Fonó Budai Zeneház

Mindenki kedvére való!

2021. május 03. 10:11 - Fonó Budai Zeneház

Az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes a Pajtában

A Fonó Tavasz programsorozatában egy fantasztikus táncelőadás is helyet kapott élő internetes közvetítéssel a Fonó Budai Zeneház virtuális felületén. A nagyszabású, látványos, rendkívül színes és nagyon magas színvonalú bemutató a Zagyva Banda zenei közreműködésével és vendégművészekkel lett igazán kerek. A Fonó Pajtájának minden szegletét bejátszó táncegyüttes nagy múltra tekint vissza, rengeteg egyéni és csoportos elismerés birtokosai. Az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes jövőre 2022-ben ünnepli alakulásának 30. évfordulóját.  Fennállása alatt háromszor nyerte el a kiváló minősítés díját.

 A nagyon jó hangulatú előadás gerincét férfitáncok bemutatása adta, de gyönyörű páros táncok is fontos szerepet kaptak a műsor felépítésében. Az együttes művészeti vezetői Fundák Kristóf és Fundák-Kaszai Lili a műsor minden percét átgondolt koreográfiával és kiváló rendezői megoldásokkal alkotta meg. A megtervezettség ellenére vagy éppen ennek köszönhetően a táncosok és a zenészek is felszabadult, önfeledt örömtáncokat és örömzenéket mutattak be. Az előadás egy pillanatra sem ül le, Erdély különböző tájegységeiből származó táncokat és muzsikákat ötletes keretjátékokkal és a teret kihasználó mozgásokkal, a figyelmet állandóan frissen tartva fűzi össze az ötletes rendezés.

A táncegyüttes tagjai nem csak remek táncosok, de kiváló énekesek is. Ezt bizonyítják a férfitáncok előadásakor is, de az előadás során erőteljes acapella énekléssel is megvillantják tehetségüket a küküllőmenti Bordal előadásakor. De komoly férfi énekszólam hangzik el az előadást indító kalotaszegi összeállítás bevezetőjében is. A moldvai és bukovinai dalok Fundák-Kaszai Lili gyönyörű énekével és Bede Péter autentikus furulyajátékával elvarázsolják a hallgatókat két táncos produkció között. Az előadás nagyon magas hőfokon ég a teljes műsoridő alatt, biztos szakmai alapokon álló jutalomjátékot láthat, hallhat a közönség. „Kedvemre való!” A cím pontosan takarja, amit zenészek és táncosok éreznek ezen a remek bemutatón és ugyanezt az élményt kapja a közönség is. Gyöngyszemek a bukovinai, mezőkeszüi, magyarlapádi, felcsíki párostáncok és a kalotaszegi, mezőségi, küküllőmenti férfitáncok kimeríthetetlen világából.

Fantasztikus minőségű muzsikát mutat be a Zagyva banda és barátaik, Boda Gellért, Szabó András, Boda Márton, Tóth Sebestyén, Pálházi Bence, Herédi Zsombor, Bede Péter és az együttes énekes-művészeti vezetője Fundák-Kaszai Lili. A hangszeresek mindegyike remek szólókkal is megörvendeztetik a hallgatókat. A tánckar hibátlan szereplése mellett szólistaként is megvillantották tudásukat Kádár Kata, Nagy Vivien, Fodor Mátyás, Komáromi Kristóf, Kovács Dénes, Sikentáncz Szilveszter. A koreográfiákat a táncegyüttest vezető Fundák Kristóf és Fundák-Kaszai Lili mellett Fodor Mátyás készítette. Az előadás kiváló hangminősége Jendrics Gábor hangmérnöki munkájának köszönhető. Nagyon szépek voltak Papp Kornél az előadásra tervezett fényei és a funkcionális, mobil díszletek Kovács Dénes terveiből. A rendező Fundák Kristóf nem úszta meg az előadás után a nagyon megérdemelt és szívből jövő, családias, szeretetteli, hangos ünneplést. Nagyon magas színvonalú XXI. századi táncművészeti és népzenei élményben részesültek a táncszínházi előadás szerencsés nézői. A nagy múltú Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes ereje teljében készülhet a jubileumi remélhetőleg járványmentes évadra, hogy közönségükkel személyesen is találkozhassanak.

Fotó és szöveg: Barcsik Géza

Szólj hozzá!

Teliholdas tavaszolás a Meybaharral

2021. április 02. 08:37 - Fonó Budai Zeneház

Fonó Tavasz 2021 – Meybahar koncert Juhász Gábor gitárművésszel

Fantasztikus koncerttel jelentkezett a Fonó Tavasz rendezvénysorozat. A Meybahar zenekar megújult felállással és a magyar jazz egyik legegyénibb hangú gitárosa, Juhász Gábor vendégszereplésével tartott élő koncertet. Az online eseményt 12 országból követték figyelemmel az élő közvetítés során.

 

telihold.jpg

Marilia Pilti görög szantúr játékos és Kopcsik Márton hegedűs együttműködéséből és szerelméből született zenekar a mediterránium zenei világát idézi meg nagyon hitelesen és érzékenyen. A két alapító tag mellett változó felállásban, de mindig egységes hangképpel megjelenő Meybahar az Égei-tenger szigetvilágának szikrázó színeit és fűszeres illatait varázsolja sajátos hangzású feldolgozásaival és kompozícióival a hallgatók lelkébe. Görög, török és perzsa dallamok születnek újjá fantáziájuknak és érzékenységüknek köszönhetően, de merítenek az indiai zene világából is.

dsc_5278.jpg

A Fonó 2021-es tavaszköszöntő koncertsorozatában a Meybahar Radisz Afrodité énekessel és Takács Szabolcs nagybőgőssel (Chalga, Vodku…) valamint sztárvendégükkel, Juhász Gábor gitárművésszel lépett fel. Ütőhangszereken és dobokon a zenekar alapítása óta hűséges tag, Krolikowski Dávid (Meszecsinka, Névtelen Zenekar…) játszott. A nagyon szépen, akusztikusan megszólaló világzenei produkció külföldön is rendkívül sikeres. A kisázsiai népek zenéjét saját képükre, egyéniségükre szintetizálva egy nagyon bensőséges, szívhez és lélekhez szóló tiszta muzsika születik a professzionális zenészek előadása során. A hangzás az ECM lemezkiadó akusztikus, nagyon emberközeli, a legnagyobb művészeket is a hallgató személyes terébe helyező felvételeihez mérhető minőséget képvisel.

dsc_5491.jpg

Nagyon szép és izgalmas a déli  temperamentum és az északi tisztaság találkozása a feldolgozásokban. Ezt a messze magasba szálló, kristálytiszta hangot erősítette az egyik legeredetibb hangú és nagy intelligenciájú gitáros, Juhász Gábor közreműködése. Juhász Gábor édesanyja révén észt gyökerekkel és észak-európai helyismerettel is rendelkezik. A jazz világsztárjaival (Archie Shepp, Lars Danielsson, Palle Mikkelborg, Charlie Mariano, Eric Truffaz…) is együtt alkotó gitáros a baltikum letisztultságát, szofisztikált gondolatiságát ültette a balladisztikus, himnikus görög szépség sokszor eksztatikus táncba forduló dallamvilágába.

dsc_5407.jpg

Nagyon szépen szólt a bőgő kíséret Takács Szabolcs megszólaltatásában, a férfias, tört és páratlan ritmusok kavalkádja Krolikowski Dávid eredeti balkáni ütőhangszereivel. A görög cimbalom, a szantúr Morricone filmzenéit idézte izgalmas, feszültséget is közvetítő hangulataival Marilia Pilti nagyon pontos és hiteles játékával. A zenekar másik alapító tagja a hegedűs (és remek hangmérnök) Kopcsik Márton többéves krétai tanulmányútjain és mesterkurzusokon sajátította el ezt a színes zenei világot. Egyik legnagyobb hatású mestere az ír származású, de évtizedek óta görögországban élő, a görög-török zenét életmódszerűen ismerő és tanító Krétán élő Ross Daly. A Meybahar világa egy testet, lelket frissítő, szellemi-érzelmi utazásra repítette el a hallgatókat Radisz Afrodité gyönyörű énekével és Juhász Gábor csodálatos gitárszólóival.

dsc_5208.jpg

A Meybahar nem véletlenül szerepel a népszerűségi listák élvonalában, egy világszínvonalú görög-magyar zenekar rendkívül szimpatikus tagokkal és szakmai alázattal. „Harapd a tavaszt!” Ezt jelenti töröknek, görögnek, perzsának és magyarnak is a Meybahar. És a közvetítésnek köszönhetően Európa szinte minden nációjának.

Fotó és szöveg: Barcsik Géza

Szólj hozzá!

A Fonó Tavasz második hete

2021. március 30. 22:12 - Fonó Budai Zeneház

BVF (Babcsán Varga Folk) avagy Bulira Vesszük a Figurát

Babcsán Bence ­– Varga Kornél duó

 

A Fonó Tavasz rendezvénysorozatban két fiatal virtuóz zenész vidám, felszabadult, és rendkívül magas szakmai színvonalú műsora kerül bemutatásra. Babcsán Bence és Varga Kornél is napjaink népzenei, világzenei színterének legaktívabb tagjai között szerepelnek. Mindketten nagyon nyitottak a különböző népzenék irányába, a jazz és kortárs zenék befogadására, beépítve saját zenéikbe. Varga Kornél gitáros többek között a Crossroads, a Fianna, a Fabula Rasa, a Cimbaliband és nem utolsó sorban saját zenekara, a Zűrős Banda tagjaként ismert. Babcsán Bence fúvós hangszereken szerepel rengeteg zenekarban, többek között a Babra, a Poklade, a Fanfara Complexa és a Zűrös Banda állandó tagja. De saját zenekara, a Babcsán Project is aktív (ha a járvány engedi).

dsc_3751.jpg

 A Fonó Tavasz keretében egy alkalmi műsorban mutatták be zenei tudásuk legjavát. A Kárpát-medence és a Balkán népzenéi szólaltak meg a két egyéni hangú, egymást már szemvillantásokból ismerő, a zenéket élő, hihetetlen energiával előadó zenész hangszerein. Fantasztikus improvizációk, a jazz és a népzene szerves fúziója egyaránt gazdagította a blokkot. Varga Kornél az egykori nagy sikereket elért brit-magyar Fianna zenekar tagjaként sajátította el az ír népzenét nagyon magas szinten. Most is hallhattunk erre példát gyönyörű furulya - gitár kettősükben. Kornél gitárjátéka nagyon szép hangzással kísérte a teljesen különböző népzenéket sokszor jazzes, flamencos hangulatokkal. Rengeteg őrületes improvizáció és nagyon különböző tánczenék szólaltak meg a fergeteges hangszeres tudás mellett. Babcsán Bence olyan energiákkal képes muzsikálni, hogy ha egy zenekarban megjelenik biztosan elszabadul a pokol a játéka nyomán. Ezt most is bizonyítja szerb kólóban, balkáni cigányzenében, makedón és ír tánczenében is. A balladisztikus, lírai hangulat csak a román doinában jelenik meg természetesen gyönyörűen.

dsc_3766.jpg

Fantasztikus bulit kap a közönség a két eredeti zenész figurától. Nagyon jó lenne, ha a nyáron is láthatnánk őket rengeteg zenekari formációban, minél nagyobb számú közönség előtt. De a BVF duó egész estés műsora sem lenne érdektelen vállalkozás.

Egyedül szárnyaló, zongorával

Kaltenecker Zsolt szólózongora koncert

 

A Fonó Budai Zeneház pandémia koncertsorozatában egy unikális, ritka szólóprodukció került felvételre. A zseniális billentyűslegenda, Kaltenecker Zsolt zongora koncertje kápráztatta el a helyszínen a felvételt készítőket és remélhetőleg a monitorokon keresztül is rendkívüli élményt nyújtott a nézőknek.

Kaltenecker Zsolt első lemeze 1997 jelent meg, 2000 óta lemezeit Japánban is terjesztik nagy sikerrel. Legendás trióiban hozzá hasonló hatalmas tehetségekkel robbantak be a magyar és nemzetközi jazzéletbe. Borlai Gergely, Lukács Peta, Papesch Péter, Lantos Zoltán, Harcsa Veronika, Mandel Róbert, Markó Ádám többek között az egykori és jelenlegi partnerei. A progresszív zenén és a jazzen át elektronikus kísérleti zenéit is beépíti varázslatos és nagyon virtuóz zenei világába. Jelenleg is tagja a rendkívüli nemzetközi sikereket elkönyvelő Speciel Providence zenekarnak is amelyben progresszív zenei világa teljesedik ki.

dsc_3075.jpg

Lenyűgözően sokszínű munkásságát nagyon sokan szeretik, mindenki megtalálhatja kedvenc kompozícióit a lírai balladák világától a metálos, elképesztő tört ritmusképletekben zakatoló zúzásokig. A Fonó koncertjén egyedül villantotta meg  zenei egyéniségének akusztikus oldalát elképesztő virtuozitással és érzékenységgel.

A Fonó Budai Zeneház remek Essex zongorája (designed by Steinway and Sons) szinte szárnyakat növesztve emelkedett meg Kaltenecker játékától. Gyönyörű lírai dallamok és fantasztikus improvizációk szólaltak meg. A saját szerzemények és a Depeche Mode együttes Personal Jesus című opuszának feldolgozása egy zenekar hangzásának gazdagságával varázsoltak. A koncert zenei csúcspontja a monumentális, képfestő, világhírű filmzenék legjobbjait megidéző Jean-Paul Belmondo című Kaltenecker örökzöld volt. Kaltenecker Zsolt régen látott vendégként tért vissza a Fonó színpadára és virtuális terébe, reméljük belátható időn belül élő, együtt lélegző közönség is részese lehet ennek az egyedülálló varázslatnak.

 Fotó és szöveg: Barcsik Géza

 

Szólj hozzá!

A Fonó Tavasz első hetéről

2021. március 25. 18:22 - Fonó Budai Zeneház

Szabad szellemek szabadzenéje

Kézdy Luca – Benkő Róbert duókoncertje

A Fonó Budai Zeneházban folytatódtak a járványhelyzetben zenészeknek és a közönségnek is hatalmas segítséget jelentő koncertfelvételek. A Fonó kezdeményezésére izgalmas alkalmi formációk sok szempontból kockázatos, komfortzónán kívüli muzsikálásra vállalkoztak.

A fiatal generáció nagy tehetsége, Kézdy Luca hegedűművész és a szabad zene, a magyar jazz legendás bőgőse Benkő Róbert találkozása is rendkívüli zenei együttlétet szült. A két rendkívül nyitott gondolkodású, nagy szakmai tudással felvértezett zenész hosszú évek után második alkalommal muzsikált együtt. A járványhelyzet miatt rendkívüli körülmények között, a közönség együtt lélegzése és visszajelzései nélkül, próba és megbeszélés mellőzésével vágtak bele a zenei kalandba. Szakmai, emberi kvalitásuk kölcsönös ismerete és tisztelete, a mögöttük álló életmű, műfaji sokszínűségben szerzett tapasztalataik segítettek a jazzen belül is legkockázatosabb szabad zenei improvizációban.

Kézdy Luca kislányos megjelenése kétgyermekes családanyát és világsztárok, hazai rock és jazzlegendák állandó zenei partnerét, a Santa Diver zenekar vezetőjét leplezi. Tényleg minden műfajban letette a névjegyét, a Mini zenekar, a Varga János Project és a Nagy Jancsa János fémjelezte Free Style Chamber Orchestra tagja, játszott duót a világ egyik legelismertebb fúvósával Chris Potterrel és Müpa koncertjére Európa egyik legjobb szaxofonosa, Manu Katché és Richard Bona állandó partnere Stefani Di Battista fogadta el meghívását.

Az örökifjú Benkő Róbert, többek között Binder Károly, Dresch Mihály és Grencsó István zenekarainak, Szabados György formációinak meghatározó alakja az idén bármilyen hihetetlen is, de alkotó energiákban gazdag 71. évét éli. A pillanatban komponálás mestere, zenei nyitottságára jellemző, hogy pályája elején a Non Stop zenekarban kezdett Somló Tamással, és alapító tagja a napjainkban is aktív Vágtázó Csodaszarvas zenekarnak.

A felvétel nézői meggyőződhetnek arról, hogy mit jelent két ilyen kaliberű zenész jelen idejű alkotása. Szem- és fültanúi lehetünk párbeszédüknek, lírai és drámai hangulataiknak. Rendkívül koncertrált, interaktív játékban születő, formálódó nagyon szép dallamok, hangulatok és kozmikus zajzene a legmodernebb elektronikával, Luca jellegzetes hangszíneivel és a bőgő testének, húrjainak ritmushangszerként történő megszólaltatásával. Pengetés, vonózás, effekt varázslat, fájdalmas és felemelő dallamok, kataton free eksztázis és himnikus összjáték, ami szinte dúdolható slágerként születik meg az ihletett időben. Ezek mind alkotóelemei a két érzelmekben és gondolatokban gazdag művész előadásának. Aki hallgatóként, nézőként nyitott szívvel és előítéletek nélkül részt vesz Kézdy Luca és Benkő Róbert teremtésfélórájában, megismételhetetlen élménnyel gazdagodik.

Prímás mágia

Ferenczi György – Ifj. Csoóri Sándor Sündi – Lakatos Róbert trió

A Fonó kezdeményezésére ismét izgalmas, alkalmi formáció született, hogy próba nélkül, minimális megbeszélés után lélegzetelállító produkciót mutassanak be. Három prímás, három zenekarvezető állt össze egy örömzenei együttlétre. A népzene mindhármuknak szívügye. Ifjabb Csoóri Sándor Sündi beleszületett ebbe a közegbe, Lakatos Róbert a komolyzene felől találta meg saját útját ezen a művészeti területen, Ferenczi György a blues, a fekete népzene világából érkezett, hogy új stílust alakítson ki a magyar népzene fúziójával.

Ifjabb Csoóri Sándor Sündi rengeteg formáció tagja, az autentikus népzenéket játszó formációk mellett talán elég megemlíteni a Dresch Vonós Quartettet és a világzenei vonal egy friss gyöngyszemét, az Ötödik Évszak zenekart. De a rendkívül sikeres népzenei szupergroup, a Buda Folk Band alapítása is az ő nevéhez kötődik. Nem csak brácsásként, de tamburásként és zeneszerzőként, szövegíróként is kiváló művész. Lakatos Róbert brácsaművész a Rév zenekar vezetőjeként, prímásaként ismert. De mesterfokú játékának, hangszerelői, zeneszerzői kvalitásainak köszönhetően a rendkívül népszerű, sztárzenészekből álló Rendhagyó Prímástalálkozó és az Esszencia együttesnek is oszlopos, alapító tagja. Ferenczi György évtizedek óta a magyar zenei életben a szájharmonika egyéni hangú, nemzetközileg is jegyzett mestereként több, mint 250 hanglemezen szerepel. Énekesként, hegedűsként és szövegíróként is komoly életművet alkotott. Saját zenekarai és lemezei közül kiemelkedik Ferenczi György és az 1-ső pesti Rackák  elnevezésű zenekara, akikkel már Amerikában is 10 albumot jelentettek meg. A magyar népzenéhez nagyon erős szálak kötik, legújabb lemezén sok más zenész mellett a Dűvő együttes és Csoóri Sándor Sündi is közreműködik.

Az örömzene nyitányaként Lakatos Róbert egy gyönyörű Bach fúgát játszott, aminek utolsó hangjaiba úszott bele a szájharmonika a’la Ferenczi György. Nagyon kevesen tudják úgy megszólaltani ezt a kis hangszert, ahogy ő teszi. Egészen mágikusak lélekbe találó hajlításai, beszédnél is beszédesebb hangjai. Hasonlóan érzékeny Csoóri Sündi brácsakísérete, sokszor ő lepi meg a hallgatót bluesos fordulatokkal. A két vonós gyönyörű, akkordbontásos, hárfaszerű összjátékkal lepi meg a hallgatókat és önmagukat. Lakatos Róbert hegedűszólói szimfonikus magasságokba emelik a trió muzsikáját. De felbukkan reggae-s lüktetés és dallamkíséret, és Ferenczi György rock zúzásai a szájharmonikát ritmushangszerként is csatasorba állítva. A tökéletes összhangban, eksztatikus fokozásokban fel-fel bukkanó népzenei motívumok Erdély tájegységeinek zenéit ídézik. Román és magyar, kalotaszegi és dél-erdélyi tánzenék a pár napja elhunyt bogártelki prímás, Czilika Gyula emlékére is szólnak. Három remek alkotóművész pszichedelikus népzenéjét hallhatjuk, kárpát-medencei és világzenei hatásokkal, megismételhetetlen félórában.


                                                                                                                                                Barcsik Géza

Szólj hozzá!

Két mester – két generáció

2021. március 04. 09:10 - Fonó Budai Zeneház

Két mester – két generáció

Dresch Mihály – Tóth Viktor duó

2021. február 25-én a Fonó Budai Zeneházban a Fonó Selection negyedik napján egy nagy találkozásra került sor. A magyar népzenei gyökereket a jazzbe emelő, egyéni hangot kialakító és sokak által követett zenei utat megteremtő zenész Dresch Mihály, a fiatal középgeneráció ihletett lélekzenészével, Tóth Viktorral csatlakozott a Fonó rendhagyó koncertsorozatához.

dsc_1385.jpg

Dresch Mihály az 1970-es évek végétől a magyar jazzélet meghatározó fúvósa, zeneszerzője, zenekarvezetője. A Binder Quintettben kezdte pályafutását, már a John Tchicai vendégszereplésével készült 1982-es lemezükön is a mai napig idézett, játszott kompozíciói szerepelnek. Természetesen azóta rengeteg fantasztikus felvétel őrzi nem könnyű, de egyenes zenészi útján született műveit. Dresch Mihály Szabados György MAKUZ zenekarának az alapító tagja volt, a Mester hatását és életfilozófiáját azóta is alapélményként lehet megtalálni nem csak műveiben, de a zenéhez fűződő viszonyában is. A magyar népzene meghatározó és rendkívül fontos eleme művészetének. Amit Kós Károly megteremtett építészetében az erdélyi vártemplomok stílusjegyeinek újraértelmezésével, azt tette Dresch Mihály a jazzbe oltott magyar paraszti zene integrálásával, egy új stílus teremtésével. Zenekarában rengeteg népzenész is megfordult, a napjainkban virágkorát élő Dresch Vonós Quartet fiatal tagjai is túlnyomórészt ebből a szcénából érkeztek. Dresch Mihály a ház alakulásától kezdve a Fonó „istállójának” alaptagja, lemezei a Fonó gyöngyszemei.

dsc_1462.jpg

Tóth Viktor a fiatalabb jazzgeneráció meghatározó alakja, zenéjében nagyon erős spiritualitással. A világ sok szegletében tanít, tart workshopokat New Yorktól Indián át Sepsiszentgyörgyig. Már mögötte is több, mint negyed százados zenei út áll, igazi muzsikus, aki a zenén keresztül éli az életét és zenéjében az emberi lét, a teremtett világ szólal meg. Zenekaraiban mindig rendkívüli tehetségű muzsikusok állnak mellette, és gyakran hívják világhírű zenészek is alkotói együttlétre. A Mediawave Fesztiválokon többször volt partnere egyik példaképe, Hamid Drake dobos is. Mindkét zenészre jellemző a rendkívül mély, meditatív, ihletett, katarzisra törekvő muzsikálás.

dsc_1451.jpg

 

Két derűs, jó humorú, önazonos ember találkozik ezen a koncerten, akik a zenében nem ismernek tréfát. Tökéletes az összhang, pedig ez az első alkalom, hogy egy színpadon állnak. Igaz, hogy ez a Fonó színpada, ahova mindketten hazajárnak. Megszűnik a külvilág és egy másik, igazabb, fényesebb dimenzióba kerül zenész és hallgató. Tóth Viktor altszaxofonon, Dresch Mihály basszusklarinéton, szoprán-, és tenorszaxofonon, furulyán és fuhunon varázsol. Elhangzik a témák között Máriás ének, Szabó Irma vallatása Szabados György emlékére és témájának felidézésével, Coltrane klasszikus – Dear Lord, balkáni dallamok és zárásként Tóth Viktor témájára egy felszabadult, játékos improvizáció a gyerekdalok egyszerű szépségével: Calypso for Freedom. Tökéletes előadás, fantasztikus élmény a monitoron keresztül is, csak a közönség hiányzik… remélhetőleg már nem sokáig.

dsc_1526.jpg

Március 10-től kezdve tavaszi kiskoncertekkel várunk Benneteket a Fonó online felületein minden szerdán és szombaton! Soha nem látott együttműködések, érdekes fúziók mutatkoznak be, ismerős muzsikusok közönség számára eddig még ismeretlen formációkban örömzenélnek Nektek majd az éteren át az évszak teljesen hosszában. A kiskoncertek ingyenesen megtekinthetők lesznek a Fonó Facebook, Youtube csatornáin illetve a honlapon. További részletek hamarosan!


                                                                                                                                                Barcsik Géza

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása