Fonó Budai Zeneház

Elfújódott a születésnapi torta - 25 éves a Fonó!

2020. szeptember 18. 13:21 - Fonó Budai Zeneház

A Fonó Budai Zeneház alapításának 25. évfordulóját ünnepli négy napon keresztül. A rendezvénysorozat Folkfőváros elnevezéssel négy tematikus nap programjával várja az érdeklődőket. A ház alkalmazottai mindannyian maszkban, a bejáratnál hőméréssel és kézfertőtlenítővel próbálják minimalizálni a járványhelyzet negatív hatásait. A Pajta üvegfala és Teraszra nyitott ajtók biztosítják a megfelelő légáramlást is ezzel is erősítve a védelmet.

dsc_1786web.jpg

Az első nap a Kárpát-medencei népzene és a népi kultúra tiszteletének jegyében telt. Két koncert és egy kiállításmegnyitó követte a népzenészeknek és a társintézményeik vezetőinek, valamint az érdeklődőknek szentelt fogadást. Rövid beszéddel köszöntötte a megjelent illusztris társaságot Kovács-Rosonczy Mihály népzenész, a Fonó nemzetközi kapcsolatainak építője, és Horváth László a Fonó igazgatója, lemezkiadó, producer, fesztiváligazgató. Mindketten méltatták a Fonó alapítójának, megálmodójának, üzemeltetőjének, életben tartójának érdemeit. Lukács József Lujónak köszönhető, hogy Magyarországon megszületett „a hely, ahol össze lehet jönni.” Fantasztikus dolog, hogy a rendkívül színes programokkal, az autentikus népzenétől a kísérleti zenékig terjedő repertoárral és gyermekfoglalkozásokkal, táncházakkal működő ház talpon van 25 év eltelte után is, sőt talán legsikeresebb időszakát éli a koronavírusjárvány ellenére. A felkarolt zenekarok, előadók, alkotóművészek produktumai valóban reprezentálják a teljes magyar kultúrát határoktól függetlenül.

dsc_1748web.jpg

Az esti koncert előtt került sor a Mezőség jellegzetes tájait, embereit, szokásait bemutató fotókiállítás megnyitójára. A képek készítője, Füleki László maga nyitotta meg a kiállítását egy nagyon informatív, sok érdekes részletet feltáró, kötetlen előadás keretében. A kiállítás egy hónapig ingyenesen látogatható, érdemes megnézni, mert nem csak a tájakat ismerheti meg a néző, hanem egyházi szokások és falusi életképek is bemutatásra kerülnek.

dsc_1848web.jpg

 

2020. szeptember 16-án a Folkfőváros ünnepének első napja Pál István Szalonna és Bandája koncertjével indult. A Banda a Fonó Budai Zeneház rendszeres fellépője, a Hagyományok Háza és az Állami Népi Együttes hivatalos zenekara is. Szalonna és zenésztársai a legmagasabb színvonalon interpretálják a magyar népzenei kincseket. A különböző tájegységek muzsikájának bemutatását egy új összeállítással nyitották. Az ördöngősfüzesi muzsikával induló mezőségi egyveleg Molnár Lujó tiszteletére hangzott el, akinek ez a kedvenc népzenéje. A folytatásban a szép számú közönség székelyföldi, gyimesi, moldvai, marosszéki nótákat, majd ezt követően egy kalotaszegi zenei blokkot hallhatott. A záró válogatás a zenekarvezető és az énekesi szerepben brillírozó húga szülőföldjén született dalokból állt. A Felső-Tiszavidéki muzsikák között a zenekar legsikeresebb „slágereit” is bemutatták a hálás közönségnek.

dsc_1929web_1.jpg

A napot záró táncház előtt a közönség is részesült a Fonó 25 felirattal büszkélkedő születésnapi torta szeleteiből. A torta felvágása és elfogyasztása alatt átalakult a pajta nézőtere táncparketté és a Palócföldről érkezett, nagymúltú és -jelenű Dűvő zenekar mesteri kíséretével elindult az első napot záró táncház. A körülményekhez képest rengetegen vettek rész a mulatságban, és a nyitott Terasz is teljes kapacitással működött a kulináris élvezeteket keresők megelégedésére. A sikeres népzenei napot követően csütörtökön a Kamara Selection fellépői szórakoztatják a közönséget izgalmas, sokszínű zenei világok bemutatásával és a Berka zenekar táncházával.

dsc_2216web.jpg

További Fonó 25 - Folkfőváros programok:

2020. szeptember 17. csütörtök - Kamara Selection
20:00 Bojta Zsuzsanna & ZitheRandom
Szlama László-Bergics András Duó
Dalinda
Babra
22:30 Babra táncház


2020. szeptember 18. péntek - Duó Selection
20:00 Borbély Mihály-Dresch Mihály
Branka Trió
Porteleki László-Porteleki Áron
Herczku Ági-Nikola Parov
Szokolay Dongó Balázs-Geröly Tamás
Lakatos Róbert-ifj.Csoóri Sándor 'Sündi'
22:30 Szászcsávási Zenekar


2020.szeptember 19. szombat Fonó Selection:
20:00 Balogh Kálmán-Lukács Miklós koncert
Karaván Família és barátai koncert
22:30 Csángálló

További információ és jegyek: http://www.fono.hu/hu/programok

Barcsik Géza

Szólj hozzá!

Parno Graszttal búcsúzott a nyártól a Fonó Terasz sorozat

2020. szeptember 07. 21:12 - Fonó Budai Zeneház

Oláh Józsi elszörnyülködött hangnemben dorgálta meg a Fonó közönségét, mielőtt belekezdett volna nyárzáró koncertjükbe, amint meglátta a sok babzsákban és innen-onnan szerzett széken kényelmesen elhelyezkedő rajongóit. Meg is kérdezte tőlük, hogy jártak-e már Parno Graszt koncerten, hiszen egy ilyen eseményen a második szám után általában már senki sem akar még ácsorogni sem... Nem is kellett annyit se várni, már az első szám alatt eltűnt az összes ülő alkalmatosság a pajtából, és mindenki táncra perdült. Nem győzte szedegetni a szanaszét hagyott székeket a buliba belefeledkezett emberek alól László Sándor, a zenekar menedzsere, aki elmondta nekünk, hogy már nagyon várták a Fonós koncertet, hiszen a nyári évad nyitásával, a Fonó lehetőséget nyújtott a zenekaroknak fellépésre egy olyan időszakban, amikor a koncertek nagy része egyik napról a másikra, a sok előzetes szervezői munka ellenére elpárolgott.

picifono_parno_graszt-10pici.jpg

 

A koncert előtt a zenekar beszélt nekünk erről a labiilis időszakról, amit nagyon nehezen éltek meg a létbizonytalanságba sodródott zenészek, viszont azt is elmondta, hogy jó oldalát is vélte felfedezni ezekben az 500 főre korlátozott muzsikálásokban, hiszen olyan eldugott, kis településekre eljutottak, ahol az utóbbi időben nem jártak, és olyan intim hangulatú zenélésekben volt részük, mint annak előtte, amikor még kisebb létszámú helyeken játszottak. Hihetetlen, de szívben és lélekben a közönség sokkal közelebb tudott kerülni a zenekarhoz a kötelező távolságtartás  ellenére is.

fono_parno_graszt-13pici.jpg

A Fonó nyitott pajtájában zajló koncertnek több apropója is volt. A legfontosabb talán, hogy ezzel zárta a a nyári időszakot a zenekar és a zeneház is. A Parno Graszt azonban még más meglepetést is tartogatott az ide érkezőknek. Vendégművészként megjelent a színpadon Szilágyi Tóni, fiatal erdélyi prímás. A közel kétórás koncert alatt garantáltan mindenki megmozgathatta tagjait, sőt aki elfáradt, és az új teraszt akarta élvezni, onnan is végignézhette a koncertet.

fono_parno_graszt-4pici.jpg

Oláh Józsi így beszélt a Fonó 25-ös évfordulójáról: „Születésnapja alkalmából teljesen felöltöztettétek, gyönyörű lett kívülről-belülről, teljesen boldogok vagyunk, hogy ilyen modern lett a Fonó. Itt kezdtük pályafutásunkat, és nekünk nagyon jó érzés idejönni. Én akárhányszor jövök ide, úgy jövök, mintha hazajönnék, teljesen az otthonunknak tekintjük a Fonót." Mi is visszavárjuk a hatalmas pályaívet befutó zenekart. November 6-án lesz is lehetősége mindenkinek újrázni! 

Szeptemberben is várjuk szeretettel közönségünket! Kiemelt rendezvénysorozatunk a Fonó25 Folkfőváros, 4 napos mulatozás  veszi kezdetét közel 50 művész produkcióját nézhetitek meg, és minden nap táncházba jöhettek a születésnapi események során!

Szólj hozzá!

Vidám túlélő parádé

2020. augusztus 19. 13:20 - Fonó Budai Zeneház

Zuboly koncert a Fonó Budai Zeneház nyitott Pajta Színpadán

Bőven túl vagyunk már a 2020-as koronajárványos év derekán, de az egyébként sokat koncertező Zuboly zenekar még csak második budapesti koncertjét tartotta augusztus 15-én. A Fonó megújult kerthelyisége az üvegfalas kapcsolattal kitágította a Pajta egyébként sem kicsi terét és vizuálisan is új élményt nyújt a látogatóknak.

dsc_6178.jpg

A magyar zenei paletta legsokszínűbb zenekarát, hasonlóan tarka, minden korosztályt képviselő vidám közönség fogadta. Az egy-két éves gyerekektől, középiskolásokon át a legidősebb korosztály tagjai is érdeklődéssel hallgatták a Zuboly unikális produkcióját. A törzsközönség is megjelent az élőzene mentes hónapok böjtje után, ami elsősorban a kívánságműsorban történő aktív részvételben mutatkozott meg. A koncert a totális szabadság, interakció és nyitottság jegyében, a felszabadult örömzene és irodalmi színvonalú szövegek szellemi szárnyalása volt. A sokrétegű tartalom nemcsak önfeledt szórakozást, de elgondolkodtató üzeneteket is rejtett, a táncolni vágyóknak és a babzsákokon ülő, figyelmes hallgatóknak egyaránt élményt nyújtva.

dsc_6217.jpg

A Szentivánéji álom című vígjáték (Shakespeare, 1595) komikus szereplőjének nevét felvevő zenekar, már ezzel a választással is meghatározta irányvonalát. Az önirónia, az élet mindennapi történéseire utaló reflexiók és társadalmi, filozófiai gondolatok is megfogalmazódnak a magas színvonalú zene és szöveg egységében. A zenekar tagjai rendkívül tehetséges és nagymúltú zenészek, akik az autentikus csángó népzene világától az elektronikus zenékig bezárólag minden műfajt képviselik. Az alapító, Ágoston „Zeneközelítő” Béla önmagában a teljes zenei spektrum megélője. Az operától a napi pop slágerekig minden stílus megjelenik a zenekar kompozícióiban szabad, vakmerő és nagyon humoros váltásokkal. Egymáshoz egyáltalán nem kapcsolódó zenei témák kerülnek teljes természetességgel nemcsak egymás mellé, hanem egymást megtermékenyítve,  ezzel egy  új minőséget és stílust teremtve. A sokszor mély mondanivalót hordozó, máskor metszően ironikus és iszonyú vicces magyar szövegek szólalnak meg mindenkinek önkéntelenül is a tudatába égett operett, opera, rock, jazz és elsősorban populáris hazai és világslágerek motívumaival. Feleki Kamill, Michael Jackson, Pink Floyd, Draft Punk, Morricone, Bee Gees, Jean Michell Jarre, Bach, Lehár, Kis Grofó… és a magyar népzene gigaslágerei új, magyar szövegekkel. Felszabadító hatásúak a zenei stíluskavalkád világszínvonalú előadásában.

dsc_6091.jpg

A tagok: Ágoston Béla (ének, szaxofonok, hegedű, brácsa, kecskeduda,…), Benke Félix (dob, doromb, levélsíp, tilinka, ének, szájdobolás), Hock Ernő (basszusgitár, bőgő, ének), Mizsei Zoltán (billentyűs hangszerek, elektronika), Busa Pista (ének, szájdobolás, rap), Szarvas Dávid (ének, szájdobolás, rap, elektronika). Ha valaki nem ismerné a fenti zenészeket, érdemes utánanézni már eddig is rendkívül gazdag életútjuknak. Felszabadító hangulatú, boldog koncertet adott a Zuboly, humorban nem ismertek tréfát, a zene világszínvonalú volt és hitelesen hangzott a közönséggel együtt zengett Túlélünk így is, úgyis refrén.

Várunk a nyár hátralévő napjaiban is Benneteket a Fonó megújult tereiben! 

2020.08.19. (19.30) Pengetős Trió és Terra Profonda – ingyenes program
2020.08.24. (19.00) Fonó session gyimesi örömzene – ingyenes program
2020.08.25. (19.00) Fonó session vonós örömzene – ingyenes program
2020.08.27. (19:30) Kind of Greek Rebetiko - ingyenes program
2020.08.29. (20.00) Parno Graszt Jegyárak: elővételben 2500 Ft, a koncert napján 3000 Ft)
2020.08.31. (20.00) Fonó session Ír session – ingyenes program

 

Fotó és szöveg: Barcsik Géza

Szólj hozzá!

Magyar folk rock&roll a nyitott pajtában

2020. augusztus 11. 14:26 - Fonó Budai Zeneház

Az augusztust sikerült egy méltán emlékezetes koncerttel indítani a járvány miatt teljesen megváltozott Fonós szokásrendben. Az átalakított pajta immáron negyedszer fogadott be nagyprodukciót a nyáron. A korábbi években nyáron zárva tartó Fonó számára a fesztivál nélküli lét új távlatokat nyitott, a pajta melletti tér egy hangulatos Fonó Terasszá alakult, és az épület erre néző falát üvegajtóvá változtatták, hogy teljesen nyitható legyen.

 

Ferenczi György és az Első Pesti Rackák zenekar augusztus 1-én vették a birtokba a régi-új pajta színpadát. Az este különlegességét és szakmai színvonalát már előjelezte a művészvendég kiválasztása. Ezen az estén ugyanis Koncz Gergelyt hívta meg a zenekar közös zenélésre. A kapcsolat a Betyárjáték című előadásra datálható vissza, ez a különleges produkció hozta össze a zenekart a magyarpalatkai muzsika egyik legkiválóbb művelőjével. A kizárólag autentikus népzenét játszó Koncz Gergő hamar megtalálta a hangot a Rackákkal, és már a Betyárjáték során egymásba "szerettek". Ferenczi Gyuri ezt így jellemezte: "Ez olyan muzsikálás, ami feladat és cél nélküli, olyan fúzió, amely során teljesen beleolvad a vendég a produkcióba. Mintha mindig is velünk játszott volna. Csodálatos, ahogy Gergő utazik a rock&roll ritmusán az autentikus népzenével. Egyenként mindenki nagyon kedveli őt, és a színpadon is nagyon jónak találjuk. Sok új távlatot nyit meg számunkra, melynek folytatása lesz, kell, hogy legyen, hiszen igényeljük egymást."

Az este másik szenzációja a frontember, Ferenczi Gyuri saját lánya, Bora jelenléte volt. A MOMÉ-n képzőművészetet hallgató egyetemista lány az apja szavaival élve "belenőtt a zenekarba". Mindig is sokat volt jelen a zenekar körüli eseményeken, de mindenféle megkötés vagy kényszer nélkül lép fel velük. Akkor jön, amikor akar, de rendkívüli jelenléte a színpadon emlékezetes nyomot hagy. A kisugárzása és megjelenése új színt hoz a zenekarnak, és habár elmondása alapján még csak tanulja a szakmát, mégis úgy érezzük, mintha mindig is itt lett volna velük.

Nagy öröm és boldogság a Fonó számára, hogy ilyen nyomokat hagyó esteket tud szervezni. Reméljük, mindkét vendég sok-sok ilyen koncertet ad még a Rackákkal a magyar közönség számára.

A sor pedig folytatódik, érdemes böngészni a Fonó weboldalát. A koncertek egy része ingyenes, amire pedig jegyet kell váltani, elővételi kedvezményt kínálnak a szervezők.

A koncertek mindegyike megtalálható a fono.hu weboldalon, jegyek a https://fono.jegy.hu/ -n.

 

 2020.08.11. (19.00) Fonó session Vonós örömzene – ingyenes program
2020.08.11. (16:30) Nyári Ukuleletalálkozó
2020.08.12. (19:30) Canarro – ingyenes program
2020.08.12. (20.00) Poros zenekar  – ingyenes program
2020.08.13. (20.00) Babra koncert  – ingyenes program
2020.08.14. (20.00) Koncert és táncház Tokos zenekar Jegyár: 500 Ft
2020.08.15. (20.00) Zuboly (Jegyárak: elővételben 1800 Ft, a koncert napján 2200 Ft)
2020.08.17. (20.00) Fonó session Ír session – ingyenes program
2020.08.18. (19.00) Fonó session moldvai dallamok – ingyenes program
2020.08.19. (19.00) Terra Profonda – ingyenes program
2020.08.24. (19.00) Fonó session gyimesi örömzene – ingyenes program
2020.08.25. (19.00) Fonó session vonós örömzene – ingyenes program
2020.08.27. (19:30) Kind of Greek Rebetiko - ingyenes program
2020.08.31. (20.00) Fonó session Ír session – ingyenes program

   

 

 

Szólj hozzá!

A Balázs Elemér Group a Várkertben ünnepelt

2020. július 27. 18:15 - Fonó Budai Zeneház

A 2020-as ­– minden szempontból különleges – évben, kettős jubileumát ünneplő Balázs Elemér Group varázsolta el közönségét a Várkert Bazárban. A zenekar 20 éve alakult és már a 10. stúdióalbuma született meg ebben az évben.

A magyar jazz középgenerációjának egyik legfontosabb személyisége, Balázs Elemér. Dobosként, komponistaként és zenekarvezetőként is meghatározó életmű áll mögötte. Nemzetközi szakmai elismertségének egyik tanúbizonysága, hogy csak az ő döntésén múlt, hogy nem lett a Pat Metheny Group dobosa. A magyar jazzélet viszont gazdagabb maradt egy intenzív jelenléttel, rengeteg fellépéssel, hazai és külföldi turnék sokaságával, több tízezer hallgatónak felejhetelen zenei élményeket nyújtó zenésszel.

 

be.jpg

A lemezbemutató koncert kezdetén Balázs Elemér köszönetet mondott (név szerint:) a zenekar életében az elmúlt húsz évben szerepet vállalt zenészeknek, kiadóknak, szervezőknek,  háttérmunkásoknak  és rajongóknak egyaránt. A Fonó kiadásában a július 23-i koncert napjára megjelent Celebration 20/10 című album a BEG zenei világának minden jellemző elemét megmutatja. A tagok világszínvonalú zenei tudása és hibátlan színpadi előadásmódja, a jól ismert lírai, harmóniát sugárzó, barokkos gazdagságú BEG hangzás a gyönyörű női-férfi vokálokkal és a virtuóz, de nem öncélú hangszeres szólókkal ismét elvarázsolta a nagyszámú közönséget.

vok.jpg

A 10. stúdióalbum különlegessége, hogy a Balázs Elemér Group jelenlegi, nagyon erős csapatának minden tagja egy-egy kompozícióval járult hozzá az album sokszínűségéhez. A hangzás mégis azonnal felismerhető, egységes, aminek alapja a gazdag, egyéni hangzású ritmusszekció Balázs Elemér millió színű, intenzív, de az összhangot szolgáló vezetésél, amihez Czibere József szenzitív, kommunikatív, vibráló  ütőhangszer használata és Lakatos Pecek Krisztián robusztus, rendkívül pontos és virtuóz bőgőjátéka társul. Erre épülnek a hangszereléseket is készítő Balázs József széles dinamikájú zongoraszólói és meghatározó hangulatú, varázslatos szintetizátor hangfüggönyei. Komjáti Áron gitárjátéka is remekül erősíti a szárnyaló, himnikus dallamvilágot. Elektromos és akusztikus gitáron is emlékezetes pillanatokkal járult hozzá a koncert sikeréhez. A zenekar zenei arculatának védjegyei a nagyon szépen harmonizáló, virtuóz énektudást igénylő női és férfi vokálszólamok. A jelenlegi felállásban ezt a szerepet Horváth Cintia és Szakonyi Milán tölti be fantasztikus minőségben. A rendkívül fiatal és szép Horváth Cintia csak másfél évvel ezelőtt csatlakozott turné közepén a zenekarhoz. De minden tekintetben megoldotta a 'salto mortale'-szerű belépést a csapat életébe, sőt a jubileumi albumon, mint komponista a legvidámabb, latinos temperamentumú dalával is szerepel. A már nyolc éve a zenekar férfiénekeseként jelentős szerepet vállaló Szakonyi Milán szerény jelenlétével és a hazai énekesi palettán szinte egyedülálló hangszínével a világ jelenleg legnagyobb énekeséhez, Kurt Ellinghez hasonlítható. A lemezen és a koncerteken akusztikus gitáron és szintetizátoron is játszik. Az album és a koncert jól ismert, csalódást soha nem okozó, de mindig meglepetésekkel is szolgáló BEG produkció. A rendkívül magas színvonalú megkomponáltság, a harmóniára törekvés, a barokk zene és a magyar népzene felbukkanó stílusjegyei, az énekszólamok burjánzása, a néha sötét, néha csillogó tónusú szintetizátorszólamok, zongoraszólók és a lírától a drámáig biztos zenei alapot nyújtó ritmusvilág tökétesen szolgálta a BEG zenei koncepcióját. Remélhetőleg a járvány nem akadályozza meg a lemezbemutató országos turnéját, ami a budai vár gyönyörű környezetében elhangzott, csodálatos nyár esti koncertet követné még ebben az évben. A rajongók és a jazz-zel csak ismerkedők sem fognak csalódni az ország egyik legismertebb, külföldön is nagy sikereket arató, közönségbarát zenekarában.

 

vege.jpg

Fotók és szöveg: Barcsik Géza

A Fonó további nyári programját erre a hétre itt ajánljuk minden kedves Fonóba járónak:

2020.07.27. hétfő (19:00) Fonó session Gyimesi örömzene – ingyenes program
2020.07.28.kedd (19:00) Fonó session Vonós örömzene – ingyenes program
2020.07.29. szerda (19.30) Max & Kata – ingyenes program
2020.07.29. szerda (21.00) Vizeli Bálint és Barátai – ingyenes program a Köszönjük Magyarország! támogatásával
2020.07.30. csütörtök (20.00) Berecz András és Berecz István estje: Apja-fia Jegyár: 1500 Ft
2020.07.30. csütörtök (21.30) D.A.S. Trió – ingyenes program
2020.07.31. péntek (20.00) Koncert és táncház: Erdőfű Jegyár: 500 Ft
2020.08.01. szombat 
11.00 Paár Julcsi: Kerekerdő - Mese, koncert, élmény az egész családnak Jegyár: 1000 Ft
11:30-15:00 között családi- és gyermekmenü lehetőség (menüajánlatokról érdeklődjön a Fonó vendéglátásánál)
13:00-14:30 Lakatos Vilmos és zenekara – ingyenes program a Köszönjük Magyarország! program keretében
20.00 Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák (Jegyár: elővételben 2000 Ft, a koncert napján 2500 Ft)

 Várunk szeretettel a megújult Teraszunkra és a nyitott Pajtába mindenkit!

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása