk. Vicces volt, Orbán Gyuri (Orbán György, bőgős) kollégám, aki több híres formációban szerepel, írta, hogy mit szólnék hozzá, ha online jammelnénk. Mondtam neki, hogy, Gyuri, legszívesebben egész életemben veled muzsikálnék, de online nem tudok. Az én muzsikámban és az én emberi kommunikációmban nagyon fontos, hogy személyes dolog legyen, az zenémnek szerves része a közönség és magamutogatónak érezném, ha egy online videót osztanék meg magamról, mert akkor hol vagytok ti? Én inkább kivárom, azt a pillanatot, amikor egy térben ismét ezek az aurák találkozhatnak.

Nagyon flexibilis a muzsikám. Én nem úgy megyek egy koncertre, hogy nyomom az én anyagomat, hanem minden pillanatban el tudunk kanyarodni, attól függően, hogy ti, hallgatók, szervezők, a hely, az időjárás, a Jóisten gondolatai, hogyan befolyásolják azt a pillanatot. Úgyhogy, nem vagyok egy online gyerek...

Praktikusan hogyan vészeled át ezt az időszakot? Gondolom, rengeteg koncertedet lemondták.

Valóban sokat beszélgetünk a szellemi létezésről, de mi van az anyagi világban való létezésünkkel? Szerintem nekünk zenészeknek és kultúrával foglalkozó embereknek kéne segítenünk abban az embereknek, hogy megértsék, mekkora áldozatot hoz a művész egy-egy anyagért. Mennyit próbált, mennyi időt, munkát tett bele, hány év kellett ahhoz, amíg eljutott odáig, hogy egy kiadó megjelenteti a zenéjét, stb. Most nagyon nehéz zenésznek lenni, hiszen nincsen munkánk, kiadásunk pedig van. Szégyenteljes erről beszélni, de szerintem kell. Szükség van arra is, hogy fölébredjen bennünk, hallgatókban, az az igény, hogy ha megnéztem egy videót és tetszett, akkor támogassam a művészt, aki készítette, hiszen a jegyet is megvettem volna a koncertre. Vannak országok, ahol ez sokkal jobban működik, itthon még nem szoktunk hozzá.

New Orleansban például, ahol a legjobb zenészeket hallgattam, a színpad szélén ki volt téve egy dobozka, ahová a közönség támogatást fizethetett nekik. Én arra sarkallom a hallgatóságot, hogy ha valami tetszik, segítsenek a muzsikusoknak, költőknek, íróknak, színészeknek.

A másik pedig az állami támogatás, ami nagyon fontos. A szellemi energia most növekszik, mindenki dolgozik új ötleteken, kényszerű alkotói szabadságon van, csak a helyzet miatt ezt most még nem lehet forintra váltani. Fontos, hogy mindenki aki értékeset alkot, kapjon állami támogatást, hiszen lemezt kiadni például enélkül nem lehet.

Te sokat jársz külföldre zenélni, ami most – gondolom- nagyon megnehezedik? Meddig látsz most előre?

A koncertjeimnek több mint a fele zajlik normálisan külföldön, több ismert nemzetközi csapatban játszom, akikkel rendszerint nagy fesztiválokon játszunk együtt. Ezeket most mind lemondták. Piotr Wojtasik trombitás amerikai-lengyel csapatában játszom, áprilisban lett volna fellépésünk, amit áttettek októberre, de most ezt is lemondták, nem merik megtartani. Szerintem senki nem tudja, mi fog történni, úgyhogy én ezt elengedtem, megyek a pipacsföldre, írom a számokat, szeretnék majd új lemezt... nem tudom mikor tud megvalósulni....

Viktor weboldala: www.tothviktor.hu

Részlet a Tóth Viktor Tercett 2017-es nyilvános lemezfelvételéből, amely a Fonóban került rögzítésre: 
https://www.youtube.com/watch?v=JGJvbDkhGBM

A lemez elérhető a Fonó webboltjában: http://webbolt.fono.hu/tothviktortercett.butinside

Tóth Viktorral két koncertet is terveztünk tavaszra (március 12-én a Tóth Viktor Tercett játszott volna a Fonóban, április 9-én pedig Viktor "Könnyen érthető jazz" című koncert-beszélgetése került volna megrendezésre. Terveink és reményeink szerint a két programot ősszel pótoljuk, az időpontok egyelőre még egyeztetés alatt vannak.

Szólj hozzá!

BABRA: Új lemezanyagról és karanténinspirációról

2020. június 16. 11:29 - Fonó Budai Zeneház

Varga Veronikával és a Réti Benedekkel Hegedűs Anna beszélgetett
Az interjú kivonatát olvashatjátok.

Sziasztok! Legutóbb egy hónapja beszélgettünk, de azóta sok minden változott, ezért döntöttünk egy friss beszélgetés mellett. Nagyon kíváncsi vagyok, mi van Veletek. Most, hogy már vannak változások a szabályozásokban, bizonyos feltételek mellett lehet koncerteket tartani, éreztek-e ti is változást?
VV: Furcsa az egész, mert attól függetlenül, hogy lazítások vannak, van egy alap bizonytalanság bennünk, rengeteg kérdés van a szervezőkben, helyszíneknél is. Nagyon nagyon nehéz előre tervezni. Az ember persze teszi a dolgát, de a közeli jövőt nehéz megmondani, hogyan alakul majd.

Ti, mint zenekar hogyan használjátok ezt az időszakot? Próbáltok-e, találkoztok-e már?
RB: Szerencsések vagyunk, mert az utóbbi időben már meg tudtuk oldani azt, hogy rendszeresen összejárjunk próbálni. Minden héten valamelyik napot kiválasztjuk, amikor próbát tartunk. Abban bízom, hogy ez egy termékeny időszak lesz a zenekar számára, mert most van idő arra, hogy „elszöszöljünk” a számokon, növeljük a repertoárt, dolgozzunk hangzásbeli finomságokon. Nagyon élvezem, hogy most csak erre kell figyelni zeneileg, nem vonja el a figyelmünket más.


Készülnek új számok is? El lehet árulni ebből valamit?
RB: Nem biztos, hogy most még érdemes, de feltett szándékunk, hogy a jövő év elején új lemezt vegyünk fel. Azt elárulom, hogy hatalmas újdonságokat nem tervezünk, tehát nem fogunk rockzenét, vagy jazz-t játszani, de most nyitottak vagyunk és hagyjuk, hogy azt és úgy zenéljük, ami jól esik. Így alakul ki a következő lemez anyaga.


Szerencsés, ha a bezártság és az ezzel együtt járó szembenézés, befelefordulás is abban erősített meg benneteket, hogy jó úton jártok. Az elmúlt – első – lemezetek sikerei* is ezt mutatták. (*A Babra első lemeze a World Music Charts Europe és a Balkan World Music Charts toplistájára is felkerült)
VV: Sok pozitívuma van ennek a helyzetnek. Szabadtérre például eddig nem nagyon voltunk felkészülve, bár játszottunk sokszor kinti koncertet, de talán mind szervezői mind a mi oldalunkról kreatívabban kell majd hozzáállnunk a jövőben. Fontos, hogy a tér nagyságához igazítva, hogyan tudjuk befogni a figyelmet.

 Furcsa lesz, hogy táncos koncertre, táncházakra egyelőre nem kerülhet még sor.
RB: Megszoktuk, hogy a színpadról látjuk a közönségünk szemében, amikor beindul a koncert, hogy „ez most vajon koncert, vagy lehet táncolni?”. Bár ültetett koncertet is sokat játszottunk, de az elmúlt évben külön figyeltünk arra is, hogy sok folkkocsmát és táncházat muzsikáljunk. 

 

Mi az, amit leginkább sajnáltok ebben az időszakban, ami elmaradt?
VV: Nagyon sajnálom a külföldi koncertjeinket. Jó pár elmaradt és még több, ami tárgyalás, szervezés alatt volt, nem valósult meg. Mentünk volna Lengyelországba, ahol a Monsieur Doumanival léptünk volna fel és játszottunk volna egy-két saját koncertet is. Mentünk volna Szerbiába is, de talán a legjobban hiányzik a Miskolci Nemzeti Színházban a Feketeszárú Cseresznye c. darab, amiben mi is közreműködünk és amit márciusban már nem lehetett játszani.
RB: Nagyváradon lett volna most tavasszal egy vendégelőadás, amire nagyon készültünk a színházzal. Jó hír viszont, hogy a miskolci színház augusztus második felében megpróbálja befejezni az évadot. Persze lassan körvonalazódnak az időpontok, lehetőségek, de nagyon örülünk, ha hamarosan újra játszhatunk Miskolcon.

Hány előadás volt eddig?
A bemutató októberben volt, eddig kb. 20 előadáson vagyunk túl. Nagyon szeretjük ezt a darabot és nagyon élvezzük a benne való zenei közreműködést, örültünk a felkérésnek. Éppen a busójáráson voltunk, amikor felhívtak a színházból ezzel a lehetőséggel és viszonylag gyorsan is kellett döntenünk, de jó döntés volt, hogy elvállaltuk, szeretjük.

Mi lenne számotokra inspiráló, amiben esetleg tudnánk segíteni?
RB: Tervezünk egy online megszólalást, online kiskoncertet, ahova már csak új számokat vinnénk. Ennek jó lenne határidőt szabni, mert az a legjobb múzsa (nevet) Talán sikerül egy élő koncertet is tető, vagy az ég alá hozni valamikor, ahol szintén meg tudunk mutatni új számokat.
Rajtunk nem fog múlni, szívesen látunk Benneteket!

A Babra zenekar hamarosan online koncertet ad a Fonó felületein. A Fonóban jelenleg karbantartási és felújítási munkák zajlanak ezért a szabályozások mellett megtartható, első élő koncertek időpontjával később jelentkezünk.

 

A Babra 2019-ben megjelent, első albuma itt érhető el: http://webbolt.fono.hu/hu/babra.babra

A lemezbemutató egy rövid részlete: https://www.youtube.com/watch?v=S6qKS33fhhE

A zenekar honlapja: http://www.babraband.com/

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása